Kantemir

1. Antiochus herceg, Moldvából származott orosz iró, szül. Moldvában 1708., meghalt mint orosz követ Párisban 1738. Mikor atyja, K. Demeter moldvai poszpodár, Oroszországba költözött, Antiochus még csak három éves volt s egészen orosznak nőtt fel, de rendkivül gondos, európai nevelésben. Eleinte a katonai pályán haladt, azután a diplomáciaira ment át s mint ilyen 1731-től kezdve különböző külföldi udvaroknál képviselte Oroszországot egész haláláig. K. működése idejében Oroszországban két irány küzdött egymással: a haladóké és a konzervativeké. K. határozottan a haladók pártjára állt, lelkes apostola volt a Nagy Péter-féle reformoknak, gyilkos szatirákkal üldözte a maradiakat és irodalmi munkásságának csakugyan a szatira-irás volt legkiválóbb sajátsága. Mint korának bátor és tipikus képviselője, nemcsak államférfiui tevékenységében, de irói működésében is az új orosz ember ideáljaként áll mai napig is az oroszság előtt, annak az új orosz embernek, aki nem zárkózik el az európai műveltség elől, aki szomjazza a tudományokat, aki minden téren a haladás mellett küzd. Munkái, amelyeket kevéssel halála előt maga gyüjtött össze, több kiadást értek; legjobb a Glazunovszkij-féle (Szocsinenija Kantemire, Szt. Pétervár).

2. K. Demeter, Kantemir Konstantin moldvai (1684-93) fejedelemnek fia, szül. Besszarábiában Orheibreve-en 1673 okt. 26., megh. 1723 aug. 21-én. 1684-91-ig mint túsz Konstantinápolyban volt a török udvarnál, ahol a török, arab s persa nyelvet tanulta meg. Atyja halála után (1693) megválasztották moldvai vajdának, de csak három hétig uralkodhatott, mert a porta Duka Konstantint tette helyébe. Mikor Nagy Péter hadat üzent az ottomán birodalomnak, a török kormány K.-t teszi meg vajdának abban a hitben, hogy senki jobban meg nem védheti érdkeiket Moldvában. Azonban K. az oroszokhoz szegődött s elküldte egyik hű emberét Jaroszlávba a cárhoz, aki vele nevében szövetséget kötött. Neculcea János krónikairó, aki udvaában magas hivatalt viselt, leirja e szövetség pontjait, amelyek teljes függetlenséget biztosítanak Moldvának, csupán a vajda címébe fölveszi: «volegator tareibreve Moschice?tibreve (Muszkaország barátja)». 1711 jul. havában megtörtént az ütközet az oroszok és a törökök közt. A szerencsétlen végü harc után K.-nak bojárjaival együtt Oroszországba kellett menekülnie. Harkovban élt 1713-ig, azután Moszkvába s Szt. Pétervárra ment, hol Nagy Péter sok kitüntetésben részesítette, gazdag birtokokat adott neki Ukrainában, legidősebb fiát, Serbánt pedig a császári gárdába vette föl. 1715-1718-ig a cárt követi utazásában Európában, ezután nőül veszi Trubeckoi herceg leányát s a cár belső titkos tanácsosává neezi ki. 1714. a berlini akadémia megválasztotta tagjának. Művei: Historia incrementorum atque decrementorum aulae othomanicae. A kéziratot az ázsiai muzeumban őrzik Szt. Pétervárt. Angolul megjelent Tindal fordításában (London 1734); franciául Jonquierestől (Páris 1743); Descriptio Moldaviae (az egyik kézirat 184 folio oldal, a másik 269 negyedrét oldal; található a szt. pétervári ázsiai muzeumban), az eredeti kézirat után újra kiadta a román akadémia (Bukarest 1875-76, 2 köt.) Papiu Hilarion fordításában latin és oláh szöveggel; Vita Constantini Cantermirii cognomento senis Moldaviae principis (179 folio oldal, kézirata u. o.), az eredeti kézirat után kiadta oláhul a bukaresti akadémia (1879); Principis D. Cantermirii variae schedae et excerpta e autographo descripta (54 oldal; kézirata u. o.), az eredeti szöveg után oláh nyelven is megjelent az akadémia kiadásában (Bukarest 1879); Hronicul vechimeibreve Romano-Moldo-Vlahilor (kéziratját Moszkvában őrzik). Először latinul irta meg s egy részét maga fordította le oláhra, ami fenn is maradt; Istoria ieroglifica (kézirata Szt. Pétervárt) munkát 1704. irta oláhul s a két fejedelemségnek, de kivált a moldvainak politikai, társadalmi s családi állapotait tárgyalja a XVII. sz. végén.

Forrás: Pallas Nagylexikon