Kitaibel

Pál, hazánk leghiresebb botanikusa, szül. Nagymartonban (Sopron) 1757 febr. 3., meghalt Pesten 1817. dec. 13. Jómódu földmíves szülei a gimnáziumnak Sopronban és a liceumnak Győrött való befejezése után 1780. az akkor megnyilt budai egyetem orvosi szakjába küldték, ahol negyedéves korában a hires Winterl segédje lett és 1785 jan. 5. doktorrá promoveálták. Winterl utazásokkal való megbizást szerzett számára, melynek célja volt növényt, hagymát, magvat a természettudományi gyüjteménynek, illetve a füvészkert számára gyüjteni, valamint hazánk ásványos forrásait megvizsgálni. Fürdő- és forráskutatása közt 1789. a börsönyi, 1795. a bártfai, 1801. a bártfai és szalatnyai, 1810. a buziási a legfontosabb, mert növénygyüjtéssel kapcsolta össze. Külön e célre utazgatott 1792. Horvát- és Szlavonországban, 1796. Waldstein Ferenc Ádám gróffal három hónapon át Máramarosban, 1798. Nagyváradig jutott, ahonnan Waldsteinnal Berlinbe ment. Itt Wildenowval ismerkedvén meg, saját gyüjtésének új növényeit bemutatta neki, melyek kettejét a német tudós Waldsteinia, illetve Kitaibelia-nak nevezte el. 1800. Bácskán és Szerémségen át a Bánságba ment, 1802. ismét Waldsteinnal és Schütz ügyes festővel Horvátországban utazott. Számos kutatásának eredményét Waldstein költségén decas-okban kiadott következő műve tárja elénk: Plantae rariores Hungariae indigenae descriptionibus et iconibus illustratae (3 köt., Bécs 1799-1812, ívrétben remekül festett 280 nagy műlappal). Ebben közli: Descriptio physica Croatiae címü értekezését. Ez a munkássága a kormány figyelmét is reá vonta, ugy hogy 1802 szept. 10. a botanika és kémia rendes tanszékét kapta meg. De ő nem tanított soha, csupán 1793. volt a gyógyszerészek korrepetitora. Ő csak a tudomány művelésének élt s ezért utazott 1803. Bereg, 1804. Árva vármegyében, 1805. ismét a Bánságban, de hagymázba esvén, útját félbeszakította. 1807. a növénykert igazgatását vévén át, ennek gyarapítására ment 1808. Szlavoniába. 1810. megvizsgálta Tomcsányi és Fabrici tanárokkal a földrengés-érte fehérvármegyei vidéket, az utóbbival a Bánságba ment, de társának Zsombolyán bekövetkezett halálával hazatért és Rainer főherceget a Mátrába kisérte el. 1811. a növénykertet egészen átalakította. 1812. ismét a Mátrában időzik, 1813. Bártfán tartózkodva, az ott járó Wahlenberg svéd tudóst fogadhatja vendégül. Utolsó útja 1815. Máramarosba viszi. Betegeskedése és szemének gyengülése miatt 1816. nyugalomba vonult. Földi maradványa a bpesti váci-úti temetőbe került, sírját a Kitaibelia díszes virága sokáig díszítette. K. keveset irt és hirneve mégis messze szárnyalt. A tudományos társaságok, p. 1801-ben a regensburgi és a göttingai, 1803. a berlini, 1804. a jenai, 1813. a szt. pétervári, 1814. a müncheni, 1815. a lundi választotta dísztagjává. Irodalmi tevékenysége jobbadán fürdőink ismertetésére és a növénykert kincseinek lajstromozására (1809, 1812 és 1816.) terjedt ki. Több irata csak halála után látott napvilágot. Igy Schuster kiadta 1829. a Hydrographia Hungariae-t, Kanitz Ágost pedig: Reliquiae Kitaibelianae. Botanische Reisen in Ungarn (Bécs 1862-63) és Additamenta ad floram hungaricam (Linnaea 1864. évi XXXII. évfolyamában). Gyüjteményét a magyar nemzeti muzeum és a prágai egyetem őrzik. Életrajzát többen irták meg. A legteljesebb Kanitz Ágosttól való (Budap. Szemle XVIII. köt. 145-153).

Forrás: Pallas Nagylexikon