Juda
(héber Jehuda), Jákob fia, a 12 nemzetség között Efraim
mellett a leghatalmasabb nemzetség ősapja és képviselője. Mig Efraim nemzetsége
a Szentföld közepén, addig J. nemzetsége a később beleolvadt Simeon
nemzetséggel együtt annak déli részén telepedett le. Az éppen nem buja
termékenységü, de nem is terméketlen talaj alkalmas volt arra, hogy a rajta élő
nép Kánaánnak egyik legtevékenyebb s legszivósabb nemzetségévé fejlődjék.
Délről a pusztaság és hegyek, keletről a Holttenger által védelmeztetvén,
egységes nemzetséggé tömörültek J. ivadékai, kik a többi nemzetségnél
kifejlődött szétszakadási törekvéseket benső erejükkel s egységükkel igyekeztek
megakadályozni. Miután J. nemzetsége Dávid személyében s az uralkodó család
alapítójában az egész népnek egy dicsőségesen uralkodó királyt adott, bizonyos
fensőbbségi jogot gyakorolt egész Izrael fölött, mely jog az ótestamentomi
költői irodalom némely részében, valamint Jákob áldásában is visszatükröződik.
Majd a törzsek között kifejlődött irigy versengés szakadást idézvén elő Efraim
és J. között, az ország északi fele Izrael országa, a déli része J. országa
néven említtetik. Emez ugyan jóval kisebb volt területét tekintve Izrael
országánál, de miután benne az egy Isten, a Jahve tisztelete hovatovább
kifejlődött s megerősödött, az erkölcsi élet és közszokások a mózesi törvénynek
sokkal inkább megfelelők voltak, mint amott; a királyi hatalom, támogattatván
az ezzel szorosan egyesült papság befolyása által is, és Dávid házának
trónöröklési joga megszilárdult, messze tulszárnyalta Izrael országát s Izrael
országa meghódítása után még 130 évig (589. Kr. e.) fennállott, sőt a babiloni
fogság után uj életre támadt (l. Judea). Később, a rómaiak idejében Izrael összes
ivadékai judeusok-nak neveztetnek, mely névnek franciás kiejtéséből származott
a magyar zsidó (l. o.) név is.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|