kémiai kötés
Az atomok közötti olyan kölcsönhatás, amelyek során az atomok molekulákká v. más atomcsoportokká (kristályokká stb.)
kapcsolódnak össze. A kötés általában a vegyértékelektronok segítségével jön létre. A kialakult kémiai kötés felszakításához a
kötési energiát kell befektetni. Elsőrendű kémiai kötésnek nevezik a kovalens kémiai kötést, az ionos kötést és a fémes kötést,
amelyek 80--1000 kJ/mól kötési energiával rendelkeznek. Másodrendű kémiai kötés általában a molekulák egymással való
kölcsönhatásakor jön létre; ilyen a Jan Diderik van der Waals Nobel-díjas holland fizikusról elnevezett van der
Waals-kötés kb. 0,5-1 0 kJ/mól energiahatárok között és a hidrogénkötés, amelynek kötési energiája 8-40 kJ/mól lehet. A
tisztán ionos v. kovalens kötés között számos átmenet van, a kötések tehát eltolódhatnak ionos v. kovalens irányban.
Ennek oka az, hogy az ionok deformálhatják egymás elektronfelhőjét, ill. a kovalens molekulában a nagyobb
elektronegativitású atom felé tolódik el a kötőelektronpár (kötéspolarizáció). Lehetnek a kötésnél olyan elektronok is,
amelyek egyszerre több atomhoz is tartoznak (delokalizált elektronok). A benzolmolekulában pl. a hat szénatomot hat
elektronpár kovalens kötéssel kapcsolja össze, hat elektron pedig mind a hat szénatomhoz közösen tartozik. Delokalizált
elektronok nem ritkák a szervetlen vegyületeknél sem: a legtöbb összetett ionban a kovalens kötés mellett megtalálhatók.
Delokalizált elektronok biztosítják a témek kristályaiban is az összetartó erőt, a fémes kötést.
Szerkesztette: Lapoda Multimédia
Kapcsolódás
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|
Magyar
Angol
Német