Kálidásza
a szanszkrit drámairodalom legjelesebb költője. Régebben a
Kr. előtti I. sz.-ban élt Vikramáditja királynak, a Kr. e. 56. kezdődő
időszámítás alapítójának udvari költői közé sorozták egy versre hivatkozva,
mely Vikrama vagy Vikramáditja udvarának kilenc drágakövéről, azaz jeleséről
szólva, K.-t is megemlíti. Csakhamar belátták ennek a következtetésnek
tarthatatlanságát; Indiában ugyanis számos fejedelem viselte a Vikrama vgy
Vikramáditja nevet. Igy nem lehet tudni, melyik Vikrama értendő a vers Vikrama
királya alatt. Kern holland indianista nyelvész a VI. sz.-ban élt hires ind
csillagász Varáhamihira (kinek neve szintén a «kilenc drágakő» közt szerepel)
kortársának mondja; ha ez igy van, akkor a VI. sz. első felében élt volna.
Dharmáráma Szthavira az általa összeállított szanszkrit műeposz szerzőjéről
Kumáradászáról, a cejloni költőkirályról (uralkodott Kr. u. 517-ben) azt
állítja, hogy benső barátság fűzte K.-hoz. (V. ö. Janakjelharana by
Kumjelradjelsa ed. with the revised "sanna" by K. Dharmjelrjelma Sthjelvira
Pjelliyagoda [Cejlon] 1891.) Ez azonban még bizonyításra szorul. Mások
régebbinek tartják, igy Sénart az V. századot tartja a nagy szinműiró korának.
Annyi bizonyos, hogy Kr. u. 637-ben már nagy hírnévnek örvendett. Három
szinművet tulajdonítanak neki. I. Sakuntala, mely a nagy ind eposzból a
Mahábháratából veszi a tárgyát. Általános elismerés szerint a gazdag ind
drámairodalomnak legszebb terméke. Goethe egészen el volt ragadtatva, mikor
fordításban először olvasta a Sakuntalát. Sokszor idézett versében a tavasz
virágát, az ősz gyümölcsét és mindent ami csak gyönyörködtet, elbájol és
megigéz, táplál és éltet, eget-földet vélt K. remekében föltalálhatni. Két
szerkesztésben maradt reánk a Sakuntala szövege, az egyik az u. n. Devanagari,
a másik a Bengali. Pischel a Bengalit tartja a régibbnek. Először a francia
Chézy adta ki a Sakuntalát a Bengali recensio szerint (Páris 1830). Legújabb
kiadása a Bengali szövegnek Pischeltől (2. kiad., Kiel 1886). A Devanagarit
prózai német fordítással kiadta Böhtlingk (Bonn 1842) és szanszkrit-latin
szótárral Burkhard. Legjobb kiadása M. Williamstől: Sakuntaljel. Sanskrit text
(after the Devanagari recens.) w. literal engl. transl. of all the metrical
passages, schemes of the metres and notes, crit. and explanat. by M. Williams
(Oxford II. kiad. 1876). A legtöbb művelt nyelvre le van már fordítva. Magyarra
fordította Fiók Károly: Sakuntala hindu dráma, irta K. (Budapest 1887). - II. Vikramorvasi
azaz Vikrama és Urvasi Purúravasz király operaszerü szerelmi kalandja Urvasi
nevü nimfával. Az eredeti szöveget kiadták: Lenz (Berlin 1833); Bollensen
(Pétervár 1846) és Shankar P. Pándit (Bombay 1789). Németre fordították: Höfer
(Berlin 1837); Hirzel (Frauenfeld 1838); Lobedanz (3. kiadás, Lipcse 1884) és
Fritze (u. o. 1881). Spanyolra fordította Ayuso Vikramorvasi, version directa
del Sanskrit por F. G. Ayuso (Madrid 1874). III. Málavikágnimitra, egy udvari
cselszövényen alapuló szerelmes történet. Az előbbi kettőnél sok tekintetben
gyarlóbb mű. Miért is vannak, kik nem tartják K.-tól származónak. Weber a darab
német fordításához irt előszavában K. szerzőségét vitatja. Eredetiben kiadták
Tullberg (Bonn 1840); Shankar P. Pandit (Bombay 1869) és Bollensen
(Szent-Pétervár 1879). K. művei közé számítják még a Kumárasz ambhava és Raghu
vansa cimü műéposzokat. Mint a dráma terén, oly nagy mester K. a lirikus
költészetben. Remek költői leirásokban gazdag verse, a Meghaduta (A felhőposta)
a szanszkrit költészet egyik legszebb gyöngye. Eredetiben kiadták Wilson
(Kalkutta 1813, 3. kiadás, London 1867, angol fordítással, jegyzetekkel és
szótárral); Gildemeister (1841); Stenzler (Boroszló 1874) német-szanszkrit
szótár kiséretében. Magyarra fordította Fiók Károly (Budapesti Szemle 1885).
Németre ford. Müller Miksa (Königsberg 1847). A leiró költészet igazi remeke K.
második lirikus műve a Rituszamhara (Egyesülése vagy köre az évszakoknak).
Festői képekben irja le ebben a hat indiai évszakot. Németre fordította és eredetiben
kiadta Bohlen Ritusanhara id est tempestatum cyclus (Lipcse 1840). V. ö. Huth,
Die Zeit des Kalidasa (Berlin 1890); Schröder, Indiens Litteratus u. Cultur
(Lipcse 1887); Weber, The History of Indian Literature (London 1882); Pischel,
De Kalidasae Ga kuntali recensionibus (Boroszló 1870).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|