Katalin

1. angol királynő, VI. Károly, az elmebeteg francia királynak és Izabella nejének leánya, szül. 1400., megh. 1438. A győztes V. Henrik angol király a Troyesben kötött szerződésben arra kényszerítette a francia királyt, hogy leányát neki nőül adja (1420) és igy e házasság révén a francia koronát a magáéhoz csatolhassa. K.-tól fia született, a későbbi elmebeteg VI. Henrik, de Henrik maga már 1422. elhalt. K. utóbb még egyszer férjhez ment Tudor Owenhoz, kitől három fia született, köztük Edmund richmondi gróf, kinek Henrik nevü fia utóbb mint a Tudor-család alapítója az angol trónra lépett.

2. K., arragoniai hercegnő, VIII. Henrik angol király neje, szül. 1483., megh. Kimboltonban 1536. Katolikus Ferdinánd és Izabellának volt a leánya és VII. Henrik angol király politikai okokból jegyezte őt el legidősebb fiával, Artur walesi herceggel (1502). Midőn Artur a következő évben elhalt, VII. Henrik, hogy K. hozományát ne kelljen visszaadni és hogy a spanyol szövetség továbbra is fenmaradjon, a gyermek özvegyet második fiával, a még csak 12 éves Henrikkel jegyezte el, aki azután 1509. jun. 3. II. Gyula pápától kapott felmentés alapján K.-nak egybe is kelt (l. VIII. Henrik). Egy ideig boldogan éltek, nemsokára azonban a csapodár Henrik politikai és személyes okokból válni készült K.-tól és midőn VII. Kelemen pápa (a hatalmas V. Károly császárra való tekintetből, ki K. rokona volt) a válópört elnapolta: a boszus Henrik a házasságot Cranmer érsek által mint érvénytelent felbontotta (1533), imádottját, K. udvarhölgyét, Boleyn Annát (l. o.) nőül vette és megragadván az alkalmat, a katolikus egyháztól elszakadt. Az istenfélő K., kire a válópör folyamában a bűnnek legkisebb gyanuja sem háramlott, megnyugodott sorsában és Henriktől született, de attól törvénytelennek bélyegzett leányával, Máriával (utóbb királynő) Kimboltonba vonult vissza. (Az irodalmat l. VIII. Henrik alatt).

3. K. (Howard), VIII. Henrik angol király 5-ik felesége, Howard Edmund leánya és Norfolk gróf unokahuga. Romlott életü nő volt, de Henrik király, szépségétől elragadtatva, 1540. mégis nőül vette. Mint királyné a katolikus vallás uralmának helyreállítása érdekében buzgólkodott, de befolyása nem tartott soká. Midőn Henrik K.-nak a házasságkötés után is folytatott szerelmi kalandjairól értesült, hűtlen nejét 1542 febr. 12. lefejeztette. K. Gottschall egyik drámájának hősnője.

4. K. (Parr), VIII. Henrik angol király 6-ik felesége, kit 1543. vett nőül. K. előbb Latimer lordnak volt neje. Mint királynő a protestáns vallás érdekében érvényesítette befolyását. A már akkor folyton betegeskedő és gyanakvó királytól sokat kellett szenvednie. VIII. Henrik halála után Seymour Tamás tengernagynak lett felesége. Megh. 1549.

5. K. (Medici), II. Henrik francia király felesége, szül. Firenzében 1519 ápr. 13., mint Medici Lőrinc leánya, megh. Bloisban 1589 jan. 5. Ifjuságát részint kolostorban, részint az udvarnál töltötte és ott szerezte nemcsak a szépművészetek szeretetét, hanem az ármányokban való jártasságát is. Nagybátyja, VII. Kelemen pápa közvetítése mellett 1533. I. Ferenc francia király másodszülött fiának, Henriknek jegyezték el a még csak 14 éves leányt; a herceg azonban a bájakban szűkölködő K.-t nemcsak mint jegyese, hanem utóbb mint férj is sokáig mellőzte, sőt olykor meg is alázta. Csakis saját okosságának köszönhette K., hogy I. Ferencnek kedvese, Etampes hercegnő és férjének szeretője, poitiersi Diana mellett teljesen nem szorult háttérbe. Alázatos és előzékeny magaviseletével utóbb még férjének bizalmát is megnyerte és midőn 10 évi házasság után fiuk született, henrik megbecsülni kezdé nejét. Trónralépte után (1547) K.-t is megkoronáztatta és az V. Károly császárral folytatott háboru idején (1552) a kormányt is K.-ra bizta. Henrik váratlan halála után (1559) K.-nak elsőszülött fia, II. Ferenc következett a trónon és K. már-már megérkezettnek véle a pillanatot, hogy gondosan titkolt nagyravágyását kielégíthesse. De újra csalódott, mert II. Ferenc nejének, Stuart Máriának nagybátyjaira, a Guise hercegekre (l. o.) bizta a kormányt. II. Ferencnek váratlanul bekövetkezett halála (1560 dec.) azonban véget vetett a Guise-ek befolyásának és az új király, K.-nak másodszülött, beteges és kiskoru fia, IX. Károly, K.-t tette meg kormányzó-helyettesnek. Ezzel tehát megérkezett a várva-várt pillant. Midőn 1570. azt vette észre, hogy a király a Coligny admirált (l. o.), a hugenották vitéz vezérét tünteti ki bizalmával, hatalmi féltékenységből előbb Coligny ellen bérelt gyilkost, majd pedig, midőn ez a merénylet dugába dőlt, 1572. az összes Párisba gyülekező hugenották megöletését határozta el és e szörnyü tervet a Bertalan-éjben (l. o.) végre is hajtotta. A tömeges mészárlást azonban újabb polgárháboruk követték és ekkor K.-ra sok gond és bánat nehezedett: Károly fia elmebetegségben halt el, utóda pedig, K.-nak harmadik fia, a romlott III. Henrik nem volt képes a spanyolokkal szövetkezett Guise-ekkel dacolni. Elvégre Henrik Bloisben orgyilkosokat bérelt a Guise-ek ellen, és mialatt ezeknek jajkiáltásától visszhangzott a palota, a testileg-lelkileg megvert K. egyik szomszéd teremben a halállal vívódott. Bourbon bibornok azzal bucsuztatta K.-t, hogy mindezt a szerencsétlenséget az ő nagyravágyása okozta.

6. K. (I.), orosz cárnő, I. Péter cár neje, szül. Jakobstadtban (Kurland) 1679 ápr. 15., megh. 1727 máj. 17. Atyja, Szkavronszkíj Sámuel szegénysorsu szolga volt. Szüleinek korai halála után K. Glück marienburgi protestáns lelkész házába került, ahol 1702. egy svéd dragonyos nőül vette. Midőn az oroszok 1702 szept. 3. Marienbugot rohammal bevették, K. is fogságba került és ekkor K. először Seremetjev tábornoknak, majd Mencsikov hercegnek lett kedvese. Midőn Péter cár egy alkalommal a herceget meglátogatta, annyira meghatotta őt K. szépsége, hogy magához vette és noha K. teljesen műveletlen volt, mint szeretőt megtartotta. A cár kivánságára K. 1707. áttért a görög vallásra és akkor kapta tulajdonképeni neve (Márta) helyett a K. Alexejevna nevet. Péternek négy leánya született K.-tól: Katalin, Anna, Erzsébet és Natália; Anna III. Péter cárnak anyja lett, Erzsébet pedig maga lett cárnő. K. több fiut is szült, de ezek korán elhaltak. 1707-ben a cár K.-t titkon nőül vette. Midőn Péter 1711. a török háboru folyamában a törökök által a Pruth ingoványaiban teljesen körülzáratott, a ravasz cárnő arannyal és igéretekkel arra vette rá a nagyvezért, Baldadsi Mehemedet, hogy Pétert hadával együtt szabadon bocsássa. A háladatos cár erre 1712 márc. 1. nyilvánosan is megtartotta K.-nak esküvőjét és a szeretet és hűség rendjét alapította tiszteletére (l. Katalin-rend). Nem sokkal később azonban családi perpatvar támadt köztük; Péter t. i. arra a gyanura ébredt, hogy K. udvari kamarásával, Moens de la Croixval szerelmi viszonyt folytat. Nem tudni, mennyiben igaz ez a vád, de tény, hogy a cár kamarását lefejeztette (1724). Midőn I. Péter 1725 febr. 8. elhalt, K. kegyeltjei: Mencsikov, Ostermann és Jagusinszki a gárdát gyorsan K. nevére feleskettették és Theophanes püspök azt hirdette, hogy Péter halálos ágyán K.-t rendelte kormányzónak, kiskoru unokája, II. Péter mellé. Igy a trón K.-ra szállott, ki azt Mencsikov herceggel megosztotta. Egészben Péter szellemében vitte a kormányt; ő vetette meg alapját a legfelsőbb törvényszéknek és alata nyilt meg a férjétől alapított pétervári tudományos akadémia (1726 január 7.). A külügyi politika terén azonban Oroszország tekintélye alább szállott. Utóda mostoha unokája, II. Péter lett.

7. K., (II.), orosz cárnő, III. Péter cár neje és utóda, Keresztély Ágost anhalt-zerbsti herceg leánya, szül. Stettiben 1729 máj. 2., ahol atyja mint porosz tábornok állomásozott, megh. Szt. Pétervárot 1796 nov. 11. Nagy Frigyes király ajánlotta a fiatal hercegnőt Erzsébet cárnő figyelmébe, ki K.-t azután az utódává fogadott unokaöccsének, Péter holstein-gottorpi herceg nejévé jelölte ki. Miután K. 1744. (febr.) a görög egyház kebelébe áttért és nevét (Zsófia Ágosta) K. Alexejevnával cserélte fel, 1745 szept. 1. Péterrel egybekelt. De a házasság elejétől kezdve boldogtalan volt. A hóbortos és iszákos Péter nejével sem bánt jobban, mint a papokkal és a testőrséggel, ütötte és bántalmazta azt a nőt, kinek okossága messzire fölülmulta férjének szellemi korlátoltságát. Péter el is szándékozott tőle válni, hogy nőül vegye Voroncov Erzsébetet, sőt K.-tól 1754-ben született fiát, Pált is meg akarta fosztani az örökösödéstől VI. Iván javára. K. mindezeket eltürte, de titokban az ortodox vallás iránt tanusított buzgóságával, emberismeretével és számító leereszkedésével számos megbizható barátot szerzett. A mellett már akkor is (1753) szeretőket tartott, első sorban Szoltikov Szergej grófot, annak eltávolítása után Poniatovszki Szaniszló lengyel grófot (a későbbi királyt), majd a teljes odaadással a cárnő ügyét szolgáló Orlov Gergelyt. Midőn végre Péter dühében K.-t kolostorba akarta záratni, K. és kegyeltjei elérkezettnek látták a pillanatot a cselekvésre. Az Orlov-család öt tagja, csupa katonatiszt, 1762 jul. 9. a mit sem sejtő Péter a megnyert testőrök segélyével Oranienbaumban lemondásra kényszerítették és jul. 17. Ropsa kastélyban meggyilkolták. K. e közben a Téli palotából kiáltványt bocsátott a nép- és a hadsereghez, mely éppen ugy hozzája csatlakozott, mint a Kazan-templomba egybegyült papság. Jul. 9. 10 órakor reggel a forradalom be volt fejezve. Bizonyos, hogy K. be volt avatva az összeesküvés és a felkelésbe, vajjon azonban Péternek megöletéséről volt-e előzetes tudomása, az kérdéses. K. trónraléptekor 33 éves, minden tekintetben rendkivüli nő volt. Kezdetben ugyan a népszenvedély még néhányszor kitört ellne; igy Mirovics testőr felkelésekor, ki a fogságra vetett VI. Ivánt ki akarta szabadítani; avagy a veszedelmesebb alakot öltő Pugacsev-féle lázadás (1766), melynek vezére II. Péternek adván ki magát, a babona békóiban tespedő, elégületlen alsó nép és a kozákok segélyével már Moszkvát is fenyegette. De mindketten a hóhér keze által multak ki. Az elmebeteg Iván pedig el nem hagyhatta többé törtönét és igy K.-nak nem volt több versenytársa.

K. egy francia enciklopedisták által hirdetett felvilágosodás eszméinek volt hive. Udvarába hivott több nevezetes francia tudóst; fiának nevelését a köztársasági érzelmü, svájci származus Laharpera bizta; lefordította és utánozta a francia klasszikusokat, levelezett Diderot, Holbach és d"Alemberttel s különösen Voltaire-rel, kitől rendszeres tanácsot kért; barátjainak fogadta Ligne herceget és Ségur grófot, a francia követeket. Azok a franciák, kik meghivására Szt. Pétervárra utaztak, el voltak regadtatva az «Észak Semiramis»-ától és egy új korszak hajnalát ismerték fel kormányába. 1766-68. azonban előbb Moszkvába, majd Szt. Pétervárra bizottságot hivott össze a lakosság minden rétegéből és fajából, melynek az új polgái törvénykönyv elkészítését szabta feladatul. A gyülés tagjai teljesen szabadon vitatták a javaslatot; de ily nagyszámu, érdekeiben megoszlott gyülés nem volt arra alkalmas, hogy új törvénykönyvet szerkesszen, amint az akkori Oroszország sem volt képes ily forradalmi reformok befogadására. Mindamellett sok haszonnal járt a gyülés működése. K. a feldolgozott anyag alapján a nála megszokott körültekintő óvatossággal és fokozatosan számos üdvös újítást honosított meg országában. A külügyi politika terén, mint Nagy Péter szellemi örökösének, az orosz hatalom nagyobbítása volt főcélja, még pedig a lengyel, a török és a svéd szomszédok kárára. Miután a 7 éves háboruban való részvétel alól hamarosan kivonta magát, Poroszország-, Anglia- és Dániához közeledett, melyekkel azután a Bourbon- és a Habsburg-család ellen szövetkezett. Biront visszahelyezte ugyan Kurland trónjára, de az mégsem volt egyéb, mint Kurlandnak Oroszországgal való álcázott egyesítése. 1763. a lengyel örökösödési kérdés vonta magára K. figyelmét és nem nyugodott, mignem orosz szuronyok védelme alatt volt kegyence, Poniatovszki nyerte el a trónt (1764), ki alatt azután Lengyelország végleg elbukott. K. és Frigyes erre Svédországnak felosztására is szövetkeztek, de III. Gusztáv francia segéllyel államcsinyt követett el és a korona és Svédország tekintélyét a két szomszéd nagy boszuságára nagyban megszilárdította. Choiseul francia külügyminiszter, ki a lengyelekkel tartott, azt hitte, hogy ugy segíthet rajtuk, ha a törököt Oroszország ellen háborura birja. Ezzel a háboruval feltámadt a keleti kérdés és K. cárnő nem késett Nagy Péter parancsához hiven a török ellen erélyesen fellépni. Hadai az első török háboruban (1767-74) fényes diadalokat arattak. Orlov Elek admirális angol gyujtóhajók segélyével felégette a Cseszmei-öbölben a török hajóhadat; szárazföldön pedig az oroszok Kaffát és Kercset vették be és mindenkorra véget vetettek a krimi félszigeten a török uralomnak. A balkáni hadsereg ezalatt Moldvát és Oláhországot foglalta el és átkelvén az Al-Dunán, a nagyvezirt fogta körül sumlai táborában. 1774. azután K. a portával Kücsük-Kainardsi faluban békét kötött, mely béke az orosz diplomáciának egyik legfényesebb sikere, és Oroszország azóta oly fegyverrel rendelkezett, mellyel Törökország ügyeibe bármikor beleavatkozhatott. K. uralkodásának második felét (1772-től haláláig) Ausztriához, később Franciaországhoz va0ló közeledése, a porosz-angol szövetségnek pedig abbanhagyása ellemzi. Ez időben a pazarló Potemkin befolyása emelkedett az udvarban és a francia követek, kik egy ideig háttérbe szorultak, újból kedvező fogadtatásban részesültek. A bajor örökösödési háboru okozta osztrák-porosz összeütközés kiegyenlítésekor (1779) Repnin követ fáradozott K. parancsára mint közvetítő. 1780-ban résztvett K. a fegyveres semlegesség megalapításában, melynek éle Anglia ellen fordult. 1775-ben megtörtént Krim félsziget bekebelezése, mire a mongol igának végső nyomai megszüntek; véget vetett továbbá a tatár khánságnak és a zaporogi kozákok köztársaságának. 1787. II. József osztrák császár látogatta meg K.-t új krimi birtokán és ez alkalommal közös háborut határoztak el a török ellen. K., ámbár ugyanakkor III. Gusztávval Finnország miatt keveredett viszályba, mely azután 1789. háborura is vezetett, s noha a 2. lengyel felosztás előkészítése nagyon lekötötte figyelmét, egy pillanatig sem habozott, hanem 1787. hadat üzent a töröknek; József pedig követte példáját. De mig az osztrák hadak szerencsétlenül küzdötek, az oroszok Potemkin alatt bevették Ocsakovot és Bendert, Szoltikov alatt pedig Hocint, Moldvának kulcsát foglalták el. 1789. Szuvorov Foksaninál és Rimniknél győzte le a törököt és rettenetes emberáldozatok árán Iszmailt is bevette. II. József utóda, II. Lipót békét kötött a szultánnal, de K. egymagában is folytatta a háborut, és csak Kilia megszállása és a macsini diadal után békült ki Jassyban a portával, mely alkalommal Ocsakovot és a Bug és Dnjeszter közötti partvidéket kapta (1792 jan.). E közben a svéd háboru is eldőlt Oroszország javára, ámbár eleintén III. Gusztáv magát Szt. Pétervárat is meglephette volna. De az a főrui összeesküvés, mely ellene támadt, visszatérésre kényszerítette és bár utóbb a Svenska-öbölben győzelmet aratott az orosz flottán (1790 jul.9.), a francia forradalom kitörésének hirére önként békét kötött K.-nal, melyben ez Finnországot továbbra is megartotta. A francia forradlom kitörése fordulópotot képez K. urakodásában is. A cárnő, ki azelőtt annyira lelkesedett a demokrata eszmékért, aggodalommal tekintett Párisra és végre utálattal fordult el a forradalmi eszmék diadlától. A francia követet elbocsátotta, az 1791-iki francia alkotmányt, majd a köztársaságot el nem ismere, megszakította Franciországgal a diplomáciai alkudozásokat, az emigránsokat tárt karokkal fogadta és sietett XVIII. Lajost elismerni. 1792. diplomáciai körjegyzékben a forradalom közös leverésére hivta fel Európa fejedelmeit. Izgatta Angliát és III. Gusztávot a köztársaság ellen, Ausztriát és Poroszországot pedig szinte beleuszította a szerencsétlen francia háboruba. Mig a porosz és osztrák szomszéd a Rajnánál voltak elfoglalva, K. hátuk mögött a zavarosban halászott és a targovici konfederáció meg Poniatovszki király hivására nem késett katonáit Lengyelországba küldeni. az oroszellenes pártól segélyül hivott porosz király titokban kezet fogott K.-nal és miután Szuvorov Kosciusko hadát legyőzte, Lengyelország testét maguk között újból feldarabolták (1793). K. ez alkalommal Litvániát kapta és azonfelül azzal a sikerrel dicsekedhetett, hogy az osztrák és a porosz udvar éppen a felosztás miatt bontották fel szövetségüket és barátságukat. E politikájával K. e szerint többet használt a francia forradalomnak, mint a monarkikus elvnek, melyért látszólag oly nagyon érdeklődött. Egy ével rá szélütésben meghalt. A trónon fia, I. Pál követte, kit mindvégig szigoru függésben tartott és akit a hatalom- és befolyástól következetesen kizárt volt. 1873. Szt. Pétervárott emlékszobrot állítottak emlékének.

Oroszország nagyeszü, szilárd erélyü, határozott célpontok után induló és szerencsés kezü fejedelmet vesztett K.-ban és jogosan mondják magasztalói, hogy a Nagy Péter által kijelölt úton haladva, a Njement, a Dnjesztert és a Fekete-tenger partját tette meg Oroszország határaivá. De K.-ról is lehet mondani, hogy naggyá tette országát személyes nagyság nélkül. Talán soha sem egyesült oly számító higgadtság és körültekintő óvatosság fejedelemben oly nagyfoku morális elfajulással és érzékiséggel, mint K.-ban. Szeretőinek száma légió és még agg korában is leplezetlenül folytatott szerelmi viszonyaival rossz példát adott népének. Ehhez járult, hogy kedveseinek, első sorban Potemkinnak határtalan költekezése, pazarlása, meg erőszakoskodásai az állam jólétén nagy csorbát ejtettek. Uralkodása végével a kulturális lendület is alábbszállott és mindinkább kitünt, hogy még a nagyoknál is a párisi műveltség vékony máza alatt megmaradt a régi barbárság.

Forrás: Pallas Nagylexikon