Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Kerkápoly... ----

Magyar Magyar Német Német
Kerkápoly... ----

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Kerkápoly

Károly, államférfiu, pénzügyminiszter, filozofiai iró, egyetemi tanár, szül. Szt. Gálon (Veszprém) 1824 máj. 13., megh. Budapesten 1891 dec. 29. 1834. Pápára, a ref. főiskolába vitték, hol a gimnáziumi tanfolyamot végezte s azután Zádor Gy. alatt a jogot is hallgatta. Az 1844-iki pozsonyi országgyülés végén Pozsonyban volt juraterián; jogi tanulmányai bevégzése után a zalavármegyei főügyész oldalánál lett alkalmazva s itt ismerte meg Deák Ferencet, ki már akkor rokonszenvvel kezdett viseltetni iránta, s azontul figyelemmel s meleg érdeklődéssel kisérte pályáját. 1846. ügyvédi oklevelet nyert, s Zala vármegye tiszteletbeli alügyészévé neveztetett ki. 1846. a pápai ref. főiskolába a bölcsészet rendes tanárául hivták meg. Mielőtt tanszékét elfoglalta volna, 1847. kiment a hallei s a berlini egyetemre. Az 1848-iki mozgalmak kitörésének hire hazahivta, belépett a veszprémi nemzetőrök közé, a táborozásban azonban betegsége miatt nem vett részt. Az abszolutizmus szomoru s néma korszaka alatt Pápán egészen csak a tudománynak s tanszékének élt, jeles tanítványokat nevelve. Irodalommal már kora ifjuságában foglalkozott, s egy gazdasági pályamunkájával jutalmat nyert. 1859. évben lépett fel jelentékenyebb sikerrel, észtanilag előadott Világtörténete első kötetével, melynek méltánylásául a magyar akadémia 1859 december 16. levelező tagjává választotta meg, melynek kebelében 1860 október 1-én tartotta székfoglalóját: A világtörténet és az emberiség fajkülönbségei c. dolgozatával. Ugyanez év folyamán a protestáns autonomia körül kifejtett mozgalomban, egyháza alkotmányának kifejtéséhez lényegesen járult Protestáns egyházalkotmány c. munkájával, s bölcsészeti nézeteit ismertette Hegel tanai alapján irott Metafizikájával. E mellett a protestáns egyház jogai ellen irányzott patens felett országszerte megindult élénk vitákban is magára vonta a közfigyelmet, s Veszprém vmegye egyik választó kerülete már az 1861-iki országgyülésre fel akarta küldeni képviselőjéül, de akkor súlyos szembaja miatt kénytelen volt visszalépni. Nagyobb mérvü politikai szereplése csak az 1865-1868-iki országgyüléssel kezdődik, melyre az enyingi választókerület küldte el, mint nagy többséggel megválasztott képviselőjét. Ez országgyülés alatt egyike volt a Deák-párti oszloptagjainak, s legmunkásabb s legtekintélyesebb hiveinek, ki sohasem szaporította a szót, a nyilvános ülésekben csak akkor beszélt, ha szükségét látta a felszólalásnak, de akkor mindig alaposan, kimerítően és a tárgyból merített érvekkel, éles logikával, mélyen boncoló s részletező tehetséggel, mely a Deák Ferencéhez hasonlítot. Tevékenységének legfőbb szerepe azonban nem a szenvedélyes és viharos nyilvános ülések, hanem a higgadtan tanácskozó országgyülési bizottságok valának, emellett a zsurnalisztikai téren is, bár többnyire névtelenül, nagy elmeéllel munkálkodott. Bár ismeretköre mindenre kiterjedt, mégis különösebb tanulmányai tárgyává tette s kedvvel vizsgálta a népnevelés, a nemzeti egyenjoguság, az államháztartás s a honvédelem kérdéseit. Az országgyülés, mely a pápai egyszerü tanár nagy tehetségeit megismerte és sokoldalu tevékenységét méltányolta, a különféle szakbizottságokban és éppen a legfontosabakban, valamint a delegációban is sietett tért nyitni magas tehetségeinek, s a delegáció katonai tekintélyei bámulva látták a pápai tanárt, ki a hadügyi budget tárgyalása alkalmával, rövid előtanulmányozás után, oly csodálatos szakértelemmel felelt meg előadói tisztének, mely a legtapasztaltabb tábornokokat is meglepte. Ennek következése lett, hogy gr. Andrássy Gyula által, ki a honvédelmi tárcát kezelte, s az ügyes előadó tehetségeinek csodálója volt, honvédelmi államtitkárrá neveztetett, mielőtt a m. kir. egyetemen, hová a közoktatási kormány (báró Eötvös József) 1868. az államtudományok tanári székére hivta meg, e díszes széket ezúttal elfoglalhatta volna. E tanári széknek kitünő díszévé csak akkor lehetett, midőn politikai pályája magaslatáról lelépett.

Andrássy Gyula gróf miniszterelnök, ki államtitkárának fényes tehetségeit legjobban ismerte és nagyra becsülte, Lónyay Menyhértnek közös pénzügyminiszterré neveztetése után, K.-t ajánlotta a fejedelemnek pénzügyminiszterségre. 1870. foglalta el a legszerencsétlenebb pénzügyi viszonyok közt ezt a fontos és nehéz tárcát, s közel három évig viselte azt. E minőségében több jelentékeny reformot kezdeményezett s vitt is keresztül, s még nagyobb eredményeket érhetett volna el, ha a súlyos belügyi zavarok s főleg Európának akkori általános pénzügyi helyzete nem lettek volna oly valóságos természetüek, melyek az államháztartás rendezésére irányzott buzgó munkásságát nagy részben meghiusították; s e viszonyok kényszerüségén a miniszter legjobb akarata, elméjének éle s tudományos elméleteinek mélysége nem voltak képesek diadalmaskodni. Ez időbe esnek az osztrák minisztériummal s nemzeti bankkal folytatott kevés sikerü tárgyalások a monarkia hitelügyi szervezetének megváltoztatása iránt; legtöbbet ártott azonban a benne vetett bizalomnak, és sok igazságtalan s őt elkeserítő vádra szolgáltatott alkalmat a nehéz viszonyok közt nem nagy szerencsével eszközölt 153 milliós nagy államkölcsöne, melynél a kamat, az államjavak egy részének lekötése mellett is, 10 percentnél többre ment. K. e kölcsönt ily végtelenül súlyos feltételek mellett is elfogadandónak találta, nehogy az ország végképen tönkre jusson. Az ország pénzügye a lehető legziláltabb állapotban volt, hitelünk igen csekély, a közjövedelmeket pedig újabb adók kivetésével szaporítani a pártpolitika nem engedte, mert az erős Tisza-párti ellenzéknek ily rendszabály hatalmas fegyerül szolgált volna a Deák-párti kormány megbuktatására. K. tehát, kikerülhetetlennek tartotta a bár szégyenteljes kölcsönt megkötni, hogy a pénzügyi viszonyok legalább egy időre rendeztethessenek, mig kormányválság nélkül gyökeresb reformokhoz lehet nyulni. A miniszter állása, bár hivatalában óriási munkásságot fejtett ki, lehetetlenné vált, s Sennyei bárónak és társainak a pénzügyi bizottságban ellene intézett kemény támadásaival szemközt, elkedvetlenedve, elhatározta magát, hogy visszalép, s a miniszteri polcon reá mért keserü csapások után elfoglalja fentartott egyetemi tanszékét, melyre már 1868. kineveztetett, hol azután kizárólag a tanításnak s irodalomnak élt. A király, melegen elismerő felmentési okirat mellett, ezúttal v. b. t. tanácsosi méltóságal s a Lipót-rend nagykeresztjével tüntette ki.

Mint tanár, bár rideg modoru s a vizsgálatokban igen szigoru volt, több százra menő hallgatóságánál mégis nagy népszerüségnek örvendett, mert igaz lelkesüléssel adta elő tárgyait, s tisztelték nagy tudományát, alapos és világos fejtegetéseit; amily egyszerü s puritán megjelenésü, sőt rideg ember vala különben, épp oly fényes tehetségnek ismertetett el minden téren, melynek művelésére adta magát. Ezután jelentek meg összegyüjtött Publicisztikai dolgozatai s a Budapesti Szemlében az adókérdést tárgyazó értekezései, az egyetemen pedig közkézen forognak becses jegyzetei, melyek nemzetgazdaságtani, pénzügyi s politikai előadásai vezérfonalát képezik. Nemzetgazdasági előadásait az egyetemen felváltva tartotta Kautz Gyulával, politikai rendszerében s elméletében a szintén hegeli irányu hires bécsi tanár, Stein Lőrinc nyomdokain járt, erősen konzervativ irányban, kinek eszméit azonban éles kritikájával nem egyszer kiegészítette s tökéletesbítette. Nemzetgazdasági s pénzügypolitikai nézeteit illetőleg, hive volt a védvámrendszernek s a bimetallizmusnak; a valutarendezés politikájában pedig az ezüst monometallizmusnak. Még 1878-ig volt országgyülési képviselő és ugyan a zalavármegyei tapolcai kerületből; de élénkebb politikai szereplésre többé nem vállalkozott, s még csak egy ízben szólalt fel nagyobb szabásu beszédben 1878., midőn az Ausztriával újolag célba vett vám- és kereskedelmi szövetség tárgyában erős érveléssel s dialektikával kisérlette meg az akkori kormányétól eltérő álláspontját érvényre juttatni. Ezentul csaknem minden idejét a tudományokra s tanári teendőire fordította. Azonban a hivatalos közpályáról leszorítva sem szünt meg a közügyekkel buzgón foglalkozni. Az országos gazdasági egyesületben, melynek három cikluson át igazg. vál. tagja volt, nagy tevékenységet fejtett ki különösen az egyesület vagyonának kezelése és szervezése körül; valahányszor csak egy-egy fontosabb kérdés került szőnyegre az egyesület gyülésein, ő mindenkor jelen volt, s mint egyik vezérszónok, mély logikája s világos fejtegetései által nem egyszer oldotta meg a nehéz kérdéseket. A mezőrendőrségi törvény felett több napig tartó tanácskozásokban folytonosan részt vett s a legapróbb részletekig menő alapos tájékozottságának adta tanujelét. Egyik alapítója volt az országos mintapince s a magyar bortermelők szövetkezetének, s mindegyiknek hosszas időn át végrehajtó-bizottsági elnöke. Maga is mintaszőllő-tulajdonos s bortermelő lévén, mindig részt vett a filloxera-bizottság tanácskozásain s a borászati törvény tárgyalásain. Gellérhegyi nagy költséggel művelt gyönyörü szőlleiben a filloxera elleni védekezés előharcosaként szerepelt. Balaton-henyei birtokán is kitünő gazdának bizonyította magát, messze földön ismert faiskolát s gyümölcsöst létesített, hol most, végrendelete értelmében, árva gyermekek képeztetnek.

Élete végső éveiben a pápai főiskola gondnoksági teendőivel, s többnemü gazdasági és iparvállalatnak, p. a Pallas könyvkiadó részvénytársaságnak igazgatásában való buzgó részvéttel is töltötte szabad idejének egy részét. Oly vállalatokba azonban, melyek iránt bármely halvány gyanuja támadt szoliditási szempontból, sohasem bocsátkozott. Vagyona nagyobb részét jótékonysági intézeteknek s árvák nevelésére hagyta, kiengesztelve a fukarság vádját, mellyel, tagadhatlan nagyfoku takarékossága miatt, életében sokszor illették. Az akadémiában, melynek, nagy érdemei ignorálásával, mindvégig csak levelező tagja maradt, s melynek munkálkodásaiban az utóbbi években csak soványabb részt vett, 1895 máj. 21-iki közgyülésén, barátja s tanártársa Kautz Gyula tartott érdekes, K.-t különösen tudományi s irodalmi szempontból s politikai tekintetben is bőven méltató emlékbeszédet. Megjelent a Budapesti Szemle 1895 juliusi füzetében s külön lenyomatban e címet: K. Károly emlékezete. A magyar tudományos akadémia 1895. ünnepélyes közgyülésén előadva Kautz Gyula által (Budapest 1895).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is