Kirenaika
(Cyrenaica), ókori vidék Afrika É-i partján, a mostani
barkai fensík (l. Barka). Első telepesei therai görögök voltak, akik a VII.
sz.-ban (531) ide telepedtek és államot alapítottak, mely hajózás,
kereskedelem, ipar és művészet által egyaránt virágzásnak indult. Az alapító
Battosnak hasonnevü unokája, a boldog Battos (Eudaimon) alatt az ország már oly
hatalmas volt, hogy 570. vissza tudta verni Apriest, az egyiptomiak királyát,
de mire a Ptolemaiosok a trónra kerültek, K. is függő helyzetbe jutott és öt
fővárosáról (Apollonia, Ptolemais, Taucheura, Berenike, Kirene) Pentapolis
nevet kapott. Az utolsó Ptolemaios, Apion, a rómaiakat tette meg utódaivá (Kr.
e. 96.), akik eleinte külön tartományképen kezelték, de később Krétával
egyesítették.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|