Keresztség

a hét szentség közül az első, mely által az ember az anyaszentegyházba felvétetik és a többi szentségek fölvételére alkalmassá lesz. A K. külső jele a vizzel való leöntés, mialat a keresztelő e szavakat mondja: Megkeresztellek az Atyának és Fiunak és Szentlélek istennek nevében. A K. eltörli az ember lelkéről az eredeti bűnt és (felnőttek keresztelésénél) a K. előtt elkövetett cselekedeti v. személyes bűnt; a lélek a megszentelő malaszt részesévé lesz, és végre eltörülhetlen jelt nyom az ember lelkébe (Apostoli cselekedetek 2, 28, Tit. 3, 5). A vizkeresztséget helyettesítheti a vérkeresztség (Máté 10,32; szt. János 12, 25) és vágykeresztség (1. János 4, 7). Rendes körülmények közt csak áldozó-pap keresztelhet és pedig a tulajdon lelkipásztor, de miután e szentség felvétele az ember üdvére nézve oly fontos, szükség esetén meg van engedve bárkinek - még nem katolikusnak is, föltéve, hogy az anyaszentegyház szándéka szerint cselekszik - kiszolgáltatni a K. szentségét. A K. kiszolgáltatásának módja (szentelt sónak a szájba adása [gustatio salis], kézfeltétel, exorcizmus, szt. olajjal és szt. krizmával való megkenés, fehér ruha, égő gyertya) ősrégi és mély jelentőségü. L. még Keresztszülők.

A protestánsok és kivált a lutheránusok hitvallása közel állanak a kat. felfogáshoz, hogy a K.-nek bűntörlesztő hatása van; Zwingli s még inkább Socin csak jelképnek s az egyházba való bevételnek, felavatásnak tekintették a K.-et. Az evangélikus egyház is megengedi, hogy szükség esetében laikus férfiak is - de csak férfiak - keresztelhessenek; de a kálvini egyház kizárólag a felavatott lelkészeket jogosítja fel erre. Némely lutheránus tartomány-egyházakban meg van még ma is a K.-et megelőzőleg az ördögűzési szertartás, az exorcismus. A megkeresztelt egyénekről mindenik egyház lelkésze a mult század közepe óta anyakönyvet (matricula) vezetett, s az ennek alapján kiállított keresztelő-levelek az állam, a biróságok által is jogérvényes iratoknak tekintették; 1895 okt. 1. után azonban hazánkban az állam gondoskodik a hiteles anyakönyvek vezetéséről.

Forrás: Pallas Nagylexikon