Johnson

1. András, az É.-amerikai Egyesült-Államok 17. elnöke, szül. Raleighban (Észak-Karolina) 1808 dec. 20., megh. Carter Countiban (Tennessee) 1875 jul. 31. Korán elvesztvén szülőit, nagy nyomorba jutott s 1826 óta mint szabó kereste Greenvilleben kenyerét. Az irásra és olvasásra utóbb neje tanította. Később tevékeny részt vett a politikai életben. 1830. Greenvilleben polgármesterré megválasztották; a következő években pedig több alkalommal mint képviselő, szenátor s végre mint kongresszusi tag működött. 1853-57. Tennessee kormányzója volt. Az 1862 tavaszán tábornokká s Tennessee katonai kormányzójává neveztetett ki. 1864. a köztársasági párt Lincoln mellé alelnökké s 1865 ápr. 14., néhány héttel Lincoln megöletése után az Egyesült-Államok elnökévé választotta meg. Elnöksége kezdetén a déli államok demokratáival keményen bánt, később azonban politikáját megváltoztatta, a korábbi forradalmárokkal szemben elnézést gyakorolt. A kongresszus legfontosabb végzéseit, nevezetesen a rekonstrukcióra vonatkozó törvényjavaslatot, továbbá a négereket politikai jogokkal felruházó törvényt stb. ellenezte, de vétója a kongresszus kétharmad többségével szemben sikertelen maradt. Mindamellett az uralkodó republikánus párt és J. közötti ellentét mindig hevesebb és elkeseredettebb lett, ugy hogy végre J. 1868 márc. 13. mint vádlott a szenátus elé került, mely őt azonban három szavazatnyi többséggel a vád alól felmentette. Népszerüségét azonban teljesen eljátszotta és midőn 1869 márc. 4. elnöki állását elhagyta, gúny és szitoktól kisérve vonult a magánéletbe. Csak 6 év mulva, 1875. választották meg Tennesseeben ismét szenátorrá.

2. J. Eastmann, amerikai festő, szül. Lovellben Freiburg mellett (Maine) 1824 jul. 29. 1849. Düsseldorfba ment, aztán Hágában, Belgiumban, Olasz- és Franciaországban tartózkodott. 1858. visszatért New-Yorkba. Genreképei nagyon népszerüek, leginkább: A szavojárd; Játékosok; Vasárnap reggel; A régi kentuckyi lak; A mezítlábas fiu; A falu kovácsa; Lincoln Ábrahám ifju évei. Művein meglátszik a német iskola hatása.

3. J. Sámuel, angol tudós, költő és műbiráló, szül. Lichfieldben 1709 szept. 18., megh. Londonban 1784 dec. 13. Ifjusága küzdelmek és nélkülözések közt folyt le, kényszerülve volt tanítói állást vállalni egy vidéki magán nevelőintézetben. Zabolátlan természete azonban nem engedte, hogy sokáig megmaradjon ebben az állásban; hivataláról lemondott és az irodalomnak szentelte magát. Eleinte hirlapirással kereste kenyerét. 1755-ben kiadta főművét a Dictionary of the English language-t, amely három év alatt hat kiadást ért és ma is egyike a legjobb angol lexikográfiai munkáknak. a későbbi években szerkesztője volt két folyóiratnak, ugymint a The Rambler-nek (1750-1752) és a The Idler-nak (1758-60). Szakadatlan és nagyhatásu tevékenységével végre elérte, hogy 1762-től kezdve a kormánytól 300 font sterling évdijat huzhatott. Shakspere műveit kiadva (1765) kiragadta a nagy brit költőt a feledésből és reá irányította a közfigyelmet. Legismertebb műve a The lives of the most eminent English poets (1779-1781), amely még most is közkézen forog. Szépirodalmi művei közül említésre méltó a History of Rasselas, prince of Abyssinia cimü tanregénye. Nem utolsó érdeme J.-nak, hogy ő volt az, aki Goldsmith Olivért, a Wakefieldi pap szerzőjét felfedezte. J. életrajzát legkörülményesebben hű bámulója Boswell irta meg (London 1791).

Forrás: Pallas Nagylexikon