Kápolnai Pauer

István, a jelenkor magyar katonai irodalmának első megindítója, szül. Budapesten 1833 aug. 19. Gimnáziumi tanulmányait Pesten végezte 1842-1848-ig; ez utóbbi évben honvéd tüzér lett és a szabadságharc alatt 17 csatában és ütközetben vett részt és kétszer sebesült meg. Fiatal korára való tekintetből tisztté nem nevezték ki s Világosnál mint tizedes jutott hadi fogságba. Klagenfurtban besorozták, de fiatal kora és ismételten kiujuló sebei okozta kimerültsége miatt «behivásig» szabadságra bocsáttatott. 1850-54. a József-ipartanoda mérnök hallgatója volt. 1854. elején szolgálattételre behivták a katonasághoz; 1859. tiszt lett és a trubigói, magentai és solferinói csatákban részt vett. 1860. kilépett az osztrák hadseregből és Garibaldi önkéntesei közé sietett, ahol rövid idő mulva a Garibaldi személyét őrző tiszti testőrségbe hadnagynak és később hőhadnagynak nevezték ki. Nápoly bevétele után százados lett a többnyire felső-olaszországi főiskolai hallgatókből álló I. olasz-zuáv zászlóaljnál; az ellenség jelenlétében 100 önkéntessel átkelt a Volturnón, fedezte zászlóaljának e folyón való átkelését s a zászlóaljjal később a hídépítést. Garibaldi hadseregének felosztása után, a többi számfeletti magyar tiszttel Aquiban tartózkodott s a tiszteknek hadtudományi előadásokat tartott. 1862. a magyar légióhoz helyezték át mint vadász századost. Az 1866. hadjárat után a magyar légiót feloszlatták, ekkor lemondott olaszországi tiszti rangjáról és haza jött. Itthon a gróf Bethlen Olivértől szerkesztett Honvéd katonai szaklapnak főmunkatársa és segédsszerkesztője lett. 1868-70-ig angol vasútépítő vállalkozóknak volt magyarországi főtitkárja. 1870-ben m. kir. honvéd századosnak és 1871. a honvédségnek felsőbb tiszti és tisztképző tanfolyamán tanár lett. 1873-75. a bécsi cs. és kir. hadi iskolának volt hallgatója, 1875-76. a cs. és kir. vezérkarhoz volt beosztva. 1876. egy ideig a budai honvédzászlóaljnak volt parancsnoka, azután pedig a m. kir. honvédelmi minisztériumhoz vezényelték szolgálattételre. 1877. őrnagy s József főherceg második segédtisztje lett, egyidejüleg azonban mint tanár is működött a törzstiszti előléptetésre igényt tartó századosokból alakított törzstiszti tanfolyamon. 1882. alezredessé és 1886. ezredessé léptették elő. mint ezredes vezényelte a 23. (nagyszebeni) honvédezredet és később mint dandárparancsnok a 82. dandárt (Pécs). 1888. nyugdíjba lépett. K. mindenekelőtt szükségesnek tartotta, hogy magyar katonai folyóiratokban vettessék meg a magyarnyelvü katonai irodalom alapja; e célra több mint 20 éven át a magyar katonai folyóiratoknak legszorgalmasabb munkatársa volt és 300-nál több hadtudományi, hadtörténelmi cikke, valamint számos könyvismertetése, birálata stb. jelent meg, részben politikai napilapokban is. Rendkivül sikeres irodalmi működését a magyar tud. akadémia is elismerte, megválasztván őt (1881) levelező tagnak. Önálló művei: Az Árpád család még nem halt ki (Torino 1862); Magyarország hadászati védelme (Budapest 1867); Harcászat (kéziratként kiadva hallgatói számára 1873); Über die Verwendung der Kartätschen-Geschütze (Bécs 1874). Ezenkivül a magyar tud. akadémia kiadta több elhunyt akadémiai tag fölött tartott emlékbeszédeit.

Forrás: Pallas Nagylexikon