Kecskefélék

(Caprina), a kérődző patások rendjébe tartozó emlős család. Üres szarvuk oldalt összenyomott sarlóalakulag hátrafelé görbült patamirigyek és könnygödrök nélkül. Himjeik szakállasak. Rövid farkukat többnyire felfelé görbítik. Családokban v. kisebb csapatokban hegyes vidékeken élnek. A nőstények, rendesen ősszel, egyszerre 1-3 gödölyének vagy gidának nevezett kölyke van. A nőstény különben 5 hónapig terhes. Két csoportra osztatnak fel: a) Kőszáli kecskék, melyeknek szarvaik elől szélesek, erős haránt ráncokkal. Ilyenek a vadkecske (Capra ibex L.), a baknál a szarv hossza elérhet 80 cm.-t is, a nősténynél 15-18 cm. hosszu. 11/2 m. hosszu és 1 m. magas. Nyáron át vörhenyes, télen pedig sárgásbarna. Az európai Alpesek nevezetes állatja; mondják, hogy a Kárpátokban is honos volt, de kiveszett. Az Alpesekben is kivesző félben van, amennyiben csakis a tiroli és a svájci hegyekben (legföljebb 300 db) és Piemont és Szavója vidékein élnek, ahol csakis az olasz király vadászhat rájuk. 1867. a Salzkammergutba is hoztak pár darabot, amelyek azóta ott is tenyésznek. A spanyol vadkecske (C. hispanica Schimp.), mely a Sierra Nevadában él, a pireneusi vadkecske (C. pyrenaica Schinz.), mely elszórtan található a Pireneusok D-i részein és a kaukázusi vadkecske (C. caucasica Gülds.), külön fajoknak tekinthetők, amennyiben szarvaik alkotásában eltérnek egymástól. b) Közönséges kecskék, melyeknek szarvaik ormos gerincüek. Ide tartoznak: a házi kecske (C. hircus L.), oldalt összenyomott szarvai sarlóalakulag hátragörbültek, többnyire simák és csak az előélükön találhatók dudorodások; orra egyenes, egész testét durva hosszu szőr fedi; farka felálló és rövid. 1,35 m. hosszura is megnő; vállmagassága 0,8 m. A Keletindia Ny-i részében élő C. Falconeri Hügel és Kis-Ázsiában élő C. Aegagrus Gm nevü fajoktól származtatják. Házi állat, mely kevéssel is megelégszik, azért általában a szegények állatjának nevezik. Mindenféle növényt megeszik, legyen az kutyatej, vagy más mérges növény. Legkedvesebb eledele azonban a káposzta és a fiatal fahajtások, melyekben néha kárt is tesz. A sót szivesen nyalja. Szeret hegyes, sziklás helyen tartózkodni, hol a legmeredekebb helyen is a legnagyobb biztonsággal legelész. Ha baja van mekeg, ha bántják szembeszáll és döféssel védi magát. A kecskebak mérgesebb, mint az anyakecske. Igen hasznos. Az anyakecske teje kövér és tápláló, mely főleg az aszkóros betegeknek ajánlható; belőle kitünő sajtot és vajat készítenek. A fiatal húsa gyenge, az öregé azonban sovány és nem jüízü. Szőréből finom kelméket készítenek, szőrös bőre pedig karmantyura, lábszőnyegre alkalmas. Kicserzett bőre finom, cipőkre és kesztyükre dolgozzák fel (l. Bőr), szarvából pedig az esztergályos készít egyes dolgokat. Hazánkban a házaknál vagy a juhnyájaknál szokták egyenkint tartani, s csak helyenkint, p. Trencsén vmegyében űzik nagyban tenyésztését. Különösen Tirol, Svájc, Stiria, Franciaország és Görögország, továbbá Afrika és Ázsia hiresek kecskenyájaikról. Fajtái közül fontosabbak: 1. Angora-kecske (C. h. angorensis), mely Kis-Ázsiában él és nevét a hasonló nevü várostól vette. Fehérszinü szőre hosszu, selyemszerü tömött és fürtös. Belőle a hires angora-szőnyegek, kendők és paszomántok készülnek. Gyomrában a füstölésre használt keleti bezoárkő van. Helyenkint Európában is található. Angorából évenkint körülbelül egy millió kg. angorakecske-gyapjut visznek ki. 2. Kasmir-kecske (C. h. laniger), leginkább Tibetben honos, szine fehér v. sárgásfehér. Legfinomabb szőre van. Belőle a hires és drága kasmirkendők készülnek, melyek jó melegtartók és könnyüek. Egy-egy kendőnek az ára helyszinen 500-600 frt. Újabb időben Franciaországban is sikerrel tenyésztik. 3. Mamber-kecske (C. h. mambrica) hasonló az előbbihez, csakhogy hosszu, lelógó fülei vannak, szarvai egyszerüen hajlottak; Kis-Ázsiában, különösen a kirgizi tatároknál honos.

Forrás: Pallas Nagylexikon