Kisszótár
Címszavak véletlenül
|
Katalintöbb szentnek a neve. 1. K., alexandriai szűz és vértanu, Maximinus császár idejében élt. A bálványok tiszteletére rendezett áldozatok alkalmával, mint keresztény, nem akart azokban részt venni s nyiltan ellene szegült a császár parancsának. Ezért a börtönbe vetették s ötven tanult férfiut küldtek hozzá, hogy a pogányság számára megnyerjék, de a jámbor szűz oly bölcseséggel védelmezte hitét, hogy mind az ötvenen keresztényekké lettek. Először éles késekkel ellátott kerékkel akarták szétmarcangolni, ez azonban darabokra tört, azér tehát lefejezték 307-ben. Emléknapja nov. 25. A bölcselők és a magasabb iskolák védőszentje. V. ö. Alexandriai szent Katalin verses legendája, ugyanazon szentnek két kisebb prózai életével együtt. Kiadta Toldy F., egy régi irat hasonmásával (Pest 1858). 2. K., sienai, szül. Sienában 1347. polgári szülőktől, megh. Rómában 1380. Mint alig nyolc éves gyermek szüzességet fogadott; a legnagyobb önmegtagadást gyakorolta, majd a Domonkos-rendü apácák kolostorába lépett, hol főkép a szegényeket s a betegeket gondozta. Bölcsessége és ékesszólása által a legmegrögzöttebb bűnösöket is megtérítette, tanácsaival az egyházkormányzatba is befolyt, sőt abban is nagy része volt, hogy XI. Gergely 1376. Avignonból Rómába tette át a pápai széket. Nevezetes azon jelenések áltak, amelyekben Krisztus részesítette, akinek sebhelyeit is magán viselte. 1462. avatták szentté; emléknapja ápr. 30. Sienának és a Domonkos-rendüeknek védőszentje. Munkái megjelentek 5 kötetben Sienában 1707, 1713. Életrajzát megirta Hase (Lipcse 1864) és Melan (Regensburg 1874). 3. K., svéd, Ulpho és szt. Brigitta leánya. Anyjával beutazta Rómát és Palesztinát, ennek s férfjének halála után hazájába visszatérve, a wadsteini kolostorba vonult, amelynek 1381. bekövetkezett haláláig apátnője volt. 1474. avatták szentté; emléknapja márc. 22. 4. K., bolognai, szül. 1413., megh. 1463. Ferrarában a szent Ferenc harmadik rendjébe lépett, később pedig a bolognai klarisszák főnöknője lett. 1724. avatták szentté; emléknapja márc. 9. Jövendölései Revelationes Catharinae Bononiensi factae c. alatt ismeretesek. 5. K., genovai, Fieschi Jakab nápolyi alkirály leánya, szül. 1447., megh. 1510. Férjének halála után a szent Ferenc harmadik rendjébe lépett s a pestisben szenvedők ápolásának szentelte életét. 1737. iktatták a szentek sorába; emléknapja szeptember 14. Életrajzát megirta Maralotti 1551. 6. K., (Ricci), szül. Firenzében 1535. előkelő toscanai családból, megh. 1589. Pratóban, mint az ottani Domonkos-rendü apácák főnöknője. 1746. avatták szentté; emléknapja febr. 13. Leveleit (50) kiadta Guasti (Prato 1861). Forrás: Pallas Nagylexikon Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is |
|