Kétli Károly

Kétli Károly, olvos, szül. Csurgón 1839 szept. 14. Orvosi tanulmányait a bécsi és budapesti egyetemeken végezte, oklevelét 1863. nyerte el Budapesten. 1864-68. tanársegéd volt a budapesti egyetemi belgyógyászati klinikán, majd tanulmányútra indult Bécsbe, Berlinbe, Heidelbergába és 2 évet töltött Heller, Stricker, Benedikt, Erb és Helmholtz oldalán. 1870. a villamgyógyászatnak lett egyetemi magántanára, 1881. már nyilvános rendkivüli tanár. 1877-ben a Rókus-kórház egyik főorvosi állására hivták meg. 1884. közegészségügyi tanácsossá nevezték ki. K. egyike az elsőknek, kik Magyarországon ideg- és villámgyógyászattal foglalkoztak. Számos idegvágó dolgozata nemcsak hazánkban, hanem az egész tudományos külföldön méltó elismerésben részesült. 1889. a budapesti egyetemen a belgyógyászat nyilvános rendes tanárává lett kinevezve. A legtöbb hazai és számos külföldi tudományos társulat tagjává választota; a királyi magyar természettudományi társaság örökítő, a budapesti királyi orvosegyesület volt elnöke és alapító tagja, a magyar orvosi könyvkiadó társulat alapító és igazgató tagja, a pesti szegény gyermekkórház tiszteletbeli főorvosa stb. Munkái közül a következőket említjük: A digitalin hatása a szivműködésre (1865); Pulsatio epigastrica, megjegyzések a visszérpulsusról; A Basedow-betegségről; Beiträge zur Nosogenie der Kinderlähmung (Archiv f. Kinderheilkunde, 1871); Elektro-therapeutikus kisérleti tanulmányok (Orv. Hetil. 1870); Beitrag zur diphtheritischen Lähmung (Jahrb. f. Kinderheilkunde 1873); Bilaterale Lähmung des Facialis und Abducens, Taubheit in Folge von Fractur des Felsenbeins (Wiener Med. Presse, 1875); Syphiloma a cerebrumban, hirtelen halál (Orv. Hetil., 1876); Poliomyelitis anter. acuta et chron. (Wiener Med. Wochenschr. 1877); Az inreflexről (Orv. Hetilap, 1879); stb.

Forrás: Pallas Nagylexikon