Kalmár

1. Endre, kegyesrendi tiszt. főnök, szül. Szabadkán 1823 nov. 29. Szülőföldén és Szegeden tnault. 1841 szept. 16. belépett a kegyes-tanítórendbe. 1846-1848. Nyitrán és Pozsony-Szt.-Györgyön a hittudományok elsajátításával foglalkozott. 1849 jun. 28. Esztergomban áldozópappá szentelték. Ez időtől a rend különböző tanintézeteiben összesen 30 évet töltött el tanítással. 1876. Somhegyi Ferenc, akkori rendfőnök titkárul hívta maga mellé. E minőségben három évet töltött el. Somhegyi közbejött váratlan halála után a rend tagjainak osztatlan bizalma K.-ra irányult, ki az 1879. évi tartományi kisgyülésen, a káptalani atyák egyértelmü szavazatával rendfőnökké választatott. 12 éven át valódi önfeláldozással s tapintatos eréllyel viselte a reáruházott szép, de terhes tisztet. Rendfőnöksége alatt a kegyesrend több négy- vagy hatosztályu tanintézete lett főgimnáziummá kibővítve s a régi szegényes iskolai épületek helyett díszes csarnokok emelkedtek, mint azt a szegedi, nagykárolyi, trencséni, lévai, veszprémi, rózsahegyi stb. főgimnáziumok díszes épületei tanusítják. K.-t 1879. végén a fővárosi törvényhatósági bizottság tagjává választották meg, mely minőségben ez időszerint is szolgálja a fő- és székváros ügyeit. 1880. pedig királyi tanácsossá nevezték ki. 1891. évi káptalani gyülésen, tekintettel előrehaladott korára, lemondott terhes rendfőnöki tisztéről. 1891 óta mint tisztelenbeli rendfőnök s a rendi kormánytanács állandó tagja vesz részt a rend kormányzati ügyeinek intézésében. Irodalmi munkássága borongós, hazafias költeményeiben nyilvánult, melyek a Nagy Ignác által szerkesztett Hölgyfutár szépirodalmi lapban 1850-51. jelentek meg. Időnkint más lapok, sőt iskolai olvasókönyvek is közöltek tőle részint verses dolgozatokat, részint alkalmi beszédeket, értekezéseket. Irt ezenkivül alkalmi ódákat, Erzsébet királyné koronázási ünnepélyére készült Emlékkoszoru cimü költményt 1867.

2. K. György, nyelvész, szül. Tapolcafőn, Veszprém vmegyében; a debreceni kollégiumban tanult, melyet a teologia elvégzése után 1750 körül hagyott el; külföldi, különösen angol egyetemeket látogatott, bejárta Németországot s Bécsben, Pozsonyban, Budán és más helyeken lakott. Csak tudományos szenvedélyének élt, külsejében és életmódjában a cinizmusig menő egyszerüséget tanusított. Nyelvtudománnyal foglalkozott; különösen az egyetemes v. bölcsészeti nyelvkérdéseken törte fejét, s erre vonatkozó munkái külföldön heves polémiát keltettek. Másik kedves tétele volt a magyar nyelv, melynek egyrészt tökéletességét, másrészt a török-tatár nyelvvel való rokonságát vitatta. Járt is Konstantinápolyban és Kis-Ázsiában, ahol a török nyelvvel megismerkedett. Igen tanult, de zavaros fő volt, s munkássága jóformán meddő maradt. Főművei: Prodromus idiomatis Scythico-Mogorico-Chuno (seu Hunno)-Avacam (Pozsony 1770.) E munka arról is nevezetes, hogy nyelvünknek a klasszikai mértékre alkalmas voltát bizonyítja, erre szabályokat is ád, sőt mintegy 5000 hexameterre menő két vegyes tartalmu verssel meg is előzi a klasszikai triász föllépését. Praecepta grammatica atque specimina linguae philosophicae, sive universalis (Berlin 1772); ugyanaz olaszul: Precetti di grammatica per la lingua filosofica o sia universale (Róma 1773) és németül: Grammaticalische Regeln zur philosophischen oder allgemeinen Sprache (Bécs 1774). Egyéb művei: Offensae inlegitimae vindex legitimus (Erlangen 1774); Genuina linguae hebraicae grammatica; A magyar Hélikonért és Kastaliákért fels. Mária Theresiához buzdúlt alázatos ének (Bécs 1778); Est et chamaeleon inter philosophos (u. o.1795). Halála évét nem tudjuk. Érdekes apróságokat jegyzett fel róla Kazinczy Ferenc Pályám Emlékezetében.

Forrás: Pallas Nagylexikon