Pál, publicista, politikus, szül. Szepetneken (Zala) 1821
aug. 12-én, megh. Budapesten 1892 máj. 25. Alsóbb és középiskoláit
Nagy-Kanizsán végezte a kegyesrendiek gimnáziumában; azután a pesti egyetemre
jött jogot hallgatni, az 1843-44-iki országgyülésen Pozsonyban időzött mint
joggyakornok, s ekkor irta meg a gróf Batthyány Kázmér által kitüzött (Robot és
Dézsma) nemzetgazdasági kérdésre vonatkozó pályaművét, mely a második jutalmat
nyerte el. Azután Pesten a hirlapoknál talált foglalkozást. Először is a Magyar
Néplapnál, majd az Urházy szerkesztés alatt megindult Magyar Postánál
dolgozott, 1845. pedig a Helmeczy-féle Jelenkorban a külföldi rovat vezetését
vette át, mig 1848. ő maga lett a már akkor hanyatló lap szerkesztője, de csak
julius végéig. A szabadságharc alatt katonáskodván, a fegyverletétel után
közlegénynek soroztatott be s hat éven át a hazán kivül tartózkodása alatt
etnográfiai s történeti tanulmányokat gyüjtött; elkészíté Dalmácia történetét a
magyar uralom alatt, s a dalmát és montenegrói népszokások ismertetését, melyek
azonban nyomtatásban meg nem jelentek. 1858 téli szakában irta Szigetvár 1656.
címü 4 kötetes regényét, mely a következő évben nyomtatásban is megjelent.
Ugyancsak 1858-ban vette át a Pesti Napló felelős szerkesztését, s vezette azt
nagy nehézségek közt, a cenzura önkényének s folytonos zaklatásoknak kitéve
Kemény Zsigmond, Falk Miksa, Danielik János, Pompéry, Salamon F. és Greguss
Ágost társaságában 1860 márc. 1-ig, midőn az ellene támasztott sajtóvétségi per
miatt, nem akarva, hogy ennek a lapra is bénító hatása legyen, a
szerkesztőségről lemondott, melyet az akkori főmunkatárs, Kemény Zsigmond
vállalt magára, mig ő azontul mint egyszerü munkás járult a hazafias eszmék
terjesztéséhez. 1861 jan. 2., már mint akkor tekintélyes iró s politikus és
szilárd jelleme miatt köztiszteletben álló férfi, Pest főváros tisztújító
gyülésén főjegyzővé választatott, ugyanez évben Zala vármegye letenyei
választó-kerülete országgyülési képviselőjéül hivta meg, s ez idő óta ugy a
fővárosi bizottságnak, mint az országgyülésnek egyik vezértagja maradt. Az
1860-iki országgyülés feloszlatása után főjegyzői hivatalát folytatta, mig a
fővárosi közgyülésnek a provizorium alatti törvénytelen eljárások ellen általa
szerkesztett szabadelvü s bátor hangu peticiók folytán, királyi biztos
közbejöttével okt. 29. főjegyzői állásától felfüggesztetett s hűtlenségi
kereset alá vétetni rendeltetett, azonban ugyanazon év végén királyi kegyelmet
nyert. A kiegyezés után, 1869. újra országgyülési képviselővé lett
megválasztva, 1881. pedig ő foglalta el, mint Deák Ferenc közvetlen utóda,
Budapest belvárosi választó-kerülete képviseletének díszes helyét. A főváros
törvényhatósági életében folyvást vezérszerepet vitt, mint tanácsadó,
indítványozó s kitünő szónok, s e mellett a társadalmi s egyesületi
mozgalmakban is fáradatlan tevékenységgel működött. Az utóbbi országgyülési
időszakok alatt a csáktornyai választó-kerületet képviselte, s a mérsékelt
ellenzéki, később nemzeti párt elnöke volt. A pártvezér, Apponyi Albert gróf
oldalánál s a tanácskozásokban élete végéig törhetetlen szorgalommal vett
részt. A hazai művészetek különböző ágai is meleg pártolót, hatályos szószólót
találtak benne, az országos magyar daláregyesület 1870-ik évi nagy ünnepélyének
rendezése nagy részében az ő érdeme, s miután az egyesület őt választotta
elnökévé: ennek legfényesebb korszaka az ő elnöki nevéhez van fűzve s főleg az
ő közbenjárásának köszönheti, hogy 1875-ben az országos zeneakadémia életbe
léphetett. 1873. Liszt Ferenc 50 éves művészi jubileuma alkalmával az ő
indítványára szavazta meg a fővárosi hatóság a «Liszt stipenium» c. 10,000
forintos alapítványt, mely a zeneakadémia legkiválóbb növendékei közt 200-200
forintjával kiosztatik; az ő közvetítésének érdeme volt, hogy sikerült Liszt
Ferencet állandóan a magyar zeneakadémiához kötni. 1888. ő volt az Erkel Ferenc
jubileuma megünneplésére alakult nagybizottság elnöke is. A népszinház építése
érdekében az első mozgalomtól kezdve a bevégzésig hatályosan működött. A Magyar
iskolaegyletnek munkás tagja volt, neki végrendeletében 10,000 forintot
hagyott. Az irói segélyegylet működésében is mint igazgató választmányi tag
melegen érdeklődött, s általában minden kulturai s emberbaráti feladat
előmozdításában szivesen vett részt. Egyike azoknak, kik a fővárosi hatóságban
a magyarság most már diadalra jutott nehéz küzdelmét bátor kitartással végig
küzdötték, nem volt soha nemzeti ügy s érdek a szőnyegen, melyet hiven nem
védett volna. A közoktatási bizottságban, melynek sok éven át volt vezértagja,
a nemzeti szellem győzelme a tanításban jó részben neki köszönhető. Politikai
jellemének függetlenségét minden viszonyok közt megőrizte, s ezért nem lehetett
másfél évtizeden át kormánypárti, ezért nem maradhatott a belvárosnak folytonos
képviselője, mert győződését semmi áron és senki kedvéért meg nem tagadta. Ily
szellemben működött a fővárosi választásoknál s a közgyüléseken, s csak
szelleme és jelleme ez erejének tulajdonítható, hogy a fővárosban mégis
megtarthatta vezérszerepét. Ehhez járul szelid, engesztelő s békéltető modora,
ha élesekké lettek az ellentétek, s káros szakadás fenyegette a fővárosi
érdekeket. V. ö. Vasárnapi Ujság 1861. 51. sz., arcképpel; Magyarország és a
Nagyvilág 1866. 50. sz. arcképpel; Ország tükre 1862. 1. sz., arcképpel;
Századok 1895 jun. füzet.
Forrás: Pallas Nagylexikon