Justh Zsigmond, iró, szül. Puszta-Szt.-Tornyán (Békés), 1863 február 16-án, meghalt Cannesban (Franciaország) 1894 október 9-én. Budapesten kezdte tanulmányait s külföldi főiskolákon: Kielben, Zürichben, Párisban folytatta és fejezte be. Eleinte nemzetgazdasági tanulmányokra készült, de Tainenek, a világhirü francia esztetikusnak tanácsára a szépirodalomra adta magát. Jelentékeny talentuma Páris nagyvilági légkörében, a francia szépirodalmi áramlatok közvetlen hatása alatt fejlődött; általán kiterjedt baráti összeköttetései voltak a francia politikai, társadalmi, irodalmi és művészeti világ kitünőségeivel; négy telet töltött Párisban, hol a szalonok kedvelt látogatója volt, s szenttornyai kastélyában gyakran látta ő is vendégeiül a hazai és külföldi szellemi élet számos nevezetes alakját. Első művei: Páris elemei, Káprázatok (Budapest 1887); Művész-szerelem (regény, Budapest 1888); némikép egyénisége rovására éreztetik a nyugati, különösen a naturalisztikus hatást. Elemző erejével nemsokára az alföldi népélet felé fordult, melynek mai sajátszerü életét és tipikus alakjait nagy szeretettel rajzolta, igy a gányót, a nazarénust stb. A puszta könyve (Budapest 1891); GányóJulcsa (1893) s Delelő sok eredeti impresszióval alkotott genreművek, J.-nak legjelesebb művei; tárgyuk népies, de tárgyalásuk nem naiv, hanem modern, analizáló, s érdemök, hogy a paraszt-társadalom erkölcsi oldalával és mélyebb kérdéseivel foglalkoznak. Tervezett egy regényciklust A kiválás genezise cimmel, melybe filozofiáját kivánta foglalni; ennek volt tagja a Gányó Julcsa és szintén 1893. megjelent Pénz legendája, mely utóbbi a magyar arisztokráciát festi, és utolsó regénye a Fuimus (megjelent 1894 dec.). Ezt alig fejezhette be, tüdőbaja, mely ellen hol Olaszországba, hol Indiába, hol a francia Rivierára menekült, megölte; Szent-Tornyán temették el. Érdekes és nem sikertelen kisérlete volt, hogy birtokán paraszt-szinházat állított, melyben a néppel magyar népszinműveket, továbbá klasszikus drámákat, shakesperei és molierei darabokat adatott elő; a betanítást maga vezette. Kora halála irodalmunkat egy nemes és finom s még fejlődésben levő szellemtől fosztotta meg, melyben azonban több volt az észlelő és elemző képesség, mint a művészi alkotó erő.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Kapcsolódás
Magyar
Angol
Német