Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Keresztély... ----

Magyar Magyar Német Német
Keresztély... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Keresztély

1. (I.), anhalt-bernburgi herceg (1603-1630), II. Joachim Ernő fia, szül. 1568., megh. 1630 ápr. 11. Beutazta Török- és Olaszországot, azután segédhadat vezetett IV. Henrik francia király zászlaja alatt a liga ellen és egyáltalában lelkes előharcosa lett a református ügynek és pártnak. 1595-1603-ig a Felső-Pfalzban működött, mint IV. Frigyes helytartója. Midőn a kat. ellenreformáció az osztrák tartományokban és Bajorországban fenyegetőbb alakot öltött, létrehozta 1608 április 5. Ahausenben a protestáns uniót, melynek mindévig lelke maradt. 1610. fővezére lett a protestáns fejedelmek seregének. 1620. a Fehérhegyen vezényelte az unió hadát, mire 1621. a császártól birodalmi átokkal sujtva, Dániába kellett menekülnie, honnan csak 1624. tért vissza országába. Azóta testileg, lelkileg megtörve kis országát el nem hagyta. 3 fiu és 2 leány gyászolta elhunytát. (V. ö. Klebs, C. von Anhalt u. die kurpfälzische Politik etc. 1872.)

2. K. (II.), anhalt-bernburgi herceg (1630-56), az előbbinek fia és utóda, szül. 1599., megh. 1656 szept. 21. A spanyolok ellen harcolt, részt vett a Fehérhegyen való csatában, hol a császáriak elfogták. Később kiszabadult és bejárta Európát. 1630. követte atyját a trónon és a 30 éves háboru okozta sebeket iparkodott orvosolni.

3. K., bayreuthi őrgróf, szül. 1581., megh. 1655 máj. 30. 1603. kezdett uralkodni, Gusztáv Adolf hive volt, de 1635. a prágai békekötést elismerte.

4. K. braunschweigi-wolfenbütteli herceg, a halberstadti püspökség lutheránus adminisztrátora, másként a «bolondos püspök», született 1599 szept. 20., meghalt Wolfenbüttelben 1626 jun. 16. Már ifjukorában szentelte magát a katonai pályának és előbb Orániai Móric alatt harcolt a spanyolok ellen, azután pedig Frigyes pfalzi fejedelem és cseh exkirálynak, nemkülönben nejének, Erzsébetnek sietett segélyére, kiket minden áron iparkodott visszaültetni Pfalz trónjára. 1621 elején zsoldos hadával Vesztfáliában termett és számos kolostort meg templomot fosztott ki. Miután azonban Tillytől 1622 jun. 20. Höchst mellett vereséget szenvedett, Frigyes elbocsátotta őt szolgálatából és ekkor K. Mansfeld társaságában Németalföldre vonult, hol újból a spanyolok ellen harcolt. Innen újra Vesztfáliába indult, de 1623 aug. 6. Tillytől Stadt Lohnnál megint legyőzetett. A csatatérről Angliába menkült, innen pedig IV. Keresztély dán király zsoldjába szegődött. Utoljára, mint braunschweigi Frigyes Ulrik helyettese, Paderbornt és Nordheimot vette el a császáriaktól.

5. K. (I.), dán, svéd és norvég király, Detrének, oldenburgi és delmenhorsti grófnak a fia, szül. 1426., megh. 1481 máj. 22. Kristóf király halála után (1448) elvette annak özvegyét és Dánia és Norvégia királyának választatott, sőt több évi harc után 1457. a svéd koronának is birtokába jutott. 1460. a schleswig-holsteini rendek e tartomány hercegének is megválasztották. K. később (1470) Svédország koronáját a szerencsétlen brunkebergi csata következtében elvesztette. K. emlékét fentartja az 1478. általa alapított koppenhágai egyetem.

6. K. (II.), a Gonosz, dán és norvég király, Schleswig-Holstein hercege, János király fia, szül. Nyborgban 1481 jul. 2., megh. Kallundborg várában 1559 jan. 25. Tehetsége, erélyes, de heves indulatu és mindenek felett erőszakos, sőt kegyetlen férfiu volt. Miután 1502. Norvégiában támadt felkelést szigorral elnyomta, atyja halála után (1513) Dánia és Norvégia királya lett. Uralmára befolyást gyakorolt egy Dyweke nevü hollandi származásu nő, kinek kedvéért nejét, V. Károly császár hugát, Izabellát, mellőzte. Dyweke halála után pedig annak anyja, Willems Sigbrit gyakorolt K.-re nagy befolyást. K. a hollandi köztársaságnak társadalmi és jogi viszonyait tekintette mintaképnek és a paraszt, továbbá a polgári rend emelésén fáradozott, de terveinek kivitelében sok erőszakot alkalmazott és azért tervét is gyülöletessé tette. Egy időben a svédek trónjelöltnek tekintették, de később tervüket megváltoztatták. Ekkor K. 1518. Sten Sture svéd kormányzó ellen hadat indított, mely azonban balul ütött ki. 1520. újra megtámadta Svédországot és ekkor a svéd hadat legyőzte, és a rendeket hódolatra kényszerítette. Egyúttal azonban ellenfelei közül 600-at kivégeztetett (a stockholmi vérfürdő, 1520 nov. 8-10.). Azonban e kegyetlenség éppen nem szilárdította meg K. trónját; már a következő évben a svédek Wasa Gusztáv alatt fegyvert fogtak és K.-t letették, minek hirére Dániában is kitört a lázadás, sőt a Hanza városok, Lübeck és Danziggal élükön is felléptek ellene. K. ekkor menekülni volt kénytelen és kincseivel meg családjával Németalföldre futott. Tett ugyan 1531. kisérletet trónjának visszaszerzésére, de fogsággal bűnhődött vállalkozásáért. Eleinte Sonderburgban tartották fogságban, hol szigoruan bántak vele; miután pedig K. a koronáról lemondott, a szigorral felhagytak, de Zeeland szigetén Kallundborg várában továbbra is fogságban tartották. Fiutóda nem maradt. V. ö. Vehrmann, Kong Christiern den Andens Hist. (Koppenhága 1815, 2 köt.). L. Dánia története.

7. K. (III.), dán és norvég király, I. Frigyes király fia, szül. 1503 aug. 12., megh. 1559 jan. 1. Atyjának halála után (1533) a Hanzával és részben saját népével kellett háborut folytatnia a trón birtokáért. Uralma alatt a lutheránus vallás teljesen megszilárdult országaiban, azt azonban K. nem tudta megakadályozni, hogy a dán nemesség hatalma (a lefoglalt püspökségek s kolostorok birtokai révén) szerfölött ne növekedjék.

8. K. (IV.), dán és norvég király, Schleswig-Holstein hercege, II. Frigyes fia, szül. Frederiksborgban 1577 ápr. 12., megh. Koppenhágában 1648 febr. 28. Dánia és Norvégia legnépszerübb királyainak egyike. Atyja halála után (1588) a rendek bizalma a trónra emelte, de ő csak 1596. miután nagykoru lett, vette át a kormányt. A földmívelést, hajózást, a kereskedelmet egyaránt fontosnak tartván, e téren sok fontos intézkedést tett. Hatalmas hajóhadat létesített, a kereskedelmet Kelet-Indiáig kiterjesztette, hol gyarmatokat is létesített és a belföldi kereskedelmet is megfelelő arányban fejlesztette. Célszerü törvények javították az ország pénzügyi viszonyait. A fölmívelést a jobbágyság eltörlése által akarta emelni, de terveinek e tekintetben útját állotta a nemesség. Háborui többnyire szerencsétlenül folytak. Az első svéd háboru (1611-13) még előnyösen végződött K.-re nézve, de már a második (1643-45) jelentékeny veszteséggel végződött. A harmincéves háboruban sem kisérte fegyvereit szerencse. Midőn a protestánsoknak segélyt viendő, a császáriak ellen vonult, 1626 aug. 27-én Lutter am Barenberg mellett Tillytől vereséget szenvedett, de a Lübeckben kötöt békében (1629) nem szenvedett területi veszteséget. K. igen népszerü fejedelem volt; tetteit a nép dalokban szállította örökségül az utódokra. Nevét Christianstadt és Christiania városa tartották fenn, mely utóbbiban 1880. szobrot állítottak emlékének. Életrajzát megirták Slange (Koppenhága 1749); Höst (u. o. 1839); Nyerup kiadta naplóit (u. o. 1825); leveleit s iratait Molbech (u. o. 1848); Opel, Der deutsch-dänische Krieg (3 köt.); Gindely J. A., Adelsvaeld sidste Dage Danmarks Historie fra Christian IV. (Koppenhága 1894).

9. K. (V.), dán király, az előbbinek unokája az Oldenburgi hercegi családból, ki már nem választás, hanem az 1660. megállapított trónöröklési törvény értelmében nyerte 1670. a trónt, szül. 1646 ápr. 15., megh. 1699 aug. 25. Mint Brandenburg és a császárnak szövetségese Svédország ellen harcolt, azonban dacára győzelmeinek, a fontainebleaui békében (1679) területi kárpótlást nem nyert. Beluralma kitünő miniszterének, Griffenfeldts-Schumachernak bukásáig (1676) üdvös volt; a bányászat, ipar, kereskedelem egyaránt gyarapodott, több kereskedelmi társaság létesült és új gyarmatokat is alapított (Szt. Tamás és Szt. John). Griffenfeldts eltávozása után azonban különösen a pénzügy terén kedvezőtlen változás állott be, minek oka az volt, hogy K. udvarában a versaillesi udvar mintájára fényűzés és dobzódás honosult meg. K. alapította a Danebrog- és az Elefánt-rendet és ő osztogatott először Dániában bárói és grófi rangot. V. ö. Riegel, Forsog til Femte Christ. Historie (Koppenhága 1792); Molbech, Kong Christians des Femtes egenhaendige Dagboger (2 köt.).

10. K. (VI.), dán és norvég király, Schleswig-Holstein hercege, IV. Frigyesnek fia, szül. 1699 nov. 30., megh. 1746 aug. 6. 1730. lépett a trónra, melyben békés szellemben kormányzott. Főtörekvése volt szigoru rendszabályok által a fegyelmet s a vallásosságot megszilárdítani. Azonban országának anyagi érdekeit sem hanyagolta el. Ő létesítette a koppenhágai tudományos akadémiát és Altonában gimnáziumot alapított; midőn pedig egy tűzvész Koppenhága harmadrészét elhamvasztotta (1728) a fővárost fölépítette. K. szavazatijogot nyert a német államtanács fejedelmi kollégiumában. Követte V. Frigyes.

11. K. (VII.), dán és norvég király, Schleswig-Holstein hercege, V. Frigyes fia, szül. 1749 jan. 29., megh. Rendsburgban 1808 márc. 13. 1766. jutott a trónra. Jóindulatának útját állta, hogy ifjukori kicsapongásainak következtében szellemének rugékonyságát már korán elvesztette és elméje elhomályosult. Ezen okból nevében mások uralkodtak, előbb minisztere Bernstorf, későbben pedig felesége, az angol származásu Karolina Matild, ki az uralmat ismét az orvosból gróffá lett Struenseevel osztotta meg. E kormányzók uralma rövid idő alatt erős ellenszenvet keltett a nemesség soraiban, mellyel maga az anyakirályné, a braunschweigi Julianna és a király mostoha öccse, Frigyes trónörökös is tartott. 1772. Struensee megbukott és kivégeztetett, a királynét pedig Kronenburg várába zárták. Ettől fogva az anyakirálynő s a trónörökös vitték a kormányt; 1784. pedig ez utóbbi végleg kezébe ragadta a hatalmat, mig az elmebeteg K.-t Rendsburgban fogva tartották. V. ö. Höst, Entwurf einer Geschichte der dänischen Monarchie unter der Regierung Christians VII. (Koppenhága 1813-1816, 3 köt.); Baden, Christian den Syvendes Regjerings Aarbog 1766-1784 (u. o. 1833).

12. K. (VIII.), dán király, Schleswig-Holstein hercege, VII. K. mostoha testvérének, Frigyesnek fia, szül. 1786 szept. 18., megh. 1848 jan. 20. Előbb Norvégia kormányzója volt, midőn pedig ezen ország a kieli béke értelmében (1814) Svédországhoz csatoltatott, K. az egyesülést kárhoztató norvég nemzeti párttal szövetkezve, Norvégia önállósága érdekében fegyvert fogott. E vállalatot azonban siker nem koronázta; az angol hajóseregnek és a svéd seregnek közeledtére K. előbb fegyverszünetet, majd békét kötött, melyben Norvégia trónjáról lemondott. Ettől fogva idejét a tudományoknak szentelte, mely téren mint a tudományos akadémia elnöke érdemeket szerzett. Unokaöccse, VI. Frigyes halála után (1839 december 3.) a trón ő reá szállott, a koronázás azonban csak 1840 jun. 28. ment végbe. A pénzügyet K. rendetlenségben, a kormányzást a legszomorubb állapotban találta. Mint gyakorlott, ügyes, képzett ember sok hasznos intézkedést tett s különösen a közigazgatás, törvényhozás és a pénzügy terén fejtett ki áldásos tevékenységet. Eljárása több önkénnyel járt el Schleswig-Holsteinban, melyet teljesen a dán államba szeretett volna beolvasztani, amint ezt 1846 jul. 8. «Nyilt levelében» kereken kijelentette. Midőn a hercegségek rendei és a német Bund e szándék ellen tiltakoztak, K. szept. 18. egy másik nyilatkozat által megnyugtatni iparkodott a kedélyeket. A kölcsönös ellenszenv kitörését mindazonáltal csak bekövetkezett halála hiusította meg. V. ö. Giessing, Lebens- und Regierungsgeschichte Christians VIII. (Altona 1852).

13. K. (IX.), dán király, Frigyes Vilmos Pál Lipót schleswig-holstein-sonderburg-glücksburgi herceg 4-ik fia, szül. 1818 ápr. 8. Herceg korában állandóan Dániában lakott, családjának német érzelmü politikájában nem osztozott és 1848-50. a dán hadseregben szolgált. Nőül vette VIII. K. nővérét, Lujzát és igy a királyi család férfiágának kihalása esetén neki volt a legtöbb kilátása a trónra. Elvégre az 1855 jul. 31. szentesített trónörökösödési törvény őt jelölte ki trónörökösnek. Alig hogy VII. Ferdinánd halála után (1863 nov. 15.) a trónt elfoglalta, Schleswig-Holsteinnak Dániába való olvasztását tűzte ki feladatának. Ez azonban Poroszországgal és Ausztriával háborura vezetett, melyben K. a düppeli sáncokban szenvedett vereség és más kudarcok után Schlewig-Holsteinról és Lauenburgról lemondani volt kénytelen (bécsi béke, 1864 október 30.). Az a remény, hogy az 1866. prágai béke 5. pontja értelmében legalább Észak-Schleswiget nyerheti vissza, e pontnak 1878. történt eltörlése folytán füstbe ment. Saját országában a Folkethinggel jött gyakran ellentétbe, mire az adott okot, hogy K. konzervativ minisztériumra bizta a kormányt, holott a képviselőházban a haladó balpártnak volt többsége. Ennek évtizedekig húzódó alkotmányos viszály és forrongás lett a következménye. Nejétől, Lujza hesseni hercegnőtől született gyermekei: 1. Figyes, a trónörökös, szül. 1843 jun. 3., neje Lujza svéd-norvég hercegnő, legidősbb fia K.; 2. Alexandra, szül. 1844., Albert walesi herceg neje; 3. Vilmos György, szül. 1845., I. György néven a görögök királya; 4. Dagmar, szül. 1847., Mária Feodorovna néven III. Sándor cár neje, 1894 nov. 1. óta özvegy; 5. Thyra, szül. 1853., Ernő Ágost cumberlandi hercegnek, György volt hannoveri királynak fia; 6. Waldemar, szül. 1858., neje Mária orleansi hercegnő. K. király e szerint leányai révén az orosz és angol uralkodó családdal közeli rokonságban áll és udvara a nyári hónapokban rendes találkozási helye a fejedelmi rokonainak.

14. K. (I.), mainzi érsek, politikus és hadvezér, szül. 1120 körül, megh. Rómában 1183 aug. 25. Rőtszakállu Frigyes tette meg birodalmi kancellárrá. 1165. pedig mainzi érsekké. Több ízben kisérte a császárt Olaszországba s hősiesen forgatta kardját mind a lombardok, mind a rómaiak és a pápai zsoldosok ellen, Ankonát is ő ostromolta (1173). 1168-71-ig Konsantinápolyban működött mint császári követ. 1177. a velencei találkozást és kibékülést közvetítette a császár és III. Sándor pápa között. Érseki székhelyén alig töltött néhány hónapot. V. ö. Varrentrapp, Erzb. C. I. von Mainz (Berlin 1867).

15. K. (II.), mainzi érsek, 1249. foglalta el az érseki széket, de Hollandi Vilmos ellenkirály panaszai folytán, melyeket ez IV. Ince pápánál emelt ellene, már 1251. állásáról lemondott. Két évvel később Párisban meghalt. A Liber de calamitate ecclesiae Moguntinae nem tőle való.

16. K. szent, a poroszok első püspöke és apostola (1212-45). Eleinte cisztercitarendü áldozár volt s mint ilyen kieszközölte III. Ince pápa engedélyét arra, hogy Poroszországban a hitetlenség kiirtása céljából nyiltan fellépjen. 1214. Warpoda és Swabuno porosz hercegeket megtérítette s még ugyanazon évben a poroszok püspökévé lőn. A pogány poroszok által véghezvitt pusztítások és rablások meggátlására 1225. a Krisztus lovagok (equites Christi) rendjét alapította és ezen renddel karöltve a rend helyreállítása körül fáradozott. Midőn azonban az új lovagrend sem volt képes a féktelen elemekkel megbirkózni, Salza, a német lovagrend nagymestere, K. püspök kérésére és a pápa és II. Frigyes császár beleegyezésével 1228. a német lovagrendet adá a püspök oldala mellé, amely rend K.-t nemes céljának elérésében hathatósan támogatá. Ünnepét az egyház december 20. üli.

17. K. (I.), szász választó-fejedelem, szül. 1560 okt. 29., megh. 1591 szept. 25. Atyját, I. Ágostot 1586. követte a trónon. Crell (l. o.) tanácsán indulva, elfordult a lutheránus egyház és párttól és a református hithez közeledett. Szövetséget kötött János Kázmérral, Pfalz buzgó református fejedelmével. 1590. egyébiránt belépett a német protestáns fejedelmek általános szövetségébe. Königstein fellegvárának alapítója; Drezdát szépítette.

18. K. (II.), szász választó-fejedelem, szül. 1583., megh. 1611 jun. 23., az előbbinek fia. Miután Crellt lefejeztette, visszatért a lutheránus hit kebelébe és országát is arra kényszerítette. A külügyi politika terén szakított Pfalzcal és a bécsi udvarral helyezkedett jobb lábra. A Rudolf császár és öccse Mátyás főherceg közötti viszályban Rudolfot támogatta. Gyermekei nem maradtak.

19. K. Károly Frigyes Ágost, Schleswig-Holstein Sonderburg-Augustenburg hercege, Frigyes Keresztély herceg és Luiza dán hercegnő legidősebbik fia, szül. Koppenhágában 1798 jul. 19., megh. Primkenauban 1869 márc. 11. Genfben és Heidelbergában tanult, azután családi birtokain gazdálkodott. Politikai tekintetben a konzervativ párt programmjához szított. Állást nem foglalt el, mig öccse, Frigyes Ágost Emil (szül. 1800 aug. 23), kit birtoka után Noer hercegének hivtak, mint dán tábornok szerepelt Schleswig-Holsteinban. 1820 szept. 18. K. herceg Danneskjold-Samsö Luiza Zsófia grófnőt vette nőrül (megh. 1867.), kitől (1829 jul. 6.) Frigyes herceg, 1831 jan. 22. pedig Keresztély herceg, továbbá 3 leánya született. (Ezek közül az egyik Esmarch kieli egyetemi tanárnak lett a neje.) Mint az oldenburgi család idősebb augustenburgi ágának feje, már származásánál fogva is igényekkel birt Schleswig-Holsteinra abban az esetben, ha a dán királyi család férfiága kihalna. Midőn pedig sógora, VIII. Keresztély dán király (l. o.) a női örökösödést akarta a két hercegségben életbe léptetni, K. és egész családja, ugyszintén öccse is erélyesen ellene szegültek e tervnek és igy nyilt szakadásra került a rokonok között, midőn a dán kormány a schleswigi rendek alkotmányos követeléseit visszautasította, K. és 33 képviselő a rendi gyülésből eltávozott (1846 dec. 4.); az 1848-iki szabadságharc alatt pedig a herceg és egész családja a schleswig-holsteiniak oldalán állott, sőt öccse és K. fiai harcoltak is a dánok ellen. E miatt a győztes dánok 1851. K.-t családjával száműzték és családi birtokaikat gondnokság alá helyezték. (Az elkobzást az orosz cár akadályozta meg.) A porosz kormány ekkor (1852) Bismarck által alkudozásokat kezdett a herceggel, kit elvégre (dec. 30.) oly szerződés aláirására vett rá Bismarck, melynek értelmében családi birtokait 2.250,000 tallér fejében a dán kormánynak átengedte és még arra is kötelezte magát, hogy a maga és egész családja nevében az új dán örökösödési trónrend elé nem fog akadályokat gördíteni. Ezt a nyilatkozatot, noha még a dán kormány sem tekinthette ezt jogérvényes lemondásnak, mégis nagy megelégedéssel fogadták a dánok, Frigyes trónörökös (K. legidősb fia) és Frigyes herceg ellen. Maga K. ekkor Sziléziában vásárolt birtokot (Primkenauban) és ott töltötte hátralevő éveit. 1863 nov. 16. és dec. 25. teljesen és föltétlenül lemondott a Schleswig-Holsteint illető trónigényeiről és legidősebb fiára bizta ezen igények alkalmi érvényesítését. A két hercegségnek a poroszok által történt okkupálását, illetőleg bekebelezését ellenben haláláig kárhoztatta.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is