Kaukázus

(Kavkáz, Kaf-dag, Jal-buz), ÉNy-ról DK-fel Anapától az Apseron-félszigetig húzódó óriási, közel 1200 km. hosszu hegylánc, amely 40-200 km. széles. É-on a Kuban és Terek, D-en a Rion és Kura határolják. A területe 83,695 km². Az egész hegyrendszerben két nagy hegyláncot különbözetetnek meg: a Nagy- v. tulajdonképeni K.-t és az alacsony v. Kis-K.-t. Az előbbi nem alkot egységes láncot, miként az óroriak hitték, hanem 2, 3, sőt 4 láncra is feloszlik, amelyek egymással néhol egyközüen vonulnak el, hogy össze-össze találkozva hatalmas hegycsomókká egyesüljenek. Ezen hegycsomók közt az egyes hegyláncok mély medencéket fognak körül, melyekből egy-egy hegyszurdokon át a belsejökben összegyülekező vizek át-áttörnek. A K. keskenyebb mint az Alpok, de átlagos magassága nagyobb. Három nagyobb részt szoktak benne megkülönböztetni: a Fekete-tengertől a Kuban forrásáig terjedő rész 430 km., a Kuban forrásától a Barbalo-hegyig 300 km., ez a Közép-K. és végül a Barbalo-hegytől a Kaspi-tengerig 450 km., ennek neve Dagesztán. A Kis-K. a Fekete-tengernél a Poti és Nikolajevszk erőd közt kezdődik, Ny-ról K-re vonul a Nagy-K.-sal egyközüen, elválasztja Imereciát Örményországtól, Elladara néven hirtelen D-nek fordul és az Alagöz nevü vulkánban (4000 m.) végződik. Több ága a Csokh és felső Arasz közt a Tauruszhoz fűzi. Egyik ága K-felé vonul a Kur és Arasz közt; ez a Bambak-hegység; legnagyobb magasságát a Gök-csaj közelében éri el, ahol ismét több ágat bocsát ki, amelyek közt a legjelentékenyebb a Karabagh és a Migri.

Az örökös hóhatár Stebnickíj kutatása szerint a Nagy-K. Ny-i szakasztában 2926 m.-nyire, a közepében 3230 m.-nyire és a K-iben 3720 m.-nyire (ahol csak a Salbusz-dagh 4169 m. és a Sakh-dagh 3788 m. vannak örökös hóval borítva) ereszkedik le. Ezért is a K-i szakaszban a glecserek igen jelentéktelenek. A K. egyes szakaszaiban a hóhatár közti különbségek oka egyrészt a Fekete-tenger, amelyből nagy mennyiségü pára száll fel, másrészt az, hogy a K-i részen a Turáni-alföldről jövő meleg szelek az É-i lejtőn a hóhatárt fölebb tolják mint a D-in. A hómezők és glecserek terjedelme a K.-ban aránylag csekély. Vizben sem igen gazdag e hegység; a nagyobb, a svájciakhoz hasonló alju tavak teljesen hiányzanak; csakis a Kis-K.-ban vannak jelentősebb tavak (Gokcsa, Toporavan, Tabiszkhur stb.). A folyóvizeket a Kubán és Rion a Fekete-, a Kura, Szulak és Terek pedig a Kaspi-tengerbe viszik. A K. legmagasabb csúcsainak magva gránit; ezt a legtöbb helyen porfir, azután kristályos palák és végül üledékes kőzetek takarják. A porfir-sziklák vörös porfirból, amfibolból és augitból vannak összealkotva. Itt-ott, különösen a Kis-K.-ban trachitot, doleritot, sőt obszidiánt is találni, de sehol sem nagyobb tömegekben. A földlatti erőknek még folyton tartó működése észrevehető a meleg kénes források, naftakutak, iszapvulkánokból és az aránylag gyakori földrengésekből. A legjelentékenyebb meleg források: a tifliszi, borsomi, a basztumani, a felső Terek völgyében a bragunii (97°) és az iszi-szui (71°). A különböző korszakbeli mészkő-telepek a Nagy-K. két végső szakaszában és a mellékáncokban uralkodók. Ásványkincsei legnagyobb mennyiségben a Kaszbek és Elbruz között vannak; az É-i lejtőn az Alagiri-völgyben ezüsttartalmu ólomérceket bányásznak; a D-i lejtőn Karthaliniában, Imereciában és Mingreliában gazdag vas-, mangán-, a Kis-K.-ban vas-, réz-, ólom- és érctelepek találhatók; az Arasztól D-re sótelepek vannak; a hegyrendszer K-i végében Baku környékén pedig nagy számmal nafta-források. Az É-i és D-i lejtőkön az éles klimatikus különbségek a faunában és a flórában is hasonló különbségeket hoznak létre és megnehezítik a kiegyenlítődést. A magas hegycsúcsokat, valamint az É-i előhegyeket a középeurópaihoz hasonló, de meglehetősen szegényes növényzet takarja, ellenben a D-i előhegyeken, különösen a Rion völgyében a növényzet rendkivül buja. Itt nemcsak a közép-, de a D.-európai gyümölcsök, szelid gesztenye, füge, mandula, szőllő (ez még vadon is), sáfrán is bőven megteremnek; azonkivül termesztenek rizst, epret, sőt pamutot stb. is. A főgerincen nagy kiterjedésüek az erdőtlen területek, ellenben a Fekete-tenger mellékén is az előhegyeken is nagyterjedelmü és gazdag erdőket találni. A fauna igen gazdag; aránylag sok speciális fajjal bir. A ragadozók a farkas, sakál, róka, vadmacska, leopárd, irbisz, hiuz, medve, sőt néhol a tigris is stb. A rágcsálók számosak: szarvas, őz, zerge, bezoar-kecske gyakoriak. A nagyobb európai madarak itt is feltalálhatók.

Forrás: Pallas Nagylexikon