Kis

1. Imre, jezsuita, szül. Nagyszombatban 1631 nov. 3., megh. Bécsben 1683 okt. 25. A fiatal Rákóczi herceg nevelője és a család gyóntatója volt 18 évig. Nagyszámu, többnyire polemikus munkáin kivül említendő: Az igaz hitre vezérlő könyvecske (Nagyszombat 1681).

2. K. István, l. Diószegi és Szegedi.

3. K. János, református lelkész, l. Diószegi.

4. K. János, ág. h. ev. szuperintendens, filozofus-költő, szül. Szent Andráson (Sopron) 1770 szept. 22. földmívelő szülőktől, megh. Sopronban 1846 febr. 19. A vadosfai diákosztályt bevégezvén, szülői 1782. Sopronba vitték, hol az evang. főiskola nem látott buzgóbb tanulót. Többek közt a lelkes Schwartzert is hallgatta, mester nélkül tanult nyelveket s beleélte magát a klasszikusokba. Tanítói s jelesb társai szeretni és becsülni kezdték s amazok megnyitották előtte könyvtáraikat. 19 éves korában irta első versét, melyet a birálat kedvezően fogadott: Hercules választása c., melyet Lowsh után kora legjobb iróival versenyezve, fordított; Széchenyi Ferenc gróf kivánságára tette közzé, ennek mecenási segélyével. Befolyása tanulótársai közt évről-évre növekedvén, az ő fejében született meg az irodalmi egyesülés üdvös hatásának első nagy eszméje s megalkotta az igénytelen első magyar társaságot, mely már közel egy század óta termi gyümölcseit a soproni evang. főiskolában, jeles irókat képezett a hazának s példájával sok hasonló intézetet hozott létre a magyar iskolákban. Iskoláit befejezve, a prot. teologus ifjak szokása szerint, külföldi egyetemre késszült s bár gyülölte, de nem kerülhette el azt a lealázó úti pénszerzési forrást, melyet albizálás-nak hivtak s mely abban állott, hogy a szegényebb sorsu ifjak országszerte végigjárték hitsorosaikat úti segély gyüjtése végett. Egy barátjával együtt elindultak Győr, Mosony, Pozsony s a kárpátaljai vmegyéken keresztül a bányavárosok felé, majd Gömör, Szepes, Sáros vmegyékbe, Kassára, Debrecenbe, onnét vissza Pestre, Fejér, Veszprém és Komárom vmegyékbe; jól megnéztek minden nézni és tanulni valót s megismerkedtek saját házainál Győrben Ráthtal, Kassán Baróthy és Bacsányival, Pécelen gr. Rádayval, Pesten Dugoniccsal, Horányival, Koppival, br. Podmaniczky Józseffel s Verseghyvel; Fehérvárt Virággal s Fehér Györggyel, Komáromban Péczelyvel s ismeretekkel, tapasztalásokkal és rokonszenvekkel gazdagodva tértek vissza. E termékeny körút bevégezte után 1791. külföldi egyetemekre ment. Göttingában egy tanévet töltött, onnan Jenába ment, hol Griesbachot, Paulust, Schillert stb. hallgatta s élve látta a weimari nagy triaszt, Goethét, Wielandot és Herdert. Hazajövén 1793. végén, Schwartzer volt tanárának ajánlatára Prónay László br. házához jutott nevelőnek s csakhamar a győri evang. gyülekezet kinálta meg tanári székkel, melyet el si fogadott s 1796-ig töltött be. E mellett a költészetet is folytatta, gyönyörü dalokat s elegiákat birunk tőle e korából s itt kezdé fordítani Wieland Musarion-át. Nyugalmasb életre s családalapításra vágyódván, lelkészi hivatalt vállalt a nagy-baráti községben Győr mellett, hol azutánn megházasodott. Termékenyebb irodalmi pályája ekkor kezdődött; jeles epistolákon s más épületes költeményeken kivül, melyeket időnként irt s melyek irodalmunk legjobbjai közé tartoznak, 1789-ban megindította Zsebbe való könyvét, mellyel zsebkönyvirodalmunk kezdődik, melynek feladata többnyire fordított erkölcsi elmélkedések s versezetek, eredeti csak Búcsuzás az ifjuságtól címü éneke. Ezt nyomban három közhasznu munka követte. Meiners Kristóf Oktatása, miképen kellessék az ifjaknak haszonnal dolgozni; Knigge ismeretes könyve Az emberekkel való társalkodásról 3 kötetben és Erkölcsi oktatás ifjabb asszonyságok számára angol eredeti után. 1799-re megjelent zsebkönyve második évfolyama, most már irodalomtörténeti tartalommal is. A kis-baráti egyszerü paplakot 3 év mulva a zalavármegyei kővágó-örsi nagyobb s jövedelmesb parokiával váltotta fel, ezt pedig későbben a még népesebb s tekintélyesebb nemes-dömölkivel. Amott s közben B.-füredet látogatva, sok érdekes ismeretséget kötött, ezek közt a nagy Festetich Györgyét. Ez alatt adta ki névtelenül, Seiler után dolgozva, a Protestans közemberek olvasó könyvét, növelte költeményei s egyházi beszédei számát, fordított Schillerből s befejezte Musarionát. Itt kereste fel az akkor Kámban lakó Kisfaludy Sándort, itt fedezte fel a szomszéd Sömjényben, a halhatatlan verseit rejtekben irogató Berzsenyi Dánielt, ki azután az új jó barátban lelkes buzdítót s bátorítót talált. E hat év emlékezetét sok hasznos és gyönyörködtető munkája őrzi. A Weber pozsonyi nyomdász által kiadott Közönséges historiák nagy művet, melyet az 1801. elhalt Gvadányi a XV-ik sz.-ig irt meg, a kiadó felhivására ő folytatta s a VII. kötetet, mely a hitújítás korát is magában foglalja, ő készítette el (1805). Ugyanez években adott ki egy görög és római Mythologiát Damon után s egy Gyermekek és ifjak tárházát 2 kötetben (1803); egy Magyar és német levelező könyvet (Pest 1803); mely újabb átdolgozásokban ma is közkézen forog: Zaid regényt Kotzebue után; az Emberi indulatok tükörét nagy részben Lafontaine után (1804); a Kellemes időtöltésre való elmés nyájasságokat (1806). Ekkor látott napvilágot Predikátziós könyve is, mely a jó hangzásu egyházi szónoklat példánya volt. De mindezeknél inkább fordította K.-re a hazai nagy közönség figyelmét szerencsés pályaműve, egy névtelen hazafi által 1804. kitűzött érdekes kérdésre: Mennyire ment már a magyar nyelv kiműveltsége? Micsoda módok és eszközlések által kellene azt nagyobbra vinni, stb. A biráló tagok K.-t tüntették ki. 1808. a soproni evang. eklézsia meghivása lepte meg s főleg gyermekei nevelése céljából oda tette át lakását, hol szegény ifju korában szép pályáját megkezdte. Itt érte a magas öröm, hogy a születése helyén, Szt. Andráson tartott egyházkerületi gyülés alkalmával Festetich Ignác gr., a már nagyhirü s köztiszteletben álló fiu derék édes apját, K. Sándort minden jobbágyi szolgálat alul véglegesen felmentette. Soproni lelkész korában adta ki, többekkel egyesülve még 1808. A nemzeteket s országokat ismertető gyüjtemény 3 kötetét; a Gvadányi-féle világtörténelem 8-ik kötetét; Görög régiségtanát Eschenburg után s Horátzius epistoláinak Wieland jegyzeteivel kisért első kötetét, melyet 1803. Kazinczy buzdítására fejezett be a második könyvvel; továbbá megbővített Kniggejét s két szép imakönyvet, egyiket a köznép, másikat a középrend számára. 1810. Győrbe hivták meg elkipásztornak, ezt azonban el nem fogadta; 1812. dunántuli ev. püspökké választatott, amit 1882. nemességre emeltetése követett. Mint püspök nem egyszer jutott ellenkezésbe a kormánnyal, p. a zsinatok, a prot. tanrendszer, a tanuló ifjaknak a külföldi egyetemek látogatásától eltiltása, a protestáns gyermekek nevelése, stb. kérdéseiben. Irodalmi munkásságát ezután sem csökkentette, a Glatz és Sartori szerkesztésében megjelenő Bécsi annálisokat három éven át (1810-12) a magyar irodalmat ismertető cikkekkel segítette; 1814. Versei gyüjteményét, Kazinczy előszavával, Pesten Trattnernél adta ki. Kiadta Herder kátéját, képes ábécéjét, újabb verses és imádságos könyveit apróbb gyermekek részére s két kötetes Ifjuság barátját; becses kis munkáját: A vallástalanság okairól, különösen a protestansok között; Döbrenteynek 1814. megindult Erdélyi muzeumába sokat dolgozott s hat év előtt félbeszakadt Utazási tárát négy év alatt nyolc kötetben folytatta s e tanuságos gyüjteménybe 17 utazást hozott; 1819. Helikoni kedvtöltés cím alatt szépirodalmi folyóiratot indított meg, de a vállalat, két évi folyam után, részvét hiánya miatt abba maradt. Dolgozott a zsebkönyvekbe, adta Delille szép tankölteményének, a Falusi életnek fordítását s Juvenál szatiráit, részint versben, részint prózában; kiadta a Helikoni kedvtöltések ifjabb s érdekesb testvérét: Kilót. 1825. egyik legszorgalmasb munkatársa lett Dessewffy József gr. Kassán megjelenő Felső magyarországi Minervajának. A nádor meghítta azon tekintélyes férfiak koszorujába, kik a felállítandó m. akadémia szabályait kidolgozták, a m. kir. akadémia megalkotása után pedig, 1830. Kazinczy Ferenc utódául a történelmi osztályban neveztetett ki első rendes taggá. Hiven eljárt osztálya megbizásaiban, de mégis többet munkált egyéb irányokban. Akadémia fellépései közt első volt: Emlékbeszéde gr. Széchenyi Ferenc és Festetics György felett. Következett Goethe Iphigeniajanak fordítása a Külföldi Játékszinben; Horátziusa Wielandnak Kazinczy F. által fordított jegyzeteivel (1834); Blair Rhetorikai s aesthetikai leveleinek fordítása angolból, melyet az akadémia megbizásából készített (1838, 2 köt.); ezenkivül a Tudománytárt 1834-1839-ig érdekes történeti s irodalmi cikkekkel gazdagította s már folyóiratokba is végtelen sokat dolgozott; a Minervába ismét egy terentziusi vígjátékot s a római klasszikusokból (Cicero, Seneca, Eutrop stb.) egyes mutatványokat adott; a Sasba Pope tankölteményét a Kritikáról (prózában) küldte be s az Atheneum-, Figyelmezőbe, Muzárionba, sőt a Wiegand-féle Közhasznu Ismeretek Tárába is nagyszámu cikket szolgáltatott. E munkásság közben magánélete rideggé és szomoruvá kezdett válni; szemei mindinkább elgyengültek, nejét 1832. elvesztette. 1839. indította meg gyüjteményes munkái legbecsesbikét, a Soproni Estvéket, melyekből öt év alatt ugyanannyi kötetet adott ki; ebben láttak világot Ovid Elváltozásai (Metamorphosis) prózai szabad dolgozásban. Svetoniust is elkészítette, de ez kiadatlan maradt. Még két nagy öröm várt reá. 1840. kir. tanácsossá nevezték ki, ő volt az első Magyarország protestáns püspökei közt, ki előbb a nemesítés s azután e cím megtiszteltetése ért. A Kisfaludy-társaság 1842. tagjai közé választotta. Ez időtől fogva kizárólag e szépirodalmi intézetnek szentelte irodalmi munkásságát. Ennek kebelében adta beköszöntőül Longinus hires könyvét a Fenségről, a szerző életével és Schlosser jegyzéseivel, tiszta s hangzatos nyelven s Toldy által kiadott poétai munkái elébe bevezetésül Uránia intéseit, Pythagoras aranymondásait, Cato vers-párjait, s újabb megbizás folytán Anaximenes és Aristoteles rhetorikáit s ez utóbbiakat még azután, midőn már megirta hattyudalát, Búcsuját társaitól. Az 1840-es években kezdte megirni nagybecsü Emlékezéseit, melyek két közleményben 1845. s 1849. jelentek meg Sopronban. Az akadémiában Toldy Ferenc tartott felette gyászbeszédet 1846 márc. 9. Külön megjelent munkái 76 kötetet tesznek s husznál több honi s külföldi folyóirat s gyüjtemény közli számtalan nagyobb-kisebb, sohasem üres, mindig tanuságos s hasznosan gyönyörködtető dolgozatait.

5. K. Miklós, l. Tótfalusi.

6. K. Pál, honvéd ezredes, az 1848-49-iki szabadságharc egyik hőse. A szerb háboru kezdetén a bihari nemzetőrök parancsnoka volt s Kiss Ernő táborában harcolt. Először 1848 szept. 2. tünt ki Perlasznál. 1848 dec. 16. Damjanich alatt harcolt a járkováci ütközetben. 1849 febr. 26. Gál Miklós helyébe az aradi ostromsereg parancsnokává nevezték ki. Ápr. 4. résztvett a tápió-bicskei ütközetben, hol a 9-ik zászlóalj élén Földváry Károllyal kezet fogva, halálmegvetéssel rohant a híd elfoglalására. 1849 ápr. 26. a Komárom alatt vívott első csatában az ő dandára kelt át először a Dunán s már hajnali 3 órakor elfoglalta a homokhegyet s ezzel a csata szerencsés kimenetelét vezette be. Májusban Pétervárad parancsnokává nevezték ki, melyet 1849 szept. 5. nyitott meg az osztrákok előtt.

Forrás: Pallas Nagylexikon