Kármán

1. Demeter, hires hegedős a XVI-ik sz.-ban; Tinódi említi (Erdéli História harmadik része végén), hogy nincs nála jobb hegedős «az rácz módban». Mindenesetre szerb guszlár volt. A zenekedvelő Ulumán bég, lippai várkapitány nagy igéretekkel udvarába csalta s magánál tartotta.

2. K. József, jeles prózairó, szül. Losoncon 1769 márc. 14., megh. u. o. 1795. kb. jun. 3-án. Atyja, szintén József, a losonci ref. egyház papja volt, később esperes, élte utolsó évében, 1794-ben szuperintendens. K. alsóbb iskoláit Losoncon elvégezvén, 1785. Pestre ment az egyetemre jogot hallgatni, 1788. pedig Bécsbe, mivel az ott végzetteknek több kilátásuk volt József császár idejében hivatalnyerésre. Bécsben mint tudósító v. magánágens tartotta fenn magát. Itt ismerkedett meg s folytatott egy félévig szerelmi viszonyt a nála 5-6 évvel idősebb Markovics grófnéval, egy kalandor katonának szép, de könnyelmü nejével, akiben Székely József és Abafi Lajos Fanni mintáját gyanítják, de elegendő alap nélkül. A nő 1789 nyarán leköltözött férjének bánsági birtokára, K. pedig letévén Pozsonyban vizsgálatait, u. ez év végen Pestre jött vissza, itt ügyvéd lett, egyszersmind belépett az egyik szabadkőmüves páholyba. Kora ifjuságától különös fogékonysággal birt a társasélet örömei iránt s szép alakja, kitünő modora, nyugati műveltsége s egész egyéniségének varázsa megnyitották előtte az előkelő pesti szalonok ajtait; igazi világfi volt s ez okból Pest Alcibiadesének is nevezte el Toldy Ferenc. Kivált a protestáns főúri házakkal, a Ráday-, Beleznay-, Podmaniczky-családokkal állt szoros összeköttetésben. Az európai műveltség szükségének érzete és a nemzeti érzés éppen akkor, József uralkodásának végén s II. Lipót alatt tartották legerősebb izgalomban a szellemeket. K. teljes lelkével merült az eszmék e forrongásába, egyik vezetője lett az ifjuságnak; 1792. gr. Ráday Pál mellett az első budai szinjátszó társaságot igazgatta. Ő mondta ki először azt az eszmét, hogy Pestet irodalmi központtá kell tenni s e célból a szintén ifju Schedius Lajossal, a pesti egyetem esztétika-tanárával és Pajor Gáspár orvossal szövetkezve megindította 1794 elején az Uránia évnegyedes iratot, melybe az akkor fejlődő Csokonai is dolgozott. A folyóirat szépirodalmi dolgozatokat és iránycikkeket közölt s öntudatosan a nőkhöz fordult, hogy a zsenge magyar szépirodalomnak köztük hódítson közönséget; hatni kivánt az ízlés fejlesztésére s előkelő és választkékos hangot pendített meg. Kevés előfizetője volt, gr. Beleznay Miklósné és egy ismeretlen támogatták. Három kötete jelent meg és 1795 elején megszünt; nemes irányáért azonban emlékezetes maradt irodalomtörténetünkben. A megszünés oka talán nemcsak a lanyha részvét volt, hanem alkalmasint K. is kedvét veszté, mert gyógyíthatatlan betegség emésztette. 1795 tavaszán, atyja halálakor hazament Losoncra s pár hó mulva, huszonhat éves korában ő is meghalt.

Dolgozatati az Urániában jelentek meg. Legnevezetesebb köztük a Fanni hagyományai c. kis regény, melynek eredetéről különféle vélekedések voltak forgalomban. Ma már eldöntöttnek tekinthető kérdés, hogy e leveleket maga K. irta s nem a levélsorozat hősnőjének, Fanninak szerzeményei; továbbá az is, hogy Fanni mintája nem lehet Markovicsné és a Fanni följegyzései és levelei nem alapulhatnak e szép asszonynak K.-nak folytatott levelezésén. (K. és Markovicsné német levelezésének egy részét magyarra fordítva kiadta Székely József, Pest 1860., az egészet pedig Abafi Lajos, K. művei közt.) Azt azonban Beöthy is lehetőnek, sőt valószinünek tartja, amit Toldy «hiteles forrásból» s egy kortanu állítása alapján mond, hogy a hagyomány valóságon alapul s «Fanni egy nemes ház gyermeke, K. kedvese volt s mert szülei gátolták szerelmét, ennek kora áldozata». A regény, ugyancsak Beöthy szerint, Rousseau Nouvelle Héloise-ére és Goethe Werther-ére emlékeztet. Mindenesetre a mult századi magyar széppróza legkitünőbb terméke, az első lélektani részletezéssel kidolgozott regény irodalmunkban; becses mű mind eszméjének tragikus jelleménél, mind a női szivélet finom és gazdag rajzainál, mind nyelvének magyaros és mégis könnyed, újszerü hangjánál fogva. Mind alkotó, mind előadó művészete új és új oldalról látható többi szépirodalmi dolgozataiban: Az új házas leveleiben, A módi c. szatirában és a Fejveszteség c. történeti regénytöredékben, továbbá meséiben is. Mint prózairó sem nem purista, mint korában igen sokan, sem nem annyira művészkedő, mint Kazinczy; az ő nyelve mindazáltal tiszta s természetesen művészi. Stilusa jelzi azt az utat, melyen nagyob rázkódások nélkül lehetett volna a magyar stilust megújítani. Irói programmját foglalja magában A nemzet csinosodása c. értekezése, mely a mult század magyar iránycikkei közt szintén egyike a legtartalmasabbaknak. Kiadásai: Uránia (3 köt., Vác 1794); K. József irásai és Fanni hagyományai (kiadta Toldy Ferenc, Pest 1843); Fanni hagyományai (kiadta Gyulai Pál az Olcsó könyvtárban, Budapest 1875); K. J. összes művei (Abafi Nemzeti Könyvtárban 2 köt.).

3. K. József, ref. püspök, szül. Losoncon 1738., megh. u. o. 1795 ápr. 5. Tanulmányait szülőföldjén, Körmöcön, Pozsonyban s Debrecenben végezte. 1760 nov. 9. a baseli egyetem hallgatója lett, hol két évig időzött. Hazatérte évében Losoncra választatott lelkészül. 1788-ban a drégelypalánki egyházmegyének esperese, 1791. a dunántuli kerületnek főjegyzője, 1794-ben püspöke lett. A budai zsinatnak tagja s főjegyzője volt. Irodalmi téren jelentékeny munkásságot fejtett ki. Művei: Istennel való társalkodás a reggeli és estveli órákon (Pozsony 1784); Ekklézsiai agenda (u. o. 1787); Az esztendőnek minden szakaszaira alkalmaztatott könyörgések (u. o. 1789); Katechismus (Osterwald után, u. o. 1789). Halotti prédikációi kéziratban maradtak.

4. K. Mór, pedagogus, tanárképzőintézeti tanár, született Szegeden 1843 december 25-én. Iskoláit szülővárosában és Pesten végezte. 1862-1865. a bécsi egyetemen filozofiai és filologiai tanulmányokkal foglalkozott. 1866. a budapesti egyetemen a doktori és magiszteri diplomát szerzett. 1868. a budapesti középiskolákban és a kereskedelmi akadémián az izraelita vallástant tanította. Részt vevén a tanáregyesület gyülésein, pedagogiai és tanügyi kérdésekben neve csakhamar ismeretessé vált s ennek köszönhette, hogy 1869-ben Eötvös báró közokt. miniszter kiküldte Lipcsébe a gyakorlati tanárképzés tanulmányozása végett. Ott Ziller Tuisconnak bizalmát pedagogiai készültségével annyira megnyerte, hogy az mindjárt kinevezte gyakorló elemi iskolai presbiteriumának elnökévé s avval is megbizta, hogy az iskola új szervezetét és tanulmányi redjét elkészítse: Vademecum für die Praktikanten des Paedagogischen Seminars zu Leipzig 1870. 1871 őszén visszatért, 1872. a pedagogia, etika és pszichologia magántanára lett az egyetemen. A közokt. kormány megbizásából elkészítette az általa kontemplált gyakorló főgimnázium szabályzati tervezetét, mely elfogadtatván, 1872 május 16. a gimnáziumi gyakorló iskola eszméje testet öltött. A tanárképző intézethez a filozofia és pedagogia tanárává s a gyakorló iskola pedagogiai vezetőjévé neveztetett ki 1872 aug. Ő azonban kezdettől fogva gyakorlati tanítással is szivvel-lélekkel foglalkozott s nemcsak szóval, hanem pédaadással is ő honosította meg nálunk a Herbart-féle, gyakorlati pszichologián alapuló tanítási metodust, melynek külföldön a Zillernél vele működött Rein (Jena) és Willman (Prága) a legkiválóbb képviselői. Mig azonban azok inkább a népiskolai tanítással kapcsolatbn közetítik a tanítás metodusát, addik K. a Herbart-Ziller-Stoy-féle irányt nagy önállósággal és rendkivüli szervezőképességgel egy egész gimnáziumi folyamon át valósította meg. A gyakorlati tanítás terén Herbartnak a szellemébe senki se hatolt be oly mélyen, mint ő. E téren K. nálunk iskolát alapított, mely mellőzve a német pedagogia sablonszerüségeit, szigoruan megokolt elvek alapján áll. 1873-tól kezdve egy decenniumon át a közokt. tanács jegyzője volt, azóta rendes tagja. 1874 óta a középiskolai tanárvizsgáló-bizottság tagja. 1873-82-ig a Magyar Tanügy-et szerkesztette, mely ez idő alatt a magyar tanítás ügyének legpregnánsabb képviselője volt. Munkásságának súlypontja középiskolai és egyetemi tanításokon kivül középiskolai tanításunk újjászervezésére esik. Egyáltalában tanügyünk újabb fejlődése 1872 óta elválaszthatatlan kapcsolatban van K. működésével. A gimnáziumi tanítás számára kiadott miniszteri Utasításokat egyes szakemberek közreműködésével egészben véve ő szerkesztette. Ennek általános része németül is megjelent a Frick szerkesztésében kiadott: Sammlung Paedagogischer Abhandlungen füzetei közt ily címen: Beispiel eines rationellen Lehrplans für Gymnasien (Halle 1890); e címet Frick adta a füzetnek, melyet a németországi pedagogiai sajtó igen nagy elismeréssel fogadott. Az iskola céljaira szolgáló művei közt kiváló helyet foglalnak el Magyar olvasókönyvei (I-IV). Szerkesztette a Jeles irók iskolai tárát; az Ifjusági iratok tárát (Franklin-társulat kiadása); a Történelmi kézikönyveket (most Athenaeum könyvtára). Készítette Magyar gyermekkönyvét (népmesét, népdalok és versek); Képes ABC-jét magyar fiuk, magyar lányok számára (Eggenberger); Francia tündérmeséit (Forgó bácsi könyvtára); Aesopust (u. o. és külön is). Gimnáziumi tan- és segédkönyvekül ira Gow után a Görög és római állam régiségeit (1890); átdolgozta Wilkins Római irodalomtörténetét 1894); Joly Philosophiai propaedeutikáját (1883). Egyetemi segédkönyvül dolgozta át Browing Oszkár könyvét: A nevelés elméletének története (Budapest 1885); Lotze Hermann Logikáját (1884) és Psychologiáját (1887). Pedagogiai értekezései nagy számmal találhatók a Magyar Tanügy minden kötetében, a Gyakorló iskola évi értesítőiben s a Magyar Paedagogiában többnyire névtelenül. Nem annyira a toll, mint inkább az élőszó embere. Polemikus iratai: Herbart és Lubrich (1875); Plagiosippus név alatt: Egy tudós koryphaeus és A tudós koryphaeusnak igazságot szolgáltat Plagiosippus (1893). Legújabban adta ki: Tanárképzésünk és az egyetem c. művét, melyben tanárképzésünk új szervezésére is tesz javaslatokat.

Forrás: Pallas Nagylexikon