Jura-szisztéma

A Föld középkorának, vagyis a geologiai másodkornak ama rétegcsoportja, mely a triasznál fiatalabb, a krétánál pedig régibb. Nevét onnan kapta, mert a Jura-hegységben van hatalmasan kifejlődve és ott ismerkedtek meg vele a geologusok legelőször. Régebben oolit-formációnak is mondották, mert az akkor képződött kőzetek egy része oolitos szerkezetü. Kőzetanyaga roppant változatos. Mészkő, oolit, dolomit, márga, agyag, bitumenes palák, homokkő stb. sürün váltakoznak egymással, s rétegeinek feltünő tarkasága is némiképen jellemzik. Rétegei tulnyomólag tengeri képződmények, szárazföldi és édesvizi képződmény aránylag kevés. Itt-ott porfirok törnek elő és zavarták meg a J.-képződmények lerakodását. Az akkori állatvilág alakokban feltünően gazdag, egész sora az uj alakoknak jelenik meg a Földön. Rengeteg mennyiségben képviselvék a belemnitek, nagy fejlettséget érnek az ammonitok, ők a tenger urai, ugy számukra, mint változatosságukra nézve semminő más tengeri állat akkor nem mérkőzhetett velük. A triaszbeli ammonitokat (Ceralites, Trachyceras stb.) nagyobbára egészen uj nemek váltják fel (nevezetesen az amaltheus, az arietites, aegoceras, oppelia, harpoceras parkinsonia stb.), a régiek közül főképen a phylloceras és lytoceras maradtak meg. A korallok már a mai tipushoz erősen közelednek, gátakat építő tevékenységük igen jelentékeny. Fontos szerepet visznek a tengeri spongyák, különösen pedig a kovavázuak. A tüskebőrüeket különösen a krinoidok vagy tengeri liliomok és az echinoidok képviselik. Amazok alakgazdagsága a diasz előttiekhez képest szóba sem kerülhet ugyan, de egyes fajok tömeges fellépését illetőleg minden korszakon tultesz a J. Első sorban illik ez a pentakrinusokról. Mig a megelőző korszakokban az echinusok alárendelten voltak csak meg, a J.-ban igen nagy számban éltek. A molluszkák közül a brachiopodák háttérbe szorulnak, de két tipus, nevezetesen a terebratulidák és a rhynchonellidák igen gyakran kövületek: a gastropodák közül a nerineák és a strombidák, továbbá az ostreák, a grypheák, az exogyrák, a trigoniák, a pholadomyák, a diceratok igen elterjedettek. A rákfélék-közül tipikus hosszufarku dekapodák itt jelennek meg legelőször igen nagy mennyiségben. A halak főképen ganoidok és porcogóshalak, a csontosokat csakis a heringforma leptolepis és thrissops képviselik. A hüllők és a repülő sauriusok a J.-rétegek lerakodása korában érték el legtökéletesebb kifejlődésüket. Közülök különösen két óriási tengeri saurius, az ichtiosaurus meg a plesiosaurus multa felül ugy nagyságra, mint feltünő alakra nézve az összes akkori tengerlakókat. Rokonok velük és a mai krokodilus tipusához állottak közel a teleosauriusok.

Sajátságos állatai voltak a J.-nak a repülő sauriusok (pterosaurius) és a dinosauriusok. Amazoknak nevezetes képviselőjük a pterodaktilus meg rhamphorhyndius. Rémséges, igazi állatszörnyetegek voltak a dinosauriusok (szörnyeteg sauriusok), melyek ugyan már a triaszban is jelentkeznek, de csakis a J.-ban érik el erősebb kifejlődésüket. Az atlantosaurus, a compsognathus, a ceratosaurus, megalosaurus, stegosaurus, brontosaurus, cetiosaurus stb. mind megannyi sajátságos dinosaurius alak. Egyik legsajátságosabb állatalakja azonban a J.-nak az Archaeopterix, mely legnagyobb valószinüség szerint madár volt, de a hüllők hosszu farkával és fogascsőrrel. Emlősök igen tökéletlen fejlődésben éltek a J.-ban, nevezetesen az erszényesekkel rokon phascolotherium meg amphiterium. A flórát illetőleg az erdőket főképen tűlevelü fák és cikádeák alkották, harasztok és zsurlók az erdők pázsitját képezték. Hazánkra nézve különösen nevezetes, hogy a pécskörnyéki, valamint Krassó-Szörény vmegyében a román-resicai, a stájerlakaninai és berzászkai, továbbá Brassó vidékén az ujvár-törzsvári kőszéntelepek a J.-ból valók, mi különösen azért nagy nevezetesség, mert hazánkon kivül még csak Persiában és Khinában ismeretesek a J.-ból bányászásra érdemes kőszéntelepek. Hazánkban különben is a J.-beli képződmények jól vannak képviselve, különösen a Bükk-hegységben, Krassó-Szörény vmegyében, Pécs környékén (Mecsek-hegység), Bakony-hegység stb. Felosztják a J.-t legközönségesebben alsó, vagyis fekete J.-ra, máskép liasz-, középső, vagyis barna J.-ra, máskép dogger és felső, vagyis fehér J.-ra, máskép malm. Württembergben és Bajorországban, ahol a J. kitünően van kifejlődve és tanulmányozva, az egyes emeletek kőzeteinek szineiben lényeges eltérés van, innen az általánosított fekete, barna és fehér J. megnevezés. 1. Liasz, a J. legalsó emelete, tisztán tengeri képződmény, gazdag állatvilággal, melynek főképviselői a krinoideák, az ammonitok, belemnitok (arietites, harpoceras stb.) és brachiopodák, a kagylók, azután a hüllők, nevezetesen az ichtiosaurus és plesiosaurus, továbbá a teleosaurus, mystriosaurus, pelagosaurus és macrospondylus. A pécsi kőszén ebből az emeletből való. 2. Dogger, ugyancsak tengeri képződmény. A krinoidák háttérbe szorulnak, felváltják őket az echinidák, nagy fejlettséget érnek el az osztrigák, valamint a trigonják, továbbá nevezetes gastropoda a pleurotomaria. Az ammonitok és belemnitek megtartják előbbi fejlettségüket. A sauriusok ritkulnak. A fent említett emlős maradványok ebből az emeletből valók. 3. Malm. Mészkő, meszes márgák meg dolomit uralkodnak, mig az alsóbb emeletekben agyagpala, homokkő és agyag tulnyomó. A krinoidák közül az apiocrinus, eugeniacrinus és millecrinus jóval gyakoribb a pentacrinusnál. Az ostreák még tömegesebbek, mint a doggerben, hozzájuk csatlakozik az exogyra, mely valósággal a malm vezérkövülete. Egyes területeket különösen jellemez a diceras. A gastropoda nerineák itt érik el fejlettségük legmagasabb fokát, ugyancsak a halak közt a ganoidok. Az ammonitok és belemnitek nem oly tömegesek és változatosak, mint előbb. A reptilia-fauna erősen gazdagszik; az ichtiosaurus meg a plesiosaurus tökéletesen kipusztult ugyan, de annál erősebb fejlettségben jelentkeznek a repülő sauriusok. Különösen az ebben az időben lerakódott solenhofeni mészmárga (litográf-kő) temetett sokat el és tartotta meg maradványaikat részünkre. A dinosauriusok is ekkor éltek, ugyszintén az Archaeopterix macrura. V. ö. Neumayer, A J.-korszak térképe (Földrajzi Közlemények, 1888, 238. l.).

Forrás: Pallas Nagylexikon