Kázmér

(Kazimierz), szláv keresztnév, a. m. békeszerző.

1. K., szent, IV. Kázmér lengyel királynak és Erzsébet, Albert magyar király leányának fia, szül. 1458., megh. 1483. Midőn Mátyás király alatt az elégületlenek K.-t felszólították a korona átvételére, 1471. sereget vezetett Magyarországba és Hatvanig nyomult elő. Megtudván azonban, hogy csak egy pártöredék (Vitéz János, Cesinge) kivánja őt királyul s hogy ezek közül is már többen meghódoltak Mátyásnak, Nyitrára vonult vissza és onnan haza menekült. Szigoru önmegtagadás s a szegények szeretete valának legszebb vonásai. Állítólag ő irta az Omni die dic Mariae hires egyházi éneket. X. Leo pápa 1522. a szentek sorába iktatta; emléknapja márc. 4. A lengyelek és a litvánok védőszentje. V. ö. Fraknói, Hunyadi Mátyás (Történeti életrajzok).

2. K. (I.), lengyel király, másként a Békés K., I. Mieciszláv fia, szül. 1015., megh. 1058. Atyját 1034. követte a trónon, de eleinte bölcs anyja, Richeza vezetése alatt állott. 1037. forradalom tört ki ellenük és ekkor K. Párisba, majd Clugnyba távozott, hol a bencések vezetése alatt tanult. III. Henrik német császár 1041. visszaadta neki trónját. K. különben kolostorok alapításával és Szilézia megszerzésével emelte hirét; a vadlelkü poroszokat is leigázta és évi adóra kötelezte. Nejétől, Dobrogneva Mária orosz hercegnőtől (Jaroszlav nagyherceg hugától), II. Boleszlav született, ki őt a trónon követte.

3. K., (II.), az Igazságos (Spraviedlivy), lengyel király, III. Boleszlav király fia. Eleintén közösen uralkodott három testvérével, de 1177. a lengyel nagyok főkormányzónak választották. Uszályhordozója volt a papságnak és a nemességnek. Megh. 1194., közvetlenül a jászkunok ellen viselt szerencsétlen háboru befejezése után.

4. K. (III.), a Nagy, lengyel király 1333-70., Lokietek Ulászló fia, szül. 1309., megh. 1370 nov. 5. Már K.-nak atyja is magyar segélyhadak támogatásának köszönte trónját. K. (Róbert Károly királyunknak sógora, Nagy Lajosnak pedig nagybátyja) már gyermek korától kezdve barátságos lábon állott magyar rokonaival, kik őt ezerféle bajában hűségesen támogatták. Először 1330., még herceg korában járt nálunk, amidőn a visegrádi várban Zách Klárán elkövetett becstelenséggel nevére szégyent, a magyar kir. családra pedig nagy veszélyt hozott. Három évvel utóbb a lengyel trónra lépett és nemsokára János cseh királlyal és a német lovagrenddel viszályba keveredett. Róbert Károly királyunk ekkor közbevetette magát és előbb a trencséni alkudozások alkalmával, majd az 1335. visegrádi kongresszuson kibékülést hozott létre a harcfelek között. A kötött szerződés értelmében János lemondott a lengyel trónról, K. pedig a Sziléziára emelt igényekről és K. azonfelül 20,000 cseh garas fizetésére kötelezte magát, melynek felét a magyar király fizette ki helyette előlegként. Egyúttal K. Cseh Jánosnak unokáját, Erzsébet bajor hercegnőt jegyezte el, kinek királyunk becses hozománnyal kedveskedett. Ami a lovagrendet illeti, elhatározták, hogy keleti Pomerániát, Kulm és Thorn tartományokat kapja, mig K.-nak Kujavia tartomány és a dobrzyni kerület jutott. Ezen idő óta K. még nagyobb vonzódással viseltetett magyar rokonai iránt és a lengyel nagyokat is iparkodott megnyerni abbeli tervének, hogy a lengyel koronát Lajos hercegnek biztosíthassa. A lengyel főpapok és főurak 1339 (jul.) Visegrádon csakugyan elismerték, hogy 1. K. király Lengyelország elszakított részeit, nevezetesen Pomerániát visszaszerzi; 2. új adókkal nem terheli a lengyeleket, tiszteletben tartja kiváltságaikat és idegeneket nem alkalmaz országos méltóságokra. Ezek fejében a lengyel nagyok elfogadtak K. unokaöccseinek valamelyikét utódának, föltéve, hogy magának figyermeke nem születnék. Ezen szerződés óta a magyar és a lengyel királyi családok hathatósan támogatták egymást vállalataikban. 1341. ugyan, midőn K. a német lovagrenddel Kalischban kibékült, nem igen volt tekintettel Lajos igényeire, de azért Lajos 1345-ben a litvánok elleni háboruban mégis erélyesen támogatta K.-t. A béke helyreálltával K. több várost megerősített és német gyarmatosokat telepített az elpusztított vidékekre. 1364-ben megalapította a krakói egyetemet és más iskolákat is, valamint kórházakat alapított Lengyelországban. Egyike vala azon csekélyszámu fejedelmeknek, akik a földhöz ragadt jobbágyok sorsán is iparkodtak segíteni, amiért is a gőgös nemesség «paraszt király»-nak nevezte. Családi életével azonban rossz példát adott népének, rosszul bánván nejével, Adalheiddal. Midőn 1361. IV. Károly német császár és Nagy Lajos királyunk közt háborura került, K. is beállott ama ligába, mely a császár megbuktatását tűzte ki célul. De K. ügyesen elodázta a támadást és elvégre 1362. Krakóban ellenfeleit kiengesztelte. De a békülés nem volt tartós. 1369. (febr.) K. király Pozsonyba jött Lajoshoz, hogy vele a császár ellen szövetkezzen és az Anjouknak lengyel örökösödési jogaikra vonatkozó régibb szerződéseket megújítsa. A következő évben K. elhalt. Benne kihalt a Piastok nemzetségnek utolsó és egészben véve legjobb képviselője. Lengyelország koronája a kötött szerződések értelmében Nagy Lajos királyra szállott.

5. K. (IV.) Andás, II. Jagelló Ulászló másodszülött fia, szül. 1427., megh. Trokiban 1492-ben. Atyja 1440-ben Litvánia hercegének tette meg, midőn pedig bátyja, Ulászló lengyel és magyar király 1444. a várnai csatában halálát lelte, a lengyelek királyunknak megválasztották, de csak 1447. fogadta el a koronát. Nem volt népszerü király, részben mert Litvániát Lengyelország rovására nagyobbította, részben pedig azért, mert a krakói érsekkel sokat civakodott és a nemesség kiváltságait nem tartotta tiszteletben. Több szerencsés háborut vitt, igy a tescheni herceggel, akinek országát koronájához csatolta és a német lovagrenddel, melyet 1466. a thorni békében arra kényszerített, hogy Nyugat-Poroszországot egészen neki átadja, Keleti-Poroszországot pedig mint lengyel hűbért fogadja tőle vissza. Az 1468-ban Piotrkovóban egybehivott birodalmi gyülésen a rendekkel egyetértve, Lengyelország alkotmányát lényegesen módosította. Neje Erzsébet volt, III. Albrecht császár és magyar király leánya.

Forrás: Pallas Nagylexikon