Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
kemény austere
kémény chimney
kemény firm
kemény flinty
kémény flue
kémény funnel
kemény game
kemény hard
kemény harsh
kemény heavy
kemény horny
kemény to play har...
kemény severe
kemény sharp
kemény shrewd
kémény smokestack
kémény stack
kemény steely
kemény stern
kemény stiff

Magyar Magyar Német Német
kémény Kamin (r)
kémény Rauchfang (...
kémény & kü... Schlot (r)
kémény & kü... Schornstein...
kemény & sz... hart
keményít stärken
keményít steifen
keményít & ... härten
keményítő Stärke (e)
keménypapír... Pappe (e)
keményre fő... hartgesotte...
keményre ta... festtreten
keménység &... Härte (e)
kéményseprő... Schornstein...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Kemény

-család (gyerő-monostori gróf és báró). Erdély legrégibb s legelőkelőbb családainak egyike, mely nagyszámu jeles hőst, államférfit s tudóst és irót adott a hazának.

[ÁBRA] Kemény-család címere.

Egy törzsből eredve a Gyerőffy, Mikola, Radó, Vitéz kihalt, s a most is élő Kabos családdal, e sokágu nagy törzsből, mely kőrös- és kis-szamosvölgyi birtokait első foglalás útján szerezte, Péter volt az a XV. században, ki a K. nevet viselő külön családot alapítá. Ennek testvére lehetett, kinek összefüggését a család többi tagjával nem látjuk a nemzedékrendi táblázaton, Simon, a szentimrei hős, ki 1440. Hunyady János jelmezébe öltözve, ennek ruháit magára véve, hazájáért s vezéréért, kinek életétől a haza sorsa függött, hősi halált halt V. ö. Bonfin emlékiratait, Thuróczy Krónikáját, hol a hős neve hibásan Kamonyának van irva és Kisfaludy Károly drámáját). A török ellenség ugyanis Hunyady Jánosban látván a magyar haza legfőbb oszlopát, elhatározta, hogy mindenek előtt ennek életére tör az ütközetben; ezt megtudván Kemény Simon, arra szánta magát, hogy annak zászlaját s öltözetét elsajátítsa s ez úton önmagát feláldozva, megmentse az imádott vezér életét. A családalapító I. Péter unokája, II. János 1553-ban Szolimán szultánnál követ s István 1556-ban küküllői főispán volt. III. János 1603-ban Székely Mózes pártján állott s annak oldalán harcolva esett el. Utódai közül Boldizsár 1576-ban a lengyel királlyá választott Báthory Istvánt Lengyelországba kisérte, utóbb, atyjával együtt, Székely Mózes hive s 1608. fehérvármegyei főispán volt. Ennek Tornyai Sófia nejéből származott egyik fia volt IV. János, ki 1660-ban Erdély fejedelmévé választatott (l. alább). A fejedelemnek életben maradt egy fia, Simon nemzette V. János belső-szolnoki főispánt, ki 1686. a hatalmas Teleki Mihály leányát vett nőül s alapítója lett a grófi ágnak; buzgó vallásos ember, nagy alapító s oklevél-gyüjtő; fiai: Zsigmond, táblai ülnök (megh. 1736); Sámuel, dobokai főispán (megh. 1744); Zsigmond unokái: Miklós nevü fiától és Wass Krisztina grófnőtől Sámuel, táblai elnök (megh. 1817.) s Farkas gróf fia Bathtyány Teréz grófnőtől József, a hires történetbuvár (l. alább). K. László báró kormányzó fia volt Pekri Annától Farkas orsz. elnök s ennek harmadik nemzedékben utódai a jelen században poltikai szerepet vivó Domokos és István ismeretes országgy. ellenzéki szónokok, az utóbbi az után alsó fehérmegyei főispán (l. alább). Ez az ág egyik birtokáról vécsei ágnak neveztetik.

Említett Boldizsárnak, K. János fejedelem atyjának, másik fia volt egy szinte Boldizsár nevü, ki kolozsi főispánságot viselt, udvarhelyszéki főkapitány s ifjabb Rákóczi György fejedelem főlovászmestere, ki 1657. a lengyel hadjáratban esett el; ismét egy másik fia, a Bethlen Gábor mellett szereplő III. Péter, ki Báthory Gábor fejedelemsége alatt e nagy ember udvarában tölté ifjuságát s midőn az a török földre menekült, nejével a dévai várban maradt s az ostrom alá vett menedéket vitézül védelmezte; a visszatért Bethlen Gábor fejedelmi udvarában ennek étekfogója (főasztalnoka) lett s kiséretében Hainburg ostrománál, hol a gyaloghadat vezette, harcolva esett el. Halála után Boldizsárnak ismét fia születet, ki szinte Péter nevet nyert s e IV. Pétertől származik a másik bárói ág, melynek nagyszámu tagjai közül nevezetes államférfiak lettek: András fia, az 1849. elhalt jeles országgyülési szónok Dénes, s ennek K. Kata bárónőtől született fia Gábor, a m. közlek. miniszter s Sámuel báró fiai: Zsigmond, a nagynevü publicista, politikai, regény- s hirlapiró (l. alább) s ennek testvére János, a m. képviselőház volt másodelnöke s belső titkos tanácsos. Az ugzanez ágból való Lajosnak Wesselényi bárónőtől származott fiai közül Ferenc 1838. erd. orsz. elnök, államférfiui belátása s mérsékelt, józan politikája miatt köztiszteletben részesült; Farkas, a szabadságharcban dandárvezér, derék hős s azután emigráns volt s 1852. Londonban halt el; Pál pedig minden ezüstjét s ékszerét a haza oltárára adta. Természetes, hogy a nagyterjedelmü, előkelő főnemes család, melynek élete századokra terjed, házassági összeköttetések által az erdélyi arisztokrácia legfényesebb neveivel jött sógorsági s rokoni kapcsolatba (Bánffy, Bethlen, Barcsay, Bornemisza, Haller, Győrffy, Kendeffy, Kun, Kornis, Macskásy, Nemes, Pekri, Szalánczi, Szentkereszti, Teleki, Toroszkay, Wass, Wesselényi stb.). A K.-család Erdélyben a Bethlen-család után legkiterjedtebb s Kőváry szerint 1854. 70 élő tagja volt. A képviselőházban jelenleg is négy K. báró foglal helyet, ugy mint K. Ákos báró a m.-tordai, Endre a maros-újvári, Géza az alvinci és János a teleki választókerületből, a főrendiházban pedig K. Árpád és K. Kálmán bárók ülnek. V. ö. A Kemény-család fejedelmi ágának okmánytára. Közügyek 1538-1722. Közli P. Szathmáry Károly, Magyar történelmi tár, XVIII. köt. (Pest 1871).

1. K. Ákos báró, országgyülési képviselő, szül. Kolozsvárt 1866 máj. 23. Középiskolai tanulmányait Bécsben, a Teréziánumban végezte, a jogot Bécsben s azután Budapesten hallgatta, ahol államtudományi doktori oklevelet nyert. 1891. főispáni titkár lett Torda-Aranyos vármegyében, 1892. a szászrégeni választókerület képviselőjévé választotta.

2. K. Árpád báró, főrendiházi tag, szül. Szilágy-Kövesden 1866 dec. 24. A középiskolát és a jogot Kolozsvárt végezte; jelenleg gazdaságának él. A főrendiháznak 1894 ápr. 12. óta a cenzus alapján tagja.

3. K. Dénes, szül. 1803., megh. Budán 1849., a IV. Pétertől, János fejedelem testvérétől leszármazó ugyanazon családi ágból származott, melyből a nagy publicista s iró, Zsigmond; atyja András, anyja Kendeffy Róza. Iskolai pályáját 1822. bevégezvén, a m.-vásárhelyi kir. táblára ment joggyakorlata, hol őt a nemzeti apátia s alkotmányos sülyedés e léha korszakában ellenállhatatlan vágy ragadta nemzete s különösen szűkebb hazája, Erdély multjának, jogainak s törvényeinek alapos tanulmányozására. E tárgyban már a kir. táblán megkezdett, de csak évek mulva bevégzett nagy munkát irt, melyben Szent István dekrétumától kezdve a korabeli törvényjavaslatokig gondosan felkarolt minden anyagot, mely az erdélyi jogállapotokra vonatkozott, a törvényeket külön választotta a visszaélésektől, azok valódi értelmét világos magyarázatokkal állapította meg, kimutatta a következetlenségeket s ellenmondásokat s összeállította és egyeztette az elszórt cikkeket. E nagy és fáradságos munkáját ki akarta adni, de a kiadás, tőle nem függő akadályok miatt, örökre elmaradt. A politikai szónoklat terén tette nevét ünnepeltté s id. Bethlen Jánossal, Wesselényi Miklóssal és Szász Károllyal az 1830-as években párttá alakult alkotmányos ellenzék élén állott. Alsó-Fehér vmegyében, hol 1834-ig tiszteletbeli főjegyző volt, leginkább ő általa kezdetett meg és szerveztetett a nem az országgyülés által megválasztott, igy Erdélz közjogának meg nem felelő kormányszék s a megyei hivatalnokok törvénytelen állása ellen intézett ellenzés, mely azután mind általánosabbá fejlődött s a Leopold császár és királlyal kötött alapszerződés óta elkövetett összes sérelmekre kiterjeszkedett. E sérelmek körül K., ki e tárgyra évek óta előkészült, az egész országban legtöbb tájákozottsággal birt. Kitünő szónoki ereje, éles dialektikája s e mellett feddhetetlen, nemes jelleme és szigoru részrehajlatlansága, mely olykor barátait sem kimélte, egyenkint hatalmas tényezői voltak a hatásnak, mely fellépéseit kisérte s mely őt már 1834. előtt az ellenzék pártfejév; tette volna, ha önként alá nem veti magát a nálánál higgadtabb véralkatu s óvatosabb idősb Bethlen János gróf felsőségének. 1834. Estei Ferdinánt főherceg kir. biztos alatt megnyilván az 1811. óta bezárva volt országgyülési terem, abban K. mint alsó-fehérvármegyei követ az ellenzék két árnyalata közt,a harci tárogatót harsogtató Wesselényi Miklós báró s a mérsékeltebb elemeket maga körül gyüjtő Szász Károly közt bizonyos független állást foglalt el. Az 1837-re ismét összehivott országgyülésen K. már nemcsak vezérszónoka, de feje is lett az ellenzéknek s e szerepét az 1841-iki diétán is megtartotta. Befolyása e gyülésen érte el zenitjét. Az unió után, melyet az 1848-iki magyarországi események létre hoztak, kihidettetvén az 1848-iki pesti nemzetgyülés, erre K. mint Alsó-Fehér vmegye képviselője jelent meg s belügyi miniszteri államtitkárrá neveztett; de ez új környezetben s új emberek és viszonyok közt már kevesebb hatása s jelentéktelenebb szerepe lehetett, mint szűkebb hazájában, hol a legnagyobbak egyike volt. Mérsékeltebb elvek embere volt, mint amelyek akkor Pesten s majd Debrecenben a karzatokon s utcákon divatoztak. Mindenkor legitimista irányu volt és maradt, s a forradalmi eszmeáramlatban ő is mint Kazinczy Gábor, ki felette a debreceni országgyülésen 1849. bekövetkezett halála után dicsőítő emlékbeszédet tartott, elveszté régi népszerüsége egy részét. Betegségét s halálát főképen a haza sorsa feletti mély bánat okozta. Meghalt Budán, kevéssel az ostrom előtt s a budai köztemetőben van eltemetve, idősb Bethlen Jánosnak, Erdélyország bölcsének szomszédságában, ki ez iránti óhajtását halálos ágyán kijelenté. Nejétől, K. Kata bárónőtől számos gyermeke maradt s ezek során legidősb K. Gábor báró, a kereskedelmi miniszter. v. ö. Ujabbkori ismeretek Tára, 1853. V. kötet, 51-54. lap.

4. K. Endre báró, országgyülési képviselő, költő, szül. Kolozsvárt 1845 nov. 28. Gimnáziumi tanulmányait Kolozsvárt végezte. Korán kezdett a szépirodalommal foglalkozni s első ilynemü cikkei a kolozsvári Korunk c. lap tárcáiban jeletnek meg. Később a fővárosban, ahol jogot hallgatott, folytatta irodalmi munkásságát. 1868. jelent meg első önálló műve, egy költői elbeszélés, melyet sűrü egymásutánban követtek költeményei, kisebb elbeszélései s erdélyi politikai lapokban társadalmi és politikai cikkei. Azonkivül a fővárosi lapokban is jelennek meg tőle szépirodalmi, társadalmi cikkek, költemények, stb. A kolozsvári nemzeti szinház több tragédiáját (Tenger fiai, Törvénytelen, Nagy napokból) adta elő s Bánffy György báró A gólyakirály c. operettejéhez ős irta a szöveget. Egyik tagja volt a kolozsvári hármas intendanturának s választmányi tagja az ottani nemzeti szinháznak. A házban 1875 óta az alsó-fehérvármegyei maros-újvári kerület képviseli.

5. K. Farkas báró, a magyar szabadságharc egyik hőse, szül. 1796., megh. Londonban 1852. Fiatal korában katonai pályára lépett, de ezt egy időre odahagyta s csak 1848. állott be ismét, amikor részt vett a nemzetőrség szervezésében s mint őrnagy együtt harcolt Bemmel Erdélyben. Vitézségének s bátorságának legfényesebb jelét a piskii híd megvédésekor adta. A szabadságharc elnémítása után Angliába költözött ki. Tetemei a londoni kemelgreni temetőben nyugosznak.

6. K. Gábor báró, földmívelésügyi miniszter, született Csombordon (Alsó-Fehér) 1830 julius 9., meghalt Ajnácskőn (Gömör) 1888 október 23-án. Atyja K. Dénes báró, anyja K. Katalin bárónő volt. 14 éves koráig Csekelakán szülei házánál részesült gondos nevelésben; a bölcsészeti és jogi tanfolyamot 1848. Nagy-Enyeden végezte be s azután külföldi egyetemre készült, de ebben a szabadságharc kitörése gátolta. Rövid ideig Debrecenben Csányi László minisztériumában mint tiszteletbeli fogalmazó volt alkalmazva. A szabadságharc után egy évig a selmecbányai bánya-akadémián tanult, azután Degenfeld Gusztáv grófhoz csatlakozva egy évig a berlini egyetemet látogatta, miközben Németországot és Svájcot utazta be. 1852. visszatérve, mint 8 testvér között a legidősebb a családi birtokokat, a csekelakait és csíkmántorit Erdélyben s az ajnácskőit Gömör vmegyében vette át és egész odaadással szentelte magát a gazdálkodásnak, miközben elméleti ismereteit gyarapítani nem szünt meg. Azonkivül az államtudományok, történelem és politikai irodalmat is figyelemmel kisérte. 1855. kisebb dolgozatok közrebocsátása után első nagyobb tanulmányát tette közzé A nemzetek fejlődéséről c. alatt, melyben Eötvös József báró A XIX. század uralkodó eszméi c. munkájával ellentétben álló nézeteket fejtegetett. 1860. ugyancsak Eötvös J. báró Die Garantien c. feltünést keltett cikkével ellenkező álláspontra helyezkedett Néhány szó c. röpiratában, melyre Eötvös báró feleletet irt, mire K. Még néhány szó-val válaszolt. Irt még akkoriban útivázlatokat Bécs, Velence, Róma, Nápoly és Messina c. alatt. Helyzetünk és jövőnk röpiratában a politikai helyzetet az akkori elborult közhangulattal szemben derültebbnek iparkodott feltüntetni. A Budapesti Szemlében Macchiavelliről és Montesquieuről közölt tanulmányokat 1862. Munkássága oly figyelmet keltett, hogy a m. tud. akadémiának egyszerre két osztálya, a törvénytudományi s a történelmi hozta ajánlatba a levelező tagságra, melyre 1863. meg is választották. Ugyanezen évben jelent meg Nagy-Enyednek és vidékének veszedelme 1849. történeti tanulmánya. Ugyancsak 1863-ra esik K. első fellépése a politikai pályán, melyet fényes siker koronázott. A Schmerling által törvénytelen alapon egybehivott erdélyi országgyülésen Gyulafehérvár város képviseletében azon felirat szerkesztésével bizták meg, melynek rendeltetése volt ezen gyülés törvénytelen voltát kimutatni s ebben az ellenzék álláspontját oly alapos jogismerettel, erős logikával és tiszta precizióval juttatta kifejezésre, hogy munkája nemcsak általános tetszéssel találkozott, hanem politikai tekintélyének is megvetette alapját. Ettől fogva K. egész haláláig minden országgyülésnek tagja maradt, eleinte Gyulafehérvárt, utóbb Budapest II. kerületét képviselve. Számos hirlapi cikken kivül 1686. A baloldal politikája c. röpiratot adott ki, 1872. a Kolozsvárt megjelenő Korunk Deák-párti lapnak volt vezére. 1872. az erdélyi ev. ref. egyházkerületi főtanács elnökévé választották s e hivatalát 16 éven keresztül haláláig viselte. A Deák- és Tisza-párti fuzió után 1875. a belügyminisztériumban Tisza Kálmán mellett államtitkárságot vállalt s 1878. földmívelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter lett, mely állásában 1882 végéig maradt mely időben azt Széchenyi Pál grófnak engedvén át, a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium vezetését vette át, melynek élén 1886 szeptemberig maradt. Sikeres működése elismeréseül 1881. az I. oszt. vaskoronarendet kapta, 1882. valóságos belső titkos tanácsos lett. A magyar történelmi társulatnak 1877. harmadelnöke, 1878-ban másodelnöke és 1887 márciusban Ipolyi halála után elnöke lett. Nevezetes volt a társulat Buda várának a törököktől való visszavétele kétszázados évfordulója alakalmából 1886 szept. 2. tartott díszgyülésén mondott emlékbeszéde. 1886. a m. tudom. akadémia tiszteletbeli tagjává választotta s az erdélyi gazdasági egyesületnek számos éven keresztül elnöke volt s ezen általa nagyrabecsült tisztséget minisztersége alatt is megtartotta. Földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszteri működéséhez, 1878-tól az 1882-ik év végéig következő főbb mozzanatok vannak kapcsolva: az 1879. tartott székesfehérvári kiállítást személyesen nyitotta meg, valamint egyáltalában a kiállítási és egyesületi ügyet különös pártfogásában részesítette, az emlékezetes agárdi gőzeke- és gazdasági gépversenyt segélyezte s azon személyesen is megjelent; az 1885-iki országos kiállításra az előkészületeket nagy buzgalommal vezette. A szarvasmara-tenyésztést, melynek a lótenyésztésnél is nagyobb országos jelentőséget tulajdonított, minden tőle telhető módon előmozdította. 1880. alatta vette kezdetét az országnak tenyészterületekre való felosztása. A magyar fajta fentartása és nemesítése érdekében sokat tett, e célra 1881. a 400 bika nevelésére berendezett tordai bikatelepet létesítette, minek érdemét az aug. 30. tartott megnyitó ünnepély alkalmával Tormay Béla miniszteri tanácsosra hárította, mint egyáltalában sohasem szokta mások érdemét magáénak lefoglalni vagy azt kisebbíteni. Segélyezésével több nyugati fajtabeli szarvasmara-import történt hazánkba, nevezetesen az állami ménesbirtokok és gazdasági tanintézetek részesültek benne. A kulturmérnöki intézményt, mely 1879., tehát K. minisztersége alatt lépett életbe, különös előszeretettel támogatta közhasznu működésében és nem remélt gyors fejlődésének alapját vetette meg. A borászati kormánybiztosság 1879., a vele kapcsolatba hozott orsz. központi mintapince 1881. keletkezett. A filloxera ellen való védekezésben is erélyes lépések indultak meg K. vezetése mellett. 1881. nyitották Farkasdon (Pest vmegye) az első filloxera-kisérleti állomást és amerikai vesszőtelepet. 1881-ben nyitották meg Budapesten a magvizsgáló állomást és ugyanazon évben állították fel ugyanott az orsz. vegykisérleti állomást. 1880. állították fel a nagy-enyedi vincellériskolát, 1881. a ménesi vicellériskolát, ugyancsak ezen évben vette át a minisztérium az országos magyar gazdasági egyesülettől a budai vincellériskolát állami kezelés alá, 1882-ben kezdték építeni a rima-szombati földmíves-iskolát. Az ő nevéhez fűződik a Kőbányán felállítot, oly nagy jelentőségre jutott sertésveszteglő- és hizlalótelep. Nagy tevékenységet fejtett ki a vetőmagtermelés, a sörárpa-, kender-, rizstermelés stb. előmozdítása körül. V. ö. Galgóczy, Emlékkönyv, VI. füzet (1891).

7. K. Géza báró, szül. Csombordon 1835. Tanulmányai befejeztével a gazdaságra adta magát s mind a megyei közéletben, mind a környék közgazdasági mozgalmaiban élénk részt vett. Érdemeket szerzett a marosvárhelyi bank alapításával is. Az 1887-92. országgyülésen harmadízben képviselte az alsó-fehérvármegyei magyar-igeni kerületet.

8. K. István báró, 1848-49. alsó-fehérvármegyei főipán, azután 1860-70-es években a képviselőház tagja, született 1811., megh. Csombordon 1881. Atyja (IV. Kemény Simon báró, táblai ülnök, anyja Teleki Anna grófnő volt; hozzá méltó neje Bánffy Kata grófnő). A régi erdélyi magyar arisztokráciának e tiszteletreméltó, tipikus alakja 1834 óta, midőn az erdélyi hazafias ellenzék nagyobb politikai tevékenységet kezdett kifejteni, Wesselényi Miklós báró, Kemény Dénes és idősb Szász Károly, akkori vezérférfiakhoz csatlakozva, valamennyi erdélyi országgyülésen s az unió óta a budapestieken folytonosan részt vett s mint Alsó-Fehér vármegye egyik követe, nagy befolyásu hazafias működést fejtett ki. Az 1848-1849-iki vészteljes években Alsó-Fehér vmegye főispánja volt; Egyed elpusztítása napjaiban, miután nejét biztos helyre vezette, megjelent a dúló oláhok ezrei közt s rettenthetetlen bátorsággal mentette meg számos magyar életét s csak a legnagyobb merészséggel tudott keresztül törni a bősz tömegeken. Későbben Fekete könyv címü emlékiratában ő maga irta le az általa gúnyosan rómaiaknak nevezett gyermekgyilkoló s rabló hősöknek megyéjében elkövetett kegyetlenségeit. Szemmel látó tanuja lévén e borzalmaknak s maga is kifosztatva legbecsesebb családi kincsei s emlékeiből, a «rómaiaknak» megbocsátani soha sem tudott; egyébiránt maga volt a megtestesült emberszeretet s jótékonyság s akik benne jóakaró pártfogót, támogatót, szükségben segítőt kerestek, sohasem csalatkoztak. E mellett kitünő jó gazda is volt; a szabadságharc után az oláhok által feldúlt birtokait értelmesen s gondosan rendezte s azok újjáteremtése által magasabb gazdai tehetséget bizonyított; sőt már előbb is ő volt az első erdélyi birtokos, ki 1834. váltógazdaságot létesített. Különös gondot fordított a szőllőmívelésre, nagy áldozattal ültette le s tartotta fenn terjedelmes rizling szőllőtelepeit, hol a világhirü csombordi rizling termett, melynek tisztaságára a legnagyobb szigorral ügyelt fel. V. ö. Eötvös Károly érdekes visszaemlékezéseit K. István báróról az Egyetértés 1881. évi tárcájában s László Elekéit a Hon ugyanaz évi tárcájában; Magyarország és a Nagyvilág 1865. 13. sz. arcképpel.

9. K. János, Erdély fejedelme (1660 dec. 22. 1662 jan. 23.), szül. Erdélyben Bükkösdön 1607., elesett 1662. Atyja K. Boldizsár, anyja Tornyi Sófia. A hadi szolgálatot Bethlen Gábor fejedelem alatt kezdte meg, kinek udvarában szolgált; a két Rákóczi György alatt pedig már hadvezér volt s a másodiknak oldalán részt vett 1657. a szerencsétlen lengyelföldi táborozásban. Miután maga Rákóczi György kevesd magával Magyarországba menekült, K. János vezette a szétvert sereg maradványát Erdély felé, s midőn már Moldvához közelített, útját állotta a török nagyvezér parancsára 60 ezer emberrel Rákóczi ellen Lengyelország felé indult tatár khán. K. vitézül védte magát s megmaradt 5-6000 főnyi seregével, rögtönzött sáncai mögött három napig megállotta helyét, de ekkor, élelem fogyta miatt, kénytelen volt alkudozásokba bocsátkozni, s szabadon bocsáttatása díjául bizonyos váltságösszeget ajánlott fel, melyet a tatár el is fogadott, azonban a szószegő khán a sátorába hivott K.-t letartóztatta, seregét váratlanul megtámadta, az ellentállókat leölette, a többit pedig K.-nyel együtt Krimbe hurcolta rabszolgaságra, hol két évig nyomorgott, mig azután 1659. rokonai kiváltották. Ez időben II. Rákóczi György s Barcsai Ákos versengtek a fejedelemség felett Erdélyben. K. egyikhez sem csatlakozott, hanem egy ideig Aranyos-Meggyesen Szatmár vmegyében tartózkodott. II. Rákóczi Ferenc halála után 1660. ennek hiveitől, különösen a székelyektől unszoltatva és segíttetve, fejedelmi jelöltül lépett fel s fejedelemmé meg is választatott (1660 dec 24. Art. 1.) Barcsai Ákos ellen, de a Barcsai Ákost pártoló török szultántól nem nyerhetett megerősítést. Ekkor Barcsai Ákost s a többi Barcsaiakat, Gáspárt és Andrást megölette s a török elleni heves gyülölete, nagyravágyásával párosulva, arra birták, hogy osztrák szövetséget keressen, I. Lipót császár segedelme után járjon. Mielőtt még ezt megnyerhette volna, az ellene küldött török hadak elől menekülve, kénytelen volt Erdélyt elhagyni. Kevéssel ezután 36,000 császári katona Montecucculi vezérlete alatt vitte őt vissza Erdélybe, ki azonban a nagyobb török haderővel megmérkőzni nem mert s Ali temesvári pasa, rögtönözve, a házi tűzhelyétől előrántott jámbor Apaffy Mihályt tette fejedelemmé s azután Erdélyből kivonult. Az Erdélyből másodízben is kimenekült K. a törökök távozásának hirét véve, Aranyos-Meggyesről azonnal Apaffy ellen vezette hadait s ezt 1662 elején Segesvárba szorította, de a török s az azzal tartó s Apaffyt pártoló ellenpárt szintén sereget állított ellene s az ezzel vívott nagyszőllősi ütközetben vitézül harcolva, életét vesztette. Donációit az 1662 márc. 10. XVII. t.-c. megsemmisítette. K., a rövid életü fejedelem, tudós és iró is volt. Krimi fogságában a zsoltárokat olvasgatta a azokról egy munkát is irt, I. Rákóczi Ferenc özvegyének a kegyes Lorándfi Susánnának ajánlva, ki az 1659. Sárospatakon ki is nyomtatta. E munka címe: Gileádi Balsamum, azaz, Szent Dávid százötven zsoltárainak céljok és értelmük szerint egybeszedegetésük s céljok szerint való alkalmaztatásuknak táblája. Irta Gyerőmonostori Kemény János, tatárországi rabságában. Még a lengyelországi táborozás előtt 1656. kidolgozta nemzetsége származási tábláját, melyet későbben Mikola László adott sajtó alá e c. alatt: Régi nagy emlékezetü Kemény-familia geneologiája, mely kezdetét vette a tekintetes Mikola familiából 958. esztendőben (Kolozsvár 1701). Megirta saját érdekes élete viszontagságait is születésétől kezdve 1655., mely kéziratban fenmaradt s először Rumy a Monumenta Hungarica során, újabban és jobban Szalay László 1856. adta ki. E nagybecsü önéletiratban sok érdekes történeti adat van lerakva, Bethlen Gábor s a Rákóczi Györgyök idejéből. Fenmaradt tatárforságában irt azon műve is, melyben önvédelmére azt igyekszik bizonyítani, hogy a vezérletére bizott sereg veszedelmének nem ő volt okozója. Benkő József azt állítja, hogy még több érdekes irata is maradhatott és pedig rejtekirásban, arab számokkal jelölve a szemények s helyek neveit, s közönséges szavaknak rejtett jelentést adva (p. az uraság szó jelenti Rákóczi Györgyöt, az üstökös csillag Lorándfi Susannát, a kőszál Brassót, a golyva Besztercét, a káposztás hús Magyarországot stb.). Arany forintjának képét l. az Érmek mellékletén. K.-nek első neje Kállay Katalin, a második Lónyay Anna volt s ezektől fiai: II. Ferenc és Simon. (A Közh. Ism. Tárában hibásan állíttatik, hogy K. neje Wesselényi Ferenc nádor nővére lett volna.)

10. K. János báró, K. Zsigmondnak tesvéröccse, szül. Puszta-Kamaráson (Erdély) 1825. Átvéve az apai birtokot, rendbe szedte családja szerény vagyoni viszonyait, s e mellett buzgó részt vett Kolozs vmegye közgyülésein. 1878. választatott országgyülési képviselővé, s a szabadelvü párt tagja és a ház alelnökévé lett. Mint ilyen 1881. belső titkos tanácsosi méltóságra emeltetett. Az 1881-iki országgyülés második időszakában, harmadik helyen a koronaőri méltóságra is jelöltetett protestáns részről, melyet azonban Szlávy József nyert el. A Kisfaludy-társaság alapítói s pártolói közt foglalt helyet. A szerény, nyájas, de férfias és komoly férfiu közbecsülést s ragaszkodást keltő, kiváló egyéni tulajdonainál fogva annyira megnyerte az erdélyi köznép s még az oláhok bizalmát is, hogy Puszta-Kamaráson megválasztották községi birónak, ami talán egyetlenegy eset. Szeretett Zsigmond fivérének, midőn ennek fényes szellme elhomályosult, utolsó éveiben ő nyujtott menedéket s gondos ápolást.

11. K. József gróf, hires történetbuvár, K. Farkas és Batthyány Teréz grófnő egyetlen fia, szül. Gerenden (Erdély) 1795 szept. 11., megh. 1855 szept. 12. Ifjabb korában hivatalt viselt s 1827. kincstári titkár lett Nagyszebenben, e hivataláról azonban már 1835. lemondott s a hazafias ellenzék soraiban foglalt helyet az erdélyi 1834-iki országgyülésen, melyre Alsó-Fehér vmegye választotta meg egyik követéül. Későbben is megjelent az 1837-iki, 1841-iki s 1846-iki országgyüléseken, mint kir. hivatalos, de már ezeken a politikai kérdések által kevésbé érdekeltnek látszott s csakugyan nemsokára, a politikai harcok zajos mezejéről munkás magányba vonulva, egészen kedvelt tudományának, kisebb hazája, Erdély történelme s régiségei buvárlatának szentelte minden idejét. Közzé tette a Deutsche Fundgruben d. Geschichte Siebenbürgens c. örökbecsü munkáját (Kolozsvár 1839, két kötet) német nyelven; Erdély történeti tárát (Kovács István társaságában, Kolozsvár 1845) magyar nyelven; a Notitia historico-diplomatica archivi et litterarum Capituli Albensis Transilvaniae címüt pedig (Nagyszeben 1836, 2 köt.), továbbá az Epistolae Mathiae Corvini, Ulad. II. et Ludovici II. Regum Hungariae et contempora neorum adjectis notis criticis (u. o. 1835) latin nyelven, mely nagy műveivel bőven gazdagította a történeti kútfőirodalmat. A Kurz A. által kiadott Magazin zur Geschichte, Litteratur u. Merkwürdigkeiten Siebenbürgens címü folyóiratnak is ő volt legtevékenyebb létrehozója s előmozdítója. Magyar nyelvü értekezései leginkább a Tudományos Gyüjteményben s Erdélyi Nemzeti Társalkodóban (1829-30), későbben pedig az Arpadia s Iris zsebkönyvekben s főképen az Új Magyar Muzeum 1854-60. évi köteteiben, s az akadémia által kiadott Tudománytárban jelentek meg, nevezetesen: Henrik portugalliai gróf ügyében (Tudom. Gyüjt. 1840); Lebedias, első és második közlés (u. o.); Régi magyar költészet (Tudománytár, VIII.) stb. Nagy mennyiségü jobbára elkészített, részint egészben be nem fejezett kiadatlan munkái is maradtak hátra, u. m. I. Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos korabeli levelek; Erdélynek XVI. századbeli országos végzései; Az oklevelek papirosának belsővizjegyei azok valóságának kiismerése végett 1308-tól 1799-ig (két köt.), s ehhez adalék 800 vizjeggyel; Erdélyt illető közjogi értekezések (43 ív, részint latinul irva); Krónosz, erdélyi történeti zsebkönyv (312 lap); Diplomatikai lapok régi honi szokások, törvények s történetek magyarázatára (298 lap); A XVI. század reformátorai Svájcban, Angliában, Francia- és Németországban; Históriai emlény címü zsebkönyvhöz 30 ívnyi kész cikkanyag; Tholus librorum rariorum comitis Jos. Kemény (11 ritkább könyv ismertetése); A zsidók története Erdélyben. Ifju korából is vannak kéziratban fenmaradt, élénk tudásvágyát s kutatási szellemét tanusító művek, vegyes közjogi s történelmi értekezések; De Jure Cleri transylvanici, számos erdélyi nemzetség történetei stb. Kiadott s kiadatlan művei megközelítik a 7-800 ívet, kútfőgyüjteményei meghaladják a 12 ezret. Gazdag s nagybecsü könyv- és kézirattárát s oklevélgyüjteményét hazájának ajándékozta s már az 1841-iki erdélyi országgyülésen egy erdélyi muzeum alapítására ajánlá fel s e nagy tudományos kincs most az erdélyi muzeum legfőbb dísze. A m. akadémiának már 1831 febr. 17. tiszteletbeli tagjává választatott, későbben a tudományok bécsi akadémiájának is tagja lett. A m. akadémia 1860 okt. 12. tartott nagygyűlésén Mikó Imre gróf tartott felette érdemeit felsoroló, meleghangu emlékbeszédet (Akad. Évk. X. köt. I. darab).

12. K. Kálmán báró, Alsó-Fehér vmegye főispánja, főrendiházi tag, szül. Kolozsvárt 1838 jun. 7. Otthon nevelkedett, majd a marosvásárhelyi főiskolába került s tanulmányait a bécsi és berlini egyetemeken fejezte be. 1865 óta részt vett a megyei és politikai életben s 1872. a szász-régeni kerület képviselőjévé választotta. Később a fuzióhoz csatlakozott s 1885-ig mint a szász-régeni kerület képviselője tagja volt a háznak; 1885 máj. 16. Alsó-Fehér vmegye főispánjává nevezték ki.

13. K. Lajos báró, szül. Mező-Sámsondon 1799 szept. 29., megh. Vajda-Hunyadon 1879 jul. 7. 1848. honvéd főhadnaggyá nevezték ki s a debreceni térparancsnokságnál alkalmazták. 1849. Dévának lett főparancsnoka, megbizatván a rögtönitélő biróság rendezésével s később annak elnöke lett. A leverés után 1849 szept. 16. elfogták, 1852 jul. 2. a nagyszebeni katonatörvényszék kötél általi halálra illetve 15 évi várfogságra itélte, büntetését az olmützi várban töltötte.

14. K. Sámuel gróf, Miklós fia Wass Krisztina grófnőtől, Erdélynek egyik kitünő államférfia s fő-fő hivatalnoka, nagy tudománykedvelő, magyar műveltségü úr, megh. 1817 szept. 23. Fiatal korában négy évet töltött külföldi akadémiákon s európai utazásban s megismerkedett többek közt a hires történetiró Schlözerrel is, ki dicsérettel emlékezett tudományos műveltségéről a történelemben. Haza jövén a külföldről, nőül vette iktari Bethlen Kata grófnőt s 1786-ban II. József alatt Belső-Szolnok s Doboka egyesített vmegyék alispánjává, 1790. Torda vmegye főispánjává, 1795. főkormányszéki tanácsossá, 1804. pedig kamarássá s gróffá neveztetett ki. 1810. az erdélyi rendek ideiglenes táblai elnökké választották, 1815. pedig valóságos táblai elnök lett, s ez alkalommal a fejedelem a Lipót-rend középkeresztjével is kitüntette. 1816. országos elnökké lett. (V. ö. Felső-magyaroroszági Minerva 1825.) Egyik fia, Sámuel, méltóan atyja nevéhez, szinte lelkes és ismeretes tudomány- és művészpártoló, az 1834-iki ellenzéki szellemü, hazafias országgyülésen Aranyosszék követe, azzal tette nevét halhatatlanná, hogy az 1841-iki országgyülésen unokatestvérével, József gróffal egyesülve, nagyszerü könyv- és kézirattárát a felállítandó erdélyi muzeumnak felajánlotta s annak megnyitása után át is adta.

15. K. Simon, l. Kemény (család).

16. K. Zsigmond báró, nagy iró, publicista és hirlapszerkesztő, az előkelő erdélyi mágnás-családnak egyik, vagyoni tekintetben szerény fokra szállott ágából származott, szül. M.-Kapudon 1816., megh. Puszta-Kamaráson 1875 dec. 12. Hét éves kora óta a nagy-enyedi kollégiumban neveltetett, hol összesen 11 évet töltött s egyik lelkes tanítójának, idősb Szász Károlynak folytonos társaságában s mondhatni baráti körében élt. 1834-ben Kolozsvárra ment hallgatni az országgyülés tárgyalásait, hol a hazafias, alkotmányos párt legkitünőbb férfiai szerepeltek, kiknek nagy részével már akkor ismeretségbe, sőt szorosb baráti viszonyba lépett, s kikhez őt elv- és szellemrokonság s részint vérrokonság is csatolta. 1837-től kezdve Marosvásárhelyt volt egy pár éven át a szokásos joggyakorlaton, de már akkor elhatározott hajlamot táplált a hirlapirói s általában az irodalmi munkásságra. Ez évekből való jeles történeti értekezésse: A mohácsi veszedelem okairól s Martinuzzi c. nagy regénye, mely befejezetlen maradt, de belőle nagy figyelmet gerjesztő mutatványokat közölt az Athenaeum 1840. évfolyamában. Ugyanebben az évben további önművelési szándékkal Bécsbe ment s az ottani egyetemen a természettudományokkal, de különösen az anatomiával sokat és alaposan foglalkozott. Hazájába visszatérvén, 1840. elvállalta s 1841. Kovács Lajos elvtársa s barátjával kezet fogva lelkesen vezette az erdélyi alkotmányos ellenzék közegének, az Erdélyi Hiradónak szerkesztését, mely a kiadó nyomdával együtt Méhes nevét viselé ugyan mint tulajdonosét, de egészen s kizárlólag K. szellemi befolyása alatt állott, s melybe ő irta a vezércikkek nagy részét. Emellett élénk tettleges részt vett a politikai mozgalmakban, s fellépett és alaposan vívott elvei mellett a kolozsvármegyei közgyüléseken is. Fő elvekben teljesen egyetértvén az erdélyi ellenzékkel, s annak ékesszóló s éles logikáju előharcosával, báró Kemény Dénes rokonával, csak ezen elvek szabatosabb formulázásában, s némely formai és taktikai kérdésekben s a teendők sorozata feletti nézeteiben tért el attól; mig az erdélyi ellenzék, mint a magyarországi is, az u. n. (meddő) gravaminális politikát űzte s a sérelmek orvoslása előtt tovább haladni nem akart, ő temékenyebb mezőre szeretett lépni s nem tartotta helyes politikának sorozati kérdések miatt a megnyerhető előnyökről lemondani; s mig amaz rendszeres munkálatokat akart kidolgozni, ő nem szerette azt, amit per excerpta életbe léptetni reménye volt, a rendszeres munkák tömkelegébe olvasztva, hosszu időkre halasztani. Ő Széchenyi István gr. politikai iskolájához tartozott s ezen iránynak Kolozs vármegyében diadalt vívott ki, mely irány azután az országgyülésre is átment. Az országgyülés eloszolván, K. is elhagyta a Hiradó szerkesztését, bár abba vezércikkeket szolgáltatni meg nem szünt, s 1842. ismét elvonult Kapudra, birtokára, hol néhány évig ismét szorgalmasan tanult, olvasott, gondolkozott és irt. Még Kolozsvárt kezdte meg s Kapudon végezte be a Korteskedés és ellenszerei címü hires röpiratát, mely általános figyelmet vont a fiatal nagy gondolkodóra s Széchenyi István gróf tetszését annyira megnyerte, hogy ez őt egy politikai hirlap önálló szerkesztésére szólította fel, mire azonban akkor nem vállalkozott. De 1846. csakugyan Pestre tette át lakását s a centralista irányu Pesti Hirlap szerkesztőségébe lépett, Eötvös József báró meghivására, s ennek és Szalay László, Trefort, Lukács Móric s a lapot szerkesztő Csengery Antalnak társaságába, kikkel mindvégig szoros barátságban maradt s egy úton haladt a józan s mérsékelt reformok útján. Ugyanekkor adta ki még Kapudon irt első nagy regényét, Gyulay Pált (Pest 1846). Ezt megelőzte ugyan a még Kolozsvárt bevégzett Élet és ábránd c. regénye; ennek egyetlen kézirata azonban a budai bombázás alatt elégett. Időközben sokat időzött Wesselényi Miklós bárónál Zsibón, kivel való bizalmas barátsága ekkor vette kezdetét. 1847. utazást tett Olaszországban. 1848. Csengery szerkesztőtársa lett a Pesti Hirlapnál. 1846-48. jelentek meg e lapban hires vezércikkei: az erdélyi úrbérről, korteskedésről, országgyülési utasításokról, két foku választársól, évenkinti országgyülésről stb. 1848-ban nemzetgyülési képviselővé választatott egyik kővári kerületből, s mint ilyen vett részt a debreceni és szegedi országgyülésen is a világosi fegyverletételig. Debrecenben 1849 tavaszán Szemere Bertalan belügyi minisztériumában tánácsos volt s kodifikációval foglalkozott. A szabadságharc legyőzetése után egyideig bujdosva lappangott, de aztán feljelentette magát s miután kegyelmet nyert, ismét a toll hatalmához fordult, hogy bátran hirdesse a meggyőződése szerinti igazságot. Nem törődve a népszerüség elvesztésével, két politikai röpiratot adott ki, a Forradalom után s Még egy szó a forradalom után címüt, melyekben nagy tárgyilagossággal s higgadt bölcsességgel fejtegette az akkori helyzetet, körvonalazta a teendőket s hirdette azokat a mentő eszméket, melyekre az akkori elkeseredés nem hallgatott, de amelyek az 1867-iki kiegyezésben Deák Ferenc által felkarolva, érvényre jutottak. Majd a Pesti Napló szerkesztését vette át s abban a legférfiasb működést fejtette ki eszméi mellett. Deák Ferenc eszméinek közege s kincstára lett e lap, ki K.-t legbensőbb barátai körébe fogadta, s a lapot a legegészségesb szellemi táplálékkal ellátni segített. K. remek, tartalmas, mélyreható hirlapi vezércikkei a zsurnalisztikai toll legjelesb szüleményei közé méltán számíthatók, s jellemző tulajdonuk a tudományos alapra fektetett, mindig józan, mindig mérsékelt, öntudatos, de határozott haladásu, szabadelvü irány, mely minden tulságtól őrizkedik, tudja mit akar s mennyit érhet el, üres ábrándokba soha se téved; soha se vált könnyed, elmés, divatos hirlapiróvá, ki mulattatja inkább, mint felvilágosítja olvasó közönségét, sem szenvedélyes izgatóvá, ki a tömegeket magával ragadja, de tárgyilagos birálóvá, irányjelölővé, kinek fejtegetései gyakran Deák Ferencet s gr. Széchenyit is meglepték. Több nagybecsü politikai tanulmányt is irt (A két Wesselényi, Széchenyi István, Erdély közélete stb.), melyek a magyar essay-irodalom elsőrendü remekei. De a politikai irodalom e fáradhatatlan s örök értékü művelése mellett hosszu sorozatban adta egymás után nagy regényeit s kisebb beszélyeit: Férj és nő, A sziv örvényei, A sziv rejtelmei, Ködképek, Özvegy és leánya, Rajongók, Zord idők címüeket, melyek őt a magyar regényirodalom elsőrangu és az emberi sziv s természet mély buvárlata, pszichologiai és korhűség tekintetében legelső művelőjévé emelték. K. regényeit az emberi természetnek, szivnek s kedélynek mély, alapos s lehető legrészletesebb ismerete emeli felül pszichologiai tekintetben minden más magyar regényen, s teszi a gondolkodó s magasb műveltségü olvasóra nézve nemesen mulattató, élvezetes és tanulságos olvasmánnyá, bár forma tekintetében nem annyira tökéletesek s előadása, stilje olykor nehézkes, lassu menetü és idegenszerü. Amily kitünő s páratlan a jellemfestés terén, oly kevés érzéke van a külső forma iránt, s éppen az által, hogy személyeit a legapróbb vonásokig vizsgálja, boncolja s műveit saját eszméivel s reflexióinak özönével elárasztja, bármily nagyok legyenek is ez eszmék s tanulságosak e reflexiók, a szerkezet miattok gyakran megbomlik, a mű egységes fonala az apróra kidolgozott részek tömkelegében elvész s az előadás tulterheltté lesz. De nemcsak az egyéneket tudta élesen és pontosan felboncolni; éppen oly mesterileg rajzolta a történeti korok jellemét is; történeti regényeiben élethiven emelkednek ki háttérben a hazai, különösen az erdélyi viszonyok, a török hódoltság kora, a tolla alá vett korszak nemcsak külső arculata, hanem belső élete, uralkodó eszméi, szenvedélyei. Hiven jellemzi a kort, melyben személyei mozognak; regényei egyszersmind az illető koroknak igaz történetei. A hatvanas években élénk részt vett Deák Ferenc oldala mellett, mint mindenkor szivesen meghallgatott tanácsadó s irodalmi jobb kéz, a kiegyezés nagy munkájában s ennek legcélszerübb s a viszonyok közt kivihető módozatait eszméivel elősegítette, s az olvasó közönséggel megismertette s népszerüsítette. 1867. Pest-Lipótváros részéről választatot országgyülési képviselővé, de sohase vett részt az országgyülési vitákban. A tulságos fárasztó munka, sok éjjelezés, melyben a természettől erőssé alkotott testének s gazdag szellemének tehetségét mértéken tul megerőltette s kimerítette, azt a gyászos eredményt szülte, hogy a hetvenes évek elején lassanként élőhalottá vált, kénytelen volt minden nyilvános működésétől visszavonulni; Erdélybe, János testvére birtokára, elkülönzött magányba menekült.

K. bár igen alaposan s tartalmasan, sőt lendületesen tudott vitakozni s társalogni, nem volt nagyszabásu szónok, s képviselő korában is ezen, az alapos taglalásoknak nem igen kedvező, pártszenvedélyektől átviharzott téren keveset frogott; annál többet s hatalmasabban működött tollával a szabad és független zsurnalisztika mezején, amire egyenesen teremtve s hivatva volt. Hasonló szempont alá jönnek politikai röpiratai, melyek annak idejében oly nagy feltünést okoztak, a Korteskedés és ellenszerei, mely irói nevét először tette nagyobb körökben ismertté s még inkább a szabadságharc utáni két röpirata (1850,1851), melyek ama szomoru időkben természetesen izgatott, zavaros s nyugpontra nem találó eszmék s vágyak tájékozására s részben helyesbítésére törekesznek, s bár sokaknál erős ellenzésre s kárhoztatásra találtak, még azok részéről is, kik a bennök foglalt nézeteket vagy éppen nem, vagy csak egy részben helyeslék, elismertetett a nagy elmetehetség, éles logika s az az előadási nagyfoku ügyesség, melyek e röpiratokat forma tekintetében a legjobb francia politikai röpiratok mellé, tudományos becs tekintetében pedig éppen azok fölé emelik. Történeti igazsággal s alapossággal párosult szépség és szellemesség tekintetében pedig örökké a legkitünőbb s Macaulayre emlékeztető jellemrajzok közé tartoztak 1850., a Csengery által kiadott Magyar Szónokok és Státusférfiak becses munkában megjelent essay-i: A két Wesselényi és Széchenyi István gr., melyek mig történeti hűség tekintetében sok eddig ismeretlen, vagy kiigazított adatot nyujtanak, a kidolgozás művészete tekintetében is irodalmunk legszebb gyöngyei közé tartoznak. Ezekhez sorozhatók szép emlékbeszédei az akadémiában idősb Szász Károly, nagyenyedi volt tanára felett, melyet 1858. évben tartot (l. Akad. Évk. 1859. IX. köt. 2. füzet) s Vörösmarty Mihály felett 1864 febr. 6., a Kisfaludy-társaságban, mely itt székfoglalója volt. (V. ö. Kisfaludy-társaság Évkönyei, új folyam, 2. köt. 1869.) A magyar akadémia már 1843. méltányolta a nagy iró érdemeit, s őt tiszteleti tagjává, későbben pedig igazgatótanácsa tagjává, a Kisfaludy-társaság pedig 1860. tagjává s 1866. Eötvös József br. után elnökévé választotta.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is