Kenessey

1. Albert, hajóskapitány, m. kir. vasúti és hajózási főfelügyelő, szül. Gerjen községben (Tolna) 1828 febr. 4., megh. Brodban hivatalos utazása közben a «Boreas» gőzösön 1879. Gyönkön, Pápán iskolázott, a bölcsészeti és jogi tanfolyamot Debrecenben végezte. 1846. szeptemberében Fiuméba ment s a kereskedelmi tengerészeti akadémiai tanfolyamot mint magántanuló alig félév alatt elvégezve, 1847 elején letette a tengerész-hadnagyi vizsgát s hadnagyi, majd alkapitányi minőségben 1848 őszéig volt a tengeren. A szabadságharcban mint hadnagy szolgált a «Mészáros» első magyar hadigőzösön. Később a Tiszán a «Honvéd» és «Percel» gőzösöket helyezte hadi lábra s előbbivel részt is vett a csurogi csatában. Majd mint tüzérszázados a tüzérség főparancsnoka Lukács Dénes mellé került s oldala mellett szolgált egészen a dévai fegyverletételig. Az osztrák fogságból egy orosz lovassági hadnagy közbenjárása folytán szerencsésen szabadulván, az üldözések elől Debrecenben vonult meg s itt részben francia és olasz nyelvtanítással, részben könyvvezetői és mérnöki munkássággal tartotta fenn magát. 1852. alkalma nyilt kedvelt pályájához visszatérni, a Balaton taván a «Kisfaludy» gőzös kapitánya lett, egy évvel később pedig a Duna-gőzhajózásai társaság szolgálatába lépett. 1867 jul.-ban gróf Mikó Imre a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. minisztériumba szólította, hajózási biztossá nevezvén őt ki; 1868. hajózási felügyelő s a vasúti és hajózási m. kir. felügyelőség hajózási osztályának vezetője lett; 1873. főfelügyelővé lépett elő. 1869. a hajózási iskolát teremtette meg, melynek 187. költségfedezet hiányában történt megszüntetéséig tanára és igazgatója volt. Az irodalommal már kora ifjuságától kezdve foglalkozott s mig egyfelől különböző folyóiratokban, szak- és napilapokban számos közgazdasági és szépirodalmi cikket irt, másfelől első művelője és megteremtője volt a magyar hajózási szakirodalomnak. E téren való kiváló működéseért a tudományos akadémia 1871. levelező tagjává választotta. A Vasárnapi Ujságnak kezdettől fogva belső munkatársa volt, ezenkivül számos, többnyire gyakorlati kérdésekkel foglalkozó cikkét találjuk: Magyarország Anyagi Érdekeiben (1867. A hajós pálya és ahhoz szükséges ismeretek; A hajózásról, mint vállalatról; Hajózási érdekeink). A Magyar Muzeumban, a Szépirodalmi Figyelőben, Hölgyfutárban, Debreceni Közlönyben, Győri Közlönyben, a Protest. Egyházi és Iskolai Lapokban, a Mérnök- és Építész-egylet Közlönyében, a Nemzetgazdasági Szemlében stb. A Magyarország Képekben címü folyóiratban (1868) a Magyar Duna és melléke érdekes és tartalmas monográfiáját irta meg. A könyvpiacon megjelent kiválóbb művei: Német-magyar és magyar-német hajózási műszótár (Pest 1865); Hajózási törvények és rendszabályok (1869); Hajózási árukezelés (1869); Segédkönyv hajósok számára (1873) és több értekezés az akadémia kiadványai közt. V. ö. Galgódzy Károly, Emlékbeszéd K. fölött (akadémiai kiadványok 1882).

2. K. Béla, ref. hittanár s egyházi iró, az előbbinek fia, szül. Szegeden 1858 szept. 14. Iskoláit a budapesti ref. egyház nép- s középiskoláiban végezte; 1877. az egyetemre a bölcsészeti szakra iratkozott be; de a lelkészi pálya irát való hajlama 1878. a budapesti ev. ref. teologiai akadémiára vitte á. Az 1881-82-iki iskolai évet Hollandiában az utrechti egyetemen töltötte s ugyanekkor nagyobb tanulmányutat tett Hollandiában, Angliában és Németországon. Az 1882-83-iki iskolai év második felében ár mint magántanár (docens) alkalmaztatot a budapesti ev. ref. teologiai akadémiát, ahova, miután előbb 1884 februártól-szeptemberig a budapesti egyházban segédlelkész volt, 1884 őszén választatott meg előbb rendkivüli, majd 1886. rendes tanárnak a héber nyelv és irásmagyarázat s a bibliai tudományok tanszékére. 1891. a dunamelléki ref. egyházkerület egyházi aljegyzőjévé választatott. 1892 óta az Országos Ref. Egyházi Közalap előadója és jegyzője. Az 1895-96-iki tanévtől kezdve az erdélyi ev. ref. egyházkerület által a kolozsvári ev. ref. teologiai fakultás igazgatójául hivatott meg. Irodalmi munkásságát még mint lelkésznövendék kezdette meg s 1879 óta folyton belső dolgozótársa volt a dr. Ballagi Mór által alapított Protestáns Egyházi és Iskolai Lapnak. 1889-1895. a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság titkára volt s mint ilyen szerkesztette a társaság kiadványait, főleg a Protestáns Szemlét. Választmányi tagja 1883 óta a Prot. Árva-Egyletnek s mint ilyen 1892-től kezdve szerkeszti a Protestáns Árvaházi Képes Naptárt. A Prot. Egyh. és Isk. Lapon kivül nagyobb tanulmányai folyóiratokban jelentek meg. Önállóan megjelent művei: János evangéliumának isagogikai ismertetése (1884); A Hexateuch előállítása (1886); Újévi egyházi beszéd (1887); Az ótestamentum paedagogiája (1887); Keresztyén tanítások (egyházi beszédek 1891); Jelentés az Orsz. Ref. Egyházi Közalap tiz éves működéséről(1892) és A Biblia női alakjai (1894). A sajtó alatt levő biblia-revizió számára a Birák könyvét és a Királyok két könyvét fordította.

3. K. Kálmán, gazda és miniszteri tanácsos, szül. Kápolnás-Nyéken (Fejér) 1825., régi nemes család sarja. Iskoláit Székesfehérvárt, Budapesten és Pápán végezte. Az ügyvédi diplomát is megszerezvén, szülei kivánatára vármegyéje szolgálatába lépett. 1848. István főherceg önkéntes csapat tagja a csatatérre vonult. A szabadságharc befejezése után birtokára vonult vissza s ott egész odaadással a gazdálkodásnak szentelte magát, ismereteit a német s az angol szakirodalom útján is gyarapítván, mi mellett irodalmi úton is nagy szorgalommal működött. Nagy feltünést keltett Miként gazdálkodjunk? (Pest 1867) c. jutalmazott pályaművével, mely a kis gazdák számára tartalmaz jó tanácsokat; továbbá A szántóvető aranyszabályai (u. o. 1858) c. szintén jutalmazott pályaművet az országot gazdasági egyesület nagyszámu példányban nyomatta és osztotta ki a kisgazdák között. 1865. K. Fejér vármegye alispáni állásának elfoglalására szólíttatott fel, melyre 1867. újból megválasztották, 1868. Gorove István osztálytanácsossá hivta meg. Emlékezetessé tette hivatalos működését azzal, hogy a kulturmérnökség létesítése mellett ő szállott síkra ily címü művével: A kulturmérnöki intézmény külföldön és meghonosítása hazánkban (Budapest 1879). Betegeskedése miatt kilépett az államszolgálatból, mely alkalomból miniszteri tanácsosi rangra emeltetett és a vaskorona-rendet kapta kiváló szolgálatai elismeréseül. Jelenleg kápolnás-nyéki mintaszerüen kezelt birtokán gazdálkodik, Fejér vmegye közgazdasági előadója és gazdasági egyesületének alelnöke. K. az irodalmi téren nagy szorgalommal működött; nagyszámu, a szaklapokban közölt cikkei és fentemlített műveink kivül művei: Mezőgazdasági munkaerő kalamitás (Budapest 1868); Nézetek a hazai halászat ügyében (u. o. 1869); A trágyázás népszerü kézikönyve (u. o. 1873); A búzavetőmag nemesítéséről (u. o. 1874); Gazdasági cselédeink állandósítása (u. o. 1874); Az iskolai takaréktárak (u. o. 1875); A nemesfűz-művelés (u. o. 1878).

4. K. Kálmán, hajóskapitány, m. kir. vasúti és hajózási főfelügyelő a kereskedelemügyi minisztériumban. K. Albertnek fia, szül. Győrött 1860 okt. 8. Iskolai tanulmányait Budapesten végezte, azután a hajóspályára lépve, 1883. Bécsben kapitányi oklevelet szerzett, 1888 közepéig mint kapitány a Dunagőzhajózási társaságnál volt alkalmazásban, onnan a Luczenbacher-féle hajózási vállalathoz lépett át mint üzletvezető-felügyelő. Ezen állásából hivatott meg az állami szolgálatba, 1890. a m. kir. vasúti és hajózási főfelügyelőséghez főfelügyelővé neveztetvén ki. 1892. a Párisban megtartott nemzetközi hajózási kongresszusban a kereskedelmi minisztérium képviseletében vett részt, a szervező-bizottságnak tagja s egyik szakosztály alelnöke volt. Magyar és német szaklapokban több hajózási érdekü cikke jelent meg, u. m. a Vizügyi és Hajózási Közlönyben, a Gazdasági Mérnökben, a Danubiusban; munkatársa az Osztrák-magyar monarchia irásban és képben c. mű magyar kiadásának s a Magyarország megyéi és városai monográfiának; e Lexikon számára a folyami hajózás körébe tartozó cikkeket irja.

Forrás: Pallas Nagylexikon