Kálvin

János (tkp. Jean Caulvin v. Cauvin), francia reformátor, szül. Noyonban 1509 jul. 10., megh. Genfben 1564 máj. 27. Ősei tengerészek voltak. Atyja, Gérard, Noyonba (Picardiában) települt le, városi jegyző és káptalani ügyvéd volt. Egy vagyonos polgárnak leányát, Le Franc Jankát, vette nőül, e házasságból született fia János. Az ifju K. 1523 óta Párisban, 1528-30. Bourges és Orleans egyetemein tanult; atyja halála után végezte be Orleansban a jogi tudományokat 1532-33., aztán Párisban bölcsészeti és irodalmi tanulmányoknak élt. Tömör és szabatos irálya mindenkit meglepett. Rokona Olivetan Róbert, aki Strassburgban tanulása alatt Bucer által vonatott át a reformáció zászlaja alá, levelezése által 1532-ben ingatta meg K. régi hitét. Részt vett Párisban honfitársának, De La Forge Istvánnak házában a reformációt pártolók titkos összejövetelein. Barátja Copp Miklós, a párisi egyetem rektora, 1533 nov. 1. tartotta rektori székfoglaló beszédét, ezt neki K. készítette. E beszéd tartalmáért futni kellett Coppnak hazájából, hogy az elfogatást kikerülje; K. is menekült. Megfordult barátjánál, Du Tillet angouleme-i kanonoknál, hol gazdag könyvtárt találván, egyházi tanulmányoknak élt; kis társaság alakult körüle a görög nyelv művelésére. Majd Néracban jelent meg, Margit királyi hercegnő kastélyában, hová az üldözött menekültek vonultak. Szülőföldére 1534. térhetett vissza, ott a felszentelést be sem várva, lemondott jövedelmező papi állásáról, mit még atyja eszközölt volt ki neki. Több ifjuval ő indította a székes templomban 1534 május 26. a családja iránt ellenséges papság ellen a zajos tüntetést, mire azonnal elfogatott és 8 napig elzáratott. Őszre Párisba költözött, tudományszomját oltogatni; új vihar zavarta meg, október 19-én éjjel falragaszok tüzettek szerte ki, a király kastélyára is, a mise ellen. I. Ferenc elrendelte az üldözést az eretnekek ellen, az elfogottak közül 6 egyént megégetetett. K. menekült Du Tillet-vel Baselbe, ott Coppal találkozott, aki Grinäussal ismertette meg. Lucanus (Calvinus névből idomított) álnév alatt maradt Baselben, ott fejezte be 1535 aug. 20. az Institutio Religionis Christianae világhirü művét, mely őt a francia reformáció fejévé tette. Ajánló levelét a francia királyhoz intézte, védi abban az evangéliumért üldözött hivő társait s a királyt jobb véleményre óhajtotta megnyerni. Olaszországban tett utazása után utóljára megfordult Noyonban, anyagi ügyeit rendezve, magával hozta Antal és Mária testvéreit s hazájától örökre búcsut vett. Ez alatt Baselben megjelent az Institutio, a kálvini rendszer alaprajza 1536 márc., 6 fejezetben, a végleges kiadás 1559-ben 80 fejezetben. Életében a latin szöveg 14, a francia szöveg 10 kiadást ért. Magyarra fordítota Szenczi Molnár Albert (Hanau 1624). Baselbe visszatérendő, útja Genfen át vezette, hol 1536 jul. Farellel találkozott, aki Genf reformációját sikerrel keresztül vitte, az ő erős kérésére ott maradt segítő társául, vallástanítói, majd lelkészi alkalmazást fogadott el. Itt irta kátéját franciául (1537), majd latinul (1538), mely magyarul 1695. Kolozsvárt jelent meg. A Genfben általuk életbeléptetni kivánt szigoru egyházfegyelem visszatetszett a genfi őslakosoknak, kik függetlenségöket nem akarták a "jövevények" igájába hajtani, s ellenpárttá (libertinek) tömörültek Farel és K. ellen. Az összeütközés a lelkészi kar és városi tanács közt elkerülhetetlenné vált. A tanács, a lelkészek előleges megkérdezése nélkül, elrendelte (1538 márc. 11.) az úrvacsorának a berni egyház szokása szerint, azaz ostyával, kiszolgáltatását. K. nem engedett, a tanács száműzte. Bucer Márton hivására Strassburgban települt meg (1538 szept.), ott a menekültekből alakult gyülekezet lelki tanítójává lett. Itt nősült meg (1540), neje 9 év mulva meghalt. Az V. Károly császár által egybehivott wormsi (1540) és regensburgi (1541) vallásügyi értekezleteken ő képviselte a református irányt. A katolikus és prot. fél ezen egyeztetési kisérletét a pápa követe meghiusította.

Ez alatt Sadolet bibornok visza akarta hódítani Genfet a római egyháznak. A távolból K. adott neki hatalmas választ (1539 szept. 1.). A reformáció ügyének fenyegetett állapota miatt oly fordulat állt be, hogy a libertinek kisebbségben maradván, a tanács visszahivta (1540 szep.) K.-t, aki hosszas fontolgatás után tért vissza Genfbe (1541 szept. 13.). Azonnal benyujtotta az általa készített egyházi rendszabályzatot, a tanács azt jóváhagyta (1542 jan. 2.). Ebben állapíttatott meg Genf egyházi alkotmánya: nevezetesen felállíttatott a konzisztorium, felerészben egyházi, felerészben világi tagokból; ez gyakorolta az egyházi fegyelmet, igazgatást. A tanács magának tartotta fenn a testi vagy pénzbeli büntetések alkalmazhatási jogát, a döntések végrehajtását. A kinyomatandó könyvek birálata a polgári hatóság jogkörébe tartozott. A hitvallás dolgában a főhatóság az egyháztanás (konzisztorium) volt. Azon időben a genfi polgári biróság sok oly bűnt és vétséget büntetett halállal, ami később és most halálos büntetés alá nem esik, ezt tudni kell a K. korabeli nagyszámu elitéltetések elbirálásánál. E szempont az irányadó Servet Mihály (l. o.) szomoru történetében. Rilliet Albert genfi tanár fedezte fel a hires per egykoru hivatalos okmányait a városi levéltárban s részrehajlatlan megvilágítással adta ki 1844.; maga az eredeti okmány feltalálható K. összes műveinek braunschweigi kiadásában a VII. és VIII. kötetben. K. végső tusája titkos és nyilvános elleneivel 1555. ért véget, midőn a libertinek főnökétől, Bertheliertől, hősileg megtagadta az úrvacsorát a nagy tanács döntése ellen. E tisztán lelki és fegyelmi ügyben a többi helvét hatóságok - hová felebbeztetett a kérdés - K. mellett nyilatkoztak; hozzájárulván Berthelier és szövetséges társai összeesküvésének felfedezése a Genfben letelepült idegenek lemészárlása s futással menekülése: ekkor a nagy tanács visszaállította a békét és összhangot az egyház és polgárság közt, s ennek örömére nagy vendégséget rendezett. A libertinizmus elnémult s K. megszabadult az «égő üszköktől» s nyugodt napokat élvezhetett. Diadalmaskodott a kálvini elv is, hogy sem az egyház a világi ügyek felett, sem az állam a tisztán lelki (vallási) ügyek felett halalommal nem bir, lévén mindenik egymástól különálló hatalom, noha szoros viszonyban áll egymással (Institutio IV. 20.).

K. reformálta az énekügyet, első emlékiratában a tanácshoz (1538) a templomi használatra a zsoltárok behozatalát ajánlta. Marat Kelemen francia költő zsoltárfordítását megragadta, Strassburgban 1539., 18 zsoltárének kész levén, kinyomatta az első ref. énekkönyvet s Genfbe is küldött 100 példányt. Midőn a száműzött Marot maga is Genfbe érkezett (1542), K. kérésére új fordításokkal bővítette az eddigieket, a 2-ik kiadás már 60 zsoltárból állt (1543). Marot; halála után (1544) Béza Tódorral végeztette be a zsoltárkönyv teljes fordítását, az egész zsoltárkönyv 1561. Genfben megjelent. Azon században az 100 kiadást ért. Lefordíttatott 18 nyelvre, magyarra Szenczi Molnár Albert által 1607. K. személyes gyüjtéssel is fáradozván, állíttatta fel a tanáccsal a genfi akadémiát 3 fakultással 1559. jan. 5., vezértanárul hiván oda meg hű tanítványát és barátját, Béza Tódort. Ide gyültek Európa messze tájairól a hallgatók s itt képződtek több nemzet számára a reformátorok. Ez akadémia ma mint egyetem virágzik. Ő állította fel (1542) a «lelkészek testületét» (La vénérable compagnie des pasteurs) mint hatóságot, a tanbeli összhang és tisztaság fentartása végett a lelkészek közt. Oly irodalmi tevékenység központja lett alatta Genf, hogy az ő korában 30 könyvsajtó működött, és Michelet szerint «nagy eszme fővárosává» lett. K. hatása kifelé, Európára még nagyobb volt. Franciaországba az első 9 év alatt 150 lelkészt küldött, a hugenotta egyház 2000 gyülekezettel 1559. az első zsinaton a kálvini hit- és egyházigazgatási elveket fogadta el. Anglia, Skócia, Hollandia, É.-Amerika, Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarország ref. egyházai a kálvini elvek szerint alakultak. K. életmódja a legegyszerübb volt, munkássága óriás; lelkészi szolgálatáról bizonyságot tesz máig fenmaradt 2045 egyházi beszéde, két kötetet tevő levelezése kora legnevezetesebb előkelőivel, hölgyeivel, testületekkel, és irodalmi munkájának sorozata. Művei egybegyüjtve 12 kötetben először Genfben (1617), aztán (9 ívrétü kötetben) Amsterdamban (1671) jelentek meg. Legújabban K. halála 3 százados évfordulatakor indította meg 3 strassburgi hittudós, Reuss, Baum és Cunitz, K. összes műveinek (Opera omnia) legteljesebb kiadását; az első kötet 1863-ban, az 50-ik 4-rét kötet 1894-ben jelent meg, s még végéhez nem jutott. Megjelent, egy külön társaság alakulásával, angol fordításban is 53 kötetben 8-adrétben. Halála 3 százados évfordulatán emlékére Genfben építették közadakozásból (358,000 frank) a «reformáció csarnokát» felolvasások és könyvtár számára; felavattatott 1867 szept.26.

Forrás: Pallas Nagylexikon