Kis-Ázsia

(az ókori Asia minor, Anatolia, a szorosabb értelemben vett Levante), Ázsiának Ny-i félszigete a Fekete-tenger, a Boszporus, Márvány-tenger, Dardanellák és a Földközi-tenger közt; K-en az Örmény-felföldig és Eufráteszig nyulik; DK-en az Amani-kapu vezet át a Sziriai-fensíkra. A felülete kisebbített kiadása Belső- v. Közép-Ázsiának; miként ez, K. is hegyes-halmos fensík, amelyen, különösen D-i részeiben, lefolyásnélküli vidékek vannak és amelyeket csaknem minden oldalról hegyláncok fognak körül. Az átlag 100 méter magas fensík nagyobbára tercierkőzetből áll; belőle sok helyen paleozoi láncok, minő a Szultán-dahg, nyulnak ki. Ezen kivül kialudt vulkánok is találhatók rajta; ilyenek az Ardsis-dagh (4000 m.), a régiek Argaeusa, a Hasszán-dagh (2900 m.) és a Karadsa-dagh. A D-i lépcső, amely róla levezet, a Taurusz (l. o.). Vizben K. nem gazdag; folyói nem hajózhatók. A legnagyobb folyók a Jezil-Irmak (Iris), a Kizil-Irmak (Halys) és a Szakaria, amelyek a Fekete-tengerbe, továbbá Gedisz-csaj (Hermus) és Menderesz (Maeander), amelyek az Egei-tengerbe torkolnak. A kisebb vizek sok helyen lefolyásnélküli, sósvizü tavakba gyülnek; ezek közül a nágyobbak a Tüsz-Csöllü, a Beiser-göl, az Egerdir-göl. Az éghajlat a Dél-európaihoz hasonlít; a Ny-i és D-i partokon a szubtropikus, belsejében száraz és kontinentális; csakis az É-i parton ér el az évi esőmennyiség 600 mm.-t. A belső részekben a tél meglehetősen zord, különösen a magasabb helyeken a hó és jég nem ritka; az Ala-, Hasszan-daghon néha még augusztusban is látni havat. Trapezuntban a juliusi középhőmérséklet 24,3°, a januáriusi 6,8° és az évi 18,5°. A legdélibb részekben a forróság nagy és nem ritkán föllép a malária is. A flóra igen változatos. Csihacsev (Asie mineure, 8 kötet, Páris 1852-69) 6500 növényfajt sorol fel; ezekhez járulnak a kulturnövények (l. Oszmán birodalom). Az É-i part erdős; ez erdőket a kitünő gyümölcsfákon kivül olyan fák alkotják, mint a Kaukázus É-i lejtőjének erdeit. A Ny-i és D-i, igen termékeny partvidék flórája egészen olyan, mint a dél-európai. A Taurusz erdei, miként a Libanon, fenyőkből és cédrusokból állanak. A belső fensíknak steppei jellege van. Az állatvilág még kevéssé ismeretes. Az emlősök a sakálon kivül délen és keleten a csíkos hiéna, a leopard, több kisebb macskaféle (Felis chaus, caligata, caracal), a medve, zorilla (Rhabdogale zorilla) és többféle gazella. A lepkék és madarak olyanok, mint a dél-európaiak; a gyíkok és kigyók ellenben változatosabbak. Bánya-kincsekben K. nem gazdag. Legismeretesebbek az Eszki-ser (l. o.) melléki, az erenkiöii és a Purszak-völgyi tajtékbányák; az Argana, Maden és Tokat melleti szén-, ólom- és rézbányák. Kősót és petroleumot szintén találnak. A földmívelés termékei közül a gabonafélék, különösen árpa, foglalják el az első helyet, továbbá jelentékenyek a különféle gyümölcsök, a szőllő, dohány, pamut, burgonya és foghagyma; egyéb kiviteli cikkek még a házi szárnyasok, tojások, bőrök, marha, szőnyegek, selyem, lenmag, viasz stb. A forgalom eszközei a belsejében még nagyon kezdetlegesek; sok helységet csak gyalogösvények kötnek össze. 1893 jan. 1-én 1567 km. hosszu volt a forgalomnak átadott vasúti hálózat. A lakosok között az uralkodó osztály az oszmánok, akiknek számát 1.200,000 főre becsülik és az egész félszigeten elterjedtek. Belsejében nomadizáló turkoman törzsek, kurdok, jürükök, taktadsik és kizilbethek, azonkivül betelepedett cserkeszek, georgiaiak, abkházok, bolgárok, cigányok, tatárok és zsidók laknak. A városokban Ny-on a kereskedés a görögök és egyéb európaiak, frankok, K-en pedig az örmények kezében van; végül Trapezunttól K-re a hegyekben rabló lázok laknak nagyobb számmal. A lakosok összes számát 9.123,432-re becsülik; az egyes vilajetekben, illetőleg mutessarifatokban a következő számban élnek: Iszmidben 246,824,Brusszában 1.300,000, Bigában 129,047, az Archipelaguson 325,866, Krétán 294,192, Szmirnában 1.390,783, Kasztamuniban 1.009,460, Angorában 892,901, Koniéban 1.088,100, Adanában 402,439, Szivaszban 996,120 és Trapezuntban 1.047,700.

Története szorosabb összefüggésben van az ókor kulturfejlődésével, mint a régibb világ kontinensének bármely része. Közvetítő szerepe volt Kelet és Nyugat közt. Az ókori földraj K.-t a Halisztól (Kiszil-Irmak) számította, csakis a római uralom idején nyert ez a fogalom tágabb kiterjedést. Az egyes részek kozmografikus elhelyezkedése is változott az idők folyamában. A belső részt (amennyire következtetni lehet) frigek és Kappadókok tartották elfoglalva. A két törzs közé ékelődtek később a likaonok és a Kr. e. III. sz.-ban a galaták. A martvidéken a következő törzsek sorakoztak egymás mellé: Pontusz, Paflagonia, Bithinia, Troasz (és a kisebbik helleszpontusi Frigia), Misia, Lidia, Karia, Licia, Pamfilia, Pisidia és Kilikia. Végül K.-hoz számították még a következő Ny-i és D-i szigeteket: Leszbossz, Kiosz, Rodus, Ciprus stb. Az itt említett területen a khetitákat v. hittitákat nem számítva, melyek a II. ezredév végén Sziriától egész az Egei-tengerik hatoltak, nyugat felől a károk benyomulása mutatható ki. A II. évezreddel azután megindul a görög gyarmatosítás: először a Peloponnezusból (Arkádiából) Pamfiliába és Ciprusra, majd (az I. ezredben) Közép- és É.-Görögországból, utóbb ismét Peloponnezusból a Ny-i partra. A bevándorlás eredménye eoliai, jóniai és dór koloniák, melyek a közös érdek megóvása céljából városszövetségeket alkottak (jón dodekapolis, dór hexapolis). A közös ellenség első sorban Lidia volt, mely az V. és VI. században heves harcok után végre is úrrá lett K.-ban. Akkor történt először (és utoljára), hogy a Halisztól Ny-ra fekvő terület (Ó-K.) egységes birodalmat alkotott. Ám ezt már a VI. sz. közepén megbuktatják a persák, akik egész K.-t 3 szatrapiára osztották (Sardes, Daskyleion és Tarsus székhelyekkel). Az V. sz. kezdetén (Kr. e. 479) a Ny-i görögök visszanyerték ugyan szabadságukat, de az Antalkidasról nevezett békében (387) ismét elvesztették azt. Következett Nagy Sándor támadása a persák ellen, amikor K. képezte a hadaknak fővonalát. Igy lett testestől-lelkestől makedon, ugy hogy a nagy király halála után a hellenizmus itt virágzott legállandóbban és legteljesebben. Itt folytak le a diadochok és epigonok véres harcai is. Kr. e. 278. betörtek a galaták és megszállották a területet, mely róluk nyerte nevét. Majd megalakult a pergamumi birodalom, mellette pedig egyéb apró országocskák. 133. Pergamum a rómaiak kezére került, akiknak hatalma ezentul innen terjed el minden irányban egyre erősebben. A hanyatló hellenizmust politikai alapul felhasználni még egyszer, de hasztalan próbálja meg Mithridates, 63. elesik ő is és holtteste körül megalakul a római Asia minor, a következő tartományokkal: Asia, Bitinai és Pontusz, Galicia, Kappadócia, Likia és pamfilia, Cilicia és Ciprus, egy időre az állandóság jeleivel. De ez sem tart sokáig. A trónért való versengésekre heves harcok következnek a pártusokkal és új-persákkal. Majd a bizanciak osztják K.-t több közigazgatássi kerületre (temata). Ekkor is folytonos háboruk szinhelyét képezte, miglen a XI. sz.-ban az szeldsukok, a XIV. sz.-ban az oszmánok uralma alá került.

Forrás: Pallas Nagylexikon