(moderamen inculpatae tutelae; Nothwehr), a magyar btkv
fogalommeghatározása szerint (79. §) az, mely akár a megtámadottnak, akár
másnak személye v. vagyona ellen intézett, vagy azt fenyegető jogtalan és
közvetlen megtámadásnak elhárítása szükséges. A J.-nek nemcsak büntetlenségét,
de jogosságát minden időben, bár különböző terjedelemben, elismerték; a
középkorban, sőt egészen a mult század végeig jobbára az élet és testi épség
ellen intézett támadásokra szorították. Erő az erőszak ellen; ez fejezi ki a J.
alapeszméjét. A törvény fogalommeghatározását követve, a J. fogalmi ismérvei:
1. jogtalan, tehát oly támadás, melyre a támadó jogosítva nincs. Nincs azért
J.-nek helye p. a hivatala jogszerü gyakorlatában eljáró közhivatalnok ellen; a
jogos védelem ellen, de igenis annak tulhágása ellen és pedig akkor is, ha a
tulhágást a törvény méltányosságból nem bünteti; vajjon a végszükségben
intézett támadás ellen van-e J.-nek helye, az vitás. hazai törvényünk szerint,
amely a végszükségben elkövetett jogsértést nem jogosnak, hanem csak
büntetlennek nyilvánítja, a kérdést igenlőnek kell eldönteni. 2. A támadásnak
már intézettnek v. legalább fenyegetőnek, közvetlennek kell lennie. Laesio
ichoata, tehát már tényleg megkezdett támadás nem szükséges, aminek helyessége
kitünik abból, hogy ellenkező esetben a védelem gyakran elkésettnek s igy
sikertelennek bizonyulna. Nincs tehát J.-nek helye oly támadás ellen, mely csak
a jövőben s nem közvetlenül fenyeget, másrészt a már bevégzett támadás ellen.
Az első szempontból érdekes az a kérdés, jogosultak-e oly védelmi intézkedések,
melyek jövő támadások elleni védelemre irányulnak ugyan, de csak a támadás
pillanatában hatályosak, p. csapdák, farkasvermek, puskáknak a mezőn akként
való elhelyezése, hogy az arra járó önmagát meglövi. A kérdést egyszerüsíti az,
hogy az ily óvintézkedések gyakran a szükség határait meg fogják haladni;
ellenkező esetben jogos voltuk alig lehet kétséges. A másik szempontból vita
tárgyát képezi, vajjon a zsákmányával menekülő tolvaj ellen van-e J.-nek helye.
A tagadó nézet arra fektet súlyt, hogy a dolog elvételével a vagyonnak már
befejezett megtámadásával állunk szemben. A nagyon is formatisztikus felfogás
ellen az uralkodó nézet ex contineati non ex intervallo, vagyis tettenkapás
esetében üldözés közben a J.-nek megengedhetőségét elismeri. 3. A támadásnak a
személy, tehát élet, testi épség, becsület v. vagyon ellen kell irányultnak
lennie. De nem szorítkozik a megtámadottnak, hanem kiterjed másnak személye v.
vagyona ellen intézett támadás eseteire is. S ebben lényegesen különbözik a
végszükségtől, amelynek csak életveszély és csakis a tettes v. hozzátartozóinak
életét fenyegető életveszély ellen van helye. 4. A J.-nek a szükség határai
között kell maradnia. A törvény azonban méltányos tekintetbe vevén azt, hogy a
megtámadott a támadás pillanatában a viszonyokat, a támadás veszélyességét s
esélyeit nem tekintheti át s nem mérlegelheti oly lelki nyugodtsággal, mint a
cselekménye fölött a zöld asztalnál itélő biró, igen helyesen rendeli, hogy a
J. határainak félelemből, ijedtségből v. megzavarodásból származott tulhágása
(az u. n. excessus) nem büntetendő. Azt a felfogást ellenben, mely szerint a
menekülés, segélyhivás lehetősége a J.-et kizárni, ma már elavultnak lehet
tekinteni. A tévedés a J. feltételeinek fenforgása körül (az u. n. putatio J.
v. praetestus), vagyis az az eset, midőn valaki tévedésből megtámadottnak hiszi
magát (v. mást), holott valójában megtámadva nincs, a tévedés általános
szabályai szerint birálandó el. A magyar btkv szerint jelesül irányadó ily
esetben a btkv 82. §-a, mely szerint nem számíthatók be a büntettnek v.
vétségnek tényálladékához tartozó v. annak súlyosabb beszámítását okozó
ténykörülmények, amelyekről az elkövető a cselekmény elkövetésekor tudomással
nem birt.
Forrás: Pallas Nagylexikon