Kapaszkodó hajózás
(Touage, Tauerei). A hajó tovamozdításának az a módja, midőn
a hajót a mederben lehorgonyzott, v. a parton kikötött kötélen v. láncon húzzák
előre. Ősi és legegyszerübb formája az, hogy a hajó horgonyát a partra előre
viszik, egy kötél egyik végét erre a horgonyra megerősítik, a másik végét a
hajóra adják, járgányra v. tekerőre fogják s azzal a hajót előre hajtják. Ebben
az alakjában hajósaink kukázásnak nevezik. A K.-nak rendes üzemre való
berendezésével az első kisérleteket Franciaországban tették. A K. körül való
kisérletek későbbi a mankós vagy mászóhajók (u. n. Grappins) alkalmazására
fajultak. Ezek a hajók viz v. gőzerővel hajtva ide-oda mozgatható cucákkal,
vagy jobban mondva mankókon, vagy fölebb-alább emelhető vizszintes tengely
körül forgó vaskoszorukba foglalt rudakkal a viz fenekébe kapaszkodva másztak.
Az 1850 táján megújult kisérletek a K.-nak maig fennálló s időközben
tökélesbített rendszerét teremtették meg s ettől kezdve a K. művelői két külön
irányban haladnak; az egyik fél fogódzóul a láncot, a másik a drótkötelet
alkalmazza. A kapaszkodó gőzösök munkaerejét a kerekes vagy csavargőzösökével
hasonlítva össze, azt találjuk, hogy mig előbbieknél a hajóerőnek állóvizben
0,4-0,5 része, folyóvizben 0,5-0,75 része, a viz ellenállásának legyőzésére
vész el, addig a kapaszkodók erővesztesége a kifejtett hajtóerőnek körülbelül
csak 1/6-át teszi ki. A hajtóerő által megtett és a hajó által tényleg befutott
út között a szabadon járó gőzösöknél nagy a különbözet, mig a kapaszkodó hajó
éppen annyit halad, amennyit annak hajtó kereke v. dobjának kerülete megfut. A
lánc v. kötél használata által nyujtott ezen előny annál nagyobb, mennél
nagyobb a viz nyomása, illetőleg mennél sebesebb folyásu a viz, s ennélfogva a
kapaszkodó rendszer éppen ott bir legtöbb előnnyel, ahol a közönséges gőzhajók
legtöbb erőveszteségnek vannak kitéve. L. még Lánchajózás.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|