Királyi

Pál, publicista, politikus, szül. Szepetneken (Zala) 1821 aug. 12-én, megh. Budapesten 1892 máj. 25. Alsóbb és középiskoláit Nagy-Kanizsán végezte a kegyesrendiek gimnáziumában; azután a pesti egyetemre jött jogot hallgatni, az 1843-44-iki országgyülésen Pozsonyban időzött mint joggyakornok, s ekkor irta meg a gróf Batthyány Kázmér által kitüzött (Robot és Dézsma) nemzetgazdasági kérdésre vonatkozó pályaművét, mely a második jutalmat nyerte el. Azután Pesten a hirlapoknál talált foglalkozást. Először is a Magyar Néplapnál, majd az Urházy szerkesztés alatt megindult Magyar Postánál dolgozott, 1845. pedig a Helmeczy-féle Jelenkorban a külföldi rovat vezetését vette át, mig 1848. ő maga lett a már akkor hanyatló lap szerkesztője, de csak julius végéig. A szabadságharc alatt katonáskodván, a fegyverletétel után közlegénynek soroztatott be s hat éven át a hazán kivül tartózkodása alatt etnográfiai s történeti tanulmányokat gyüjtött; elkészíté Dalmácia történetét a magyar uralom alatt, s a dalmát és montenegrói népszokások ismertetését, melyek azonban nyomtatásban meg nem jelentek. 1858 téli szakában irta Szigetvár 1656. címü 4 kötetes regényét, mely a következő évben nyomtatásban is megjelent. Ugyancsak 1858-ban vette át a Pesti Napló felelős szerkesztését, s vezette azt nagy nehézségek közt, a cenzura önkényének s folytonos zaklatásoknak kitéve Kemény Zsigmond, Falk Miksa, Danielik János, Pompéry, Salamon F. és Greguss Ágost társaságában 1860 márc. 1-ig, midőn az ellene támasztott sajtóvétségi per miatt, nem akarva, hogy ennek a lapra is bénító hatása legyen, a szerkesztőségről lemondott, melyet az akkori főmunkatárs, Kemény Zsigmond vállalt magára, mig ő azontul mint egyszerü munkás járult a hazafias eszmék terjesztéséhez. 1861 jan. 2., már mint akkor tekintélyes iró s politikus és szilárd jelleme miatt köztiszteletben álló férfi, Pest főváros tisztújító gyülésén főjegyzővé választatott, ugyanez évben Zala vármegye letenyei választó-kerülete országgyülési képviselőjéül hivta meg, s ez idő óta ugy a fővárosi bizottságnak, mint az országgyülésnek egyik vezértagja maradt. Az 1860-iki országgyülés feloszlatása után főjegyzői hivatalát folytatta, mig a fővárosi közgyülésnek a provizorium alatti törvénytelen eljárások ellen általa szerkesztett szabadelvü s bátor hangu peticiók folytán, királyi biztos közbejöttével okt. 29. főjegyzői állásától felfüggesztetett s hűtlenségi kereset alá vétetni rendeltetett, azonban ugyanazon év végén királyi kegyelmet nyert. A kiegyezés után, 1869. újra országgyülési képviselővé lett megválasztva, 1881. pedig ő foglalta el, mint Deák Ferenc közvetlen utóda, Budapest belvárosi választó-kerülete képviseletének díszes helyét. A főváros törvényhatósági életében folyvást vezérszerepet vitt, mint tanácsadó, indítványozó s kitünő szónok, s e mellett a társadalmi s egyesületi mozgalmakban is fáradatlan tevékenységgel működött. Az utóbbi országgyülési időszakok alatt a csáktornyai választó-kerületet képviselte, s a mérsékelt ellenzéki, később nemzeti párt elnöke volt. A pártvezér, Apponyi Albert gróf oldalánál s a tanácskozásokban élete végéig törhetetlen szorgalommal vett részt. A hazai művészetek különböző ágai is meleg pártolót, hatályos szószólót találtak benne, az országos magyar daláregyesület 1870-ik évi nagy ünnepélyének rendezése nagy részében az ő érdeme, s miután az egyesület őt választotta elnökévé: ennek legfényesebb korszaka az ő elnöki nevéhez van fűzve s főleg az ő közbenjárásának köszönheti, hogy 1875-ben az országos zeneakadémia életbe léphetett. 1873. Liszt Ferenc 50 éves művészi jubileuma alkalmával az ő indítványára szavazta meg a fővárosi hatóság a «Liszt stipenium» c. 10,000 forintos alapítványt, mely a zeneakadémia legkiválóbb növendékei közt 200-200 forintjával kiosztatik; az ő közvetítésének érdeme volt, hogy sikerült Liszt Ferencet állandóan a magyar zeneakadémiához kötni. 1888. ő volt az Erkel Ferenc jubileuma megünneplésére alakult nagybizottság elnöke is. A népszinház építése érdekében az első mozgalomtól kezdve a bevégzésig hatályosan működött. A Magyar iskolaegyletnek munkás tagja volt, neki végrendeletében 10,000 forintot hagyott. Az irói segélyegylet működésében is mint igazgató választmányi tag melegen érdeklődött, s általában minden kulturai s emberbaráti feladat előmozdításában szivesen vett részt. Egyike azoknak, kik a fővárosi hatóságban a magyarság most már diadalra jutott nehéz küzdelmét bátor kitartással végig küzdötték, nem volt soha nemzeti ügy s érdek a szőnyegen, melyet hiven nem védett volna. A közoktatási bizottságban, melynek sok éven át volt vezértagja, a nemzeti szellem győzelme a tanításban jó részben neki köszönhető. Politikai jellemének függetlenségét minden viszonyok közt megőrizte, s ezért nem lehetett másfél évtizeden át kormánypárti, ezért nem maradhatott a belvárosnak folytonos képviselője, mert győződését semmi áron és senki kedvéért meg nem tagadta. Ily szellemben működött a fővárosi választásoknál s a közgyüléseken, s csak szelleme és jelleme ez erejének tulajdonítható, hogy a fővárosban mégis megtarthatta vezérszerepét. Ehhez járul szelid, engesztelő s békéltető modora, ha élesekké lettek az ellentétek, s káros szakadás fenyegette a fővárosi érdekeket. V. ö. Vasárnapi Ujság 1861. 51. sz., arcképpel; Magyarország és a Nagyvilág 1866. 50. sz. arcképpel; Ország tükre 1862. 1. sz., arcképpel; Századok 1895 jun. füzet.

Forrás: Pallas Nagylexikon