Kettős törés

némely anyagnak az a sajátsága, hogy a felületére beeső fénysugárből általánosságban két megtört sugár keletkezik. Eme jelenséget először Erasmus Bartholinus észlelte 1670. az izlandi mészpáton. Huyghens a legnagyobb gonddal vizsgálta eme jelenség törvényeit s a fény hullámelmélete alapján egyszerü geometriai szerkesztéssel képes volt bármely esetben a két megtört sugár irányát meghatározni. Egyszersmind a quarcról is kimutatta, hogy kettősen töri a fényt. A jelen század elejéig ez volt a két egyedüli ismert kettős törésü kristály. Mióta azonban a fizika érzékenyebb módszerekkel rendelkezik valamely kristály kettősen törő kristályok száma igen megszaporodott. Egyszersmind kiderült, hogy az amorf testek s a szabályos rendszerben jegecedő kristályok az egyedüliek, melyek a fényt egyszerüen törik, mig a többi kristály mind kettős törést mutat. A kettősen törő kristályok két csoportba sorozhatók. Az egyik csoport kristályaiban kijelölhető egy egyetlen oly irány, melyben csak egyszerü törés észlelhető; ezen irány neve optikai tengely, a kristályok pedig egy (optikai) tengelyüek. Ilyenek a romboédrikus, hexagonális és tetragonális kristályok. A másik csoportnál két irány jelölhető ki; ezek két (optikai) tengelyü kristályok. A K. jelenségeinek leirása a hullámelmélet alapján majdnem teljesen Fresneltől származik. L. még Fénysarkítás.

Forrás: Pallas Nagylexikon