Keleti-tenger

(Balti-tenger), nagy belső tenger Európa É-i részében Dánia, Német-, Orosz- és Svédország közt. Az Északi-tengerrel a Skager-Rak és Kattegat útján a Sund, Kis- és Nagy-Belt nevü tengerszorosok kötik össze. A párisi K. h. 10°-tól kezdve körülbelül a 20°-ig nyulik, azután É-nak kanyarodik és az É. sz. 60° alatt két széles öbölre oszlik; az egyenesen É-nak húzódó a Botteni-öböl, a K.-nek Szt. Pétervár közeléig elterülő öböl pedig a Finn-öböl. Bejáratánál a K. 110, legnagyobb szélességében pedig mintegy 275 km. széles. Németországba benyuló öblei: a Stettini-Haff, a Danzigi-öböl, a Frische- és a Kurische-Haff, a Livonia és Kurland közti öble pedig a Rigai-öböl. Szigetei közt a nagyobbak: Rügen a porosz part közelében, a dán Bornholm, a svéd Öland és Gotland, a Rigai-öböl bejáratánál az orosz Oesel, ettől É-ra a Dagö, a Botteni-öböl bejáratánál az jelland-csoport és a Finn-partok mellett az jelbo-csoport és a finn és svéd partok mellett fekvő számos zátony (Skären). A folyók száma, amelyek táplálják, igen nagy; legjelentékenyebbek az Oder, Visztula, Pregel, Niemen, Düna, Neva, Tornea, Lulejel, Umejel és Dal-elf. A sok édes viz, amelyet e folyók belé öntenek és az aránylag csekély elpárolgás okozza, hogy vize jóval kevesebb sót tartalmaz, mint a nyilt oceán. E folyók messze a szárazföldbe bevezető természetes utakul szolgálnak, amelyekhez még a mesterséges csatornák is járulnak, aminők az Eider-csatorna, a hatalmas Kelet-északi-tengeri-csatorna, amelyek az Északi-tengerrel kötik össze és a Göta-csatorna, amely Svédország tavainak és folyóinak segélyével ugyanazt teszi. A K.-ben az az áradás és apadás alig észrevehető; ehelyett időnként, a légnyomás egyenlőtlen megoszlása következtében, különösen ősszel váratlan és hirtelen áradásai vannak, amelyek a vizét a rendesnél 1 m.-rel emelik magasabbra. Az áramlatok nem állandók, nagyobbára ÉÉK-felől DDNy-felé folynak; a Sundban egy felső és egy tenger alatti áramlatot figyeltek meg. A szél gyakran erősen fú és hirtelen átcsap egyik irányból a másikba; ezért a hajózás, tekintve a zátonyok nagy számát, nem csekély veszéllyel jár. Mélysége nem nagy, átlagosan 36 m.; legnagyobb mélységet (395 m.) Gotland szigetétől K-re találták. A Botteni- és Finn-öblökben már október végén megkezdődik a partok közelében a jégképződés és ott november hónapban már a hajózást megszüntetik; hidegebb telekben egyes nagyobb részek, mint a Botteni-öböl is egészen befagy, sőt megtörtént, 1323., 1459., 1709., hogy az egész K.-t vastag jégpáncél borította. Május hónap előtt ritkán lesz minden kikötő szabaddá. Ilyenkor azután sűrü a közlekedés a K.-en; a fontosabb kikötők: Dániában Koppenhága; Németországban: Flensburg, Schleswig, Kiel, Lübeck, Rostock, Stralsund, Stettin, Seinemünde, Danzig, Elbing, Königsberg; Oroszországban: Libau, Riga, Reval, Narva, Kronstadt (Szt. Pétervár) és Helsingfors-Sweaborg; Svédországban: Stockholmm, Karlskrona és Ystad. A K. déli partjait legalább a Visztula torkolatáig már a rómaiak is ismerték. A XI. sz.-ban brémai Adam szerzetes még szintén csak a D-i partvidéket irta le; az egész K. ismerete csak a XII. sz.-ban lett általánosabbá. V. ö. Ackermann, Beiträge zur physikalischen Geogr. d. Ostsse (Hamburg 1883).

Forrás: Pallas Nagylexikon