Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Káposztafej... ----

Magyar Magyar Német Német
Káposztafej... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Káposztafej

(növ.), tulajdonképen nagy tetőrügy, a kétnyaras káposzta az első esztendőben ennyit fejlődik, ekkor ősz végén rendesen kivágják. A K. része a csima v. torzsa, azaz a kurta és elhúsosodot szár, továbbá a rajta összeboruló levelek vagy káposztaharaszt.

[ÁBRA] Káposztafej (Enfield Market).

Ezek külsőbbjei zöldek és gyakran bodrosak, a belsők simák, fehérek, ezeket szokás felaprítani v. káposztának meggyalulni. A káposztaharaszt eleinte lazán borul össze (borulék) mint a fejes saláta, a K. ilyenkor könnyü, de végre a sok levél szorosan egymásra simul, s a K. nehéz lesz. Folt hátán folt, soha benne tű nem volt. Igy irja körül a magyar szórejtvény. Káposztavágáskor a leveletlen szárat gyökerestül a földben hagyják; a felvagdalt K.-ból a csimát kivagdalják, a harasztot ugy gyalulják meg és savanyítják be. A fejéből megfosztott káposztacsutka elszárad, többé ki nem hajt. A gazda őszkor néhány szép K.-et a földből gyökerestül kivesz s a pincébn homokba állít, ahol az szépen kitelel. Ez a magnak való káposzta, ilyennek akármelyik szép fej jó. Tavaszkor ezt a már rongyos fejü K.-et a kertbe kiültetik, tavalyi harasztja lehull, a csima leveles hajtásokat bocsát, s ha a gazda a kártékony bogaraktól (földi bolha) megóvja, kivirágzik, s a repcéhez hasonló, keresztes virágu növény lesz. A káposzta tehát tulajdonképen kétnyári növény, de mi csak az első esztendőbei harasztját használjuk. A káposztafej nem más, mint sűrü lombu levélrózsa.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is