Kellemes
(eszt.), az egész széptannak, a szépség eszméjének egyik
sarkalatos fogalma. A német esztetika, ugy amint azt Baumgarten tanár a mult
század közepén megállapította, oda fejlődött, hogy a szépség nyilvánulását mint
egy fénykört fogja fel, melynek egyik sarkát a fenséges (l. o.) másikát a K.
képezi, köztük vannak a vegyes, tört szinek, melyek majd a fenségesből, majd a
K.-ből tartalmaznak többet. A kellem Greguss szerint az ártatlanságból
származik. az ártatlansság inkább passziv tulajdonság, egészen tétlen és
tartózkodó mint erkölcsi tisztaság, már inkább tettre hajlandó mint jószivüség.
A felsőbb fokok: a báj (l. o.) és a kedvesség. A bájos magasabb foka a gyönyörü.
A kellem a nő, a fenség a férfi, a kisded a gyermek szépsége. A kellem
elfajulásai: a kicsinyes, együgyü, érzelgős, édeskés. A kellem megölői: a
durvaság, keménység, szigor stb., de megférnek a fenséggel, ellenkezőleg a
gyengeség, kicsinység inkább a kellemmel fér meg, mint a fenséggel. A
kellemesnek ellentéte az undok. L. Széptan.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|