Jóslás
v. jövendőmondás, jövendölés. A J. szó eredetéről l. a Javas
szót, amelynek összevont jós alakja a jövő titkaiba belátó s azokat előre
megmondani tudó egyént jelent, vagy legalább olyant, aki valami varázslás (l.
o.) utján bizonyos jelekből a bekövetkezendő dolgokat ki tudja olvasni. A J.-ba
vetett hit végső elemzésében az animizmus (l. o.), közelebbről pedig a holtak
tiszteletének (l. o.) egyik legszivósabb életü sarjadéka s a babonás lélekbe
vert mély gyökereinek az a naiv emberi világfelfogás nyujt táplálékot, amely
szerint az ember sorsát személyes akarattal és hajlamokkal intéző felsőbb
hatalmak e sorsnak leleplezésére is késztethetők, ha a kellő módon vallatják
őket. A J. legrégibb feljegyzésü példái, minők az ótastementom endori
boszorkánya (Sam. I. 28.) és az Odisszeiában a hős alvilági utja, hogy csak a
legismertebbeket idézzük a jellemzők közül, arra vallanak, hogy a jövendő
titkaiba való belátás a legáltalánosabb és legrégibb hiedelem szerint a
megholtak lelkeinek felidézése által nyerhető meg. Innen a nekromantia nagy
szerepe a varázslásban egyáltalán, kivált pedig a J.-ban később is, sőt még
napjaink divatosb babonái közt a spiritiszták mutatványaiban. A J. egyéb nagyon
elterjedt főbb nemei is közvetett vagy közvetlen összefüggésben állnak a holtak
kultuszával, legmélyebb alapjukban pedig az ennek is gyökeréül szolgáló
animizmussal, amint azt a különféle Jósállatok, a Csillagjóslás, Sorsvetés,
Orákulumok cikkei részletesebben igazolják. Itt általánosságban csak annyit,
hogy a J. kezdetleges animisztikus és fetisisztikus alapjáról a vallásos fejlődés
csendes utján előbb a politeizmus rendszerébe illő azon alakjáig emelkedik,
ahol legteljesebb virágjában az ókori görög népnél találjuk. Majd innen is
feljebb jutva, az egyistenüség keretében is helyet tud magának szorítani, amint
azt az ótestamentomi próféták, Krisztus és a keresztény szentek jóslatainak
számos példái igazolják. Sőt a tudomány álarcát felvéve, még ott is tovább
élősködik, ahol a pozitiv vallástanaiba vetett hit ugyan már megrendült, a
babona örökké kiapadhatatlan forrása azonban még mindig oltogatni igérkezik az
emberi léleknek természetfölötti ismeretre áthítozó szomjuságát.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|