Katalin-legenda

a középkori magyar költészetnek aránytalanul legterjedelmesebb maradványa, egy versekben irt, 4073 sora terjedő legenda alexandirai Szent Katalinról. A külföldi hasonló tárgyu legendákkal szemben eltérő szerkezetü s valamennyinél teljesebb, egyedül Temesvári Pelbárt (l. o.) XV. sz.-beli hires szerzetesnek Pomeriumában van egy ezzel rokon tartalmu prózai változat s ez alapon Sziládi Áron Pelbártot tartotta a K. szerzőjének; e föltevést azonban újabban Horváth Cyrill nyomozásai meggyöngítették. Annyi valószinü, hogy a legenda nem latinból van átdolgozva, hanem eredeti termék, mely részben a temesvári Pelbárt szövegén alapul; nyolcasainak nagyrészt szabatos ütemezése, a cselekvénynek számos részletben ügyes vezetése, valamint a lelki állpotoknak itt-ott megkisérelt rajzolása dicséretére válik szerzőjének. Szövegét az akadémi akönyvtárában őrzött Érsekujvári kódex tartotta fenn számunkra, melyet legnagyobbrészt 1730-31-ben Sövényházi Márta klarissza-apáca másolt. Először Toldy Ferenc adta ki Alexandriai Szt. Katalin verses legendája cím alatt (Pesten 1857), forráskritikai bevezetéssel; azután Szilády Áron a Régi Magyar Költők Tára I. kötetében, jegyzetekkel (megjelent az Érsekujvári kódex Nyelvemléktári kiadásában is, IX. és X. köt., Volf Gyögytől). V. ö. ezeken kivül Horváth Cyrill, Nemzeti irodalmunk a reformáció koráig (Budapest 1891). Szöveg- és képhasonmások láthatók belőle Zolnai Gyula Nyelvemlékeink c. kiadásában (Budapest 1894) és Gyula Nyelvemlékeink c. kiadásában (Budapest 1894) és Beöthy Zsolt Képes Irod.-történetében (Budapest 1894); Toldy, Beöthy, Bodnár Irodalomtörténetét.

Forrás: Pallas Nagylexikon