Kés

éles élü metsző eszköz. Az élt szilárd, kemény és némileg szivós és rugalmas anyagból készítjük, erre legcélszerübb az acél, azonban ötvényekből (újezüst, aluminiumbronz, deltafém stb.), nemes fémekből (arany, ezüst), csontból, szaruból s más anyagból is készítik, az utóbbiak azonban v. luxuscikkek, v. speciális célra való eszközök. A kést a használat célja szerint alakítják és nevezik el. Van evőkés, metszőkés, szakácskés, vágókés, vargakés, vonókés, zsebkés stb. A késes tulajdonképen 2 főrészből az élt alkotó pengéből és az ezzel összefüggő szárból vagy nyélből állanak, melyet a legtöbb esetben fa, csont vagy más burokkal fednek be díszítés és jobb fogás céljából.

[ÁBRA] 1-4. ábra. Levágott késpenge. A késszár alakítására használt üllő előlnézete. A hasított üllő oldal- és felülnézete.

A késeket a következőképen gyártják. Kovácsolásukra közönséges üllőt használnak. A lapos acélból kinyujtják a pengét és ezután levágják (1. ábra), még pedig oly hosszuságban, hogy a kés szárának alakítására is maradjon elég hosszu darab. Evőkések készítésekor a törzsből meghagyot A darab felét gömbölyüre vagy szegletesre nyujtják ki és a 2. ábrában előtüntetett pótüllőn pontosan lekerekítik, illetve kiélezik. A pótüllő kerek vagy négyszegletes n nyilásba dugják a kés szárát és a c csap körül forgó f fokra vernek. Ekkor a kés alakja 3. ábrabeli lesz. A pótüllőt v. külön fatörzsre, v. agy a nyulványával az üllő nyilásába erősítik. A késpenge és szár között hagyott A dúc vagy nyéltő (3. ábra) kellő kialakjtására a 4. ábrabeli hasított üllőt használják. A pengét beledugják az üllő a b hasadéka közé, a kiálló szárra pedig edzett végü és lyukas bélyegzőt dugnak és ennek fokára mért ütésekkel a ducot kialakítják. A stájer iparosok erre a célra excenterrel záró satut használnak, melynek szájába fecskefark-alaku bevágások közé acélmatricokat dugnak; ezeknek végét a nyéltő alakjának megfelelően vésik ki. A sheffieldi késesek pedig a szárnak és nyéltőnek megfelelő darabot ugy hegesztik a pengére, hogy a lapos acél fáradságos kihegyezését és duzzasztását megfelelő keresztmetszetü vas alkalmazásával elkerüljék.

[ÁBRA] 5. ábra. Az evőkésvágó előlnézete. 6. ábra. A zsebkésvágó előlnézete.

A kés hosszuságának meghatározására sok helyen az 5. ábrabeli vágót használják. Az a sínen csúszó és állítható b vezetékhez értetjük a nyéltőt; ekkor ennek végre a c élre fekszik és kalapácsütéssel leválasztható. A zsebkések pengéjének kellő hosszuságban történő bemetszésére a 6. ábrabeli vágót használják. Az A sinen b-nél krétavonalat húznak és az a vágón nyugvó késtőt kalapácsütéssel választjuk le. A zsebkések kikovácsolására használt közönséges üllőknél jobbak az angol üllők, melynek lapján bevágás van. Ily üllőn a zsebkés pengéjének töve ab irányában (7-8. ábra) szabatosabban alakítható ki.

[ÁBRA] 7-8. ábra. Zsebkés pengéjének elől- és olldalnézete.

Stoószon az olcsóbb zsebkések pengéit megfelelő vastagságu pléhből sajtolják ki és a kovács csakis az élt képező oldalt készíti el. A konyhakések pengéit a leirtakhoz hasonló módon gyártják. A késes iparba tartozik a beretvák és sebészkések gyártása is. A beretvák pengéjét a legfinomabb acélból, gyenge vörös izzásnál legömbölyített szélü üllőn kovácsolják ki, az utolsó alakításnál a kovácsolást a munkadarab teljes kihüléséig folytatjuk. Újabban az olcsóbb beretvák és kések készítésére az acélgyárak már az alaknak megfelelő rudakat hengerelnek. Igy a beretvaacél hegyes háromszög [ÁBRA] az evőkésekhez való acél pedig tompa háromszög [ÁBRA] keresztmetszetü. Az előbbiből a beretvának megfelelő darabot vágnak le, mire a nyélnek megfelelő részt kikovácsolják, a pengés részt pedig megedzik és köszörülik. Az utóbbiból az evőkéseket ugy gyártják, hogy az acélrudból sajtóval két-két késre való darabot vágnak ki, melyeknek külső szélei az éleket alkotják. A zsebkések kisebb pengéit, továbbá a rugókat és nyélbeleket pléhből sajtolják ki. A kovácsolt és sajtolt pengéket és rugókat további megmunkálhatásuk céljából izzítással kilágyítják, ezután a szükséges helyeken kifúrják; ha ez megtörtént, minta után körülreszelik vagy vágják, végül vizben vagy olajban megedzik és gyenge melegítéssel megeresztik. Az edzett rugókat olajfürdőbe mártják és széntűz felett mindaddig melegítik, mignem az olaj elpárolgott. A gyártás másik fő részét a nyelek készítése alkotja. A késnyél készítésésnek első munkája a nyélbeleknek (platinák) vas- vagy sárgarézből való kisajtolása vagy kimetszése. A nyélbél két végét rendszerint domborított sárgarézlappal, a kettő közti részt pedig csonttal, szaruval, gyöngyházzal stb. burkolják. A sárgarézlapocskák domborítására ólommatricot használnak. A puha ólomba beverik a 9-10. ábrában előtüntetett acélmintát és a keletkező üregre tett domborítandó lapot az acélmintára ejtett ütésekkel az üregbe verik, hogy ennek alakját öltse fel.

[ÁBRA] 9-10. ábra. A késnyél-cifrázat mintájának elől- és oldalnézete. 11-12. ábra. A nyélboríték-cifrázat kivágására való alakozó felül- és oldalnézete.

Ezeket a darabkákat a nyélbelekre erősítik. Az angol késgyárakban a késnyél eme díszítő részeit tömör vasból vagy sárgarézből gyártják. A vasat melegen, a rezet hidegen verik a megfelelő acélmatricokba és a kérdéses darabkákat ugy szegecselik, a nyélbélre. Ez minden esetre szolidabb munka és a tömeges gyártásnál olcsóbb is. A nyélboríték további részét a kisebb mesterek kézi fűrésszel, a gyárosok körfűrésszel metszik ki. Ezeknek a fa-, csont- vagy egyéb daraboknak kifurására vonós furót használnak. Mint speciális berendezést említhetjük a nyélborítékok cifrázatának kivágását. A borítékot acélalakzóra (11-12. ábra) szorítják és furó módjára gyorsan forgatott kétágu (13. ábra) metszőkéssel vágják ki. A metszőkés a és b ágai félköralakuak, rugalmasak és hegyük ki van koszörülve. Rugalmasságuk következtében az alakzó A üregéhez (11-12. ábra) feszülnek és a borítékokból az alakzóüreg alakját vágják ki.

[ÁBRA] 13. ábra. A nyélboríték-cifrázat kivágására való kétágu metsző kés.

A nyélborítékok készítéséről szólva, nem hagyhajtjuk említés nélkül az angolok gyártásmódját. A csontnyelet meleg vizben megpuhítják, ezután kifaragják és megsimítják. A megfaragott darabokat megmelegített és egy-egy olajcseppel megáztatott formába teszik és ennek két felét a srófos satu forgáscsapjának közelébe téve, a srófos satu meghuzásával összeszorítják. A formák fogó-alakuak. Megjegyezzük, hogy a forma csak oly meleg legyen, hogy vizbe mártva sistergése megszünik. 15-20 perc mulva a satut megeresztik, a fogót kinyitják és a kiszedett nyélborítékokról a szélbordákat lemetszik. Ennek a műveletnek következménye, hogy a nyél tömöttebbé, felszíne pedig simábbá, fényesebbé lesz. A fanyelet hasonlóan kezelik, de vizben nem áztatják.

[ÁBRA] 14-16. ábra. A villa kikovácsolásának egymásutánja.

[ÁBRA] 17. ábra. A villagörbítő előlnézete.

A nyél és a pengék elkészülte után a kést összeszegezik. Csak a finomabb kések pengéit csiszolják és fényezik meg az összeszegezés előtt. Szorosan a késes iparba tartozik az evővillák készítése is. A villák kialakításának egymásutánját a 14-16. ábrák tüntetik elő. A villa L lapját kovácsolással görbítik meg és a villaágakat sajtóval metszik ki. Ez a munka nem nevezhető elég szabatosnak. Célszerübb az L lap görbítésére a 17. ábrabeli angol szerkezetet a villaágnak kimetszésére pedig hulló kalapácsokat használni. A hulló kalapácsokkal a villaágakat jobban, szebben és szabatosabban alakíthatják ki. A 17. ábrabeli készülék használata a következő: Az A üllő szélére tett L lapot a C csap körül forgó és a D nyélre elősített B kalapácsra mért ütésekkel görbítik meg. A késes műhelyek fontos kiegészítő részét alkotják a köszörülő műhelyek. A késeket a stoószi iparosok vizierővel hajtott nedves kövön köszörülik meg. Köszörülés után a pengét bőrrel bevont és korund (smirgli) porral bekent korongon csiszolják meg és diófakorongon bécsi mésszel fényesítik ki. A legfinomabb késeket tovább fényezik spiritusz és vasoxidpor kerekével bevont bőrkorongon. A nyelet szénporral megporozott nemezkorongon fényezik meg. Fényezés után a pengéket finom köszörükövön végighuzzák, hogy jó élük legyen. A konyhakéseket a kovácsolás után köszörülik meg, azután megedzik, megeresztik és megint megköszörülik (Hart-oder Scharfschleifen). A nyélborítékot csak ennek megtörténte után erősítik a szárra. Az összeállított kést a már leirt módon fényezik meg. A zsebkések köszörülésére 40-60, a konyhakések köszörülésére 1500 cm. átmérőjü köveket és csiszoló korongokat használnak.

[ÁBRA] 18-19. Késköszörülő műhely elől- és felülnézete (vázrajz).

A 18-19. ábrában Tichi radványi késes köszörülő műhelyét mutatjuk be. Az 1. és 2. csapágyak közé fektetett G₁ gerendelyen van a V vizikerék és az F₁ fogaskerék; az utóbbi forgatja az F₂ kereket, mely a 3-4. csapágyak közé foglalt G₂ gerendelyre van ékelve. Ezen a gerendelyen van a K₁ köszörükő. Az F₂ kerék mellett látható S₁ szíjdobbal az 5. és 6. csapágyak közé fogott G₃ gerendelyen levő S₂ szíjdobot forgatják; ez pedig K₂ csiszoló korongot hajtja. Köszörüléskor a munkás a T támasztékhoz dül és a kőhöz a P patakból a C csatorna vezeti a vizet. A bódénak fa-falai vannak. Hazánk késes ipara még gyenge lábon áll. Tulajdonképen csak egy gyárról, Wlaszlovits stoószi telepéről szólhatunk. Késesek vannak Stoószon, Zólyom-Lipcsén és Radványban (Besztercebányán). A külföld késes ipara igen magas fokon áll. Kiemeljük Remscheidet, Solingent, Steyrt, Sheffieldet, Birminghamot és Londont. V. ö. Technologiai Lapok, 1891. évfolyam, 14. szám.

K. az őskorban. A kés az embernek egyik legrégibb szerszáma. A régibb kőkor legrégibb szakaszának szerszámformái közt nem látunk ugyan olyat, melyre a kés fogalma tüzetesen alkalmazható volna, de már az átmeneti kor és különösen a barlangi leletek és konyhahulladék-halmok nagy számban szolgáltatnak oly vékony kova- és más kőfajból készült pengéket, melyek egyszerü lepattintás által készültek, hosszukás keskenyek és két élüek. Ezek a legkorábbi kések, melyek e formában az újabb kőkoron keresztül is fennmaradtak. Az igazi kések azonban csak a bronzkorban tünnek fel. Legegyszerübb formájukat a tokos kés, mely ugy látszik a lándsavégből ered. Nyelét a lándsákéhoz hasonló köpü alkotja, mely a lándsapenge helyett egy élü, kissé hajlott, széles hátu pengét hord. Az ebből fejtett nyeles kések csaknem teljesen hasonlók a késeinkhez s rendesen csak abban térnek el, hogy pengéjük kétszer görbült. Nyelük ugyanazt a fejlődést mutatja mint a török (l. o.) és kardoké, azzal a különbséggel mégis, hogy a késeké a legfejlettebb korban sokkal gazdagabb tagolást és díszítést mutat. A vaskor vágókése rövid, görbe, profilált nyelével rendkivül jellemzetes, pengéje egyszer görbült.

Forrás: Pallas Nagylexikon