Jogtörténet

a fennálló jognak, az állam s a nemzet jogéletének keletkezését, alakulását s fejlődését tárgyalja. A J. v. külső v. belső, amannak tárgyát a jognak kútfői, forrásai, emennek tárgyát maga a jog, tehát a jogforrásoknak, kútfőknek tartalma. A J. továbbá általános és különös és pedig kettős értelemben egyrészt aszerint, amint valamennyi művelt államnak és nemzetnek v. csak egy meghatározott államnak és nemzetnek jogával foglalkozik; másrészt aszerint, amint az egész jogéletre kiterjed v. annak csak egy részére, p. csak a magánjogra vagy csak a büntető jogra szorítkozik. A J. mint a jogtudománynak egyik önálló ága, ujabb keletü s összeesik a Savigny Frigyes Károly által megalapított jogtörténelmi módszernek a jelen század kezdetén (1815) érvényrejutásával. Innen datálódik a J. hasznának, fontosságának s jelentőségének kellő felismerése s valódi tudományos jelleme. A mult századból különösen Gibbon (l. o.) Eduárd a római birodalom hanyatlásáról és elenyésztéről említendő, amelynek egyik fejezete a római jog történetének mesteri leirását tartalmazza. Ha figyelembe vesszük, hogy csakis a J. segélyével s annak utján ismerhetjük meg alaposan a fennálló jogrendszereknek és jogintézeteknek szellemét, jelentőségét s a nemzeti élettel szerves összefüggését; megismerhetjük azt, ami azokban életre való, fejlesztendő, a nemzeti élet változott viszonyaihoz idomítható, vagy nemzeti élet fejlődésével ellentétes voltánál fogva fenn nem tartható, J. haszna iránt tisztában nem lehetünk. A J. kútfői részint történetiek, részint jogiak. Hazánkban az első uttörő általános jogtörténeti munka: dr. Wenczel Gusztáv Egyetemes európai jogtörténete.

Forrás: Pallas Nagylexikon