Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Kéneső... ----

Magyar Magyar Német Német
Kéneső... ----

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Kéneső

eleven K. vagy higany. Fémeselem, mely vegyületeiben mintkét vegyértékü gyök szerepel. Jele Hg, atomsúlya 119,8. A közönséges hőmérsékletnél folyékony, fehér és élénk fényü fém, -40 °C.-nál megfagy és szabályos oktaéderekben kristályosodik. Szilárd állapotban ónfehérszinü, kapálható és késsel vágható. A K. már -13° C.-nál kezd párologni, szintelen, mérges gőzöket fejlesztve. Ezeket a gőzöket ártalmatlanná tehetjük, ha a szobában kénvirágot szórunk szét v. jódot párologtatunk el. Ha a jódgőzök égető szemfájást okoznak, ez annak a jele, hogy az összes K.-t megkötöttük. A szilárd K. fajsúlya 14,4, a folyékonyé +4 °C.-nál 13,58 és a gőzöké 6,97. Olvadáspontja Cavendish szerint - 39,38 °C. és forráspontja Regnault szerint 35,25 °C. A K. térfogati kiterjedése 0 és 100 °C. között közel állandó és fokonkint mintegy 0,018-ra rúg (Dulong és Petit kisérlete). Rejtett olvadó melege 2,83 hőegység és a folyékony K. fajmelege 20 és 15 °C. között 0,0290, 15 és 10 °C. között 0,0283, 10 és 5 °C. között pedig 0,03332. A K. melegvezetősége 20, ha a fenyőkoromét 100-nak vesszük. A K. az elektromos feszültségsorozatban az ezüst (-) és a vizmut (+) között van. Ha az ezüst elektromos vezetőségét 0° C.-nál 1-nek vesszük, akkor Matthiessen szerint a K. vezetősége 22,8 °C.-nál 0,0163. Újabbi méréseknél a K. faji vezetőségét veszik egységül s faji ellenállását +0 °C.-nál 94,34 mikroohm cm.-nek találták, hőfok együtthatója pedig 0,0907%. A K.-nek t foknál való faji ellenállását következő képletből Rt = 94,34 (1 + 0,0008649 t + 0,0000112 t2) számíthatjuk ki; melyben Rt a t° C.-nál való faji ellenállását és t a hőfokot jelenti.

A K. a legtöbb fémmel foncsort alkot (l. Amalgám). Mivel a K. könnyen elegyül más fémekkel és sóképző elemekkel, a természetben szin K. ritkán s aránytalanul kis mennyiségben található, azonban néha a bányák sziklaüregeiben nagyobb mennyiségben is rakódik le. Igy hazánkban Szlanán egy tömegben 12-15 kg.-ra bukkantak. A K. legnagyobb tömege cinnóberalakban mint merkuriszulfid fordul elő. A K. legkiválóbb lelőhelyei Idria Krajnában, Almaden Spanyolországban, Horzowitz Morvaországban, Wolfsstein és Landsberg Pfalzban, továbbá Kalifornia, Peru és újabb időben Szerbia, hol a tisza cinnóbert gyakran kristályos alakban is találják. Magyarországon és Erdélyben ez ideig Szlanán, Porácson és Zalatnán találtak K.-tartalmu érceket, de ezekben is oly csekély a K.-tartalom, hogy K. nyerése végett sehol sem dolgozzák föl, hanem igen elmés fogásokhoz folyamodnak, hogy az ércből ezt is kinyerjék. A K.-t már a legrégibb idő óta cinnoberből állítják elő. A reánk maradt legrégibb adatból az világlik ki, hogy Theophrastus Kr. e. 300 esztendővel réztálban, az ecettel leöntött cinnóbert rézmozsárütővel dölzsölte, hogy abból folyékony ezüstöt állítson elő. Dioskorides Kr. u. az I. sz.-ban egy nemét a desztillálásnak használja arra föl, hogy a cinnóberdarabokkal megrakott vastálat cserépfazékba állítsuk, a fazékra fedelét agyagpéppel ragasszuk föl és ha ezután a fazekat széntűzre helyezzük, egy idő mulva a fedő belső felszinén a vizezüst cseppek alakjában gyülik össze. Jóval később, Kr. u. a VIII. sz.-ban Geber a cinnóbert égetett mésszel elegyítve hevíti, mely művelettel élő ezüstöt termel. Ugyancsak Geber nagy munkájában találjuk a metallum szó értelmét is megmagyarázva, mely magyarázatból határozotan kitünik, hogy még ő a K.-t nem tekinti fémnek; mert a magyarázat igy hangzik: «... metallum est corpus miscibile, fuscibile et sub malleo ex omni dimensione extendibile».

[ÁBRA] 1. ábra. Idriai cinnóber-pörkölő kemence.

[ÁBRA] 2. ábra. Az istvánhutai fakóérc-pörkölő kemence.

[ÁBRA] 3. ábra. A kéneső kiválasztására való teknő.

Az iparban a cinnóber K.-jének kiválasztására sem a rezet, sem a vasat, hanem a sokkal olcsóbb égetett meszet, vagy a levegő oxigéjét használják. Mivel a K. és a kén cinnóberré való egyesülésekor 48, Berthelot szerint pedig 81 hőegység kell, a mésszel való szétbontás céljából ennyi meleg mennyiséget kell a keverékhez vezetnünk, hogy a bontás az alábbi képlet szerint: 4Hgs (cinnóber) + 4CaO (égetett mész) = 4Hg (kéneső) + 3CaS (mészkéneg) + CaSO4 (kénsavas mész) történhessen meg. Sokkal kevesebb tüzelőanyag kell akkor, ha a K.-t hozadék nélkül pörköljük, HgS (cinnóber) + O2 (oxigén) = Hg (kéneső) + SO2 (kénessav). A gyártás első módjához palackalaku vas- vagy agyagedényeket használnak, s ezek hevítéskor keletkező K.-gőzöket vizzel hűtött előtékben fogják föl. A gyártás második módja, a K.-gőzök felfogása miatt, már sokkal nagyobb gondot kiván. Idriában erre a célra az 1. ábrában föltüntetett pörkölőt használják.

Az épület közepén van a voltaképeni pörkölő, a a tűzhely, mely fölött emeletszerüleg egymástól körülbelül 1 m. távolságban a képen három rostély van, b, c és d. A kiaknázott cinnóbert vagy magában, vagy égetett mésszel elegyítve ezekre rakják; egy töltésre több száz métermázsa is szükséges. A legfelső rostély fölötti boltozat aljában, a pörkölőtől jobbra és balra két-két gőzvezető csatorna e nyulik, ezek közül a képen csak kettő látható, a másik kettő ezek mögött van. Mikor a megrakott rostélyok alatt tüzelnek, a cinnóber elbomlik, a belőle felszabadult K. az alkalmazott hőnél gőzalakban e csatornákon át az u. n. f fűtőkamarákba száll. A képen egy kamararendszer öt kamarával látható, ilyen kamararendszer minden pörkölőnél négy van: kettő a jobb-, kettő a baloldali csatornák folytatását képezi és az egy oldalon fekvők egymással párvonalosan haladnak.

Célja ezeknek a kamaráknak az, hogy ezeken át a magas hőmérsékletü gőzök lehetőleg hosszu utat tegyenek meg, mely út alatt legyen a K.-nek ideje a gőzalakból cseppfolyóvá sűrüdni. E végből a gőzcsatornából az első kamarába felül bevezetett gőzt a kamara alján vezetik át a második kamarába, honnét ismét egy a kamara felső részén fekvő közlekedő nyiláson át jut a gőz a harmadik kamarába, és igy tovább. Az utolsó, tehát az ötödik kamarából a már erősen elhült gőzt, mely azonban még mindig tartalmazhat K.-részeket, g mosótoronyba vezetik, melyben a fölfelé haladó gőzökre viz hull alá, mi által a K.-gőzök utolsó nyoma is a sűrüdés hőmérséklete alá hül és a cseppfolyó K. a torony aljában elhelyezett gyüjtőben halmozódik föl. A hűtőkamarákban kondenzált K. a kamarák legmélyebb pontjáról föld alatt vezetett csatornákon át földalatti gyüjtő medrekbe folyik és mindaddig ott marad, mig teljesen ki nem hül. Az itt leirt alakon kivül számos más K.-kemencét használnak. Almadenben a gőzcsatornákból kiömlő gőzöket egymásba illesztett körtealaku agyagedények láncszerü sorozatán vezetik át, mielőtt azok a mosótoronyba jutnának; vannak ismét olyanok és ezek a gőzcsatornákból kitóduló gőzöket vascsöveken át lejtős fenékkel épített vizscsatornákba vezetik. A vascső oly mélyen nyulik a csatornákban folyó viz felszine alá, hogy a vizen áttörő gőzök a felszinre jutva, teljesen lehülnek. A kondenzált K. a csatorna lejtős fenekén a csatorna végére épített gátig ömlik, itt összegyül és innen a termelés nagyságához mérten hosszabb vagy rövidebb időközökben az összegyült fémet lecsapolják. Nálunk az István-hutában ezekkel teljesen ellentétben álló módon, mint mellékterméket, a fakóércből nyerik a K.-t. A fakóércet, mely réz, ezüst, vas, cink, arzén, antimon és K. vegyületeiből áll, a 2. ábrában előtüntetett 1 m. vagy valamivel magasabb és 3-4 m. átmérőjü köralaku kőfalpörkölőben pörkölik, melyen alul, pár téglányira a föld fölött, az egész fal mentében levegőt bevezető nyilások vannak. Ezt a pörkölőt, amilyen az István-hutában nagyobb födél alatt 4-5 van, alul fahasábokkal rakják meg, erre halmozzák a diónagyságura zúzott fakóércet minden adalék nélkül és oly mennyiségben, mig az a pörkölőt majdnem megtölti. Ezután a kemencét agyaggal eltapasztják, hogy a K. el ne szállhasson. Miután a berakott érc alá tüzet raknak, a pörkölést nagy óvatossággal addig folytatják, mig a pörkölőben fölhalmozott érctömeg tetején és agyagburokban - mely ez idő alatt alig melegedett 80-90 C°.-ra - apró fényes gyöngyök alakjában számbavehető mennyiségü kéneső gyült össze. Ezután az agyagburkot és a legfelső, leghidegebb réteget, melyen a kéneső összegyült, vaslapátokkal vizes kádakba gyüjtik, a pörkölőben maradt többi ércet pedig teljesen átpörkölik. A vizes kádakba került darabok egy része a gyors lehütés következtében apró törmelékké hull szét. Hogy a törmeléket a szét nem omlott nagyobb daraboktól megszabadítsák, a kádak tartalmát durva szövésü vasrostán átrostálják. A rostán áthullott részeket, miután arról a vizet leöntötték, kis, füles fateknőkbe merik, mint aminőt a 3. ábra láttat. Ezt a teknőt a munkás két fülénél fogja és félig vizzel telt keskenyebb hordóba tartva, meglehetős gyorsasággal és erővel veregeti jobbra, balra a hordó belső falához, olyan mozgást végezve, mintha szitálna. Egy ideig tartó ilyen szitálás után a teknőt pillanatra a viz alá meríti, azután munkáját újból kezdi. Az egyenletes időközökben ismétlődő meglehetős erős ütések azt eredményezik, hogy a laza törmelékben a nehéz K.-cseppek mindig alább, alább furódnak, mig végre a teknő alján gyülnek össze.

Egy idő mulva, azzal a kis lapáttal, mely a 3. ábrán is fel van tüntetve, a teknő egyik oldalában fölemeli a munkás a törmeléket, hogy az alatta összegyült K.-t a farocskába öntse át, azután folytatja előbbi munkáját. Ezt a kirázást a teknőről leiszapolt részlettel még egyszer, sőt kétszer is ismétlik, de még igy sem képesek abból a K. összes mennyiségét megnyerni. Hogy a benne maradt K. el ne vesszen, de meg a törmelék különben is értékes anyag, kirázás után ezt és a közüle kirostált nagyobb darabokat megszárítják: ez a szárított részlet a pörkölő újabb töltésekor közvetlenül a fahasábokra kerül. Mind az itt nyert, mind bármely módon termelt nyers K., de a természetben fémállapotban előjövő is tisztátalanságokat mindig tartalmaz; hogy vizzel mossák, végre szárítás után nagy vasgörebekből átdesztillálják és a desztillált részletet kecskebőrbe varrva, kis fahordókba csomagolják, vagy legújabban kovácsolt vaspalackokba elzárva, mint tisztított K.-t bocsátják forgalomba.

A K.-t az alkémisták hirs merkurját, már az ókorban ismerték s amint már említettük, gyártásáról Theophrastus is megemlékezik. Az ókorban Armeniát, Karamániát, Kappadociát, Etiopiát és Hispaniában Baeticát tartottak a K.-termelés legkiválóbb országainak. Azt hiszik, hogy Sisapon vidéke Baeticában lenne a mai Almaden, melynek K.-bányáit később az arabok is aknázták. Almaden ma is a legtöbb K.-t szolgáltatja. Az idriai K.-bányát 1490 körül találták föl; itt a termelés 1867-1880-ig 5.613,300 kg.-ra rúgott. Toscanában 1842. New-Almadenben (Kalifornia) pedig 1850 körül nyitották a K.-bányákat. Amerikában a K.-gyártás nyomait már a XVI. sz.-ban megtaláljuk. 1568. Vörösvágáson Sáros vármegyében voltak K.-bányák s egy akkori okirat szerint a bányászok az ércet korsóba tették, a korsó száját mohával elrekesztették és szájjal felfelé fordítva agyagból készített tepsire állították és körültapasztották. Két-háromszáz ily korsót egy helyre állítva, fával körülrakták és ennek tüzével jól megégették. A K. kivált és a korsók lehülése után az agyagedény alján gyült össze. A gyártásnak hasonló móját irja le Agricola György De re metallicájának IX. könyvében. Ugyancsak ő a K.-gyártás több módját ismerte. Geber, amint elmlítettük, a K.-t még nem tartotta fémnek. Basilius Valentinus volt az első, ki annak fémes voltát felismervén, vele beható kisérleteket tett. Nagy fajsúlya, halmazállapotának könnyü változékonysága, valamint az, hogy a legtöbb fémmel alkot foncsort, azt a hitet keltette az alkémistákban, hogy ebből a fémből lehetne legkönyebben aranyat csinálni, vagy amint ők mondták: a Mercur arannyá változik, ha sikerül szárnyait levagdalni. Az alkémisták a K. (merkur) alatt oly ideális anyagot is értettek, mely minden anyagban megvan s ennek lelkét, mig a kén és só testét alkotja. A közönséges K.-t kevés sóval és kénnel rondított merkurnak tartották s egyik főigyekezetük az volt, hogy ettől a másik két anyagtól megtisztítva, belőle tiszta merkurt készítsenek. Manapság a K.-t leginkább különféle kémiai és fizikai szerek készítésére használják. A nagyiparban a foncsorai fontosak, igy a tükörgyártásban az ólom- és ónfoncsorok, a fémiparban az aranyfoncsornak (tűzben való aranyozás) van jelentős szerepe. A kohászatban mint az arany és ezüst kiválasztó szerét használják; egy másik K.-vegyület a gyógyászatban a durranó K., a K.-klorid és a cinnóber pedig az iparban is fontos szerepet játszik.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is