Kétszárnyuak

legyek, kétröptüek (állat, Diptera, Antliata, l. a mellékelt képet), a rovarok osztályának egyik rendje, tökéletes átalakulással, szúró és szívó szájrészekkel, legfeljebb két hártyanemü szárnnyal, többnyire igen tisztán kivehető rezgetyükkel (billérek), öt lábtőízzel. Testük alakja, nagysága igen változatos; vannak megnyult, zömöktestüek, sőt majdnem gömbalakuak, egy mm.-nyi parányi alakok és 6 cm.-es óriások is. Bőrvázuk kitinállományu. Gyűrükből összetett testükön általában három részt különböztetünk meg: u. m. fejet, tort és potrohot. A fej többnyire gömb- v. félgömb-alaku, de találunk megnyult ékalaku fejt is (Rhingia). A szemek nagyok, a fej legnagyobb részét elfoglalók, recések s a himeknél a homlokon rendesen összeérnek s vagy csupaszok v. erősen szőrösek. A fejtetőn elhelyezvék az egyszerü v. pontszemek, rendszerint 3, melyek azonban hiányozhatnak is. A homlokon vanak a csápok elhelyezve, melyek vagy 3 ízüek, v. fonalszeüek, olvasószerü ízekből összetettek. A 3 ízen van a tapogatószőr, mely ízelt is lehet s vagy az íz háti oldalán v. annak csúcsán van elhelyezve. A szájrészek, melyek majd szúrók, majd szívók, a szipókát alkotják, mely vagy kiálló vagy a szájnyilásba visszahúzódott, vékony, vastag, szaru- vagy bőrnemü, egyszer vagy kétszer térdelt stb. A tor három részből, az elő-, közép- és utótorból áll, mely részek azonban teljesen összenőttek s legfeljebb a varratok láthatók. A lábakon megkülönböztetjük a csipőt, mely az ízvápában fekszik; a többnyire gyűrüalaku kis tomport, a gyakran igen erősen megvastagodott combot, mely tüskékkel, kiemelkedésekkel lehet ellátva; a lábszárat, melynek végén hosszabb, erősebb szőrök, u. n. sarkantyuk, v. tüskék, végtüskék (spicula) léphenek fel; a látbtőízeket, melyek száma 5. A lábszárhoz legközelebb eső íz a metatarsus. A lábtőízek utolsója el lehet látva karmokkal (unguiculi), valamint tapadó korongokkal (pulvilli) is. A szárnyak a középtorral függenek össze, mindig hártyanemüek, rendesen átlátszók v. sötéten festettek s hosszant és harántul futó erek által mezőkre, u. n. sejtekre osztottak. A mellső szárnyak belső oldalán bemetszés által mintegy két lebeny keletkezik; a külső s a belső, mely néha a hátsó elkorcsosult szárnyakat fedi is. A második pár v. hátsó szárny az utótorral ízül s csak mint egy kis buzogány- v. lemezalaku képlet, a rezgetyü (billér, halteres) van jelen. Leydig a rezgetyük tövében egy idegdúcot talált s irt le s az egészet mint hallókészüléket fogja fel. Tény azonban az, hogy a helyváltoztatásnál a rezgetyünek nagy szerepük és feladatuk van, amennyiben ha eltávolíttatnak, az állat nem képes bizonyos irányban repülni, hanem irányt veszítve össze-vissza röpköd. A potroh szintén gyürükből áll, melyek többé-kevésbbé összenőttek. A külső him ivarszerveket képezik a fogók (forcipes), valamint egy páratlan középső rész, melyet penisnek neveznek. A női külső ivarszerv a tojócső, mely egy felső s egy alsó részből áll. Az idegrendszer központi része az állat hasi oldalán fekszik és a test alakja szerint változó; zömök alakoknál a potroh s a tor dúcai összeforrtak, mig a megnyult testüeknél nemcsak a három tordúc marad meg, hanem az 5-6 potrohdúc is. A véredény-rendszert a háti oldalon fekvő u. n. hátedényrendszer alkotja. A táplálócsövön egy nyeles, vékonyvalu u. n. szívógyomor érdemel említést, mely a garat függeléke. Legérdekesebb ezen rendre az élősködiség, mely egész családok álcáira kiterjed. Ha az ember valamely testrészében lépnek fel, a betegséget myiasis-nak nevezik. A bögölyök (Oestridae) kénytelenek a melegvérü állatok testét felkeresni, hogy álcáik megfelelő helyet kapjanak, a patások orrüregét, a ló gyomrát; mások a marha, rénszarvas bőre alá tojják petéiket. Sok álca él vizben, iszapban, korhadt fákban, pöcegödrökben, gombákban, sok a növényeken okozott gubacsokban. Többszöri vedlés után az álca bőre megkeményedik, tonnaalakot véve fel, tonnabábbá (Pupa coarctata) alakul, vagy álcabőrét teljesen levetve mozgékony, sokszor vizben élő s légcsőkopoltyukkal ellátott mumia-bábbá (P. obtecta) lesz. Sok K. repülés közben zümmögő hangot hallat, mely különböző testrészek, a szárnyak, potrohgyűrük rezgése által okoztatik. A K. legnagyobb része hasznos; álcakorábn kártékony rovarokat pusztít, rothadó, erjedő anyagokat használ táplálékul s igy az anyagforgalmat a természetben elősegíti, de viszont mások óriási mennyiségben való fellépésükkel nagy károkat okozhatnak (kolumbácsi légy l. o., búzaszipoly). Hazánkban részletesen még igen kevesen foglalkoztak a rovarok ezen rendjével. Madarassy László összegyüjtötte ugyan meglehetősen a Magyarországon élő fajokat, bele is kezdett Európa kétszárnyui c. munkájába, de csak egy részt készült el belőle, mely a magyar nemzeti muzeum állattári osztályának könyvtárában van meg kéziratban. U. o. van gyüjtménye is. 3 új fajt irt le hazánkból: Elliptera hungarica, Gymnosoma ranulosa és Tricyptona livida nevek alatt. Később Tömösváry Ödön foglalkozott ezen renddel s be is vezetett egy új Chironomus-fajt a tudományba Thalassomyia congregata néven, mely faj a Bánságban tömegesen fordul elő. Frivaldszky János öszeállította a hazánkban megfigyelt rablólégy-féléket (Asilidae). Kisebb dolgozatokat irtak még Mocsáry Sándor, Herman Ottó. Újabb időben Thalhammer János, Biró Lajos és Kertész Kálmán dr. foglalkoznak bővebben velük, mig Kohaut Rezső a bolhaféléket dolgozza fel.

[ÁBRA] KÉTSZÁRNYUAK.

[ÁBRA] Piszoklégy (Musca vomitoria).

[ÁBRA] Búza szipoly (Cecidomyia tritici).

[ÁBRA] Kolumbácsi légy (Simulia colombaschensis)

[ÁBRA] Lebegő légy (Syrphus seleniticus).

[ÁBRA] Tőrös légy (Stratiomis chamaeleon).

[ÁBRA] Sciara militaris.

[ÁBRA] Gyürüs szúnyog (Culex annulatus).

[ÁBRA] Lóbagócs (Gastrophilus equi).

[ÁBRA] Chlorops taeniopus.

[ÁBRA] Juh bagócs (Oestrus ovis).

[ÁBRA] Emberi bolha (Pulex irritans)

[ÁBRA] Csecselégy (Glossinamorsi

[ÁBRA] Marha pöcsök, nőstény (Tabanus bovinus).

Felosztás. A K.-at általában véve azelőtt a következő négy csoportra osztották fel: 1. Fonalcsápuak (Nematocera). 2. Rövidcsápuak (Brachycera), 3. Bábszülők (Pupipara) és 4. Bolhák (Aphaniptera). Jelenleg Brauer kezdeményezésére Schiner rendszere van elfogadva, mely a fejlődéstan alapján a bábozás minemüsége szerint épült fel. Schiner ez alapon - a bolhákat kivéve - megkülönböztet mumiabábuakat (Diptera orthorhapha) és Tonnabábuakat (D. cyclorhapha).

Forrás: Pallas Nagylexikon