Jogtörténet
a fennálló jognak, az állam s a nemzet jogéletének
keletkezését, alakulását s fejlődését tárgyalja. A J. v. külső v. belső,
amannak tárgyát a jognak kútfői, forrásai, emennek tárgyát maga a jog, tehát a
jogforrásoknak, kútfőknek tartalma. A J. továbbá általános és különös és pedig
kettős értelemben egyrészt aszerint, amint valamennyi művelt államnak és
nemzetnek v. csak egy meghatározott államnak és nemzetnek jogával foglalkozik;
másrészt aszerint, amint az egész jogéletre kiterjed v. annak csak egy részére,
p. csak a magánjogra vagy csak a büntető jogra szorítkozik. A J. mint a jogtudománynak
egyik önálló ága, ujabb keletü s összeesik a Savigny Frigyes Károly által
megalapított jogtörténelmi módszernek a jelen század kezdetén (1815)
érvényrejutásával. Innen datálódik a J. hasznának, fontosságának s
jelentőségének kellő felismerése s valódi tudományos jelleme. A mult századból
különösen Gibbon (l. o.) Eduárd a római birodalom hanyatlásáról és
elenyésztéről említendő, amelynek egyik fejezete a római jog történetének
mesteri leirását tartalmazza. Ha figyelembe vesszük, hogy csakis a J.
segélyével s annak utján ismerhetjük meg alaposan a fennálló jogrendszereknek
és jogintézeteknek szellemét, jelentőségét s a nemzeti élettel szerves
összefüggését; megismerhetjük azt, ami azokban életre való, fejlesztendő, a
nemzeti élet változott viszonyaihoz idomítható, vagy nemzeti élet fejlődésével
ellentétes voltánál fogva fenn nem tartható, J. haszna iránt tisztában nem
lehetünk. A J. kútfői részint történetiek, részint jogiak. Hazánkban az első
uttörő általános jogtörténeti munka: dr. Wenczel Gusztáv Egyetemes európai
jogtörténete.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|