Kelés

(furunculus), a bőr kis helyre szorítkozó elhalása. Mindig mikroorganizmusok bejutása által történt fertőzés hozza létre, s a szőrtüszőkből indul ki. A szőrtüsző erősen viszketni kezd, hevesen ége, néhány óra mulva piros udvara támad, ezen azután kis sárgás hólyagocsaka, melynek tetejébe van a szőrszál. Ezen hólyagocska csakhamar (8-10 óra mulva, néha csak 3-5 nap mulva) felfakad s egy kicsiny zöldes pontocska látszik a helyén. Ez alatt a pirosság terjedt, a bőr kemény lett, duzzadt és igen fájdalmas. Gyakran láz is jelentkezik. Néhány nap mulva, mialatt a tünetek egyre hevesebbek lettek, s a pirosság egy mogyorónyi, sőt néha diónyi félgömbszerü daganattá fejlődött, a daganat tetején geny tör elő, még később néhány nappal, bő genyedés között egy kúpszerü, almazöld szinü, kissé keményes (borsó-, babsze-nagyságu) szövetdarab ürül ki. Ezzel a K. lefolyt, mert az elhalt bőrdarabka kiürült. Ezentul a tölcsérszerü sebecske gyorsan kitelik friss sarjadzásokkal és néhány nap alatt beheged. A K. genyje fertőző s máshol, bőrrepedésekkel érintkezvén vagy beoltván, hasonló K.-t okoz. Gyógyítása kezdetben a gyuladás mérséklése végett jeges borogatásokban állhat, de ha a hólyagocska felpattant s az elhalás létrejött, akkor haladéktalanul keresztmetszéssel felhasítandó az egész gyulladt terület, mi által az elhalt bőr kiürítése gyorsíttatik s igy a gyógyulás is rövideb idő alatt áll be. Ha a felhasítás nem végezhető, akkor langyos melegvizes borogatások és lágyító kenőccsel (bőrkenőcs) bevont fedőkötés az elhalt rész kilökődését elősegíthetik. Igen sokszor több hajtüsző gyulad meg egyszerre s igy több egymáshoz társuló K. keletkezik egyszerre. A karbunkulus már sokkal súlyosabb baj, mert nemcsak nagyobb fertőzést tételez fel és nagyobb bőrrészlet elhalását okozza, hanem főleg azért, mert olyan helyeken fordul elő, hol a bőr táplálása is kisebb foku, hol a bőr alatti kötőszövet gyuladása és elhalása könyebben csatlakozhatik hozzá s ezzel igen messze s mélyre terjedő genyedések, genysülyedések, innen ismét genyes vérfertőzés (pyaemia) és halál következhetik. (Tarkó, vállak, hát középső része, a lapockacsontok között.) Leginkább olyanoknál keletkezik, kiknél súlyosabb táplálkozási zavarok a szervezet ellenálló képességét csökkentették; a cukorbetegségben szenvedőknél igen gyakori. Tünetei: erős pirosság, a bőrnek majdnem deszkakemény duzzanata, mely néha tenyérnyi, sőt nagyobb területen néhány nap alatt keletkezik, rendkivül heves fájdalom, forróság a bőrben és igen magas tartós lázak. Több nap mulva azután feltörnek a szőrtüszők s akkor a duzzadt területen egyszerre több helyen (mint a szitából) tör elő a sürü, zöldes, kissé véres geny, melyben nemsokára zöldessárga cafatokban az elhalt bőrrészletek, a kötőszövet-cafatok stb. találhatók. A bőr elhalása és lelökődése után jóindulatu sarjadzás áll elő s a többnyire igen nagy terjedelmü seb zavartalanul beheged. Gyógyításához igen erélyesen kell hozzáfogni. A bőrt lehetőleg gyorsan több helyen s az egész keménység kiterjedésében és mélységében fel kell hasítani s ezzel az elhalást korlátozni, másrészt a genynek utat nyitni kifelé. Ezenkivül a beteget erősítő szerekkel (bor, cognac), tápláló ételekkel addig jó karban tartani, mig a baj lefoly. Ezenkivül helytelenül karbunkulusnak nevezik azon elhalási folyamatot is, mely a lépfenés fertőzésből ered; ez azonban egészen más okból és más alakban jelentkezik és anthraxnak hivatik. L. Lépfene.

Forrás: Pallas Nagylexikon