(gör. Hera,), eredetileg holdistenség,
s mint ilyennek főkép a házasságra vonatkozó őrködése abból a hatásból
magyarázható, melyet a hold régi felfogás szerint a nőknek nemi életére
gyakorol.
Ez az alapvonás lép előtérbe J. tulajdonságai között
különösen argoszi kultuszában. Innen van, hogy J. a házasság védője (azért
jelzői: zügia, teleia, gamélia), a törvényes házasságok oltalmazója; innen,
hogy ünnepei állandóan ujholdra esnek, még pedig Argoszban a tavaszi ujholdra,
Athénben pedig Gamelion hónapra (jan.-febr.), vagyis a menyegzők havára, amikor
t. i. a rege szerint neki is a lakodalma volt Zeusszal. Maga a szülés
védőasszonya, Eileithyia is az ő leánya. Különben ő az istenek királynéja, a
legfőbb istennek neje és huga. Férje iránt féltékeny istennő, azért örökös
perpatvar van köztük, s a nőket engesztelhetetlenül gyülöli és üldözi, akikkel
férjének viszonya volt, sőt férjének természetes gyermekeire is
kiterjeszti haragját (Herakles). Kiállhatatlanságában annyira megy, hogy férje
egyszer megkötözi. A trójai háboruban a trójaiak ellen küzdött Parisnak
ismeretes itélete miatt. Argosz, Mikene, Spárta, Korintus, Olympia (itt volt
Heraion nevü temploma) és Szamosz voltak tiszteletének főbb helyei. Homeros és
a későbbi irók tehénszemünek (boópis) nevezték szép nagy szeméről s a művészek
is mindig nagy szemünek, büszke tekintetünek ábrázolták habkarokkal, dus
fürtökkel. Leghiresebb volt az Argosz és Mikene között épült Hera-templomban
levő szobra, melyet Polykleitos (Kr. e. 420.) készített aranyból és
elefántcsontból s amelyek következő volt az alakja: ruhásan trónon ül, fején
koszoru s ezen domboru műben a Horák és Kariszok voltak láthatók, jobbjában
gránátalma (a termékenység szimboluma), baljában királyi pálca s rajta
kakukmadár (a tavasz hirdetője; egyébként szent madara volt a páva is). Hasonló
az említett ábrázolathoz a Villa Ludovisi mellszobra, amely tán a Kr. e. IV:
sz. közepén készült. Egyéb szobrai még: Hera Farnese (fej) Nápolyban, és a Hera
Barberini álló szobor pálcával és áldozó csészével a Vatikánban. Végül
megjegyezzük, hogy sokan nem látnak lényében egyebet, mint Zeus hatalmának reá,
mint nőre való átvitelét s a természet áldásainak forrását. V. ö. Roscher,
Ausführliches Lexikon der Mythologie (Lipcse 1893).
Forrás: Pallas Nagylexikon