Kártalanítás
az állategészségügyi rendészetben azoknak a veszteségeknek
az államkincstár részéről való megtérítése, melyeket beteg állatok tulajdonosai
a hatósági óvó és elfojtó intézkedések folytán elszenvednek. Magyarországon
legelőször a keleti marhavésznek az 1874. XX. t.-c. alapján teljes eredménnyel
foganatosított irtása közben nyujtottak a leölt beteg és gyanus állatokért
kártérítést, de szabatosabban csak az állategészségügyi törvény (1888 VII.
t.-c.) intézkedik ez irányban, midőn határozottan megjelöli azokat az eseteket,
melyekben K.-nak helye lehet, mely intézkedéseit azonban még nagy szűkkeblüség
jellemzi szemben a törvény alkotásának céljaival. Megtagadja ugyanis az
állattulajdonostól a K.-t akkor, ha a hatósági rendeletre leölt állat ragadós
tüdőlobban, takonykórban vagy veszettségben szenvedett, valamint ha kutya v.
macska a veszettség vagy ennek gyanuja miatt kiirtatott. Egyébként e törvény
értelmében K. jár a következő esetekben: a) a becsérték fele, ha keleti marhavészban,
lépfenében vagy rühösségben szenvedő állat öletett le, vagy ha ragadós tüdőlob
v. takonykór gyanujában álló állat leöletése rendeltetett el és az állat a
boncolás után is csak gyanusnak bizonyult; b) a becsérték kétharmada, ha keleti
marhavész, vagy lépfene gyanuja miatt rendelte el a hatóság a bunkózást és a
boncolás is csak e betegségek valamelyikének gyanuját állpította meg; c) az
egész becsérték, ha a bármely ok miatt hatósági rendeletre leölt állat
boncoláskor egészségesnek, azaz a törvényben felsorolt ragadós betegségektől
mentesnek bizonyult be. Az egész becsértéknek megfelelő K. jár továbbá a
hatósági rendeletre megsemmisített vészterjesztő tárgyak után is. K.-t azonban
nem kap az állattulajdonos, ha az állat megbetegedését be nem jelentette, vagy
ha a ragadós betegség behurcolása az ő hibájának vagy mulasztásának róható fel.
Külföldről behozott állatért a megfigyelési idő eltelte után csak akkor jár K.,
ha az ország területén történt megfertőztetése igazoltatott. A K. összegét a
becslő bizottság előterjesztése alapján az első foku közigazgatási hatóság
határozza meg, mely ellen 15 nap alatt felebbezésnek van helye. A K.-ra igényt
nyujtó esetek körét lényegesen tágította az 1893. II. t.-c., mely szerint a
ragadós tüdőlob (l. o.) v. gyanuja miatt levágott szaravasmarháért az állatt
tulajdonosa a becsérték 9/10-ed részének megfelelő K.-t
kap; kivételt képeznek azonban e tekintetben a külföldről kevesebb mint hat
hónap előtt betegen behozott szarvasmarhák, vagy ipari vállalatok és gyárak
hizlalóiban v. állatvásárokon talált állatok; elesik továbbá a tulajdonos a K.
igényétől, ha a betegséget be nem jelentette vagy a hatósági intézkedéseket
nem, vagy hanyagul teljesítette. (V. ö. 1888. VII. t.-c. 105-112. §; 1893. II.
t.-cikk 3-6. § és az e törvények végrehajtására kibocsátott földmívelésügyi
miniszteri rendeleteket. L. még Kár.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|