János, szerb költő, a nép száján Kis János és Zmaj (sárkány)
néven is ismeretes, szül. Ujvidéken 1833 nov. 24-én. Családja közeli
sógorságban áll Milánnal, Szerbia ex-királyával. A középiskolákat Ujvidéken,
Halason és Pozsonyban, jogi tanulmányait pedig Pesten, Prágában és Bécsben
végezte. 1861. az alkotmányos éra fellendülésével aljegyzőjévé választotta, ő
azonban nem érezvén magában hivatást a közigazgatási pályához, csakhamar
leköszönt s kizárólag az irodalommal foglalkozott. 1863. a Matica szerb
irodalmi társaság a budapesti Tököly-féle intézet felügyelőjévé választotta. Az
egyetemen az orvosi kurzust elvégezte, letette az orvosi szigorlatokat.
Jelenleg Belgrádban mint kerületi orvos él. A szerb szkupstina 4000 frank évi
tiszteletdijat szavazott meg neki. Irodalmi működése az 1849-ik évvel kezdődik.
Lirai dolgozatai már ekkor keltettek feltünést, későbbi munkássága pedig s
lángoló szerelme nejéhez, Licsanin Rózához, majd ennek elveszte fölötti igaz
fájdalma megteremtették a szerb költészet igazgyöngyeit, s költőjüket a szerb
nép Petőfijévé avatták. Széleskörü munkásságot fejtett ki az irodalom többi
ágaiban is. A Neven (Peremér, Borongó virág) cimü gyermeklapot 1880-90. és a
Javor (Jávorfa, ebből a fából szokták a guszlát csinálni) szépirodalmi lapot
1862-63. J. alapította, versei és prózai dolgozatai pedig mindkét lapot
elterjedtté tevék a szerb olvaskóközönségnél. 1857-ben jelent meg J. szerb
fordításában Arany Toldija, s a kritika egyhangulag ugy nyilatkozott, hogy a
fordítás szépségei mit sem engednek az eredetinek. Ezt követték 1860. Petőfi
János vitéze:; 1870. Arany Toldi estéje és 1878. Murány ostroma; 1890. pedig
Madách, Az ember tragédiája készült el nem kevésbé kitünő fordításban.
Fordított még kisebb költeményeket Petőfitől, Gyulaitól, Jókaitól, Aranytól
(Walesi bárdok), Garaitól (Kont), Czuczortól, Tóth Kálmántól. Németből számos
kisebb dolgozaton (főleg Heine-i dalokon) kivül 1861. Hafiz és Bodenstedt után
a Keleti gyöngyöknek és Mirza Schaffy dalainak remek fordításával ajándékozta
meg a szerb irodalmat. Fordított még sok dalt Bérangerből, Enoch Ardent
Tennysontól (1880, a Démont Lyermontofftól (1864). J. műfordítói tevékenységét
és a magyar irodalom ismertetése körül szerzett érdemeit a Kisfaludy-társaság
azzal hálálta meg, hogy őt 1867-ben levelező tagjává választotta. Ifju korában
a Komaracot J. dolgozatai tették kedveltté. Pesti tartózkodása alatt
1864-1871-ig a Zmajt szerkesztette, melynek élcei és humora oly
közkedveltségüekké lettek, hogy a lapot a közönség azonosította a szerzővel,
igy kapta J. a Zmaj melléknevet. 1873-74. a Zsizsa (Szikra) élclapot
szerkesztette Pancsován, 1878-1889. a Sztarmali (A kis okosdi) cimüt Ujvidéken,
1877-78. az Ilusztratova Ratna Kronikát (Képes hadi krónika, csataképek,
leirások a szerb-török háboruból). 1874 okt. 20. ülte meg a szerb nép J. 25 éves
irói jubileumát. Munkái: Gyulityi (Rózsák, versek egy kötetbe gyüjtve, 1864);
Prvi pokusaji (Első kisérletek, 1871-ig megjelent költeményei, 1871); Saran (A
ponty, vigjáték, J. egyetlen drámai műve, 1866); Pevanija (Ujvidék 1882, összes
eredeti és fordított, verses és prózai munkáinak diszkiadása). Eredeti
munkássága három főcsoportra osztható: 1. lira (szerelem, hazafiság); 2. humor
és szatira (szabadelvüség, nemzeti szellem); 3. gyermekversek (naiv, alakban és
tartalomban talán legklasszikusabb művei). Azonkivül néhány ballada, egy-egy
novella és vigjáték. Dalaiból magyar fordításban Pavlovits Jenő adott ki egy
gyüjteményt (Zombor 1875). Magyar tanulmányt róla Hadzsics Antal irt Zmaj
Jovanovics János cim alatt a Kisfaludy-társaság Évlapjaiban (24. kötet, 1889-90).
Forrás: Pallas Nagylexikon