Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Károly... ----

Magyar Magyar Német Német
Károly Karl

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Károly

1. (I.), király; szül. 1288. Martell Károly és Klemencia (Rudolf császár leánya) szülőktől, megh. 1342 jul. 16. Koronázása előtt neve Róbert K. volt, de a magyarok csak K.-nak hivták. 1300 aug. jött Nápolyból Dalmáciába, hogy innen tegye meg a lépéseket az Árpád-ház trónjának elfoglalására, mire örökösödés (nagyanyja V. István leánya volt) címén, s a magyarok egy töredékének meghivására jogot alkotott magának. III. Endre halálhirére Esztergomba jött, hol Gergely választott érsek megkoronázta. De már 1301. Vencel és pártja ellen a bélakúti (péterváradi) apátságban kellett magát megvonnia. Innen tett kisérletet 1302. Buda vára bevételére, de nem sikerült. Jó fordulatot adott ügyének s Vencel ellen merészebbé tette VIII. Bonifác pápa nyilatkozata, mellyel K.-nak itélte oda Magyarország trónját. 1304 aug. a pozsonyi gyülésen párthivei elhatározták, hogy hadjárattal szerzik vissza Venceltől a szent koronát, de nem értek célt, mert 1305. Vencel jogával együtt Ottó bajor hercegnek adta át a koronát. K. ügye most rosszabbra fordult, de csakhamar változtatott a dolgon Esztergom és Buda elfoglalása és Ottó fogsága, ki örömest hagyta oda a koronát, csakhogy az erdélyi vajdától szabadulhasson. 1307. a rákosi országgyülésen K.-t hivei újra királlyá kiáltják ki. Leghatalmasabb segítsége érkezett K.-nak 1308 okt. Gentilis biboros, pápai követ személyében. Ez Csák Mátét a kékesi páloskolostorban, legalább rövid időre, megnyerte K. számára, kit 1309 jun. 15-én újra megkoronáztak Budán, de végérvényesen ez csak a vajdától kialkudott szent koronával történt 1310 aug. 27. Székesfehérvárt. Még ezután is nagy feladat várt K.-ra: a kékesi szerződéshez hűtlenné lett Csák Máté s a többi oligarka megtörése. 1312. kora tavasszal egybegyüjtötte hiveit s az Amadé-fiukra tört. Ezeket Csák Máté segítette, de Rozgonynál jun. 15. a király hadai diadalmaskodtak az egyesült seregen. A Kopasz-féle lázadás leverése, az erdélyi hadjárat befejezése után végre K. úrrá let az országban. Zách Felicián tulszigoru bűnhődése kedvét szegte a lázongóknak. Külpolitikájában mindenütt családja hatalmának gyarapítására szentelte erejét. A lengyel nép megnyerése s annak előkészítése, hogy e két ország majd egy fő alatt egyesülhessen, elsőrendü célját képezte. Ezért segítette sógorát, Kázmért a lengyel trónra s továbbra is támogatta őt, s 1339. célját érte: fiát, Lajost, a lengyelek trónörökösének ismerték el. 1333., hogy Szicilia trónját Endrének biztosítsa, e fiát Nápolyba vitte, s ott Johannának eljegyezte. Habár uralkodásának jó részét arra kellett szánnia, hogy nyomról-nyomra foglalja el az országot, jutott ideje arra is, hogy trónját biztossá, országa ügyét a jövőre nézve is jobbá tegye. Jutalmazásokkal új arisztokráciát, a trónnak biztos támaszt, a bandériális rendszerrel hadainak biztos alapokat adott. A törvénykezésben ritkította az istenitéleteket, az igazságszolgáltatást külön törvényszékekre bizta. A városokat, az ipar és kereskedelem székhelyeit pártfogásába vette, külföldről kereskedőket édesgetett hazánkba. A bányák művelését jobb karba helyezte, pénzverésről gondoskodott, ő veretett először aranypézt. (Arany forintjának, két dénárának és széles garasának képét l. az Érmek mellékletén.) Udvara, a királynék udvarával együtt, mint a vallásosság, jó erkölcsök iskolája messze földön hires volt. Fiainak nevelését szakavatott nevelők, tanítók vezették. 1306 közepe táján lépett házasságra először s Máriát, Kázmér beutheni és tescheni herceg leányát vette el. 1318. Beatrix, VII. Henrik római király 14 éves árvája lett második felesége, ennek halála után 1320. Erzsébetet vette nőül, Lokietek Ulászló lengyel király leányát. E harmadik házasságából öt fiu-gyermek született: a korán elhalt Károly és László, továbbá Lajos, Endre és István hercegek. Eltemették Székesfehérvárt a főoltár mellett, s az ország nagy részvéttel kisérte el utolsó útjára.

2. K. (II. v. Kis-K.), király, Durazzói Lajos és San-Severino Margit fia, a szerencsétlen véget ért Durazzói Károly unokaöccse, 1350 körül szül. Atyja halála után Nagy Lajos királyunk a pápa kérésére udvarába fogadta az árva herceget, s itt atyai szeretettel fölnevelte, később Dalmát- és Horvátország hercegévé nevezte ki; 1371-76-ig tótországi bán volt. Johanna, nápolyi királynő, örökösévé szemelte ki, de Szicilia trónjához mégis csak az ő ellenszegülésével juthatott. Johanna ugyanis az egyházszakadásba beleártotta magát, s ezért a pápa büntetésből elvette országát és K.-nak adta oda. K. kezdetben - éppen a velenceiek ellen folytatott hadjárat idején - egykedvüen fogadta VI. Orbán meghivását. De később, a pápa sürgetésére, I. Lajos király segítségével hajlandó volt eleget tenni a pápa kérésének. Nagy Lajos megeskette, hogy leányait Magyarország birtokában háborgatni nem fogja, másrészt a sziciliai királyságra vonatkozó jogait reáruházta és hadsereget adott mellé. 1380. indult el Trevisóból s ugyanezen év novemberében Rómába érkezett, hol VI. Orbán pápa azzal fogadta, hogy az egyház zászlótartójának, Róma szenátorának nevezte ki. 1381. pünkösd ünnepén pedig királlyá kente és III. K. néven megkoronázta. Jul 16. bevonult Nápolyba, Johannát kétszinüsködése miatt elfogatta s 1382. megfojtotta. Alig jutott könnyü szerrel Nápoly birtokába, hatalmát azok ellen fordította, kiknek legtöbb hálával tartozott; először a pápa ellen fordult, ki 1385. ezért kiközösítéssel büntette. Ugyanezen év nyarán felesége kérését megvetve, bár habozva, elfogadta Horváthy Pál és társainak meghivását a magyar trónra, s hazánkba indult. A nőuralom esküdt ellenségei lelkesedéssel fogadták; a királynők kénytelenségből elébe mentek, palotájukba vezették, azon reményben, hogy békés úton mindent elvégezhetnek. De K. jóltevője leányával nem alkudozni jött. Pártja dec. második felében királlyá kiáltotta ki, s az uralkodónőket lemondásra szólította fel. Erzsébet és Mária nem mertek ellenszegülni s igy 1385 dec. 31. K.-t Székesfehérvárt, a királynők jelenlétében megkoronázták. De Erzsébet, az idősb királyné, összeesküvést szőtt ellene. 1387 febr. 7. magához hivatta és Zsigmond egy levelét olvastatta vele. A levél olvasása közben Forgách Balázs csákányával hatalmas ütést mért rá; hasztalan védelmezte életét, végre félholtan vánszorgott hálószobájába. Az összeesküvők kivonszolták, s a vár egyik tornyába záratták, honnan a következő nap, febr. 8. Visegrádra vitték. Még talán fölgyógyult volta sebéből, de febr. 24. megfojtották. Egyházi szertartással csak 1390 febr. 3. temették el, mert IX. Bonifác csak ekkor adott rá engedélyt. A Visegrád mellett levő Szt. András apátság templomában talált nyugvóhelyet. Felesége Margit volt, Durazzói Károly leánya, kivel 1370. kelt egybe. Leánya II. Johanna néven Nápoly királynője lett, fia László pedig Zsigmond királynak okozott később kellemetlenséget.

3. K. (III.), király, mint római-német császár: VI. K. I. Lipótnak harmadik nejétől, Pfalz-Neuburgi Eleonorától való második fia, szül. 1685 okt. 1., megh. 1740 okt. 20., mosonvármegyei Féltoronyban tartott vadászaton szerzett meghülése következtében. Születése óta spanyol királynak szánta őt atyja, s midőn II. K., az utolsó spanyol Habsburg meghalt, Bécsben III. K. név alatt spanyol királlyá kiáltatta ki. 1703 szept. 19-én indult el Bécsből Spanyolországba, hol mint XIV. Lajos francia király unokájának, Anjou Fülöpnek ellenkirálya, angol és holland segéllyel vett részt az örökösödési háboruban. A változó szerencsével folyt háboru alatt K. 1706 jun. 26. a Galloway lord vezetése alatt Madridba hatolt angol sereg által spanyol királlyá kiáltatott ki, ami ügyének többet ártott, mint használt. A spanyolok a protestáns angoloktól rájuk erőszakolt fejedelmet ettől fogva mindig csak «eretnekek kegyelméből való királynak» nevezték. Reménytelen helyzetben volt, midőn 1711 ápr. 17. bátyja, I. József császár hirtelen elhunyt, s a Habsburg-ház minden koronája reája szállott. Ezzel ugyanoly politikai helyzetbe jutott, mint a háboru kitörésekor XIV. Lajos volt. Spanyolországot a hatalmak akkor az európai egyensúly érdekébe nem engedhették át a Bourbonoknak; most ugyan amiatt nem tűrhették, hogy egyetlen kézben legyen Német-, Magyar- és Spanyolország. K. mindamellett makacsul fentartotta igényeit. Nejét Erzsébetet regensül hagyta Barcelonában, ő maga 1711 szept. 27-én Bécs felé indult, hol az interregnum alatt anyja, Eleonora volt a regens. Miután szövetségesei, az angolok és hollandok 1713. Utrechtben békére léptek XIV. Lajossal, ő is kényszerült békét kötni. Az 1714. létrejött rastadti béke értelmében, lemondva Spanyolországról, a spanyol örökségből spanyol Németalföldet, Nápolyt, Milanót és Szárdiniát nyerte. Főcélja ettől fogva egész Közép-Európára kiterjedő roppant birodalmának egységes megtartása családja számára, mi annál nagyobb feladat, mert egyetlen fia 1716. meghalt, s csak leányai voltak. A családi örökség megőrzésére legfőbb biztosíték a pragmatica sanctio (l. o.), melyet Magyarországgal 1722. fogadtatott el. Hasonló célja volt a nálunk behozott földadónak és az állandló hadseregnek, mellyel a nemesi fölkelés elavult rendszerét félrelökvén, egyszersmind biztosította a hadsereg egységes vezetését. Két nagy hadjáratot vezetett a török ellen, melyek közül az egyik szerencsésen ért véget 1718. a passzorovici békekötéssel, mig a másik az 1739-iki belgrádi békében annál szerencsétlenebbül. Megmaradt azonban első török hadjáratának hódításaiból az u. n. temesi bánság, mely 1717. kormánya alá kerülvén, tábornagya, a derék Mercy által virágzó állapotba helyeztetett. K. országlása alatt különösen sok történt az ipar és kereskedelem érdekében. A törököktől nemrég visszafoglalt, majd az 1711-ig Rákóczi mozgalmai által zaklatott Magyarország újabb, egyvégtébe haladó fejlődésének alapjait ő alatta vetették meg. Az ország polgári kormányzatára felállította a helytartótanásot, újonnan szervezte a kancelláriát, a királyi táblát és a hétszemélyes törvényszéket; 4 kerületi táblát, s Horvátországban báni táblát állított fel. Egyházi téren a dinasztikus érdeket a katolicizmusban látta legjobban biztosítva, s ezért bizonyos határig támogatta a katolikus egyházat a protestánsok, akkori nyelven akatolikusok elleni küzdelmében. Erre célzott az 1731. kiadott u. n. Carolina resolutio is (l. o.). Ami egyéniségét illeti, teljesen spanyol tipus: szertelen gőg, makacsság, határozatlanság, renyheség, szertartások szeretete jellemzik. Udvarában fentartotta a spanyol etiquette-et, s ő maga legjobban érezte magát spanyolok körében. Elfogultsága a spanyolok iránt egyebek közt, birodalma szempontjából azon nagy politikai hibába sodorta, hogy a spanyol Németalföldet, melyet Bajorországért kicserélhetett volna, nem adta oda. Holott ha rááll a cserére, birodalma tömörebb, egységesebb lesz, s maradandó tulsúlya lesz benne a német elemnek; nekünk az a csere, nemzeti szempontból, különösen nagy romlásunkra szolgálhatott volna. Csekély tehetségü volt ugyan, de komoly pártolója a tudomány és művészetnek. Bécsben számos pompás épületet emelt, egyebek közt a császári udvari könyvtárat is.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is