Kelta nyelvek
(vagy latinosan celta nyelvek), egyik főága az indo-germán
nyelvcsaládnak (l. o.), mely újabban mind több tért vesztett (l. Kelták).
Egyfelől a germán, másfelől az itáliai nyelveknek legközelebbi rokona. Három
főcsoportja van: a kymri v. brit, a gael s a régi Gallia kihalt nyelve, mely
csak föliratokból és hely- és személynevekből ismeretes. Legfontosabb az első
csoportban a walesi nyelv (Welsh), melynek gazdag irodalma van (l. Bardok). A
breton nyelv legkorábban a Kr. u. V. sz.-ban jutott a Bretagneba s ma három
francia megye lakossága beszéli. A cornwallisi nyelv kihalt a XVIII. sz.-ban. A
gael csoportba tartozik a hegyi skótok nyelve: az erse v. szűkebb értelemben
vett gael nyelv (l. o.). A Man sziget nyelve kihalóban van. Legfontosabb az
irlandi v. ir nyelv, melynek régi irodalma van (föliratok már az V. sz.-ból (l.
Ir nyelv és irodalom). A kelta nyelveken beszélőknek összes száma Euróban
mintegy 3 1/2 millió. A K. aránylag nagyon eltérnek a
többi indo-germán nyelvektől, s e nagy változásokat alkalmasint baszk-féle és
urál-altáji nyelvekkel való érintkezések okozták. Később a latin nyelvből
vettek át igen sok szót, s viszont nagy hatással voltak az angolra, franciára s
az északi olasz nyelvjárásokra.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|