Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Kelemen... ----

Magyar Magyar Német Német
Kelemen... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Kelemen

17 pápa neve, kik közül hármat, mint szkizmatikust, a róm. katolikus egyház nem vesz számításba.

1. K. (I.), vagyis származása után római K., egyike volt azon férfiaknak, akiket szt. Pál apostol a filippiekhez irt levelében munkatársai közé sorol. Ezen K.-t nem ritkán az ugyanily nevü római püspökkel és patrisztikussal szokás azonosítani és már Origenes, Eusebius, Epiphanius és Jeromos is ezen, magában véve nem is teljesen valószinütlen véleményen voltak; mig aranyszáju szt. János véleménye szerint K. Lukáccsal és Timotheusszal egyetemben szt. Pál apostol állandó kisérője volt. Hefele K.-t egy filippibeli pogánykereszténynek (ethnico-christianus) tartja, aki szt. Pál tanítását tőle telhetőleg támogatta. Ez utóbbi mellett bizonyít még azon körülmény, hogy K. szt. Pálnak a filippiekhez irt levelében oly személyekkel áll összefüggésben, akik minden valószinüség szerint maguk is filippibeliek voltak; továbbá, hogy az apostolok történnetében K. szt. Pál útitársadként említtetik. Hogy mikor jött Filippiből Rómába, bizonytalan; hogy azonban tényleg Rómának püspöke és az apostolok kortársa volt, és hogy mint ilyen szt. Péter és Pál apostolokkal szoros összeköttetésben állott, ez nemcsak Irenaeus történeti bizonyítékából (Eusebius hist. ecclt. IV. 6.), hanem az őskereszténység egyhangu, hagyományszerü tanubizonyságából is kiviláglik. Tertullian szerint K.-t szt. Péter apostol szemelte püspökké. Püspöksége alatt a korintusi egyházban viszályok támadván, a római hatóság nevében békéltető levelet intézett a korintusiakhoz, amely levele az ősegyházban a szent könyvek után szokott olvastatni. Egy másik levelének csupán töredéke maradt az utókorra. Eusebius bizonysága szerint Domitian császár uralkodásának 12-ik évében - tehát Kr. u. 92. - pápává választatván, Traján császárságának 3-ik évében, vagyis Kr. u. 100 körül bekövetkezett haláláig, összesen tehát 9 évig kormányozta a katolikus anyaszentegyházat. Állítólag Traján császár által Kerszoneszusba száműzetett, ahol üldözői vizbefullasztották.

2. K. (II., 1046 dec.-től 1047 okt.-ig), a szász Suidger-családból származott. Mint Bamberg püspöke III. Henrik kiséretében Rómába ment, ahol 1046. pápává választották. Rómában zsinatot tartott, amelyen különösen az egyházi hivataloknak pénzért való adományozása (simonia) ellen kelt ki. Majd Henrikkel Németországba ment és ott Wiborada apácát és vértanut szentté avatta. Németországi útjáról visszatérve, alig 10 havi uralkodás után, 1047 okt. 9. meghalt. Holtteste a bambergi székesegyházban temettetett el.

3. K. (III., 1187-91), előbbi nevén Scolari Pál, 1187 dec. 19. választatott VIII. Gergely utódjává. Az arnoldisták által a papság ellen felizgatott rómaiakat kibékítvén, a keresztény fejedelmeket a 3-ik keresztes hadáratban való tevékeny részvételre birta. 1189. Pomeránia apostolát, Ottó bambergi püspököt és Tigernói István a szentek sorába iktatta. 7 levelet és számos egyéb okiratot hagyván hátra, 1191 március 27. meghalt. III. K.-től jól megkülönböztetendő Guibert, ravennai érsek, aki ugyancsak III. K. neve alatt VII. Gergellyel szemben a pápaságot bitorolta.

4. K. (IV., 1265-68), családi nevén Guido le Gros, a Rhône mellett Saint-Gillesben született. Előbb királyi tanácsnok, majd narbonnnei érsek, mig végre sabinai bibornok-püspök lett. 1265. elején Perugiában megválasztván, ugyanazon év febr. 22. a viterbói székesegyházban ünnepélyesen megkoronáztatott. Rendkivüli szigoru életet élt. Nevezetesen, hogy miután II. Frigyes hűbéri esküjét megszegte, Sziciliát Szt. Lajos legifjabb fivérének, Anjou Károlynak adományozta hűbérül. III. Henrik angol király és országnagyjai, nemkülönben a Béla magyar király és annak fia, István között támadt viszály megszüntetésében közvetítőként szerepelt. Ugyancsak Béla király által felkéretve, a kalocsai és esztergomi érsekeket felhatalmazta, hogy a tatárok ellen keresztes hadjáratot hirdessenek. Midőn a kereszténység helyzete keleten mind válságosabbá lőn, az összes keresztény fejedelmeket a szorongatott kereszténység védelmére szólította, mely hivását azonban csak Szt. Lajos követte, aki is a 7-ik keresztes háboru élére állva, a szorongatott keresztények segítségére sietett. IV. K. még ezen hadjárat elején, 3 évig, 9 hónapig és 24 napig tartó uralkodás után, 1268 nov. 27. Viterbóban meghalt. Számos levelet és bullát hagyott hátra, melyek között szt. Hedvig lengyel hercegnőnek általa megirt életrajza is méltó helyet foglal.

5. K. (V., 1305-14), előbbi nevén Bertrandus de Goth. Előkelő francia család sarja, szül. Villadraneben. Előbb commingesi püspök, majd bordeauxi érsek. 1305 jun. 5. lépett a pápai trónra. 1307. Poitiersbe ment, hogy a viszálykodó francia és angol királyok között a békét helyreállítsa; de ebben közbejött súlyos betegsége meggátolta. 1309. a pápai széket Franciaországba, Avignonba tette át. Alatta tartott 1311. a 15-ik viennei egyetemes zsinat, amelynek főtárgyát a templáriusok vitás ügye képezte és amely zsinaton hozott határozatokat Libe septimus decretalium, másként Clementinae néven összegyüjtötte. A zsinat után ismét Avignonba tért, ahol elődjét, V. Coelestin pápát szentté avatta, majd VII. Henrik királynak 1312 jun. 29. kitüzött és a lateráni bazilikában történt megkoronáztatására öt bibornokot Rómába küldött. 1314. Bordeauxba utaztában Roquemareben, április 20. meghalt. Földi maradványai még életében kifejezett határozott óhajára Uzestebe, Gascogne egyik városába vitettek.

6. K. (VI., 1342-52), előbbi nevén Roger Péter, a Limoges mellett fekvő Chateau de Maumontban született, bencéssé lőn és később Párisban tanárkodott, majd arrasi püspökké, később királyi pecsétőrré neveztetett ki, egyben kancellár és a sensi, majd roueni érsek volt. Ezen utóbbi minőségben 1338. bibornoki méltóságra emeltetett. 1342 máj. 7-én pápává választatott és 1352 dec. 6-ik kormányozta az egyházat. Pápaságának első évében megállapította, hogy a jubileumi búcsuk minden 50. évben megtartassanak. Jótékonyságáról volt ismeretes. 1344. a prágai püspükséget érsekségre emelte, majd három évvel utóbb az u. o. létesített első kat. egyetem alapítólevelét megerősítette. Az 1348. pusztító dögvész alkalmából ő volt az első, aki a nyomor enyhítésére minden lehetőt elkövetett és ugyancsak ő volt az, aki az igazságtalanul üldözött zsidókat megvédte. Kieszközölte, hogy a rodusi nagymester és a genovai doge hajóival egyesített ciprusi királyi hajóraj «gyermektelen» Humberto vezetése alatt a törökök ellen síkre szálljon és igy ő létesítette az 1345-iki keresztesháborut. Megh. 1352 december 6. Még párisi tanár korában szerkesztett beszédeit összegyüjtötte és azonkivül sok enciklikát és más fontos okmányt hagyott hátra. (V. ö. Mansi XXV. 1153-56; továbbá Bzovius ad ann. 1342; Wadding T. III., IV. Annal. Minor. et Regest. Pontif. Cf. Ludov. Jac. a S. Carolo Bibl. Pontif. p. 55.).

7. K. (VII., 1523-34), Medicis Gyulának ugyanoly nevü természetes fia volt, akit később ifjukori barátja, X. Leo pápa törvényesíttetett. Előbb capuai johannita-perjel, majd firenzei érsek és bibornok. 1523 nov. 19-én állíttatott az egyház élére. V. Károly császárral viszálya támadt, a császár hadai elfoglalták Rómát; ekkor K. az Angyalvárba vonult vissza. Később a császárral kibékült, akit aztán Bolognában meg is koronázott. Az ő pápaságának idejébe esik az 1530. megtartott augsburgi birodalmi gyülés és több országnak elszakadása az egyháztól. Megh. 1534. Élettörténetét Panvini Onufrio és Ziegler Jakab irták meg. (V. ö. Schelhorn, Amoenitat. hist. eccl. et lit. T. II.) Encikliái, dekretumai és 41 konstituciója a Bullarium Rom. Magnum-ban közöltettek. - K., előbb Róbert genfi gróf, 1378. VI. Orbánnal szemben ellenpápának fellépett és tényleg meg is választatván, 1394-ig bitorolta a pápai trónt. VII. K. néven Avignonban nyiltan állást foglalt az akkori törvényesen választott pápával, VI. Orbánnal, majd IX. Bonifácal szemben.

8. K. (VIII., 1592-1605), előbb Aldobrandini (l. o.) Hippolit, szül. Fanoban 1536., megh. 1605 márc. 5-én. V. Sixtus pápa bibornoki méltóságra emelte és egy ízben mint megbizottját Lengyelországba küldé, amely küldetés a bibornokot az osztrák dinasztiával szorosabb érintkezésbe hozta. 1592 jan. 30. választatott pápává. Pápaságának kétségkivül egyik legfontosabb eseménye IV. Henriknek az egyházzal való kibékítése. Midőn 1594. a törökök pusztító serege hazánkat elárasztotta, K. pápa egyik rokonát, Aldobrandini Ferencet, mintegy 10,000-nyi sereggel küldé a szorongatott császár, II. Rudolf segítségére. Aldobrandini Ferenc Esztergomot - 52 évi török hódoltság után - a török iga alól felszabadítá és még ugyanazon év szept. 7. a várost Pálffynak, a magyar seregek egyik vezérének visszaadta. K. Báthory Zsigmond erdélyi fejedelmet a törökök ellen folytatott hadakozás költségeinek fedezésére huzamos ideig havi 40,000 arany segélyben részesíté. Hogy az ifjuság tudományos nevelését mennyire szivén hordta, eléggé bizonyítja azon körülmény, hogy a skót és illir ifjak számára Rómában hittani kollégiumot, az u. n. Collegium Clementinum-ot építteté. Az 1600. megtartott és általa hirdetett IX. jubileum alkalmából mintegy 3.000,000 ember, köztük nem egy fejedelem látogatta meg Rómát. A tudományt és művészetet igen nagy becsben tartotta. Az újból átdolgozott Vulgata javított kiadása K. bőkezüsége folytán látott napvilágot. 123 konstituciót hagyott hátra. Tetemei előbb a Szt. Péter-, majd a Liberiana-bazilikában tétettek nyugalomra. - Egy másik K., családi nevén Nunoz Egyed, előbb barcellonai kanonok, XIII. Benedek pápa halála után lépett föl a pápai trónra támasztott jogtalan igényeivel, 1424. törvénytelen úton megválasztatott VIII. K. néven, mig végre 1429. bekövetkezett lemondása véget vetett a már Róbert genfi gróf ellenpápasága alatt keletkezett hosszu szakadásnak.

9. K. (IX., 1667-69), előbb Rospigliosi Gyula, toscanai család sarja, szül. Pistojaban 1600 jun. 27., megh. 1669 dec. 9. VII. Sándor tarsusi érsekké nevezte ki s mint pápai nunciust a spanyol udvarhoz küldte. 1657 április 9. bibornok, majd a pápa udvari titkára, 1667 junius 20. pápává lett. Az 1168. kibocsátott főpásztori iratának köszönhető a francia és spanyol udvarok kibékítése és ugyancsak az ő hathatós közbenjárásának sikerült a francia királyt, aki a növekedő osztrák hatalom gyöngítésére minden elkövetett, arra birni, hogy a hazánkban pusztító törökök ellen mintegy 6000 főből álló segédhadat küldjön. A velenceieket is hathatósan támogata a Candia ellen törő törökökkel szemben. Ugyancsak közbelépésének sikerült a Franciaország kebelében dúló jansenista viszályokat, legalább egy időre megszüntetni. A tudományokat és művészeteket nagylelkü támogatásában részesítette s igy Rómát is több díszes palotával gazdagította. Hazánk iránt is nagy érdeklődést tanusított, amennyiben a csiksomlyói iskola felsegélyezéséhez havonkint tetemes összegekkel járult. Kivánsága szerint a Liberiana-bazilikában temettetett el. Utóda, X. Kelemen emlékét hozzá méltó síremlékkel örökítette meg. Konstituciói a római Bullarium-ban (Tom. VI. pag. 234-288.), majd annak folytatásában jelentek meg.

10. K. (X., 1670-76), előbb Altieri Emil, 1670 ápr. 29. választották a pápai trónra. Ekkor már megtört, 80 éves aggastyán volt, de agg kora dacára is élénk tevékenységet fejtett ki. Igy a lengyeleket hathatósan támogatta a törökök ellen, mintegy 200,000 scudival járulván hadiköltségeik fedezéséhez. Buzgón fáradozott a viszálykodó genovaiak és zsavójaiak kibékítésén, majd 1672. a lengyeleket új győzelemre segítette a törökök fölött. Három évvel utóbb megtartotta a XIV. nagy jubileumot. Papsága alatt több bullát, konstituciót és dekretumot adott ki, amelyek között legfontosabbak a Superna magni kezdetü és a szerzetesrendekkel foglalkozó konstituciója, majd a Collegium Germanico-Hungaricum részére engedélyezett kiváltságokról, valamint a magyar, lengyel, osztrák és már egyetemekről szóló iratai. Meghalt 1676 jul. 22. és a Szt. Péter-bazilikában számára kijelölt sírba tétetett.

11. K. (XI., 1700-21), előbb Albani Ferenc János, szül. Urbinóban 1649 jul. 22., meghalt 1721 márc. 19. Különösen a spanyol örökösödési háboru okozott neki sok gondot. Ekkor történt, hogy brandenburgi Frigyes a pápa határozott tiltakozása dacáa is a porosz királyi trónt elfoglalta. Később Maillard Tamás bibornok és khinai apostoli követ bántalmaztatása miatt a portugáli királlyal is viszályba elegyedett, de 1716. a lissaboni patriárkátus alapítása teljesen kibékíté a portugál udvart a római kuriával. A hitigazságok sérthetetlen fentartása céljából két nagyfontosságu bullát bocsátott ki és pedig 1705. Vinneam Domini bullájával a janseniusmus, majd öt évvel utóbb Unigenitus Dei Filius bullájával Quaesnell Paschasius párisi pap tévtanai ellen kelt ki. Beszédei 1729. Frankfurtban jelentek meg. Számos bullája és ediktuma a Bullarium Romanum folytatásában jelent meg.

12. K. (XII., 1730-40), előbb Corsini Lőrinc Vince, szül. Firenzében 1652 ápr. 7., megh. 1740 febr. 26. 1690. mint pápai nuncius a bécsi udvarhoz rendeltetett. Bécsből csakhamar Rómába visszatérvén, a pápai udvarnál maradt, ahol öt évvel utóbb pápai főkincstárnokká, majd az Angyalvár kormányzójává lőn. 1714. malagai püspök, majd frascatii bibornok-püspök, 1730 julius 12. lépett a pápai trónra. A Capitolium nagy régiség-muzeumot állított fel, melyet később a 60,000 talléron beszerzett Albani-gyüjteménnyel gyarapítá. Anconában nagyszerü kikötőt építtetett. 1739. a portával harcoló császárt jelentékenyen segítette. Emlékét a Capitoliumon emelt pompás ércszobor örökítette meg.

13. K. (XIII., 1758-69), előbb Della Torre di Rezzonico Károly, szül. Velencében 1693 márc. 17., megh. 1769 febr. 2. 1743. padovai püspökké neveztetett ki. 1758 jun. 6. pedig pápává választották. Különösen a Jézus-társaság üldöztetése és az enciklopedisták okoztak neki sok gondot. Mária Terézia megkeresésére 1758 aug. 19. kelt iratában megerősíté a magyar király «apostoli» címét, amit a királynő országszere ki is hirdetett. Majd három évvel utóbb Barkóczy Ferenc hercegprimás kérésére megengedte, hogy a király neve a szt. mise kánonjában mindjárt a püspök neve után tétessék. Végre 1759. a csanádi prépostot többrendbeli kiváltsággal tüntete ki. Rövid idővel Animarum saluti és Coena Domini kezdetü bulláinak és az Aliud ad apostolatus brévéjének kibocsátása után meghalt.

14. K. (XIV., 1769-74), előbb Gangandelli Lőrinc, szül. Santo Archangelóban 1705 október 31., megh. 1774 szept. 22. 18 éves korában a minorita-rendbe lépet. Tanulmányainak befejeztével 1740. Albani Hannibal bibornok közbenjárása folytán a Szt. Bonaventura-Collegium igazgatójává neveztetett, majd öt évvel utóbb a Sant Ufficio, vagyis hitnyomozó gyülekezet tagjává választatott, amely minőségben Ricci jezsuita-generális és Spinelli bibornok ajánlatára bibornoki kalappal díszíttetett. 1769 máj. 19. pápává választatván, jun. 4-én ünnepélyesen megkoronáztatott. Mindjárt pápaságának elején jubileumot hirdetett és minden irányban élénk tevékenységet fejtett ki. A vatikáni muzeum, a későbbi Pio-Clementinum alapítása az ő műve. Nagy feltünést keltett 1773. a jezsuiták eltörlését tárgyazó brévéje Dominus ac Redemptor noster, amely okmány 1773 okt. 16. ki is hirdettetett. Tekintélyes irodalmi hagyatékából különösen levelei válnak ki. Ezeket Caracioli Luigi Antonio összegyüjtötte és 1776. olasz, majd francia nyelven ki is adta. Magyarra fordította Kónyi János (Buda 1783). Leveleinek, beszédeinek és okmányainak egy másik kiadását Ferdiani Cosimo rendezte sajtó alá ezen címmel: Lettre, bolle e discorsi di Fra Lorenzo Ganganelli (Clemente XIV.), edizione ordinata accresciuta ed illustrata da Cosimo Ferdiani (Firenze 1845). A pápának Harlequinnel folytatott levelezése nem eredeti; ezen levelei Clement XIV. et Carlo Bartinazzi Correspondance inédite címen előbb Párisban, majd 1830. Lipcsében került a könyvpiacra. Guerra Epitome Bullarii Romanii címü művében összegyüjtötte XIV. K. pápa fontosabb bulláit; ezek között van a hires Dominus ec Rdemptor noster bullája, továbbá a Coelestinum munerum, Cum a Deo és Romana Pontificis kezdetü brévéi, egy allokució és számos más okirat. Említett Caraccioli 1775. francia nyelven megirta XIV. K. élettörténetét. Magyarra fordította Kováts Péter (Pozsony 1835). Azonkivül a pápának egy német nyelven irott életrajza is megjelent ezen címmel: P. Clemens XIV. (Berlin és Lipcse 1774, 4 kötet).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is