Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Kisfaludy... ----

Magyar Magyar Német Német
Kisfaludy... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Kisfaludy

1. Árpád Béla, kat. teologus, egyet. tanár, szül. Gyömörén (Győr) 1847 máj. 31. Középiskoláit Komáromban, Veszprémben és Győrött, a teologiát a bécsi Pazmaneumban és a szt. Ágostonról nevezett felsőbb papképző intézetben végezte. Pappá szentelték 1873 jul. 27. s nemsokára a hittudományok doktorává avattatott. Rövid idejü káplánkodás után a győri püspöki liceumban tanulmányi felügyelő és teologiai tanár (1876). 1877 jan. 2. a budapesti egyetemen a dogmatika tanára s még ezen évben császári és királyi udvari káplán, 1890 márc. a Szent István-társulat alelnöke, 1893 jul. 25. szt. Lélekről c. dienesi prépost. Elnöke a Szt. István-társulat kebelében működő tankönyvbiráló bizottságnak, melynek létesítési és szervezési munkájában tevékeny részt vett. Önálló művei: Koszoru Pázmáni Horváth Endre születésének százados évfordulója alkalmából (Győr 1879); Egyházi beszéd (1866 aug. 20. Budán, u. o. 1866); Thomisztika (Budapest 1886); A szent mise áldozati valósága (Győr 1886); Van-e már magyar Kempisünk? (Budapest 1887); Levelek hugomhoz az olvasásról (u. o. 1888) stb. A Kath. Szemlét 1888-1891. szerkesztette és Pázmány Péter összes műveinek a tudományegyetem nevében eszközölt kiadásában a Kempisfordítást és a Szentek tiszteleteiről címü műveket recenzeálta. Az előbbi külön kiadásban is megjelent.

2. K. Atala, költőnő, a Petőfi-társaság tagja, szül. Köttsén (Somogy) 1836., a dunántuli ősnemes Kisfaludy-családból. Atyja Mihály, vasvármegyei földbirtokos volt, rokona Kisfaludy Sándornak és Károlynak; nagyanyja révén pedig egyrészt Ányos Pállal, másrészt Endrődi Sándorral áll K. rokonságban. Az előkelő műveltségü család és a Balaton-vidék természeti szépségeinek hatása alatt fejlődött K. szellemi élete; a tudományosságot és költészetet rendkivül szerette. 1852. férjhez ment Szalay Károly ügyvédhez, jelenleg országgyülési képviselőhöz, akivel Kaposvárt lakik; boldog házasságukból származott három leányukat, köztük a költőnő Szalay Fruzsinát, maga oktatta az összes ismeretekben; szerepelni irói hire tetőpontján és előkelő társadalmi helyzete dacára sem vágyott soha, s házi körében és a költészetben leli legfőbb örömét. Verselni egy nagy láz-betegsége után kezdett, mikor éjjel-nappal Ariostót olvasta s lázas gondolatai az olvasmány hatása alatt önkéntelenül rimekben űzték egymást agyában. Első verse az 1858-iki Hölgyfutárban jelent meg. Néhány dala után megkedvelte a közönség az Atala név alá rejtőző irónőt, ki családi nevét csak 18 év mulva, 1876 óta kezdte dolgozatai alá jegyezni. Első gyüjteménye: Atala költeményei (Pest 1861), melyet Arany Figyelőjében Szász Károly méltatott. Mindazáltal jó ideig nem irt, súlyos szembaja miatt, ami majdnem beteggé tette kedélyét is. Újabb munkásságát a Fővárosi Lapokban kezdte meg, dalokon kivül most már a szépprózában is megkisérelve erejét. A rajz műfajának egyik terjesztője volt irodalmunkban (jelesebb rajzai: A nagymama kukulája, Migraine stb.) s hangulatos prózáját, rapszodikus csevegéseit sok tetszéssel fogadták. A Petőfi-társaság 1876. tagjául választotta. munkái javát két újabb gyüjteménybe foglalta össze: K. A. összes költeményei (Kaposvár 1880) és Rajzok (Budapest 1879). Mind verses, mind prózai dolgozatait inkább ízlés s könnyüség, mint nagyobb eredetiség jellemzi.

3. K. Károly, költő, költészetünk romantikus és nemzetiesebb irányának megalapítója, a magyar vígjáték atyja és a magyar novella kezdője, Kisfaludy Sándor legifjabb testvéröccse, szül. Téten (Győr) 1788 febr. 6., megh. Pesten 1830 nov. 21. Születése anyja életébe került, s kemény atyja e perctől kezdve nem tudta igazán szeretni. A szülői szeretet hiányát 11 évvel idősebb Teréz nevü testvérnénje pótolta nála kiskorától kezdve mindvégig. Rendkivül sok hányatáson ment át s nem rendszeres tanulmány, hanem az élet küzdelmei között fejlődött iróvá, s e hivatását is nagy sokára találta meg. Atyja őt is taníttatni kezdte s 1799. a győri gimnáziumba adta fel, de K. csak 5 osztályt végzett, többnyire közepes sikerrel. Sok tehetséget és nemes jellemvonásokat: jószivüséget, büszkeséget tanusított, de ehhez szertelen tűz, másrészt bizonyos könnyelmüség járult, s a merev iskolai szigor inkább ingerelte, semmint fegyelmezte; igy esett, hogy mikor egyik tanára dorgálás közben arcul ütötte, K. hirtelen föllobbanásában tintatartóját dobta feléje; ezért megbuktatták. Ekkor bátyjai példájára a katonai pályára lépett s 1804. a Győrött megnyilt katonai nevelőintézetbe került, ahol nyelveket, rajzot, fuvolát, táncot is tanult; ugyanaz év okt. 1. pedig Pesten a 32. (akkor Esterházy, most Mária Terézia) gyalogezrednél mint saját költséges kedét vétette föl magát. Nemsokára megindult az 1805. hadjárat Napoleon ellen, s K.-t szept. 1. zászlótartóvá nevezték ki. Ezredével részt vett az olaszországi győzelmes csatákban, s bátyja példjájára már ekkor verselt, irta Hadi énekét, dallamot is szerzett hozzá s társaival énekeltette. 1806. ezredével a Szerémségbe rendelték a lázadó szerb bandák ellen, s éveket töltött itt tétlen várakozásban, elzárva a világtól s elhagyatva családjától is; nemcsak hópénzt, de levelet sem kapott hazulról, egyedül Trézsi nénjével váltott néhány levelet. De költői kisérleteit folytatta, ekkor, 1808. irta Gyilkos c. szomorujátékát, 1809. pedig A tatárok-at. Végre 1809 febr. 16. alhadnaggyá léptették elő, s 2 hó mulva már Münchenben várta az előnyomuló franciákat. A máj. 25-iki leobeni csatában elfogta az ellenség, de szerencsésen visszaszökött hadosztályához, ahol bátorságáért aug. 23. főhadnaggyá nevezték ki. A schönbrunni béke megkötése után az ezred hazatért pesti állomáshelyére. Itt K. szerelmes lett a feltünően szép Heppler Katalinba, egy egykor dúsgazdag dohánykereskedő meglehetősen elszegényedett özvegyének leányába; nőül akarta venni s atyja beleegyezését kérte, de a leány polgári származása és vagyontalansága miatt nem nyerte meg. Mivel fizetéséből nem tudott megélni, adósságok nyomták, atyja nem segítette, a katonai foglalkozást a békében unta, a tiszti állást nem látta sem elég függetlennek, sem elég tekintélyesnek, előhaladásra nem volt kilátása, s ezredesével is meghasonlott: 1811. atyja tilalma ellenére lemondott tiszti rangjáról s egy évi végkielégítés mellett, tiszti jellegének megtartása nélkül, aug. 3. megérkezett fölmentése. A számítő leány azonban, akiért ez áldozatot hozta, időközben másnak nyujtotta kezét. A szerelmében is csalódott K. ekkor haza akart vonulni, de atyja el sem fogadta, sőt elűzette. Trézsi nénjénél, Farkas Gábor nyug. kapitány nejénél vonta meg magát Vönöckön. Itt átdolgozta A tatárok-at a levélalaku Vallomások-ban megirta szerelme történetét is, s lassacskán kigyógyult szenvedéseiből. Atyja hajlandó volt kiengesztelődni iránta, ha hivatalt vállal, vagy valami hasznos házasságra lép, de K. nem akarta feláldozni lelke függetlenségét s lemondani művészi álamiról. Tudott rajzolni és irogatott; az irodalomtól nem várhatott kenyeret, tehát elhatározta, hogy festő lesz.

Anyai jósszágrészét zálogba adván, 1812 februárban Bécsbe ment festői tanulmányokra. Ott több jó barátra akadván a régi időkből, pénzét velük hamar elköltötte, s nélkülözések közt járta négy hónapig a művészi akadémiát; csak Trézsi nénje segítette most is, atyja mint piktort és korhelyt érdemtelennek tartotta segedelmére. Hogy fentarthassa magát, elhagyva az akadémiát, festegetni kezdett pénzért. Arra gondolt, hogy Oroszországba vándorol ki, ahol kissé fejletlen művészetével többet kereshet. Azonban egy ballettáncosnővel való viszonya Bécshez kötötte s néhány évig hol szűkebb, hol kedvezőbb viszonyok közt ecsete után élt, festett arcképeket s ha egyéb munkája nem volt, szelencére, elefántcsontra pingált. Dolgozott nevesebb festőknél is, de a művészetben nem vitte sokra, inkább kenyérkeresetül űzte; gyorsan dolgozott s néha eleget szerzett; olajban ekkor még nem festett, csak aquarelleket készített, vagy feketében dolgozott. 1813. metszést is tanult, s egy vázlatos metszete fenn is maradt (V. ö. Beöthy Képes irodalomtörténetében). De legnagyobb örömét a burgszinház előadásaiban találta; ismeretségben állt Körner Tivadarral, a népszerü drámairóval, és a szinéssz Ochsenheimerral, olvasott sokat s irogatott is, lirai verseket, továbbá drámákat. Igy készült 1812. a Zách Klára, eredeti hazai dráma 5 felv., s hogy a jambusos előadásban gyakorolja magát, Voltaire után Brutus, szomorujáták, 5 felv. Végre 1815 nyarán Olaszországból képeket is hozott haza régi mesterektől. Nénje meglátogatása után ismét Bécsben akart letelepedni, de pár heti tapasztalat után meggyőződött, hogy ott nincs számára jövő, még az olaszországi képek is elkallódtak; ezért előbb Pozsonyba vonult, 1817 elején pedig lejött Pestre. Itt is csak tengődött egy ideig. A Magyar-utcában egy szegény csizmadiánál vett szállást, tájképeket festett aquarellben, melyeket gazdája adogatott el; s mivel K. sebesen dolgozott, néha jó vásárt ütött, máskor azonban zsellér és gazda titkon együtt nyomorogtak. Hunkár Antal, K.-nak jó barátja (később főispán) és Nagy István kir. tanácsos szabad asztalt és pénz ajánltak neki, de ő amazt ritkán fogadta el, ezt pedig csak kölcsönkép, vagy képei fejében. E barátjai és Trézsi nénje mindent elkövettek, hogy atyját kiengeszteljék iránta, de az atya 1818. kelt végrendeletében kitagadta fiát. Hiába volt a családnak is minden kisérlete; ugyanez évben Győrött is össze akarták hozni őket, de az öreg Kisfaludy nem eresztette maga elé az ajtó előtt zokogva térdelő fiát, mint aki szégyent hoz családjára, de némi segedelmet Trézsi útján küldött neki. K. 1818. a Bástya-utcába tette át műtermét. A festés mellett a pesti első években is irogatott verseket és néhány drámát, 1817. a Szécsi Máriát és A kérőket, 1818. Stibor vajdát, de minderről alig tudott más. Az irók közül ismeretségben volt Vitkoviccsal, Horvát Istvánnal, Szeme Pállal, Kulcsár Istvánnal s a Vitkovics és Kulcsár házának iró vendégeivel, s ezektől volt alkalma az irodalom mozgató eszméi s napi kérdései felől tájékozódnia; egész eddig jóformán csak Sándor bátyja verseiből ismerte a magyar irodalmat. Ekkor egy véletlen nagy fordulatot idézett elő életében. A jeles fehérvári szintársulat A tatárokat, melynek kéziratához történetesen jutott, nagy tetszéssel adta elő Székesfehérvárt. Ugyanez a társaság még ez évben Pesten vendégszerepelvén, előadásait máj. 3-án a nevezett darabbal nyitotta meg, s a közönség oly kitörő lelkesedéssel fogadta, hogy K. alig menekülhetett meg a szinpadra vitel dicsőségétől. A társaság búcsuelőadására (jul. 16.) is tőle kért darabot s K. ekkor négy nap alatt készítette el Ilka, vagy Nándorfehérvár bevétele c. eredeti hazai drámáját 4 felv., Budán 1819. Ez is zajos hatást tett, ugyszintén a társaság ugyanaz év őszén újabb pesti szereplése alkalmával szinre került Stibor vajda, továbbá az első magyar szinszerü vígjáték: A kérők, melyet szept. 14. adtak. K. hire egyszerre elterjedt mind a két hazában, diadala egyszersmind a magyar szinügy diadala is volt, ő pedig végre felismerte irói hivatását. Első drámái gyönge szerkezetüek ugyan, de mégis szinszerübbek az addigi magyar szini termékeknél, s erős hazafiságuk nem tévesztette el hatását. A fehérvári társaság 1820. évi tavaszi vendégszereplése új koszorukat halmazott a költő fejére; ekkor kerültek szinre: május 3. Szécsi Mária, ered. hazai dráma 4 felv.; máj. 5. A pártütők, ered. vígj. 3 felv.; máj. 8. Kemény Simon, dráma 2 felv. és A gyilkos, vígj. 1 felv., «hat nap alatt négy diadalma K. drámai muzsájának». Az 1819. és 1820. előadott darabok még ugyanez években nyomtatásban is megjelentek. (A Gyilkos ily címmel: Mikor pattant, nem hittem volna), továbbá Barátság és nagylelküség c. ered. dráma (nem került szinre) és az Iréne c. szomorujáték 5 felv., melyet csak 1824. adtak elő. K. ezzel a kor leghatásosabb és legünnepeltebb költőjévé emelkedett. Azt az irodalmi fajt, a drámát művelte, melynek korszerüségét és nemzeti fontosságát mindenki érzé, de fejlesztésére hivatásos iróink eddig jóformán semmit sem tettek. Kevés iskolai tanulmányt és irodalmi készültséget hozott magával, de annál több gyakorlati érzéket, élettapasztalatot és gazdag leleményt. S most hozzáfogott készültsége hézagainak pótlásához is. Kazinczy munkáinak olvasásából a nyelv választékosabb és hathatósabb kezelését tanulta el, s általán az addigi irodalom technikai vívmányait a stil és a verselés tekintetében gyorsan iparkodott elsajátítani, miben Helmeczy járt kezére, s régibb darabjait átsimította, 1820-tól kezdve irt darabjait pedig modernebb nyelven dolgozta. A Bécsben lakó Gaal György (l. o.) K.-nak több darabját németre fordította, s kiadta, némelyek Pesten, Bécsben is szinre kerültek s részben jelentékeny sikert arattak. Gaal őszinte tisztelője s jó tanácsadója és mérséklője is volt a termékeny és tüzes képzeletü költőnek. Mind mélyebb tanulmánnyal vette művészetét, behatóan foglalkozott Goethével és Shakespererel s alkotásaiban nagyobb körültekintéssel járt el és lassabban dolgozott. Kazinczynak 1820 máj. 15. kelt levelével mutatta be magát, s a mester stilbeli befolyása alatt ő is a nyelvújítás mellé szegődött. Tartalmilag azonban a Kazinczyétól eltérő irányban haladt; a régibb irodalomtól elfogadta a nyelv mellett a Ny.-európai és részben a klasszikai versformákat, de a klasszikai eszményiség helyett a romanticizmus felé hajlott, a képzeletnek szabadabb csapongást engedve, s a modern realizmus felé közeledett. Éles szeme volt az irodalom hézagainak felismerésére, s nem az iróknak dolgozott, hanem a közönségnek, melytől az irodalom pártolását nem hazafias áldozatul követelte, hanem szellemi szórakozáskép. Ezzel az irodalom ügyét szilárdabb alapoka fektette. Sikerei hozzászoktatták a közönséget és az ifjabb irókat, s az ő működésének eredménye lőn főkép, hogy Pest irodalmi központtá lett. Mióta megismerte hivatását, öntudatossan törekedett a magyar szépirodalom korszerü fejlesztésére. Irányának eszközéül alapította 1821. a bátyjától kölcsönkép felajánlt összegből és több lelkes hazafi hozzájárulásával az Aurora c. zsebkönyvet, melynek első kötete 1822-re jelent meg, a haláláig szerkesztette. Ez volt irodalmunk történetében a legnevezetesebb folyóirat; a kor nevezetes irói e körül csoportosultak s bár az idősebbek későbben elmaradoztak, annál lelkesebben sorakoztak az újabb irók K. vezéregyénisége körül: Vörösmarty, Bajza, Czuczor, Toldy és az egész u. n. Aurora-kör (l. o.).

Az irodalom előkészítő korszaka bezárult s megnyilt a reformkorszak irodalma, mely Petőfihez és Aranyhoz vezetett. S nemcsak barátaira hatott K., hanem az összes fejlődő irói tehetségeke, melyek nem Kazinczynak mutatkoztak be többé, hanem K.-nak is. A világban forgott és gavallér K. társadalmi téren is becsülést szerzett a magyar irónak. Agyagi helyzete, erkölcsi állásával szintén jobbra fordult, bár jószivüsége és költekezése folyton újabb zavarokba vitték, s adósságaitól sohasem szabadult meg. Atyja, ugy látszik, fia országos hirének maga is örült szivében, de anélkül halt meg 1826., hogy fiával kibékült volna; új végrendeletében visszaültette fiui jogába. K. ekkor téti jószágát megkapván, újabb jövedelmforráshoz jutott. Később az Aurorát egészen magához váltotta, hogy függetlenebbül szerkeszthesse. Ez az almanach nagyon lekötötte idejét is, pénzét is, és kevesebbet dolgozhatott a drámai téren. Apróbb szinműveket közölt az Aurorában is, de legtöbbnyire lirai költeményeket, epigrammokat, balladákat, rövidebb epikai darabokat, és ami legfontosabb volt, elbeszéléseket. Költeményeiben sok műfajjal és formával próbálkozott; a balladát Kölcsey után ő művelte nálunk először, Kazinczy és Kölcsey példájára felkarolta az olasz költeményalakokat, a szonettet, sestina és ottava rimát, s művelte az elegiát (Mohács). Mikor pedig a népköltés Európaszerte divatba jött, K. is 1828. 25 népdalt, a következő évben ismét 8-at irt, ezek az Aurorában megjelenvén, általános hatást tettek, s igy a műkölésnek a népköltéssel való kapcsolatát Petőfi elérkeztéig ő is jelentékenyen ápolta. Az apróbb költeményekben is korának Kölcsey mellett Vörösmartyig első költője volt, azonban sokkal fontosabb volt novellairói működése. Az 1823-iki Aurora számára dolgozott első elbeszélése: Tollagi Jónás viszontagságai I. részét Szalay Benjámin álnév alatt bocsátotta ki, s kitünő komikai tehetsége ez álnévnek csakhamar ritka népszerüséget szerzett. Az 1824-iki Aurorában szintén Szalay név alatt tette közzé Sulyodsi Simon és Mit csinál a gólya? c. elbeszéléseit és egyéb humoros apróságait, 1825. Sok baj semmiért, 1826. A fehér köpönyeg, Bajjal ment, vigan jött címü humoros elbeszéléseket és 1827. Tollagi Jónás II. részét. Egy komoly regényt is adott ki 1825. Tihamér címmel, de általán víg elbeszélései sokkal sikerültebbek a komolyaknál. A komikus nemben volt igazi elemében, s a magyar középosztályt, a vidéki társadalom alakjait kitünő jókedvvel és találó humorral rajzolta. Számos alakja (Tollagi Jónás, Sulyosdi Simon) valóságos tipussá vált és emlékezetben maradt. Nyelve is, mely komoly műveiben nem egyszer affektált s az érzelmek természetes hangját sokszor nem találja el, a vig nemben mindig önkénytelenül, természetes és tárgyával összhangzó. A víg elbeszélésben iskolát alapított; Kovács Pál, Gaal az ő nyomdokaiba léptek, a novella általán az ő kezdeménye után lendül fel nálunk. Éppen ugy sokkal jelesebbek vígjátékai komoly szinműveinél, több bennük a terméeszetesség és az elevenség s kettő kivételével mind a jelen társadalomból veszi tárgyát; ezekben is nagy érdeme, hogy korának magyar alakjait viszi a szinpadra, és számos alakja állandó tipussá lett, igy a maig élő Mokány. Tragédiái közül legkiválóbb Iréne, vígjátékai közt pedig: a Csalódások (4 felv.), mely 1828. jelent meg, továbbá a már említett Kérők, Pártütők, valamint A leányőrző, 3 felv. (1827), a Szeget szeggel (1 felv.) 1828-ból. Az említettken kivül nevezetesebb szindarabjai még: Mátyás deák, vígj. 1 felv. (1826-iki Aurora); A vígjáték, A betegek (1 felv. vígj., 1827-iki Aurora); Hűség próbája, Kénytelen jószivüség (1-1 felv. vígj., 1828-iki Aurora); Áltudósok, Nem mehet ki a szobából (1-1 felv. vígj., 1829); Három egyszerre, (1 felv. vígj., 1830); Nelzor és Amida, keleti dráma 1 felv. (1822-iki Aurora). Több darabja ezeken kivül befejezetlen maradt. Némely darabját a cenzura elnyomta, némelyeket pedig maga tartott vissza. Amellett komolyan foglalkozott Shakspere hatása alatt egy történelmi drámatrilogiával, melynek tárgyait a III. Endre alatt kezdődő s a Záchoknál végződő forradalmi mozgalmakból merítette volna. Először a középső darabot, a Csák Mátét kezdte meg 1829 végén, noha már akkor betegeskedett, de többé nem fejezhette be. Egy másik tervében is megakasztotta a halál. Széchenyi István, kihez a törekvések rokonsága és barátság fűzte, egy politikai és tudományos lap szerkesztőjéül szemelte ki, mely Jelenkor és Társalkodó c. alatt indult meg később, s K. nagy becsvággyal készítette elő az új lapot, melyet az új irói nemzedék közreműködésével a magyar ellenzék és a politikai, társadalmi és irodalmi reform organumává szándékozott emelni, már az engedélyt is megnyerte rá, de betegsége időközben (1830 szept.) tüdővésszé fajult; szeretett Trézsi nénjének halála lelkét is végkép leverte s kínos betegség után nov. 21. épp akkor halt meg, mikor barátai hirét vették, hogy a Pozsonyban megalakult akadémiának a nyelvtudományi osztályban első helybeli rendes tagjává neveztetett. Temetését addig Pesten nem látott sokaság tisztelte meg jelenlétével, Kazinczy gyászt kötött érette, a szintársulatok pedig mindenfelé előadásokkal ülték meg emlékezetét. Személyes hatása nem szünt meg halálával. Barátai együtt maradtak, hiven ápolták K. szellemi örökségét és vezették irodalmunkat a 30-as és 40-es években. Emléke megörökítésére s művei kiadására gyüjtést rendeztek, ebből állíttatták Ferenczy szobrász által K.-nak a muzeumkertben levő márványszobrát és kiadták műveit 10 kötetben. Ez az emlék-társaság alakult később, 1836. az ő nevét viselő szépirodalmi intézetté (l. Kisfaludy-társaság). Emlékét a nemzeti szinház is meg szokta évenkint ünnepelni egy-egy darabja előadásával. Művei közt természetesen a maradandóbbak sem kerülhetik ki az avulást, de K. főérdeme nem éppen halhatatlan művek alkotásaiban, hanem irodalmi működésének egészében és hatásában keresendő, mellyel az irodalmat fölfrissítette, életrevalóbbá, nemzetibbé tette, Kazinczytól a vezérszerepet átvette, irodalmunk határait kiterjesztette, hangját változatosabbá tette s irányát szinte a forradalom koráig megadta, olvasóközönséget toborzott, irói nemzedéket nevelt és Pestet irodalmi központtá tette, elősegítvén műveivel Magyarország szellemi reformját és demokratikus újjászületését.

Kiadásai. Halála után jelentek meg gyüjteményes kiadásai, az első: K. K. minden munkái, összeszedte Toldy Ferenc, 10 köt., Buda 1831; a második Pest 1842, a harmadik 1843. (1 nagy kötet), a negyedik 6 köt., Pest 1843-44, az ötödik 8. köt., Pest 1859-60. Legutolsó és leghitelesebb kiadás: K. K. minden munkái, 7. bőv. kiadás. Sajtó alá rendezte Bánóczi József, 6 kötet, Budapest 1893. - Egyes művei külön kiadásokban is.

4. K. Sándor, költő, a XIX. sz. első évtizedeinek Csokonai mellett legnépszerübb magyar költője, szül. Sümegen (Zala) 1772 szept. 27., megh. u. o. 1844 okt. 28. Testvérbátyja volt K. Károlynak s nyolc testvér közt a legidősebb. Szülei a győrvármegyei Téthre költözvén, elemi és középiskoláit Győrött végezte, többnyire mint első eminens; filozofiára és jogra Pozsonyba ment, ahol az 1790-91-iki országgyülés tárgyalásai rendkivüli mértékben élesztették hazafias érzelmeit. Szorgalmasan látogatta a poszonyi német szinházat, rajongott Schillerért, jeles hegedüjátszóvá képezte magát, s a derék pozsonyi kispapokkal (Fejér Györggyel, Horváth Jánossal, Döme Károllyal, stb.), kiknek társaságába eljárt, együtt lelkesedebb az ébredező magyar irodalomért. 1891. már tragédiákat fordított és utánzott (Kleist Ewald Senecáját stb.). A törvénytanulás a mellett nem nagyon ment, s atyja 1792-re kelvén, hazavitte maga mellé törvénygyakorlatra. K. azonban semmi kedvet sem érzett az ügyvédségre, hanem a nemes testőrségbe vágyott s kijelenté atyja előtt, hogy a katonai pályára lép. 1792 tavaszán kadétnak állt tehát az Erdélyben állomásozó Sándor Lipót huszárezredbe. Fájdalommal látván a haza keleti részein a magyarság csekély számát és elmaradottságát, szent fogadást tett magában, hogy nemzetiségünk erősítését magyar nyelv, érzés és irás által fogja élte céljának tekinteni. Nyolc hónap mulva, 1793 jan. 5. megtörtént kinevezése a testőrséghez Zala vmegye részéről. Bécsben épp ugy kivette részét a gavalléri életből, mint a tanulmányokból. Franciául és olaszul tanult; volt egy olasz ideálja is: Salvatore Vigano, a balett reformátorának neje; nagy szenvedéllyel olvasgatta a világirodalom remekeit, Tassóból le is fordította a Rinaldo és Armida epizódot; továbbá rajzolt, zenélt, képtárakat, szinházakat látogatott, és ismeretséget kötött Bécsnek legtöbb irói és művészi nevezetességgel, valamint a Bécsben lakó magyar irókkal: Göröggel, Kerekessel, Sándor Istvánnal, Péteri Takács Józseffel és Bacsányival. Az 1795-iki badacsonyi szüreten vonzalom ébredt szivében egy rokona, a szép és vagyonos Szegedy Róza, a zalai alispán leánya iránt, de a nősülés váratlan akadályba ütközött. A testőrség kapitánya, Esterházy Antal herceg meghalván, a gárdisták összeütközésbe kerültek az alkapitánnyal, s az elégedetlenek, köztük K. is, büntetésből garnizon-ezredekhez helyeztettek át. K.-t Olaszországba küldték; elutazása előtt búcsulátogatást tett Szegedyéknél s a leányt hidegebbnek találta mint várta volna. Kétszeres sérelemmel szivében kelt útra 1796 márc.6., hogy véres harcokban keresse halálát. Két hó mulva ért Milanóba, melynek fellegvárát Napoleon nemsokára körülzáratta. Jun. 29. megadta magát a citadella és K. hadi fogollyá lett, Dragignanba, a Provenceba belebbezték, nem messze Vauclusetől, ahol minden emlék Petrarcáról beszélt hozzá. Ott francia verseken kivül nagy kedvvel olvasta Petrarcát; egy barátnőjének, a vele szemközt lakó párisi D"Esclapon Karolának buzdítására megénekelte Petrarca szerelme történetét, s itt, a messze idegen földön felújulván saját vonzalmai is Szegedy Róza iránt, maga is dalra fakadt, s Petrarca emlékeinek hatása alatt itt kezdte irni a büszke és kegyetlen imádotthoz a kesergő Himfy-dalokat. Szeptemberben hazabocsátást nyert, s e hó 28. hajóra kelt, hogy Genovába vitorlázzon. Hajóját útközben iszonyu vihar érte, K. verseskönyve is a tengerbe veszett a kész Himfy-dalok nagy részével és a Petrarca és Laurá-val. Tirolon át Klagenfurtba jött, a telet ott töltötte mint a katonai kórház felügyelője, mivel a franciák becsületszóra bocsátották volt el, ugy hogy kiváltásáig nem szolgálhatott ellenség előtt. Itt heves szerelemre gyult egy «Pepi» nevü német grófné iránt, akivel levelezett is egy évig, körülbelül 1789 közepéig. Napoleon előnyomulásakor (1798 márc.) K.-nak sikerült több száz, katonaöltözettel töltött hordót megmentenie, s azért jutalmul áthelyezték a garnizon-ezredből a Wallis morva gyalogezredbe, mellyel Württembergbe ment s 1789 őszén kinevezték főhadnagynak. A lassu előlépés bántotta, s mivel másrészt az időközben (1799) árvává lett Szegedy Róza hajlandóbbnak mutatkozott iránta, 1799. meg akart válni a katonaságtól. A klagenfurti grófné emléke mind jobban elmosódott szivében s Róza iránti érzelme 1799-iki levelezésök közben szenvedélyes szerelemmé erősbült. Részt vett még mint a rajnai hadtest tagja 1799. az osterachi, stockachi, valamint Svájcban a winterthuri és zürichi nagy ütközetekben, de ez év szept. közepe táján a második zürichi ütközet előtt lemondott tiszti rangjáról, hazajött és 1800 elején nőül vette Szegedy Rózát. Boldog házasságuk öt első évét Kámban (Vas) töltötték, 1805. Sümegen telepedtek le, ott K. szülőházában laktak, s K. neje szerelmén kivül a gazdaságnak és az irodalomnak élt. Éppen a XIX. sz. első évében jelent meg szerelmi verseinek gyüjteménye; nemsokára hires költő lett, hirét növelték Regéi is. Amint itthoni irodalmi mozgalmaktól és felekezetektől meglehetősen elkülönözve fejlődött, ugy ezután sem csatlakozott egyik irányhoz sem; levelezett Kazinczyval, érintkezett a dunántuli irókkal, akik gyakran fölkeresték somlai, badacsonyi szőllejében, s élvezte az általános tiszteletet. 1809. a zalai fölkelt nemesség őrnagynak választotta lovasságához, a nádor pedig szárnysegédéül nevezte ki, s oly teljes bizalommal tüntette ki, hogy hadi és politikai levelezése minden titkába beavatta. Midőn Ferenc király a békekötés után a nádortól az inszurrekció okiratos történetét bekivánta, a nádor K.-t bizta meg e munkálat elkészítésével. K. két évig dolgozott német nyelvü emlékiratán, de fáradságát nem igen köszönték meg, nyilván, mert a kudarc okát a kormányban, János főhercegben és a rosszul választott tábormesterben is kimutatta. A munkálatot a titkos kabinet levéltárába tették, K.-t pedig figyelmeztették, hogy tartalmát senkivel se közölje. 1820. Regéi a Marczibányi-intézet jutalmát nyerték (400 frt); a pesti megyeház termében a nádor elnöklete alatt kiadott jutalmat ő egy magyar zsebkönyv alapítása ajánlta fel, s igy indult meg öccse, Károly szerkesztésében az Aurora 1822. Részt vett a nádor meghivására 1828 telén az akadémia szabályzatát előkészítő bizottság működésében; a megalakult akadémiának 1830. első vidéki rendes tagjává neveztetett, s meg is jelent az 1831-iki első nagygyülésen. Az 1833. évi nagy jutalom közte és Vörösmarty közt megosztatván, K.-t a dicsőség e megfelezése bántotta, s 1835. lemondott a tagságról, mire a akadémia tiszteleti taggá választotta, s ez elégtételt K. is szivesen vette. Szegedy Róza 1832 máj. 18. meghalt. K. másodszor is nősült, de nemsokára ismét özvegyen maradt; gyermeke egyik nejétől sem lett. Sümegen és somlai győllőhegyi tuszkulánumában töltötte végső éveit; nyaranta Balatonfüredet látogatta, hol 1830. ő indítványozta a szinház felállítását, melyre a megye megbizásából ő is ügyelt föl. Az öccse emlékére felállított Kisfaludy-társaság 1842-ben tagjául választotta; 1843-ban pedig nevanapját a pesti megyeházban fényes irodalmi ünneppel ülte meg az ifjabb irói nemzedék. Utolsó évét is a nemesség jó hirének védelmére szentelte. Midőn Kossuth a Pesti Hirlap 1843. 270. számának vezércikkében az 1809-iki inszurrekciót történelmünk koromfekete lapjának nevezte, K.-nak ez annál jobban fájt, minél inkább tisztelte Kossuthot. Felvilágosító cikket irt, Kossuth ki is akarta adni, de a cenzura nem engedte. Akkor K. hozzáfogott a jövő számára megirni: Az 1809-iki inszurrekció történetei, tettei, diplomatikai oklevelekkel, ugymint kormányi kéziratokkal, parancsolatokkal, vezéri jelentésekkel, stb. tanusítva 4 kötetben; de egy szerencsétlen elesés okozta halála ezt a tervét megakasztá.

Művei. K. mint dalköltő, s aztán mint regeköltő nevezetes. Dalait Himfy álnév alatt tette közzé s közös címökül a Himfy szerelmei nevet adta. Ennek első része a Kesergő szerelem, második a Boldog szerelem. Mindegyik 200-200 «dal»-ból s amaz 21, ez 7 hosszabb «ének»ből áll. Mindegyik dal egyforma szabásu; az igen zengzetes ritmusu és művészi szerkezetü, 12 sorra terjedő Himfy-strófában van irva (l. o.), melyet K. bizonnyal a szonett mintjájára alkotott, igen szerencsésen. A versszak igen alkalmas arra, hogy egy-egy dalmotivumot formásan előkészítsen s bizonyos epigrammai fordulattal kifejezzen. A Kesergő szerelem dalai foglalják magukban K. költészetének első virágzását. E dalokat K. Provenceban kezdte irni; a tengerbe veszéstől az addig elkészültek közül mintegy 15 dal menekült meg, melyek K.-nak több példányban megvoltak; az elveszetteket nagyrészt emlékezetből pótolta. Klagenfurtban folytatta a dalok szerzését. 1797 jul. 7-ig 60 dal és 7 ének volt készen, 1789 dec. pedig jóformán az egész Kesergő szerelem. Sok vita folyt arról, hogy ki volt e dalok tárgya. A régibb adatok szerint az összes 400 dal egy szerelmi regényt alkot, mely a szerető szivek közt támadt félreértésen, majd végzetesnek látszó szakításon és kegyetlen szenvedéseken át vezet a kibékülés és a teljes boldogság révébe, s Toldyval a regény hősnőjének Szegedy Rózát tekintette az irodalomtörténet 1874-ig, amikor Toldy Ferenc a Kisfaludy-társaságban egy értekezést olvasott fel, melyben újabb adatokkal kimutatta, hogy a Kesergő szerelem nagy része a klagenfurti grófnőhöz, a Boldog szerelem pedig Szegedy Rózához van irva. Voltakép a Kesergő szerelemben három részt különböztethetünk meg. Egyik a provencei keletü, mely inkább költői ábránd volt, félig Petrarca hatása alatt, félig Szegedy Róza iránt, ki iránt csak később érzett szenvedélyes szerelmet; a másik rész a klagenfurti grófnőről, a harmadik pedig Szegedy Rózáról szól. K. a Kesergő szerelem dalait csakhamar nősülése után kiadta (Buda 1801). A kötet nemsokára igen kapós lett. Olyan versek voltak ezek, melyeket a közönséges is kedvelt, nemcsak az irók, s éppen a női közönség is. Egész kötet szerelmi vers ugy sem jelent még meg az újra éledt magyar irodalomban, csak néhány év mulva jött azután a Csokonai Lillája is. A szerelmesek erős és változatos képzelettel, forró érzéssel kifejezve találták itt szenvedélyök sokféle árnyalatát. Különösen a nemesi rend találta gyönyörüségét K. verseiben, melyek egész szellemök szerint az előkelőbb osztály számára vannak irva. Az irodalom is szivesen üdvözölte a készen fölmerült nagy költőt, aki nyelvben és ritmusban magyaros, anélkül, hogy pórias volna, és művészi anélkül, hogy idegenszerü volna; Kazinczy is szivesen látta rajta az európai szellemet és Petrarca iskoláját s örömmel üdvözölte. K. egyébként mindig bizonyos elszigeteltségben maradt a többi iróktól, s egyáltalán nem állt Kazinczy befolyása alatt. Ő megteremtette a maga sajátos művészetét, stiljét és modorát, s haladt a maga útján. K.-t hamarosan elnevezték kortársai - dicséretkép - magyar Petrarcának; később pedig némely kritikusai ugy tüntették fel mint Petrarca utánzóját. Tényleg K. sok hatást vett Petrarcától, igy a dalok organikus, ciklusszerü összeállítását, a strófa-alakot, sok helyzetet, képet, kifejezést, sorokat, de korántsem mondhatni Petrarca szolgai utánzójának. K. szenvedélye reálisabb volt mint Petrarcáé, s amit átvesz, azt mind átdolgozza és magyarrá teszi, sőt az ő egyéniségével szinezi; egyébként már költőktől is vett hatást, de sohasem másol, mindig mintegy illatát veszi ki a lelke előtt lebegő költeményeknek, s azok hatását a maga érzelmeivel összeolvasztva, a maga géniusza szerint alkotja dalait. Házassága első éveiben megalkotta K. e dalok pendantját is, a Boldog szerelmet, s a Kesergő szerelemmel együtt Budán 1807. kiadta. Ezekben K. eredetibb, de kevésbbé változatos, a boldogság festésében mintegy hamarabb kimerül, sok helyütt reflexió pótolja az érzést, de ezek közt is sok szép dal van. A két részben egy magyar nemes ifju meg egy magyar nemes leány és asszony eszménye van megrajzolva, s ez okból is nagy hatást tett.

A dalok után K. az objektiv költészetre adta magát. Regéket irt kedves szülőföldjének, a Balaton mellékének várromjairól, szintén erős magyar érzéssel festve bennük a nemesi élet fénykorát. Első három darabját: Csobánc, Tátika, Somló, Budán 1807. adta ki Regék a magyar előidőből címel (újabb kiadás 1818). A nemesi körökben e regék is igen nagy tetszést arattak, s K. még számos regét irt. Igy a 20-as években öccse Aurorájába irta Dobozi Mihály és hitvese (1822); Szentmihályi remete (1823); A megboszult hitszegő, Antiochus (1824) c. regéket; külön adta ki Gyula szerelme c. regéjét 10 énekben (Buda 1825). Akadémikus korában irta és olvasta fel Kemend (10 ének, 1832); Döbrönte (5 ének); Szigligeti (3 ének 1833); A somlai vérszüret (2 ének 1835) c. regéit. Ez utóbbival avatta fel somlai szőllejét, ahol hanyatló éveiben még a következő regéket irta: Eseghvár (4 ének); Mic bán (3 ének); Frangyepán Erzsébet (3 ének); Balassa Bálint (3 ének). A drámairást is megkisérlette, de ezt a legkevesebb sikerrel. 1816. Budán adta ki Hunyadi János c. históriai drámáját (a leghosszabb magyar szindarab, lehetetlen is volna előadni). 1825-26. pedig Eredeti magyar játékszin c. 2 kötetes gyüjteményben a következő drámákat tette közzé: Az emberszivnek örvényei (szomorujáték 5 felv.); A Dárday-ház (magyar nemesházi rajzolat, 5 felv.); Kún László (históriai dráma 5 felv.); A lelkes magyar leány (magyar nemesházi rajzolat, 4 felv., az 1809-iki magyar nemesi inszurrekciónak idejéből). K. a drámának egyáltalán technikájához sem értett. Két drámjája, az Elmés özvegy és a Bánk csak halála után jelentek meg. Apróbb verseket is irt még az Aurórába, a Részvét könyvébe (1838), az Árvizkönyvbe (1839) és az Aradi vészlapokba (1844). Élte végén a Hattyúdal c. hosszu költeményen dolgozott, melyben önéletrajzát adja elő, költészetet és valót elegy, az utolsó száz év országos eseményeinek keretében. Egy prózai munkájában, egy 1800 körül a Nouvelle Héloise hatása alatt tervezett regényfélében pedig szerelme történetét akarta megirni. Az álnemü személyek leveleinek bizonnyal a K. és Szegedy Róza levelezése szolgált alapul, de erős átdolgozásban részesült. Egy röpiratot is adott ki Napoleon ellen: Hazafiui szózat a magyar nemességhez (Buda 1809). Műveinek gyüjteményes kiadásai: Kisfaludy Sándor munkái (1-4 köt., Pest 1833); Kisfaludi Kisfaludy Sándor minden munkái, kiadta Toldy Ferenc (6 köt., u. o. 1847, s a Nemzeti Könyvtár nagy negyedrétü kiadásában is egy kötetben, u. o. 1848). Egyes munkái megjelentek a Franklin-Társulat gyémántkiadásában, az Olcsó-Könyvtárban, Hátrahagyott munkái Toldytól (4 köt., u. o. 1871); Minden munkái (4. kiadás, kiadta Angyal Dávid, 8 köt., Budapest 1893, K. összes műveit magában foglaló kritikai kiadás).

5. K. Z. Lajos, kat. áldozópap, iró, szül. Gyömörőn (Zala) 1854 jul. 20. Iskoláit Győrött végezte, ahol pappá szentelték 1877 okt. 9. Több helyen káplánkodott. 1889. talápi plébános. 1895. a Szt. István-társulat tudományos és irodalmi osztályának tagjává választotta. Már kispap korában irogatott verseket és prózát s az önképző körök sok pályadíját elnyerte. Sok sikket irt és részben rendes munkatársa volt az Egri Népujság, Magyar Sion, Magyar Kolona, Győri Közlöny és Népiskolai Lapoknak. A Szt. István-társulat megbizásából szerkeszti a Népiratkákat s a Falusi nép könyvtárát.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is