Klein

1. Ephraim, magyar és latin iró a XVIII. sz. második felében, aki a kassai evang. iskolánál mint rektor működött. Magyar dolgozatait többnyire Femer Kilény név alatt adta ki, s e tekintetben ismertebb tőle: Mindennapi közönséges és barátságos levelek (Pozsony 1776); latin művei közül nevezetesebbek: Phrases ex Langianis colloquiis latinis excerptae atque germanica, hungarica et bohemica versione donatae (u. o. 1774); Specimen enucleatioris grammaticae hungaricae (Pozsony és Kassa 1776, 2. kiad. u. o. 1792).

2. K. Gyula, botanikus, a kir. József-műegyetemen a növénytan rendes tanára; szül. Eperjesen 1844 máj. 5., hol atyja az evangelikus kollégiumban tanár volt. Korán elárvulván, Lőcsére került, hol a gimnáziumot elvégezte. 1864. a bécsi egyetemre ment, ott három éven át természettudományokkal, kivált növénytannal foglalkozott. Ezután állami ösztöndíjjal egy évet a zürichi műegyetemen s egyet a müncheni egyetemen töltött, utóbbi helyen Nägeli tanár vezetése alatt önálló mikroszkópiai vizsgálatokkal foglalkozott. Itt készítette el első nagyobb dolgozatát (a Pilobolus gombáról), mely a magy. tud. akadémia Értekezéseiben s a Pringsheim, Jahrbücher für wissenschaftl. Botanik címü folyóiratban jelent meg. Hazatérve 1869-70. a budai reáliskolában mint helyettes tanár, a rá következő években a műegyetemen előbb mint tanársegéd, azután mint a növénytannak magán- és helyettes, 1872 okt. rendes tanára lett. 1883 óta a magyar tud. akadémia levelező tagja; ma a műegyetem egyetemes és vegyészeti szakosztályának dékánja. Értekezései a magyar t. akadémia kiadványaiban, meg a külföldi folyóiratokban jelentek meg; a Vampyrellát ismertető dolgozata francia nyelven is megjelent és az Academie française díjjal tüntette ki. Más értekezései: Néhány floridea kristalloidjáról; A Pinguicula alpina mint rovarevő növény; A vadgesztenye gyökereinek ismeretéhez (Szabó Ferenccel); A tengeri moszatok kristalloidjairól; A Pinguicula és Utricularia sejtmagjaiban előforduló kristalloidokról; A vampyrella fejlődése és rendszertani állása; A modern növénytan törekvései. Emlékbeszéd Heer Oszvald fölött; Vizsgálatok a növénylevelek rendellenességeiről; A keresztes virág alkatáról bonctani alapon. Emery, A növények élete c. munkájának fordítását is revieálta.

3. K. Gyula Lipót, magyar eredetü német drámai költő és irodalomtörténeti iró, szül. Miskolcon 1804., megh. Berlinben 1876 aug. 2. Bécsben és Berlinben orvostudományt tanult, aztán hosszabb ideig utazott Olasz- és Görögországban, honnan visszatérve, Berlinben telepedett le és irodalmi pályára lépett. Drámáinak gyüjteményes kiadása Lipcsében (7 köt. 1871-72) jelent meg. Köztük nagyobb értéküek: Maria von Medici (1841) és ennek 2-ik része, Luines (1842, történelmi tragédiák); Zenobia (1847, melyet Buchholz szinre alkalmazott és Reinecke megzenésített 1844,); Moreto (1859); Maria (1860); Strafford (1862) és Heliodora (1867, szintén történelmi tragédiák); Die Herzogin (1848); Ein Schützling (1850) és Voltaire (1862, vígjáték). K. nevét Geschichte des Dramas (13 köt., Lipcse 1865-76) címü befejezetlen műve tette ismertté. V. ö. Gottschall, Julius Leopold K. Ein Essay (Unsere Zeit 1872. évf.).

4. K. Mihály, tudós és iró, szül. Merényben (Szepes) 1712., megh. 1782 márc. 18. Tanulmányait Eperjesen és Pozsonyban végezte, felsőbb kiképezését a Saale melletti Halleban nyerte. Mint lelkész működött Bártfán, Körmöcbányán és Pozsonyban; sokoldalu irodalmi működést fejtett ki s tagja volt több külföldi tudós társaságnak. Nevezetesebb munkái: Die Rechnungstabellen (Pozsony 1751); Sammlung merkwürdigster Naturseltenheiten d. Königreiches Ungarn (Pozsony és Lipcse 1778) stb.; kéziratban is több munkája maradt.

5. K. Miksa, szobrász, szül. Göncön (Hont) 1847 jan. 7. Miskolcon tanult, majd külföldi útra indult, előbb Berlinbe, aztán Münchenbe és Rómába. Berlinben nagy nélkülözések közt élt s már-már azt hitte, hogy tehetsége elveszti minden rugékonyságát, midőn a Germán rabszolga váratlan sikere (1878) kiragadta őt az ismeretlenség homályából. A hatalmas szobormű Párisban is feltünést keltett, s a kritika ugy beszélt róla, mint a régiek stiljére emlékeztető, de azért teljesen önálló alkotásról. Ezt követte Sámson Delila lábainál, majd később az Anachoreta s a Legyőzött hadvezér csoportja, megannyi valóságos mintaképe az energikus és realisztikus ábrázolásnak. K. Berlinben több arcképet is mintázott, köztük Manteuffel és Werder tábornokok életnagyságot meghaladó mellszobrait, aztán elkészítette a berlini monumentális új híd reliefjeit. Ismertebb alkotásai ezeken kivül: Hágár és Izmael csoportja, az Élet drámája s a karakterizálás rendkivüli erejét mutató Özönviz. K.-nak csak egy munkája van a magyar fővárosban, az első hazai takarékpénztár egyesület udvarán látható kútszobor.

6. K. Mór, zsidó teologus, szül. Miskolcon 1842 jul. 7. Gimnáziumi tanulmányait Miskolcon és Prágában végezte, az utóbbi helyen Rapaport rabbiiskoláján teologiai és egyúttal az egyetemen bölcsészeti tanulmányait is. 1863-69-ig mint iskolaigazgató és hitszónok működött szülővárosában, 1869-75-ig mint rabbi Ungvárt, 1875-80 Pápán, azóta Nagy-Becskereken, hol a városi és megyei életben is közelismeréssel működik és mint az országos rabbiképző intézet vezérlő bizottságának egyik buzgó tagja szerepel. Főbb munkája: Maimonides vallásbölcsészeti nagy munkájának magyarázó jegyzetekkel ellátott magyar fordítása, mely A tévelygők útmutatója címen 3 kötetben jelent meg (az 1-ső Pápán 1878., a 2-ik Nagy-Becskereken 1887-ben, a 3-ik u. o. 1891); Magyar és német hitszónoklatai Miskolcon (1867) és Ungvárt (1871-73) jelentek meg; azonkivül számos cikket közölt a hazai és külföldi zsidó felekezeti és tudományos folyóiratokban.

7. K. Manius Sámuel, oláh történeti, nyelvészeti és egyházi iró, szül. a Nagyszeben melletti Szádon 1742. Saját állítása szerint a moldvai Movila fejedelmi családból származik. Megh. Budán 1806 máj. 14. 1762. elvégezvén Balázsfalván a szemináriumi tanfolyamot, szerzetes, mint ilyen a szerminárium és rend feje lett. Majd a bécsi Pazmaneumba megy tanulmányai kibővítése végett. Hat évi itt időzése után 1772. Balázsfalvára tért vissza, hol a mennyiségtant és etikát adta elő, 1780. megint Bécsbe ment, mint a Pazmaneum tanulmányi főnöke. 1784-ben újra Balázsfalván van. Ettől fogva élete folytonos hányattatás. A Major-Sinkai-féle triásznak ő volt harmadik éltető tagja. A Sinkai által 1780. és másodszor 1805. kiadott Elementa linguae Daco-Romanae sive valachicae c. művének nagy hatása volt. Egyéb művei: Istoria Iucrurule si intimplarile Romanilor (A románok története, tényei és eseményei), Dácia elfoglalása és az oláhok történetét Dáciában mondja el benne; Istoria domnilor teriibreve reomîne?? (Románország uralkodónak története); Istoria domnilor ?erei Moldovejel (Moldvaország fejedelmeinek története); Scurta cuno?tur?jel a istoriejel Romînilor (A románok történetének rövid ismerete); Istoria schismejel intre biserica resaritului si apusulujel (A keleti és nyugati egyház közti szakadás története); Istoria bisericeascjel (Egyháztörténet); Historia Daco-Romanorum sive Valachorum, s még számos egyházi, szépirodalmi s tudományos munka, melyeknek száma 80 s mintegy 200 kötetet tesznek ki.

Forrás: Pallas Nagylexikon