Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Jósika... ----

Magyar Magyar Német Német
Jósika... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Jósika

-család (branyicskai, báró), Erdély egyik legnevezetesebb családja; a temesi bánságból, Karánsebes vidékéről, hol már terjedelmes birtokai voltak, származott át Hunyad vármegyébe. Első hires férfi a családból az az István volt, kit három századdal későbben egyik utóda, J. Miklós, a regényiró, nevéről cimzett öt kötetes regényében örökített meg. Ez az I. István, János fia volt s Báthory Zsigmond fejedelem udvarába jutván, 1593. nőül vette Füzy Borbálát, Gyulai Pál özvegyét, ki a hatalmas Báthory-házzal rokonságban állott. 1594., midőn Báthory az ellenzék főembereit Kolozsvárt lefejezteté, I. István már emelkedni kezdett a fejedelem ingatag kegyében s 1595. a Báthory ellen fellázadt Szalánczy László által birt Branyicskát, ennek hűtlensége cimén, adományul nyerte, honnét a család azontul előnevét irta. Majd a fejedelem kancellárjává neveztetvén, családja hatalmát s vagyonosságát Erdélyben ő alapította meg. Szerepe, melyet Erdély történetében játszott, igen kétértelmü volt s gyors emelkedését gyors bukás követte. A nagyravágyó férfi Báthory előtt gyanuba jövén, hogy a fejedelemség elnyerésére törekszik, már 1598. fogságra vettetett, Szatmárra hurcoltatott s ott, Báthory Boldizsár és Kovasóczy Farkas kivégeztetése napján a vár kapuja előtt lefejeztetett, kincsei s Báthory által adományozott birtokai elkoboztattak s csak későbben fia, Zsigmond által szereztettek vissza, kinek neje Báthory Anna volt. I. Istvánnak említett fia, Zsigmond, Bethlen Gábor ellen harcolt s Deésnél vereséget szenvedett. Testvére I. Gábor szintén az ellenzékkel tartott s Magyarországra jövén, Esterházy Miklós nádor mellett résztvett a Bethlen Gábor elleni hadjáratokban; a fejedelem halála után visszament Erdélybe és visszaszerezte ősi javai egy részét. I. Gábornak, ki 1630-88-ig élt, két fia, II. Gábor és II. István alapították a család ma is élő két fő ágát, a branyicskait és a szurdokit. II. Gábor királyi táblai ülnök volt s báróvá lett; II. István (1648-96) dévai várkapitány volt. Amattól származott a családnak nagy hatalomra s legmagasb méltóságokra emelkedett konzervativ s aulikus érzelmü ága s ebből László 1751. hunyadvármegyei főispán s majd, negyedik nemzedékben, János, Antal főkormányszéki titkár fia, aki 1809. táblai ülnök, 1812. hunyadvármegyei főispán, 1816. főkormányszéki tanácsos, 1819. belső titkos tanácsosi ranggal a főkormányszék alelnöke, 1822. pedig elnöke lett, s 1834. történt nyugalmaztatása alkalmával a Lipót-rend nagy keresztjét kapta hű szolgálatai jutalmául; az 1841-42-iki országgyülésen mint királyi hivatalos folytatta 1843 máj. 16. bekövetkezett haláláig politikai szereplését s eképen fiai részére is utat nyitott hatályos befolyásra s magas hivatalokra. A főkormányszéki elnök fiai voltak: Sámuel (l. o.), Lajos, tordai főispán, 1842-ben főkormányszéki tanácsos, az 1846-47-iki országgyűlésen a kormánypárt vezére s családja ez ágának hagyományos politikáját követő szónoka volt; az 1848-iki forradalom Doboka vármegye főispáni székén találta; a harmadik testvér, János katonai pályára lépett s tábornokságig vitte.

A másik (szurdoki) ág, mely II. Istvánnal kezdődik, ennek három fiában, I. Imre, Dániel és III. Istvánban folytatódott, kik 1698. bárói rangot nyertek. I. Imre, tordai főispán unokája volt II. Imre, kinek nejétől, Bornemissza Annától, született fia I. Miklós, a regényiró, II. Miklósnak nagy műveltségü atyja, ki 1824. halt meg, maga után hagyván gróf Lázár Eleonora korán elhalt nejétől a nagy irót, családjának e téren méltó büszkeségét. A költő egyik testvére Samu, 1819. párbajban esett el, Imre pedig, ki 1847. halt meg, Kálmánt nemzette, aki szintén irodalommal foglalkozik.

1. J. Gábor báró, országgyülési képviselő, szül. Kolozsvárt 1854. Középiskolai és katonai tanulmányai bevégeztével 15 évig katonáskodott s mint főhadnagy hagyta el a hadsereget. Szamosfalván mintagazdasága van. 1892. a hunyadvármegyei kőrösbányai kerület beválasztotta a képviselőházba, amelyben a szabadelvüpárt hive. 1881 óta cs. és kir. kamarás.

2. J. Kálmán báró, a nagy regényiró Imre nevü fivérének fia, szül. 1837., tanult Kolozsvárt és Bécsben. Eleinte a jogi pályára készült s a szükséges képesítéseket meg is szerezte, de azután, többévi külföldi utazásaiból hazatérve, leginkább az irodalom különféle ágaival foglalkozott. A hirlapokba sokat dolgozott; 1871-75-ig több regénnyel és drámával lépett fel, melyek azonban csakhamar elfelejtettek, u. m.: A lelkész, regény két kötetben (Pest 1871); A két jóbarát, dráma öt felvonásban; Szalome dráma öt felvonásban (Pest 1873); Messzaline, dráma öt felvonásban (u. o. s ugyanazon évben); Márenya, dráma öt felvonásban (Pest 1875). 1876. év óta pedig a Magyar Korona cimü klerikális, ultramontán lapot szerkesztette, s ez irányát hasonló szellemü röpiratokkal is támogatta, u. m. Az atheisztikus irodalom veszélyes befolyása a társadalomra (Pest 1875); Valláspolitika és társadalom (u. o. 1877). Jelenleg Beksits Gusztávnéval és Csillag Mátéval a Magyarország az 1000-dik évben c. vállalatot szerkeszti.

3. J. Miklós, hazánknak uttörő és előkelő regényirója, szül Erdélyben Tordán 1796 ápr. 28. a fentebb ismertetett ősi branyicskai J.-családból, megh. Drezdában 1865 febr. 27. Atyja, Miklós, anyja gróf Lázár Eleonora, kit gyenge gyermekkorában elvesztett. Apai nagyanyja, Bornemisza Anna, házában s felügyelete alatt növekedett, különféle, többször változó nevelők vezetése alatt, kik közt legnagyobb hatással volt reá Lenoir Dubignon d"Armand, francia emigráns ezredes, mig a kolozsvári konviktusba nem vitetett, hol a jogot elvégezvén s a klasszikusokkal megismerkedvén, 1811., saját óhajtása szerint, katona lett a szavójai dragonyos-ezredben s mint ilyen, a szász földön, 1812. Galiciában, 1813-14. Olaszországban élt, ez utóbbi helyen részt vett a franciák elleni akkori hadjáratban s a Mincio melletti ütközetben magát vitézsége által kitüntetvén, 1814 febr. 8. a csatatéren neveztetett ki főhadnaggyá s ugyanazon évben márc. 13., már 18 éves korában kapitánnyá a Colloredo-gyalogezrednél. 1815. azután résztvett a franciaországi hadjáratban s eközben megismerkedett a párisi élettel, irodalommal és művészettel. A következő években 1818-ig Bécsben állomásozva, eljegyezte Kállay Leo leányát, Erzsébetet, s kilépve a katonai életből, részint Szabolcs vm.-ben Napkoron, ipja birtokán, részint Erdélyben visszavonult magánéletet élt irodalmi tanulmányainak, s költői álmodozásainak, miután szerencsétlen első házasságát tényleg felbontotta. Erdély közéletében 1834. kezdett szerepelni. A megtámadott közvélemény és sajtószabadság védelmére tartott beszéde figyelmet keltett, valamint 1835. Kolozsvárt megjelent részint filozofiai, részint politikai tartalmu két röpirata, az Irány s a Vázlatok. Ekkor egészen az irodalomnak kezdett élni, Pestre tette át lakását s csak a nyári időt szokta Szurdokon, regényes fekvésü erdélyi birtokán tölteni. Bajza és Vörösmarty buzdítása birta reá, hogy erdélyi mágnás rokonai s barátai ellenzése dacára fellépjen Abafi cimü regényével, melyről, kétségkivül egyik legjobb művéről, a Figyelmezőnek alapos birálója, Szontagh Gusztáv, elragadtatva az uj tünemény szépségei által, jónak látta birálatát e szavakkal kezdeni: «Uraim, le a kalapokkal!» Erre csakhamar a magyar akadémia s majd 1838. a Kisfaludy-társaság tagjává, 1841. ugyanennek igazgatójává, 1842. pedig első elnökévé választott. Az 1848-iki szabadságharc folytán, mint felsőházi tag, a honvédelmi bizottmány egyik tagjává szemeltetett ki, s a kormányt Pestről Debrecenbe s később Szegedre és Aradra is e minőségben követte; Kossuth kormányzósága idejében pedig, kinek mindvégig hű barátja s elvtársa maradt, a kegyelmezési legfőbb törvényszék tagjává neveztetett. Pesten laktában nőül vette Podmaniczky Julia bárónét. A világosi gyásznapok után sok nehézség közt külföldre menekült, hol nejével Drezdában találkozott s előbb Belgiumban, Brüsszelben, majd, orvosa tanácsára, Drezdában lakott. A külföldön, mint az emigráció egyik leghasznosabb tagja, nemzete érdekeit védő hirlapi munkássággal töltötte ideje egy részét s e téren szerzett nagy érdemeiért Kossuthnak, az emigráció vezérének, teljes elismerését vivta ki. Azonban J. mégis, bár a hadi törvényszék által halálra itéltetett, nem mint forradalmár s nem is mint államférfi és szónok nyerte legszebb babérait, hanem mint az ujabb magyar regényirodalom megteremtője, ki nemcsak termékeny - miben csupán Jókai mulja őt felül - hanem művei nagyobb részében magas tehetséget tanusít, s kinek még azok a regényei is, melyeket az épitészet gyengébb művei közé soroz, még mindig előkelő helyet foglalnak el irodalmunkban; ki összes munkáiban nemes, lovagias érzelmeket s tiszta hazafiságot hirdet, és akinek először sikerült választékos izlése, érdekes történeti s társadalmi rajzai által nagyobb olvasóközönséget teremteni, s a felsőbb körök által lenézett és elhanyagolt magyar regényirodalmat e körökbe varázsolni s megkedveltetni.

Abafit (2 kötetben, 1836) kevés idő mulva követték a már korábban megirt Zólyomi (1 kötet) s a Könnyelmüek (2 kötet); azután legnagyobb s Abafival együtt legszebb regényei: Az utolsó Bátory (3 köt.) s a Csehek Magyarországon (4 köt.); emellett a Kisfaludy-társaság közgyüléseit s évlapjait érdekesítő s a különféle akkori zsebkönyvekben s divatlapokban kiadott apróbb beszélyeit, melyek során bármely kifejlett irodalomnak becsületére váló gyönyörü példányok foglaltanak: Élet és tündérhon cimü 3 kötetes gyüjteménybe foglalá, mely Decebál, Merkur, Vid, Isten és ördög, Bájvirág, A mohilok gyöngye. A beduin leánya, A hütlen sziv és A Szuttin cimüeket tartalmazza. 1843. következett ismét egy nagyobb történeti regénye: Zrinyi, a költő, melyet alapos tanulmányok folytán, Toldy ösztönzésére irt meg, s melyben némely birálói némi visszaesést látnak, mely azonban Jókainak az iró felett tartott kegyeletes emlékbeszéde szerint, legjobban tetszik; ujabb apró beszélyei közül: az Ábránd és való, Vész és üdv, Rózsa Mária, Herculanum, Szilvio Foscari, A völgy rózsája, Helione és Bornemisza Anna; a Viszhangok cimet viselő 2 kötetes, a Falusi jegyző, Brunhild, Tibold a jegyző, A béke nemtője, Adolfine s Vizözöni kép pedig a Sziv rejtelmei cimü szintén 2 kötetes gyüjteményben jelentek meg. Ezekehez járult még az Élet utjai nevü egy kötetes regénye, melyek összesen 24 kötetet tesznek ki a Heckenast-féle 12 rétü kiadásban. Közben: Külföldi regények gyüjteményét is megindítá, adván ebbe Trevylian szerzőjétől az Egy házasság a nagyvilágban cimü remek pszichologiai regényt (1 kötet) s Mügge után a Toussaint cimüt 8 kötetben. Miután a felsorolt regények s beszélyek annyi élvezetes kötetet betöltöttek: 1847. munkáinak uj folyamát kezdé meg ugyancsak Heckenast kiadásában. Ez uj folyamatban foglaltattak: Akarat és hajlam (1846, 2 kötet); Regényes képletek (1847, Levelek, Most és egykor, A két szomszéd, A hogy Isten akarja, Diamante, Váradi diák, Végnapok), Jósika István, történeti regény, 5 kötetben (1847), saját családja történetéből véve s az Egy kétemeletes ház, társadalmi regény, összesen 11 kötet. A szintén megkisérlett drámai téren kevesebb szerencsével dolgozott: az árvizkönyvben megjelent Adorjánok és Jenők, Két Barcsay, Kordokubász s a Gaál Józseffel társaságban irt Ecsedi tündér nem dicsekedhettek nagy sikerrel. Ellenben Ifju Békesi Ferenc kalandjai cimet viselő, Alt Móric név alatt kiadott kétkötetes műve, melyet hihetőleg Boz Dickens Pickwick Clubbjának benyomása alatt irt, s mely nem annyira kerek, egységes regény, mint humoros életképek élénk és csipős tollal irt gyüjteménye, melyben, korának, különösen a kisvárosi s vidéki életnek ferdeségeit s nevezetes oldalait éles szatirával ostorozza, nagy tetszéssel fogadtatott és sok értékes tanulságot nyujtott. A sajtónak 1848-iki felszabadulása után a pesti Hirlapba irt nagyértekü erdélyi leveleket. Ebből áll Jósikánknak kiköltözése előtti roppant irodalmi munkássága. Abafija már 1838. jelent meg Treumund jó német fordításában, összes eddigi munkáit pedig Klein Hermann és Schwarz V. 1839-1844-ig adták ki németre fordítva, mi által itthon hires neve hazáján kivül is ismeretes és kedvelt regényirói név lett.

Kiköltözése után, Brüsszelben és Drezdában, hol haláláig lakott, irodalmi munkássága nem szünetelt, sőt majdnem tulhaladta forradalom előtti tömeges működését. Évekig tartó hirlapirói tevékenységén kivül angol, francia s német lapokban s amennyire lehetséges volt, az itthoni magyar lapokban is, mellyel elnyomott hazája érdekeit védte, a külföld előtt ügyünk igazságát ismertette s a művelt népek rokonszenvét ennek részére megnyerni igyekezett, Brüsszelben irta s Lipcsében adta ki 1850., akkor inkább kenyérkereseti célból, a Die Familie Mailly, német nyelven irt 2 kötetes regényt, 1851. már magyar nyelven: Zur Gesch. des ung. Freiheitskampfes. Authentische Berichte cimü 2 kötetes munkáját, melyet neje, J. Julia, fordított németre; következtek bámulatra biró termékenységgel 1853. első kiadásban névtelenül s csak második kiadásban 1877. neve alatt megjelent történeti regényei: Eszther (3 kötet); a Nagyszebeni királybiró (3 kötet) s a Gordiusi csomó, társadalmi regény (3 kötet). 1854.: A zöld vadász (3 kötet), A szegedi boszorkányok (3 kötet), történeti regények; 1855.: A tudós leánya (3 köt.), történeti regény; 1856.: Jő a tatár, történeti regény (4 kötet); Pigmalion vagy: Egy magyar család Párisban (2 kötet), társadalmi regény: A rom titkai, történeti regény (2 kötet), végre Hunyady Mátyás király, olvasmány a nép számára, a Vasárnapi Könyvtárban. 1857.: a Rejtebb seb (2 köt.) s Két királyné (3 köt.), történeti regények; 1858.: a Hat Uderszky leány, történeti regény (6 kötet); 1859. régibb s ujabb novellái gyüjteményét adta ki 4 kötetben, melynek tartalma: Az Ilmérek, Az emrődi Kisértet, Életregény poharazás közben, Egy igaz ember, A XXIII-ik század uj öntetben, Kettő egy helyett, Egy anya, Annia, A különcz, A tengeren, Egy éj Sulowban. 1860.: Az első lépés veszélyei, társadalmi regény (2 köt.). Mind e művei Az Eszther szerzőjétől cimzéssel jelentek meg, annak az aggodalomnak okából, hogy saját neve alatt megjelenve, eltiltattak volna, pedig reá nézve, életének e szakában, a regényirás nem csupán nemes időtöltés volt, mint előbb, hanem valódi életszükség, s kényelmesb megélhetésének feltétele. Innét kezdve (1860) következő művei már neve alatt láthattak napvilágot, ugymint: A két barát, történeti regény (4 kötetben, 1860); A magyarok őstörténelme (3 kötet, 1860); Második Rákóczi Ferencz, történeti regény (6 köt., 1861); Két élet, Kakukszó (2 köt., 1862); A két mostoha, történeti regény (2 köt., 1863); A végváriak, regény Bethlen Gábor fejedelem korából (3 kötet, 1863); Klára és Klári, történeti regény az Anjou-királyok korából (Pest 1863); A magyar kényurak, történeti regény u. a. korból (4 köt., 1864); Sziklarózsa, történeti regény Apaffy Mihály korából (4 köt., 1864), melyet az őt szép emléktárggyal megtisztelő magyar hölgyek iránti hódolatból ezeknek ajánlva irt; A szegény ember dolga csupa komédia (4 köt., 1864); A mi késik, nem mulik (2 köt., 1864) s legutolsó regénye; Várt leány várat nyert (3 kötet, 1865). Legutolsó s teljesen be nem fejezett műve, melynek a kritika elleni keserüséggel tömött negyedik kötete bár kiadatlan maradt volna, Emlékiratai (4. köt., 1865). Levelei, melyeket Toldy Ferenchez irt s melyek a magyar tud. akadémia levéltárában (XVII. köt.) vannak letéve s ugyanott fekvő, csak 1900. felbontandó levelezés- hagyatéka. Elbetegesedve s elgyengülve, lakását orvosai tanácsára Brüsszelből, hol csinos, kényelmes házat épített, Drezdába tette át s itt végezte be nemes, munkás életét. Az akadémiában Greguss Ágost titkár tartott felette 1866 febr. 6. nekrologot, a Kisfaludy-társaságban pedig Jókai Mór 1867 febr. 5. szép emlékbeszédet. 1888. a Kisfaludy-társaság elhatározta arcképének lefestetését, amit Ábrányi Lajos teljesített, 1894 febr. 7. pedig elhatározta, hogy születésének százados évfordulóját megünnepli, s ez ünnepet máj. 5. meg is tartotta, mely alkalommal a Strobl Alajos által közadakozásból készített mellszobra bemutattatott, s Tóth Lőrinc, a társaság tagja s egykor J. elnökségével egyidőben (1841-43) titkára olvasott felőle bővebb emlékezéseket, Endrődy Sándor tag pedig magasztaló verset. A társaság azt a szándékát, hogy hamvait és utána elhalt nejéét a külföldről hazaszállíttassa, megelőzte ifj. J. Samu báró, a dicsőült iró rokonának kegyelete, ki egyik unokáját birja hitvesül s aki a drága hamvakat, valamint nejéét is a drezdai sirkertből saját költségén hazahozatta s a kolozsvári temetőben elhelyeztette. J. életének és munkáinak ismertetésével legbővebben foglalkozott Szaák Lujza (Budapest 1891) 360 lapra terjedő könyvében, felhasználva az összes forrásokat, u. m. J. Emlékiratait s levelezéseit, a magyar tud. társaság s Kisfaludy-társaság Évkönyveit, Kossuth Lajos iratait, báró Podmaniczky Frigyes naplóját, a hirlapok s időszaki lapok reá vonatkozó adatait, a felőle irt emlékbeszédeket s nekrologokat.

4. J. Miklósné, szül, báró Podmaniczky Julia, a jeles regényirónak s hazafinak hozzá méltó neje, jeles magyar és német irónő, szül. 1822., megh. Drezdában 1893 jan. 10. Rangjához illő gondos nevelésben részesült. 1847. ment férjhez Jósikához. Rövid nyugodt boldogság élvezete után a báró kies erdélyi szurdoki birtokán, kitörtek az 1848-ban év válságos politikai viharai, melyek a hazafias költőt magukkal ragadták s végre vagyonától megfosztották s számkivetésbe kergették. A magasztos nő követte férjét Németországba Drezdába, majd Belgiumba Brüsszelbe, hol több évig laktak, majd ismét Drezdába, hol haláláig hiven ápolta, vigasztalta, boldogította, a kenyérkereset gondjaiban lényegesen segítette, műveinek egy részét (Jósika Istvánt, Rákóczi Ferencet s a magyar szabadságharcra vonatkozó történeti művét) magyar nyelvből németre, a Familie Maillyt németből magyarra lefordította. Brüsszelben, félretéve családi hagyományait, polgári munkát, csipkekereskedést is folytatott s ennek fedezete alatt férje összeköttetéseit az elhagyott hazával s ott élő elvtársai s barátaival ügyesen közvetítette, maga is irodalmi vállalatokba bocsátkozott; e mellett takarékos, gondos és ügyes gazdaasszonyvolt s a háztartást nemcsak kényelmes és szerény igényeket jól kielégítő vonalon tartotta fenn, hanem a megtakarított jövedelmekből saját csinos és jól berendezett házat is szerzett huszezer franknyi értékben. Élte utolsó perceig hiven oldalnál volt s midőn a szeretett élettárs 1865. elhalt, még akkor sem engedett családja unszolásának, hogy hazajöjjön ennek kényelmét élvezni, hanem őrizte a költőnek s hazafinak, lelke szerelmének s büszkeségének drezdai sirját, melybe őt 28 évi hiven gyászoló özvegység után követte. Ott pihentek együtt hamvaik, mig egymástól el nem választva, báró Jósika Sámuel és neje kegyeletéből hazaszállíttattak és a kolozsvári temetőbe elhantoltattak. Nevezetesebb művei: Éva (regény, két kötetben, Pest 1860); Való és költött (novellák és vázlatok gyüjteménye, három kötetben, u. o. 1862); Családélet (regény, két kötetben, u. o.); Pályavezető (tanácsok világba lépő ifju leányok számára, u. o. 1863); Az élet esélyei (u. o. 1864); Elbeszélések (két kötetben, 1872).

5. J. Sámuel báró, Erdély legkitünőbb politikai tekintélyeinek és szónokainak egyike, udvari főkancellár, szül. Kolozsvárt 1805 jul. 7., megh. Bécsben 1860 márc. 28-án. Atyja báró J. János erdélyi kormányszéki elnök, b. t. tanácsos s az 1841-iki országgyülésen királyi biztos; anyja gróf Csáky Rozália. Tanulmányait a kolozsvári liceumban végezte, 1823. a királyi kormányszékhez, 1824-ben pedig a marosvásárhelyi királyi táblához törvényes gyakorlatra felesküdvén, 20 éves korában az erdélyi udvari kancelláriához számfeletti fogalmazóvá, 1827. ugyanott számfeletti titoknokká, 1829-ben Torda vármegye főispáni helytartójává neveztetett s a még csak 24 éves ifju Erdély egyik legnagyobb megyéjének kormányzásával bizatott meg, hol a megyei osztatlan szeretetét élvezte. Innét 1831. gyors előmeneteli pályáján, az erdélyi udvar kancelláriához számfeletti tanácsossá hivatott meg. 1834. kezdődik nevezetesb politikai szereplése, hol a sok tekintetben oly igen nevezetes erdélyi országgyülésen, mint kir. hivatalos vett részt s hol az igen kitünő tehetségü s gyakorlott szónokok (báró Wesselényi Miklós, gróf Bethlen János stb.) vezetése alatt álló s nagy többséggel rendelkező ellenzékkel szemközt, a legkényesebb s nehezebb körülmények közt a mérsékelt párt élére állott, mely kész volt a kormány ellenében tetemes engedményekkel is kibontakozni az ország akkori abnormis helyezetéből. Az 1834-iki országgyülés után 1837-ig Bécsben folytatta előbbi hivatalát, ekkor az udvari kamarához tétetett át hasonló minőségben. Ugyanez évben a Nagyszebenben ülésező erdélyi országgyülésre ment kir. hivatalosi minőségben s ott ismét a konzervativ párt vezére lett s e feladatát, az 1834-ikihez hasonló körülmények közt s a többségben lévő hatalmas ellenzékkel szemközt hasonló ügyességgel oldotta meg, s bár folytonos kisebbségben maradva, az országos végzések hozatalára minden pártok előtt kivivott tekintélyénél fogva nagy befolyást gyakorolt; tekintélye s a jövőjében vetett remény oly nagy volt, hogy bár a mondott országgyülésen az ellenzék többséggel birt, titkos szavazás utján, 107 szavazattal erdélyi udv. kancellárságra jelöltetett ki. Ezt akkor még nem nyerhette el, hanem 1838. Bécsbe visszatérve a szent István-rendet nyerte s az udvari kamarától az erdélyi udvari kancelláriához tétetett át, mint referendárius. Az 1839-iki pozsonyi magyar országgyülésre meghivatván, ott a tanácskozásokban hatalmas részt vett, elvbarátainak hű támasza volt s fényes tehetségének ujabb jeleit adta. 1840-41. a büntető törvénykönyv kidolgozásával megbizott országos választmányban vett munkás részt, az ország legkitünőbb egyénei (Deák Ferenc, Majláth országbiró, Szemere Bertalan stb.) sorában. Az 1841-iki kolozsvári országgyülésen az ürességben volt erdélyi főkormányzói magas hivatalra, titkos szavazás utján oly roppant többséggel (233 szavazat közül 216-tal) jelöltetett ki, melynek Erdély évkönyveiben nem volt mása; 1844. pedig báró Nopcsa Elek eddigi kancellár nyugalmaztatása után az erdélyi udv. kancellária alelnökévé s b. t. tanácsossá neveztetett. E befolyásos hivatalt vitte 1846-ig, midőn ismét nagy szótöbbséggel (213 szavazattal) jelöltetett ki erdélyi udvari főkancellárnak s most már e hivatalra a felség által ki is neveztetvén, kezébe vette szeretett szükebb hazája, Erdély sorsát. De közbejöttek az embereknél nagyobb események, Erdély Magyarországgal egyesíttetvén, a parlamenti kormány megalakulván, J. 1848 ápr. 10. kénytelen volt letenni magas hivatalát, s herceg Metternichhel, a volt s egyszerre megsemmisült mindenhatóval együtt, elhagyni Bécset. Azóta a közpályától visszavonulva, részint Erdélyben, részint az osztrák fővárosban a tanulmányoknak s barátainak élt. A Bach-korszak alatt egyike volt az elsőknek, kik az uralkodó rendszer tévedései ellen bátran felszólaltak. 1859. megkinálták a minisztériumba való belépéssel, mit azonban nem fogadott el. Ha az alkotmányos rend visszaállításában van a konzervativ-arisztokrata tábornak valami érdeme: ebből kétségkivül a volt erdélyi kancellárnak is nem csekély érdeme van.

6. J. Sámuel (báró, ifjabb), államférfiu, báró J. Lajosnak, az udvari kancellár Sámuel fivérének, Doboka vármegye főispánjának, fia Bethlen Adél grófnétól, szül. Salzburgban 1848 aug. 23. Tanulmányait Nagyszebenben, majd Párisban s az angolországi Stronghurstban végezte, Atyja, b. J. Lajos konzervativ, de nemzeti irányt követett a politikában s az uralkodó háznak éppen oly erős hive volt mint bátyja, Sámuel főkancellár, de soha sem a korona, sem a népszerüség kedvéért meggyőződéseiről s elveiről le nem mondott s midőn az udvar a bécsi Reichsrathba akarta édesgetni, erre rábirható nem volt. Későbben beleélte magát az ujabb idők szellemébe s fölfogta a szabadelvü áramlatok ellenállhatatlan erejét; e szellemben nevelte nagytehetségü fiát is, felléptette azt a megujult életben s nem gátolta szabadelvü hajlamait. Az ifju, mig egyrészről erdélyi birtokán gazdálkodott, e mellett élénk részt vett a közéletben, 1870. Hunyad vmegye, majd 1872. Kolozs vmegye főjegyzőjévé választatott, 1885. pedig Kolozs vármegye s Kolozsvár város főispánjává neveztetett ki, mely állását három évig viselte. Az erdélyi gazdasági egyesület alelnöke lévén, nagy érdemeket szerzett az egyesület fölvirágzása körül kifejtett munkássága által. Időközben az erdélyi katolikus status elnökévé is választották, a kolozsi kerület bizalmából pedig a képviselőház tagja lett, hol a szabadelvü párt soraiba lépett. E székét akkor hagyta el, midőn 1893 jan. belügyi adminisztratív államtitkárrá neveztetett ki Hieronymi miniszter oldala mellé. Mikor az egyházpolitikai törvényjavaslatok a főrendiház elé kerültek, lemondott államtitkári állásáról s birtokára vonult s midőn azt gondolták az emberek, hogy megszökött a szabadelvü reformok elől, azzal bizonyította politikai jellemének szilárdságát, hogy nem mint a kormány alárendeltje, hanem mint független állásu férfi járul szavazatával a szabadelvü eszmék diadalához, a főrendiházba ment, és az erdélyi kat. státus elnöke, az ultramontánok e miatti felháborodását figyelembe nem véve, megszavazta a kormányjavaslatban foglalt kötelező polgári házasságot. E független szabadelvü szavazata miatt, melyért előkelő állami hivataláról mondott le, a klerikálisok részéről erős támadásoknak volt kitéve, azonban a státus gyülése, egyeseknek ellene irányult izgatásai dacára, bizalmat szavazott részére. A Bánffy Dezső minisztériumában 1895 jan. 19. a király személye melletti miniszterré hivatott meg.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is