Karancsi

R. P. György, nyomdász, 1661. vette át Fodorik Menyhért örököseitől a hirneves, de Fodorik halála után majdnem 10 éven át szünetelő debreceni nyomdát. Első nyomtatánya Mártonfalvi Györgynek Disputatio Theologica c. és 1662. megjelent füzetkéje volt, utolsó műve pedig Tolvaj Ferenc, Az arithmetikának mestersége címü 1675. megjelent munkája. Fontosabb és nagyobb terjedelmü nyomtatványai voltak még: Báthory Mihály, Hangos Trombita (1664); Komáromi Csipkés György, Pestis Pestise (1664); Bartha Boldizsár, Rövid Chronica (1666) és Kölcséri Sámuel, Arany címü (1673. megjelent) művei. Nyomtatványai annyira piszkosak, dísztelenek, hogy egész e századik az ócska, pecsétvető betüt Karancsi-betünek hivták. Még Sándor Istvánnál is (Toldalék a magyar-deák szókönyvhez, Bécs 1808) karancsi betük a. m. typi usu attriti. Kassai József nem ismervén e kifejezés eredetét, Gyökerésző magyar-diák szó-könyvében ezt a bolond magyarázatát adja: «Karancsi betük, azaz karmolással elkopott öntött betük; karmolás szóból lett karams, mint szerelmes szóból lőn szerens, ebből Szeremts».

Forrás: Pallas Nagylexikon